Vásott szülők kölykei
Növekszik a deviáns gyermekek száma, és egyre több, fiatalabb és kegyetlenebb a gyerekbűnöző. Változatlanul sok fiatal "élvez" kábítószert. De ez csak a jéghegy csúcsa. Ott vannak azonban azok a jelenségek is, amelyeket a bűnügyi statisztikák nem mutatnak ki, például az, hogy a nehezen kezelhető gyermekek megmérgezik a család harmóniáját, idegessé teszik a légkört a nyilvános helyeken, és lehetetlenné teszik a tanítást az iskolában. Amiről itt szó lesz, tehát csak egyik vetülete a jelenségnek.
Látlelet itthon
A mai gyermekek az anarchista - közkeletű nevén: liberális - nevelés virágai, a szabadság szerelmesei. Megtagadják a tanulás alapfeltételeit adó szabályokat: a pontos megjelenést, az engedélykérést vagy a figyelmet. A tapintatos kérést gyengeségnek hiszik, és makacsul nyomulnak előre. Feleselnek, hazudoznak, meghazudtolják a tanárukat, erőszakoskodnak, sőt fenyegetőznek. "Csak buktasson meg, megvannak az eszközeim!" - mondja tanárának a budapesti gimnazista. Az egyenlőség eszméjét szó szerint veszik, és a pedagógus határozottabb fellépésére az "akkor én is!" dacával válaszolnak. Egyenlőek azonban maguk a diákok is. A fegyelmezett és a fegyelmezetlen. A felkészült és a felkészületlen. A szorgalmas és a lusta. A rossz viselkedés vagy a kötelességmulasztás már régen nem szégyen. Nem kíséri bűntudat - ha ugyan nem számít dicsőségnek! A "szégyelld magad!" típusú korholások a demokráciában nem nevelő, integráló, hanem kirekesztő cselekedetnek minősülnek.
Az anarchisták hangadó csoportjai igyekeznek a még eltartott gyermeket a felnőtt állampolgár jogaival felruházni. A tanulók azonban úgy nyilatkoznak, nem - vagy minél később - akarnak felnőtté válni. Addig is keressenek rá a szülei. Ő pedig vagy tanul - vagy nem. Tehát ha a jogokról van szó: már érett felnőtt, ha viszont a kötelességekről: még mindig gyermek.
|
||||||
| ||||||
Ügyesen élnek jogaikkal a nebulók, és ahol csak lehet, semlegesítik velük kötelezettségeiket. Jó érzékkel szimatolják ki a joghézagokat, és ügyesen teremtenek precedenseket. Számukra a jogegyenlőség azt jelenti: mindenkinek jó jegy, mindenkinek érettségi bizonyítvány jár. A teljesítmény helyét a lobbizás foglalja el. A tanuló - mindig a rossz tanuló! - nyilvánosan vonja kétségbe tanára felkészültségét és ítélőképességét. Ők ezt őszinteségnek nevezik, amin, ugyebár, meg kellene hatódni. A konstruktívabbak javaslatokat tesznek a követelmények leszállítására, vagy alkudozni próbálnak. Ezek a tanulók az oklevél miatt járnak iskolába, és szent meggyőződésük: puszta jelenlétükkel eleget is tettek a követelményeknek. A fegyelem vagy a tanulás ebbe már nemigen fér bele. Az élet elvégre nem a szenvedésről és az áldozatról, hanem az örömről és az élvezetről szól. Az iskola tele van életvidám gyerekekkel és ideges, frusztrált tanárokkal.
Vannak szülők, akik ellenséget látnak a tanárban, és megharagszanak az iskolára, ha az nem engedi el a gyereküket szorgalmi időszakban síelni. Vagy akik azzal biztatják gyereküket: úgysem lehet egy idegen nyelvet sem megtanulni az iskolában. Akik szót fogadva gyereküknek, az iskolának tesznek panaszt a tanár nevelőszándéka vagy a rossz osztályzatok miatt.
Régen a tanár fenyegette a diákot azzal, hogy szól a szüleinek, ma a tanuló fenyegeti a tanárát - ugyanazzal. Több alkalommal is megtörtént, hogy a szülők erőszakot követtek el gyermekeik tanára ellen. Ez azonban csak a felszín, melyet az igazságszolgáltatás intézményeivel kezelni lehet. Ám a mélyben egy sokkal kiterjedtebb vonulat húzódik meg, mely - az önfegyelem és a szorgalom elértéktelenedése, a tudás és a tanárok tekintélyvesztése, a pedagógusok kontraszelekciója és a követelmények csökkenése révén - óhatatlanul a műveltség és a tudás lepusztulásához vezet.
Mi a helyzet Angliában?
Nagy-Britannia mindig előttünk járt. Most sincs ez másként. Talán ismét tanulhatunk tőle valamit.
Az iskolák fegyelme szétporladóban van, ami akadályozza a célok megvalósulását, és előbb-utóbb rányomja bélyegét az állampolgárok műveltségére és szaktudására. A Tanárok és Előadók Szövetsége (ATL) adatai szerint tavaly négyszer annyi alkalommal követtek el fizikai erőszakot a tanárok ellen, mint három évvel ezelőtt. Mindez, illetve az ennek kapcsán kirobbant vita hónapok óta lázban tartja az angol közvéleményt.
Március 27-én az oktatási miniszter, Estelle Morris Cardiffban, a városházán előadást tartott az ATL konferenciáján. Mint az előadásból kiderült, a gyermekek és a tizenévesek vétkes magatartása egyre nagyobb válságba sodorja egész Nagy-Britanniát, mára aláásta az oktatást, és az utcai erőszak elterjedéséhez vezetett. Mindezért pedig nem a tanárok, az iskolák és elsősorban nem is maguk a gyermekek a felelősek, hanem a szülők huliganizmusa (a miniszter a "yob" szót használta, ami huligánt jelent). A dolognak különös jelentőséget tulajdonít az, hogy mindezt Tony Blair baloldali kormánya állapította meg, és hogy a liberális Guardian március folyamán öt cikkben is foglalkozott a témával.
Julie Grant, az ATL elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a helyzet igen sok pályakezdő tanárt elriaszt. Lesley Ward, a doncasteri általános iskola tanára elmondta, a rúgások, harapások, ütlegelések, karmolások és lökdösések után komolyan fontolóra vette, hogy véget vet 27 éves tanári pályájának. Még az is előfordult, hogy a gyerekek levizelték. Egy seftoni vallásoktató, Irene Baker hosszabb kihagyás után ment vissza helyettesítő tanárnak abba az iskolába, ahol korábban tanított. Drámai hangú nyilatkozatában megvallja: "A gyermekek pokollá tették az életemet. Azt hittem, ismerem őket. De már tudom, hogy nem vállalom, mert nem vagyok rá felkészülve."
Hiába végzi jól az iskola a dolgát, az erélytelen és a - Morris szavával - felelőtlen szülők romba dönthetik minden igyekezetét. A miniszter külön kiemeli azokat a szülőket, akik berontanak az iskolába, és úgy beszélnek a tanárokkal, hogy közben sem a lelki, sem a fizikai erőszak alkalmazásától nem riadnak vissza. Nagy visszhangot váltott ki, hogy az Islington Green-i iskola egyik tanára, miután az egyik diák megtámadta, eltűnt. Az ilyen és ehhez hasonló esetek egyre gyakoribbak Nagy-Britanniában. A kedvezőtlen változás a legutóbbi tíz év során ment végbe. Egy novemberi felmérés szerint sok iskolában hetente bántalmazzák a szülők erkölcsileg vagy fizikailag a tanárokat - méghozzá a gyermekek előtt. A fizikai erőszak azonban csak a jéghegy csúcsa. Tavaly történt, hogy a gwenti St. Mary általános iskola vezető tanítónőjét azzal vádolta meg az egyik nebuló, hogy pofon vágta őt. A feljelentést felfüggesztés, rendőri vizsgálat, majd egy 15 hónapon át tartó úgynevezett nevelő célzatú kihallgatás követte, majd a tanítónőt felmentették.
A tanárok kilenc tizede szerint nehezebb a szülőket kezelni, mint a gyermekeket. Az Önkormányzatok Szövetségének (LGA) jelentése szerint vannak olyan szülők, akik az iskola helyett bevásárlókörutakra vagy üdülni viszik gyermekeiket. A csavargáson kapott gyermekek 80 százaléka szülői felügyelet mellett lóg az iskolából. Még a középosztálybeli szülők között is általános, hogy a tíz nap engedélyezett hiányzást (nálunk 30 nap!) beépítik a családi nyaralási programba, ráadásul általában a tanévkezdés fontos időszakából veszik el.
Herefordshire-ben a haragos szülők fogságba ejtettek egy vezetőtanárt, mert hazaküldte a leányukat az orrában hordott karika miatt. (A mi tanáraink sokkal türelmesebbek.) A bíróság kilenc hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte őket. Egy másik tanár ideg-összeroppanást kapott, mert a szülők megfenyegették. A jelentés szerint sokan tartják túl sokra gyermekük felfogókészségét, és a rossz jegyekből arra következtetnek, szadista késztetésből nyúzzák őket a tanáraik.
"Hogy várhatjuk el a tanulóktól, hogy tiszteljék tanáraikat, ha a szülők nem tisztelik őket?" - kérdezi a miniszter. "A szülőknek jó példával kell elöl járni, és a legtöbben meg is teszik. De a felelőtlen szülők kemény magja kedvezőtlen hatást gyakorol a többiekre. A tanárok iránti tiszteletlenség az iskoláskorban kezdődik, és végigkíséri a gyermeket egész életén."
Lesley Ward rámutatott: "a tanár elleni támadás támadás az oktatás ellen, és az oktatás elleni támadás támadás az angol társadalom alapjai ellen". A gyermekek számára a tanár a hatóság első képviselője, amellyel szembetalálja magát. Ha tehát a tanár elleni fellépést nem büntetik, joggal hiheti azt, hogy a többi hatóságot sem kell tisztelnie. Morris még tovább ment: "Túl sok alkalommal fordul elő, hogy a szülők kétségbe vonják a tanár jogát arra, hogy az iskolai szabályzatnak megfelelően fegyelmezze a gyermekeket. A gyermekek számára mindez azt jelenti, hogy sem a tanárokat, sem a felnőtteket nem kell tisztelniük."
Az ATL egyik bradfordi küldötte arra az ellentmondásra hívta fel a figyelmet, hogy "amíg a tanulók tisztában vannak a jogaikkal, a tanárok jogi helyzete meglehetősen lepusztult állapotban van". A miniszter pedig kifejtette: "Sok tanár, ha azt tapasztalja, hogy annak a küzdelemnek, amelyet a gyermekek rossz iskolai magaviselete ellen folytat, az egyetlen eredménye a szülők erőszakos fellépése, semmilyen eszközt nem mer majd alkalmazni. Ezek az erőszakoskodó szülők akadályoznak bennünket abban a küldetésünkben, hogy kiűzzük a rossz viselkedést az iskolából."
Tennivalók
Brian Waggett középiskolai tanár, az ATL érdekvédelmi bizottságának elnöke szerint a tantestületek sokszor azért ejtik az ügyeket, mert nem akarják rontani az intézmény hírnevét. A minisztérium viszont felvilágosította őket, hogy a szülők - mivel nagyobb részük szintén a fegyelmezett iskolákat részesíti előnyben - éppen azokhoz az iskolákhoz fordulnának bizalommal, amelyek bebizonyítják, hogy vállalják is az áldozatot ezért.
Az ellenzék árnyékminisztere, Damian Green szerint az iskolai fegyelem hanyatlásáért, illetve az oktatási intézmények tekintélyének lerombolásáért elsősorban az az 1988-as kormánydöntés a felelős, amely előírta, hogy csökkenteni kell a bomlasztó tanulók kizárását az iskolából. Az LGA konferenciája által készített jelentés elmarasztalta a kormányt amiatt, hogy elhanyagolta a szülőknek a gyermekek iskolából való igazolatlan távolmaradása miatt viselt felelősségének a kérdését. A szövetség iskolalátogatással foglalkozó munkacsoportja kijelölte a feladatot: a munkát a gyermekek otthonában, a szülőkkel kell kezdeni. A csoport elnöke nagyon károsnak tartja azt a nézetet, amely szerint az igazolt távolmaradás ártalmatlan. A jelentés kimutatta, hogy a notórius lógók szülei kevéssé műveltek, képzetlenek, és ezért "családnevelő" programokat sürget.
Mindennek már van bizonyos előzménye, ez pedig a 2000-ben elfogadott úgynevezett "szülői határozatok" (parenting orders) intézménye. Morris most ennek továbbfejlesztését javasolja. E szerint azon szülőket, akiknek gyermekei folyamatosan helytelenül viselkednek az iskolában, eligazításra vagy tanácsadásra kell berendelni, úgynevezett "haragkezelő tanfolyamokra" kell kötelezni, illetve bíróság elé kell állítani, mely akár ezer font bírságot is kiszabhat rájuk. A határozathozatalnál nem annyira a cselekmény súlyosságát, mint inkább a szülő hozzáállását kell tekintetbe venni.
Az ATL még vérmesebben sürgette a helyzet megoldását, nevezetesen azt, hogy mérlegelés nélkül is be lehessen perelni a tanári kart támadó tanulókat vagy szülőket. Nehezményezték, hogy amíg az egészségügyben és a közlekedésben dolgozó tisztviselők megfelelő jogi védelemre számíthatnak, a rendőrség vonakodik attól, hogy bíróság elé vigye az ilyen ügyeket. A szakszervezet pedig azt követelte, az önkormányzatok egyezzenek bele abba, hogy ha szükséges, indíthassanak pert magánfelek is, amit ismertetni kell az iskolákban.
A tanárok szakszervezetének cardiffi konferenciáján az ATL főtitkára rámutatott, hogy a jogok tekintetében a tanárok elmaradnak a diákok mögött. Amíg a diákok hamar rájöttek, hogyan lehet egy tanárt felfüggesztetni az állásából, ugyanez nem mondható el a tanárokról. A konferencia egyhangúlag határozott arról, hogy a renitens diákok ellen új rendszabályokat kell életbe léptetni. Szándékuk szerint ezeket a diákokat fel kell függeszteni vagy ki kell zárni az iskolából (hogy ne találhassa szembe magát a tanár a folyosón azzal a diákkal, aki megrágalmazta), továbbá minden diáknak jegyzékbe kell venni a viselt dolgait. Mivel pedig a bélyeg akkor is rajta marad az ilyen tanáron, ha felmentik (mert sokak számára igaz az a mondás, hogy "nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél"), Sharon Liburd, az ATL jogásza azt javasolta, ilyen esetekben nyilvánossá kell tenni, hogy a diák "szándékos rágalmazást" követett el.
Morris szerint az önkormányzatoknak meg kellene védeniük a tanárokat. A helyi oktatási hatóságoknak (LEA) kellene őrködniük azon, hogy ez így is legyen. Egy "fegyelmi csúcsszervet" kell létrehozni, mely a problémák megoldása érdekében egyesítené a tanárok szövetségeit, a szülők szervezeteit és a kormány illetékes minisztereit. Javaslata szerint ki kell egészíteni azokat a szülőkre vonatkozó rendeleteket, amelyeket már eddig is használtak, amikor a gyermekeket bűncselekmény elkövetésében bűnösnek találták, abból a célból, hogy az iskolában tanúsított rossz viselkedésre is érvényesek legyenek.
A miniszter a félreértések elkerülése végett hangsúlyozta: "A tanuló maga hibáztatható rossz magaviseletéért. Senki sem akarja felmenteni a tanulót magaviselete felelőssége alól. Ez a vita azokról a szülőkről szól, akik nem támogatják a tanárt a fegyelmezésben. Arról szól, hogyan lehet segíteni a szülőket abban, hogy jobb szülők legyenek."
Az ATL és a szakszervezet támogatta a miniszter által előterjesztett javaslatot. Ezzel szemben a liberálisok a szülői programot kényszerítő jellegűnek és irreálisnak tartották, a szülői munkaközösségek és az ellenzéki pártok pedig (a liberális társadalmakra igen jellemző módon) élesen támadták. Az oktatási árnyékminiszter azt állította, a javaslat csupán retorikai fogás, és csak arra való, hogy elterelje a figyelmet a kormány és a tanárok között kialakult rossz viszonyról. Ehhez csatlakozott Margaret McGowan, a Nevelési Tanácsadó Központ szóvivője, mondván: "a politikusoknak és a szakszervezeteknek (melyek csatlakoztak a miniszter kezdeményezéséhez) könnyű dolog leszólni a szülőket, mivel nem képeznek erős érdekérvényesítő csoportot. ... A kormány örömmel kovácsol magának tárgyalási előnyt a szülőkből és a gyermekből azokkal az iskolaigazgatókkal és tanárokkal szemben, akik abban hisznek, hogy a fegyelmi problémák megoldását a züllesztő gyermekek eltávolítása jelenti."
Az erős liberális hangzavartól tartó önkormányzatok, mint ahogy azt egy felmérés is bebizonyította, meglehetősen óvatosan éltek azzal a lehetőséggel, amelyet a "szülői határozatok" intézménye kínál - még azok is, ahol egyébként súlyos gondok jelentkeztek a fegyelem terén. (Az egész országban mintegy kétszáz ilyen határozat született meg 2000 júniusa óta.) Phil Willis pedig, a Szabad Demokrata Párt oktatási szóvivője és az ATL elnöke arra mutatott rá, a gyermekeik nevelését elhanyagoló szülők jelentős része segélyeken él, és az ő pénzbüntetésük egy jottányit sem visz közelebb a fegyelmi probléma megoldásához. Ami arra mutat - teszem hozzá -, hogy a kérdés pusztán jogi megközelítése nem működőképes, esetleges erőltetése pedig további feszültségekhez vezethet.
Erősebb alapokat!
Az angolok szakmai-szervezeti és jogi megközelítése nem rossz, de mélyreható és távolabbra tekintő megoldásokat kell keresnünk. Első körben össze kellene gyűjteni az iskolai fegyelem és a szülői felelőtlenség tipikus eseteit, és el kellene gondolkozni azon, milyen megoldást lehet rájuk találni magában az iskolarendszerben. A kihágások legnagyobb részét ott kell elintézni, ahol keletkeznek, az iskolában, és csak a kirívóbbakat kell bíróság elé vinni. Fel kell tárni a még mindig jól működő családok és iskolák titkát, és meg kell osztani a többiekkel, a bajban lévőkkel.
Az iskolának, amely erőteljesen meglódult a szolgáltató intézmények irányába, vissza kell állítani hatósági jogait és tekintélyét. E tekintetben a magániskolák felelőssége sem más, hiszen a gyermekek onnan is ugyanabba a társadalomba jutnak. A demokratikus berendezkedés megtartása mellett egyértelművé kell tenni a hierarchikus viszonylatokat. Mind az iskolán, mind a családon belül. Fel kell hagyni a diákjogoknak és a személyiségjogoknak a kötelességek rovására való sulykolásával. Újra kell fogalmazni a diákok és tanárok jogait és kötelességeit, valamint a büntetések és jutalmak rendszerét. Meg kell állítani a demokráciára hivatkozó és a tekintélyuralom elleni küzdelem örve alatt folyó harcot, mely megsemmisíti a hagyományos család, iskola és más, pozitív értéket közvetítő intézmények, valamint a bennük dolgozó és őket képviselő személyek önazonosságát és tekintélyét.
A racionális nevelés mellé vissza kell állítani a jogaiba a mintával és a szoktatással való nevelést. Vissza kell állítani a bizalmat a szülő és az iskola, valamint a diák és az iskola között. Meg kell magyarázni a szülőknek, hogy a gyermekek nem saját tulajdonuk. El kell érni, hogy a szülők számára éppolyan fontos legyen a társadalmi élet higiéniája, mint saját gyermekük kívánsága. Hogy újra megtanulják aszerint értékelni gyermekük teljesítményét, ahogy az az élet különböző területein megfelelt a nagyobb - és a legnagyobb - közösség követelményeinek. Meg kell értetni a szülőkkel, hogy az anarchisták által reklámozott türelem önáltatás, mely csak arra jó, hogy előlük is elleplezze azt a tényt, hogy nem nevelnek. Hogy újra vállalni kell a nevelés fáradságát és a vele járó konfliktusokat, mert így nekik is több örömük lesz.
Mindez azonban pusztán a családban vagy az iskolában, megfelelő háttértámogatás nélkül nem oldható meg. Meg kell teremteni mindazon tudatformáló eszközök, médiumok ellensúlyát, amelyek anarchista eszméket terjesztenek, és amelyeknek sikerült kivenni a gyermekek nevelését a civil állampolgári közösségek kezéből. Rá kell mutatni, hogy a médiumok nem a gyermekek saját fórumai, hanem tőlük idegen hatalmi csoportoké, akiknek célja a generációk egymással szembe állítása, és az egyén szembeállítása saját civil közösségeivel és intézményeivel. Ez alól a magántulajdonban lévő médiumok (tévécsatornák, rádióállomások és a többi) sem lehetnek kivételek, mert a gyermekek révén a társadalom egészére hatnak, tehát a nagyobb közösség iránt tanúsított felelősségben nekik is osztozniuk kell.
#1 Dr.BauerBela
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése