Ha immunrendszerünk "túlbuzgóvá" válik, és a
szervezet saját antigénjei ellen fordul, nehezen, vagy egyáltalán nem
gyógyítható megbetegedéseket okoz testünkben. Az autoimmun betegségek
kialakulásáról a mai napig keveset tud az orvostudomány, de annyi bizonyos,
hogy a kiváltó okok között belső és külső tényezők egyaránt keresendők.
A belső
tényezők genetikusak, melyeket egyéb, például hormonális faktorok, is
befolyásolnak. A külső tényezők között leginkább a vírusokat említi a
szakirodalom. A ma ismert mintegy ötvenféle autoimmun betegség két nagy
csoportra osztható aszerint, hogy egy szervet, vagy az egész szervezetet
támadja meg. Az utóbbi, ún. nevezett szisztémás megbetegedések körébe tartozik
a szisztémás lupus erythematosus (SLE).
A nők immunrendszere a hormonális hatások következtében
ugyan erősebb, de ugyanezen hormonális hatások miatt gyakoribb körükben az
autoimmun megbetegedések előfordulása. A lupusban szenvedő betegek legnagyobb része a nők
közül kerül ki. Miután a betegség az egész szervezetre kihat, a tünetek nagyon
változatosak lehetnek, leggyakoribb a bőr, ízület, és vérképzőrendszeri
érintettség, súlyosabb esetben pedig a vesét is eléri a betegség.
Általában bizonyos időbe telik diagnosztizálása, hiszen a
kezdeti általános tüneteket, a lázat, fáradékonyságot és az ízületi fájdalmat
nem nehéz egyéb betegségek számlájára írni, ilyenkor vér- és vizeletvizsgálat
segíti a pontos diagnózist. Mindamellett a baj néha kezdődhet hirtelen jelentkező
idegrendszeri tünetekkel, fejfájással, depresszióval, olykor bénulással.
A pontos kiváltó okokat nem ismerik, de néhány
esetben valószínűsíthető bizonyos fertőzések és gyógyszerek közreműködése, és
gyaníthatóan az ultraibolya sugárzás és a stresszel terhelt életmód is szerepet
játszik kialakulásában. Egyes kutatások szerint az ösztrogén és a prolaktin
nevű női nemi hormonok szerepe sem elhanyagolható, ezért is jellemző a lupus
megjelenése (vagy a már kialakult betegség fellángolása) fogamzásgátló tabletta
szedése után, illetve a terhesség első heteiben, amikor is az ösztrogénszint
megemelkedik a szervezetben. A tejtermelő hormon, a prolaktin magas vérszintje
esetén, azaz a terhesség és különösen a szoptatás időszaka idején is hajlamos a
lupus a fellángolásra.
A betegség megjelenési formája tehát igen változatos, és
e változatosságot tovább növeli a passzív és az aktív időszakok váltakozása. A passzív
időszakban sokszor egyáltalán nincsenek tünetek, vagy csak nagyon enyhék. Az
aktív stádium influenzaszerűen zajlik le, lázzal, fáradtságérzéssel,
fejfájással, izom- és ízületi fájdalmakkal, rossz közérzettel,
étvágytalansággal, testsúlycsökkenéssel.
A bőrt érintő
tünetek, a kiütések, általában az arcon jelennek meg, de gyakran az
ujjakon, a lábujjakon és a könyökön is találkozhatunk velük. Jellemző az
arcon, az orr két oldalán megjelenő bőrpír, mely pillangó alakra emlékeztet.
Hasonló, enyhén hámló, hegesedéssel járó kiütések a hajas fejbőrön is
előfordulnak foltos kopaszodást okozva.
Az általános kimerültségérzés, az egész szervezetet
érinti, csakúgy, mint a vasculitis, azaz a vérerek gyulladása. Ha kis
véredényről van szó, akkor apró vérző repedések keletkeznek az érfalon. Ezek a
kis repedések okozzák a vörös vagy rózsaszín foltokat a bőrön. Ha nagyobb
véredényről van szó, az megduzzadhat, és csomókat okozhat, melyek
kitapinthatók, ha a véredény a bőr felszínéhez közel van. Az érfal belső
felének gyulladása leszűkítheti az eret, így kevesebb vér tud áthaladni rajta.
Az idegrendszeri tünetek aránylag ritkák, néha
előfordulhatnak görcsrohamok, amelyek az epilepsziához hasonlatosak. A központi
idegrendszeri érintettségét jelenti az agy vérereinek gyulladása a lupus aktív
szakaszában, ez a betegek 10%-ában fordul elő. Rendszerint a betegség korai
szakaszában jelentkezik; tipikus tünetei: magas láz, betegségroham, a nyak
agyhártyagyulladás-szerű merevsége, valamint lehetséges pszichotikus vagy
furcsa viselkedés.
A lupusz tünete lehet az ún. Raynaud-jelenség, mely az erek
rendellenes érzékenysége következtében egy vagy több ujj rohamszerű elsápadását
és elkékülését jelenti a hideg és/vagy ritkábban az érzelmi stressz hatására.
Habár az esetek java részében maradandó elváltozás nélkül szűnik meg ez a
reakció, olykor szöveti elhalás és fekély is megjelenhet az ujjon.
Súlyos rohamban az izmok és az ízületek főleg a
csukló és a könyökízületek fájdalmasak lehetnek, de nem károsodnak, ez utóbbi tény a
rheumatoid arthritistől való megkülönböztetést könnyíti meg.
Az emésztőszervi tünetek közt a máj és a lép
megnagyobbodása fordul elő, nyirokcsomó-megnagyobbodás pedig a betegek
40-50%-ában található. Sokkal súlyosabb, ha a szervezet más területeit,
szívet, a tüdőt, a veséket támadja meg. Ezek a komplikációk néha maradandó
károsodás hátrahagyása nélkül is meggyógyíthatók.
Mint látható a tünetek súlyossága is meglehetősen
változatos képet mutat, sokan anélkül élnek együtt az enyhe tünetekkel, hogy
tudnának betegségükről, máskor viszont akár halálos kimenetelű is lehet a kór. Az
SLE-betegek kezelése a gyulladás csökkentésére, az immunrendszer működésének
gátlására irányul, mely szteroidtartalmú gyógyszerek adagolásával történik.
Egyes gyógyszerek mellékhatásaiként azonban további betegségek léphetnek fel,
ezért az orvos a legkisebb hatásos adag beállítására törekszik.
Mindehhez elengedhetetlen a beteg együttműködése. Az
immunrendszert bénító kezelések miatt minden fertőzés nagyobb megpróbáltatást,
állapotromlást hozhat a beteg életében. A fellángolások enyhíthetők és
ritkíthatók az orvosi utasítások betartásával, kiegyensúlyozott étrenddel és megfelelő,
nem túl megterhelő testmozgással, lelki karbantartással. Rendszeresen
ellenőrizni kell a vesefunkciót, vizeletet, mert a kór alattomos, néhány hónap
alatt tönkreteheti a vesét. Még a tünetmentes, gyógyszert nem szedő betegeknek
is 3-6 havonta el kell mennie laborvizsgálatra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése