Légzési nehézségek
a babáknál
Ha az újszülöttet, vagy a csecsemőt
levetkőztetve megfigyeljük, azt látjuk, hogy légzéskor a hasa jobban mozog,
mint a mellkasa. A felnőtt ember, ha mélyet sóhajt, rendszerint kihúzza magát,
válla felemelkedik, mellkasa előredomborodik, hasát behúzza.
A csecsemő mellkasa – érdekes módon –
szinte alig mozog az egyes lélegzetvételek alkalmával. Ez azért van, mert a csecsemő bordái
még másképpen állnak, mint a felnőtté, és ezért csak kicsit mozdulnak el a
légzéskor.
A csecsemő tehát elsősorban a mellkast
és a hasüreget elválasztó rekeszizom fel-le mozgatásával lélegzik. Ez az oka
annak, hogy ha a hasa nagyon tele van, vagy a belei levegővel teltek,
puffadtak, akkor nehezebben tud lélegezni.
A csecsemőnek egyébként is szaporább a
légzése, mint a nagyobb gyermekeké, vagy éppen a felnőtteké. Ez azért van,
mert alig tudja tágítani a mellkasát, a tüdejét. Ha a szervezetnek valamilyen
oknál fogva több oxigénre van szüksége, akkor a csecsemő légzése nem tud
mélyebb lenni, csak szaporább.
Tehát, ha valamilyen okból (pl. láz
esetén) több levegőre van szüksége a csecsemőnek, vagy beteg a tüdeje, és csak
kevesebb levegőt tud egyszerre befogadni, akkor a normális percenként 28-36-ot
lélegző csecsemő sokkal szaporábban: egy perc alatt 60-80-szor vesz levegőt. (A felnőtt
ember átlagosan 16-ot lélegzik percenként).
A légzés szaporaságából
tehát következtetni lehet arra, hogy valamilyen betegség miatt a kicsinek
légszomja van.
Nátha esetén eldugul a csecsemő
orrocskája. Ilyenkor
nehezen tudja beszívni a levegőt. A csecsemők elsősorban az orrukon lélegeznek,
és csak bizonyos idő után jönnek rá, hogy a szájukon keresztül is tudnak
lélegezni. Emiatt, ha az orruk eldugul,
nagyon kellemetlenül érzik magukat, nyugtalanok, mert – alvás közben csukva
lévén a szájacskájuk – nehezebben jutnak levegőhöz a váladékkal telt
orrnyíláson keresztül. A csecsemők kedves, pisze orrocskája amúgy is igen
szűk nyílást ad a levegőnek, ha meg valami belekerül, az igen hamar elzárja a
levegő útját. Ilyenkor hangosan szuszog a baba, nehezen szopizik, és
nyugtalanul alszik.
Ha valami a légutak
további részében, tehát például a gégében akadályozza a levegő bejutását, akkor
rendszerint már erőltetetten, mellkasnak minden izmát igénybe véve, nyitott
szájjal lélegzik a kisbaba.
Ha a légzés hangos, sípoló, vagy
érdesen hangzó – ilyenkor a sírás hangja lehet rekedt, de tiszta sírási hang
mellett is létrejöhet ez a nehéz légzési forma, – természetesen sürgős orvosi
segítségre van szüksége.
megváltozik a megszokott légzés akkor
is, ha a tüdő beteg. Ekkor a gyermek szaporán lélegzik, és a kilégzés végén rövid kis
nyögéssel löki ki tüdejéből a levegőt. Orrocskája is kitágul minden
belégzéskor. A szükségesnél kevesebb levegőhöz jut ilyenkor a szervezet, ezért
az arcszín sápadt, kissé szürkés árnyalatú. Az ilyen állapot súlyos
tüdőgyulladás jele lehet, ezért minél előbb mutassuk meg orvosnak a kicsit.
Van egy másféle légzési zavar, amelyben
nem annyira a levegő beszívása, hanem inkább a kilégzés nehéz. A gyermek
erőltetetten, hangosan lélegzik, és minden kilégzéskor sipolás hallható.
Hasonlít az öreg emberek asztmás légzéséhez. Gyermekkorban is asztmának nevezzük az ilyen légzést, amely abban
különbözik az idősebb kori asztmától, hogy túlnyomórészt nem önálló betegség,
hanem a gyermek hajlamával kapcsolatos kísérő tünete a tüdő és a hörgők
gyulladásos megbetegedésének.
Ez az asztmás hajlam négy-hat éves
korára el szokott múlni. Az erre hajlamos gyerekek asztmás légzése többször is
jelentkezik, szinte minden megfázáskor. Ezért a szülők lassanként hozzászoknak
ehhez a tünethez, megtanulják a vele kapcsolatos teendőket. Az első alkalmakkor
azonban a tünetek eléggé nyugtalanítók, és – tekintve, hogy nemcsak egyszerű megfázás, hanem esetleg tüdőgyulladás is lehet
az asztmás légzés oka – ne várjunk az orvosi vizsgálattal sokáig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése