Keresés: gyermekek orvosi cikkekben - Children medical articles: Search box

2016. március 26., szombat

AGGÓDJUNK HA SOVÁNY A GYERMEK ??

Aggódjunk, ha sovány a gyerek?
Megfelelő táplálkozás mellett a gyerekek testsúlya leginkább genetika, egyéni hajlam kérdése. Ennek ellenére sok szülő számára aggasztó, ha gyermeke kifejezetten vékony alkatú. Ilyen esetekben érdemes betegségre gyanakodni és orvos tanácsát kérni.
Amilyen a szülő, olyan a gyerek
Az első és legfontosabb szabály a gyerekek súlyát illetően, hogy elsősorban a szülők testfelépítését és alakját öröklik - így a kissé túlsúlyosaknak valószínűleg a gyermekük is az lesz, és hasonlóképpen, a vékony testalkaotot is jellemzően öröklik az utódok. Éppen ezért feltűnő, amikor az erősebb felépítésű szülők gyermeke pont az ellenkezője - ismerteti Dr. Tar Attila, a Budai Endokrinközpont gyermek-endokrinológusa.

Legtöbbször elsőre mindenki arra gondol, hogy a gyerek nem eszik eleget és kevesebb tápanyag szívódik fel a szervezetében, ám ha rendszeresen, megfelelő mennyiségű és minőségű ételt fogyaszt, úgy a felnőttek általában elkezdenek aggódni, főleg akkor, ha a gyermekük testtömegindexe (BMI) 18,5 alatti. (Másik lehetőség a testmagassághoz tartózó testsúly felmérése, ami akkor kóros, ha a 3 percentil alatt van).
Súlyproblémával üzen a pajzsmirigy
Bármilyen edzést, étrendet és fogyási trükköt próbál, nem tud lefogyni egy kilót sem? Rendesen eszik, mégis fogy? Előfordulhat, hogy a probléma teljesen máshol van, mint ahol gondolná: a pajzsmirigyében. Olvassa el a cikket!
Pajzsmirigy-túlműködés
Bár gyerekeknél a pajzsmirigy-alulműködés gyakoribb, ám hasonló panaszok esetén felmerülhet a pajzsmirigy túlműködése, melynek során a trijódtironin (T3) és tetrajódtironin (T4) szintje nő, illetve a TSH szintje csökken. Ez a Graves-Basedow-kór, amelynek hátterében autoimmun folyamat állhat, és a betegség családi halmozódást mutathat. Ez gyakran a szerv gyulladásával és megnagyobbodásával is jár, amit golyvának (struma) nevezünk. Fő tünetei a normál étkezés melletti fogyás, az alacsony testsúly, a szemek kidülledése, a heves szívdobogás, az idegesség, a hasmenés, a gyakori széklet, lányoknál pedig a menstruációs panaszok.

A gyerekek leginkább a szüleik testalkatát öröklik
Mellékvesekéreg zavara
A pajzsmirigy-problémán kívül a mellékvesekéreg zavara is járhat alacsony testsúllyal, hiszen komoly hatással van az anyagcsere folyamatokra. Leggyakrabban Addison-kór a diagnózis, amelyet sajnos igen nehéz felismerni általános tünetei miatt (fogyás, fáradtság, gyengeség, gyomor-bélrendszeri tünetek, hányás, kiszáradás, sötét bőrszín). A betegség velejárója a kortizol és az aldoszteron termelésének elégtelensége, és oka legtöbbször autoimmun zavar, ritkábban fertőzés, daganat.

A diagnózis biztosan
vérvétellel és képalkotó eljárásokkal állítható fel, és amennyiben bebizonyosodott az állapot megléte, úgy hormonpótlással kezelhető- mondja Dr. Tar Attila, a Budai Endokrinközpont gyermek endokrinológusa.
További problémák az alacsony testsúly hátterében

  • 1-es típusú cukorbetegség
  • anorexia
  • pszichés zavarok
  • stressz
  • daganat
  • gyomor/bélfertőzés
  • felszívódási zavarok
#1 Dr.BauerBela

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése