Gyerekszerelem...
(mit tegyünk? - és mit ne?)
Szerelmes a
gyermekünk...! Minden szülő előbb vagy utóbb szembesül azzal a ténnyel, hogy a
gyermeke nem csak őt szereti, hanem szerelmes lesz valakibe. Már az óvodában
elkezdődik az a folyamat, amikor két kisgyermekben felüti a fejét a felismerés,
hogy van olyan társa, akit bizony sokkal jobban kedvel a többieknél, akivel
szívesebben játszik, és akit megszeretett. Mivel a gyermekek még kicsik ahhoz,
hogy pontosan felismerjék az érzéseiket, de már ismerik azt a szót, hogy
"szerelem", bátran használják a kapcsolatuk és az érzéseik
kifejezésére. Fontos, hogy ilyenkor a felnőttek hogyan reagálnak.
Mit
tehet a szülő?
A legfontosabb, hogy ne nevesse ki a gyermekét, ne gúnyolja, ne bagatellizálja a gyermeke érzéseit! Még akkor se tegye, ha esetleg naponta változik a csemetéje véleménye, egyszer ebbe szerelmes, máskor abba, vagy ha a szülő érzékeli, csak azért használja ezt a szót a gyermeke, mert még nem tud jobbat.
Általában a felnőttek azt gondolják, hogy a
gyermekszerelem nem komoly, aranyos és megmosolyogni való érzelem, és csak
ideig-óráig tart. Ám még a gyermekszerelem is tud különösen mély és őszinte lenni, és
legalább olyan fájdalommal járhat, ha véget ér, mint a felnőtt szerelem.
A legrosszabb, amit ilyenkor mondhatunk a gyermekünknek,
hogy nevetséges, amit érez, és butaság, hogy fáj neki. Sose faggassuk a gyermekünket, ne
kérjük tőle, hogy részletesen számoljon be mindenről, de ha úgy érezzük,
szívesen elmondaná, amit érez, hallgassuk meg és vegyük mindig komolyan!
Egy szerelmes kisgyermek nagyon boldog tud lenni, ha azt
érzi, szeret valakit, aki viszontszereti. Örüljünk annak, ha gyermekünk boldog,
és támogassuk abban, hogy mélyüljön a gyerekek között a kapcsolat! Adjunk
lehetőséget arra, hogy találkozzanak, hogy sokat játszanak együtt, hogy sok
közös élményük legyen: egyszóval, hogy tartalmassá váljon a kapcsolatuk.
Ne kritizáljuk a gyermekünk "választottját",
még akkor sem, ha mi pontosan látjuk - vagy azt gondoljuk, hogy pontosan tudjuk
-, mi a probléma vele vagy a családjával. Ha ezt tesszük, a gyermekünk két tűz
közé kerül, hiszen nekünk is meg akar felelni, ugyanakkor a kis társát is
szereti. Másrészt így azt érezheti, őt magát sem fogadjuk el, nem tiszteljük az
érzéseit, hanem befolyásolni akarjuk.
Ne felejtsük el, hogy mindezek az érzések és reakciók már
a későbbi párkapcsolatok csírái, hiszen ekkor tanulja meg a kisgyermek, hogyan kell részt
venni egy általa kiválasztott kapcsolatban, mit kell tennie azért, hogy a másik
is szeresse, milyen adok-kapok egyensúly szükséges ahhoz, hogy a kapcsolat jól
működjön, és mindkét fél szívesen benne maradjon.
Inkább a kapcsolat minőségében és az elmélyülésében
segítsünk, ne szexualizáljuk az érzéseiket. Ez annyit jelent, hogy ne azt
firtassuk például, csókolóztak-e már, vagy milyen szexi a kislány vagy kisfiú,
aki tetszik nekik, hanem arról kérdezzük, mit szoktak játszani, mit szeret a
másikban stb.
Beszélgessünk a gyermekünkkel, de arra ügyeljünk, hogy
mindig az életkorának megfelelő szinten! Nem
szerencsés, ha olyan, felnőttek életében jelen lévő érzéseket, és szavakat
használunk, amelyeket ő még nem ért. Előfordulhat, hogy a szülő zokon
veszi, hogy már nem csak ő a gyermek intim érzéseink a tárgya, és tudatosan,
vagy öntudatlanul versengeni kezd a gyermeke "szerelmeivel". Esetleg
megsértődik, és azt mondja: "Hát már nem is engem szeretsz?" Vagy
csak egyszerűen elszomorodik, és ezt látva a gyermekének esetleg bűntudata
lesz, és azt érzi, nem helyes, ha a kortársaival keresi a kapcsolatot.
Tiszteljük meg a gyermekünket azzal, hogy minden közlését
bizalmasan kezeljük! Ez annyit jelent, hogy nagyobb társaságban, családi
összejöveteleknél ne kezdjünk el fennhangon arról mesélni, hogy van ám már egy
szerelme a gyermekünknek, és milyen aranyosak együtt. Ezzel csak azt érjük el,
hogy legközelebb semmit sem fog elmondani nekünk, mert nem tudhatja, kinek
mondjuk tovább az ő kis intim érzéseit.
Mindig lehet a felnőtt társaságban olyan tapintatlan
ember, aki kineveti vagy megmosolyogja ezért, és ezzel csak a gyermek
szégyenérzete és a bizalmatlansága fog növekedni. Sok felnőtt az élete végéig viseli
annak a terhét, hogy a szülei nem örültek - nem tudnak örülni - annak, ha
valaki máshoz kezd el igazán kötődni, mert a szülők bűntudatot keltenek benne
emiatt.
Ha
csalódik a gyermekünk
Megtörténhet, hogy gyermekünk egyik nap sírva és nagyon szomorúan jön haza, mert "szakítottak" vele, vagy a legjobb barátja, barátnője már mással barátkozik, mást szeret. Itt is elsősorban az a legfontosabb, hogy vegyük komolyan az érzéseit. Ne mondjuk azt, hogy: "Ugyan már, nem olyan nagy ügy az egész" vagy "Nem kell ezért sírni, gyere inkább játszani!" Ha ezt tesszük, gyermekünk azt fogja érezni, hogy az ő érzései nem igaziak, nem is fontosak, és felnőttként sem tudja majd a saját érzéseit komolyan venni.
Vigasztaljuk, értsük meg, hogy fáj neki az, ami történt,
és beszélgessünk vele, hogy ő is megértse, mi történt valójában. Ne gondoljuk
azt, hogy pusztán azért, mert a mi gyermekünk, ő nem tehet semmiről se, és csak
a másik a rossz, a gonosz. Lehet, hogy az ő viselkedése váltotta ki azt, hogy
felfordultak tőle, csak ő még nem tudja, hogy mit válthat ki másokból.
Mondhatjuk azt, hogy: "Lehet, hogy azért barátkozik
mással a másik kisgyerek, mert több közös játékuk van, esetleg, mert Te nem osztottad
meg vele a játékodat." Arra feltétlenül ügyeljünk, hogy kizárólag olyat
mondjunk, ami valóban életszerű és reális, ne pedig olyat, amit csak mi
találunk ki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése