3+1 nevelési hiba, amit még a legjobb szándékú szülők is elkövetnek

A legtöbb szülő mindent megtesz a gyermekeiért, kereteket szab, elvei vannak, szabályokat fogalmaz meg, mégis elkövetünk néha hibákat. A hiba természetes, hiszen a szülők sincsenek a nap minden percében csúcsformában: néha fáradtak, rosszkedvűek, idegesek, máskor szimplán csak szeretnének a végére érni a teendőiknek. Mégis vannak olyan viselkedésmódok, ami a gyerekekre rossz hatással van. Mik ezek és hogyan kerüljük el őket? Erről szól a cikk.

Amit erről mindenképpen tudni kell: nem az a probléma, ha 1-1 alkalommal előfordulnak ilyen esetek, hanem az, amikor rendszerré válik. Amikor a mindennapok része lesz a kiabálás, a siettetés, a vitatkozás, ebből játszmák alakulnak ki, már eleve ideges vagy bizonyos helyzetekben, mert tudod, hogy megint problémák lesznek és a gyerek is elkezdi másolni a viselkedésedet vagy megjegyzi, hogy “tudom, hogy úgyse foglalkoztok velem.”

#1 Nem figyelsz a gyerekre

A kisgyerekeknek nagyon fontos a kapaszkodó, a felnőtt megnyugtató jelenléte, ez jelenti számukra a biztonságot. De még később, óvodás, iskoláskorban is támaszkodnak a szüleik szavaira, a szüleik tanácsaira, a jelenlétükre. Igénylik, hogy foglalkozz velük.

Dr. Gordon Neufeld A család ereje című könyvében ír arról, mennyire fontos és szükséges, hogy a gyerekek életében ne csak kiskorban, hanem még kamaszkorban is jelen legyenek olyan felnőttek, akiket tisztelnek, akikre felnéznek, akiknek a vezetését elfogadják. Még ekkor is szükségük van őszinte beszélgetésekre, családi összetartásra, ha ugyanis ezt nem kapják meg, a társaikra fognak támaszkodni, a kortársaikra, akik hozzájuk hasonlóan szintén bizonytalanok sok mindenben, ebből pedig számos nehézség adódhat a kamaszkor folyamán.

Minden gyereknek más a figyelemigénye. Van, akinek elég egy kis minőségi idő kettesben minden nap, míg mások inkább mennyiségi időt igényelnek, ez a veleszületett temperamentum kérdése. A gyerekek sokféle módon jelezhetik, ha figyelemre vágynak: nyafognak, mindenfélét kitalálnak, hogy ne menj el (éhes vagyok, szomjas vagyok, pisilni kell), ál-betegségeket találnak ki (fáj a fejem, fáj a hasam, fáj a torkom), illetve bármit, amire tudják, hogy a szülők biztosan reagálnak. Ilyenkor nem az segít, ha meg próbáljuk győzni (“tudom, hogy nem fáj a torkod”, “már ettél, nem lehetsz éhes”), hanem az, ha több időt, több figyelmet fordítunk rá.

Néhány ötlet, ami segíthet a mindennapok forgatagában időt szakítani egymásra:

– rohanás helyett ovi után hazafelé ráérősen sétálni egyet és közben beszélgetni,
– lefekvés előtt fél óra játék közösen (az anyától nehezen elváló gyerekeknél szokott használni),
– hétköznap hazafelé bemenni közösen a játszótérre,
– kijelölni egy estét hétköznap, amikor ő választhat egy játékot, amit játszotok,
– rendszeresen társasjátékozni közösen,
– minden héten legyen legalább egy családi program, akár egy közös séta, biciklizés, kutyasétáltatás, fagyizás, amikor tudtok egymással beszélgetni,
– közös házimunka (a legjobb, ha kiskortól vezetitek egy kis családi faliújságon kinek mi a feladata, ki miben segít, így később rutinná válik és közben remekül lehet beszélgetni),
– volt olyan ismerősöm, aki úgy teremtett időt arra, hogy a kamasz gyerekeivel nyugodtan tudjon beszélgetni, hogy heti 3 reggel ő vitte őket iskolába, ezzel ő feláldozta a reggelét, mert olyan korán még nem kellett volna elindulnia, viszont így bőven volt ideje beszélgetni velük,
– közös étkezések minden nap, de legalább hétvégén,
– közös sportolás.

#2 Helikopter szülők

Helikopter szülő az, aki egész nap a gyerekek körül kering. Kisebb korban állandóan azt lesi, nincs-e valami baja, folyton a baba mellett ül és szórakoztatja és még iskolás korban is állandóan a gyerek körül “kering”. Beleszól minden mozdulatába, beosztja minden idejét, mindent megtervez körülötte, a gyereknek pedig nem kell csinálnia semmit, tökéletes kiszolgálást kap.
A gyerekek fokozatosan válnak el a szüleiktől és lesznek önállóvá. Idővel maguk intézik az ügyeiket, maguk barátkoznak, kipróbálják a képességeiket és ebből nagyon sokat tanulnak. Megtanulják, hol vannak a határaik, mire képesek és mire nem, néha hibáznak, de ebből is tanulnak, néha rossz tapasztalatokat szereznek, de ez is hasznos lesz nekik később.

A helikopter szülő körbevattázza a gyermekét, így ugyan biztonságban és kényelemben nő fel, de fogalma sincs a valós képességeiről, nincsenek tapasztalatai.
Gyakran az áll a háttérben, hogy a szülő szeretne tökéletes gyermekkor biztosítani, megteremteni a gyerekének, hogy minden a lehető legjobb legyen, amivel csak találkozik, megkímélni őt a nehézségektől, ez a jó szándék azonban ahhoz vezethet, hogy a gyerek nem szerez valós tapasztalatokat magáról és a világról és önállótlanná válik.

#3 Mással összehasonlítani a gyereket

Osztálytársakkal, testvérrel, rokon gyerekkel… A gyerekek nem szeretik, ha összehasonlítják őket másokkal. Ez nem igazságos, hiszen a ő egyedi és különleges, a saját képességei alapján teljesít, a saját érdeklődési körét, habitusát használja, nem összevethetőek az eredményei másokkal.
Van olyan gyerek, aki szorgalmasan tanul, küszködik, mégis csak hármast kap, míg a másik minimális munkával éri el ugyanazt az eredményt.
Épp nemrégiben történt, hogy a kisebbik fiam egyest kapott matekból egy olyan témára, amit a bátyja már nagyon jól tud. Persze a testvére (ilyenek a testvérek) rögtön dicsekedni kezdett vele, hogy ő milyen okos és a kicsi meg nem tudja, mire a kicsi teljesen elkeseredett, hogy ő ezt soha nem fogja tudni, soha nem fogja megérteni. Megbeszéltük, hogy minden egyes nap megoldunk abból a feladattípusból 5 példát közösen, amíg meg nem érti. Másnap már ő szólt, hogy ma még nem gyakoroltunk, 1 hét múlva pedig a tanár felajánlotta, hogy javíthat és egy gyönyörű 4-es dolgozatot írt
Járt is neki a nagy dicséret, hiszen magához képesdt sokat fejlődött, igyekezett és felülmúlta önmagát.

És persze ez nem csak az iskolai teljesítményre vonatkozik: a viselkedését sem szabad másokhoz hasonlítani, hiszen lehet, hogy a testvére vagy a szomszéd gyereke szépen megül egy helyben, de talán ő egészen más természet, miközben egy aktívabb gyermek számára már az is teljesítmény, ha csendben elfoglalja magát egy darabig.

+1 Nem tűzöl ki határokat

Azt szokták mondani, hogy a gyerekeknek kell a határ és mindig keresik a határokat, de valójában ez nem teljesen így van. A gyerekek fokozatosan ismerik meg a világot, a határok azért kellenek, hogy a koruknak megfelelő mértékben biztonságban legyenek. Az 1 év alatti babát még nem engedjük oda a sütőhöz, mert veszélyes, az 1-2 év közöttinek már meg lehet tanítani, hogy forró és olyankor ne menjen a környékére, ne nyúljon hozzá, a 4-5 éves már mászkálhat a konyhában olyakor, de óvatosan, a 10 éves pedig már képes óvatosan kivenni a süteményt belőle.

A határok tehát folyamatosan tágulnak, de a gyerekek igénylik őket és szeretik, ha egyértelműek.
Ha folyton ellenkezik, annak általában az az oka, hogy vagy túl sok a szabály és az meggátolja őt a szabad mozgásában vagy pedig folyton változnak a szabályok és nem érti, pontosan mit is vársz el tőle.

Hogyan legyél következetes? Mindig a kicsi korának megfelelő módon. Kisebb korban nem kell hosszasan magyarázni, az egyértelmű magyarázat (“Vigyázz, veszélyes!”) és a cselekvés (“Gyere, megmutatom, hogyan működik a távirányító! Nem dobolunk vele, hanem megnyomjuk a gombot!” az, amiből a kicsi leginkább ért.
Nagyobb korban érdemes akár hosszasabban beszélgetni egy-egy szabályról. Természetes, hogy iskoláskorba érve a gyerekek elkezdik megkérdőjelezni a határokat, rákérdeznek, mi miért van. Ezt ne vedd támadásnak vagy kötözködésnek! Beszéljétek át őket, az is lehet, hogy néhány korábbi határon lehet már módosítani, mert a gyerek tényleg megérett rá. Nem az a lényeg, hogy neked legyen igazad, hanem az, hogy ő megtanuljon biztonságban, felelősséggel létezni a világban és ez az ilyen beszélgetéseken is múlik.

 

#1 Dr.BauerBela

---