Taknyos kölykök

Míg az országot a hóvihar, az alaptörvény-módosítás és a 15-ikei tüntetések elmaradása vagy megtartása tartja izgalomban, a mi álmatlanságunkat egészen más okozza. Az első komoly nátha. Már három napja küzdünk ezzel a ragadós kis immunválasszal. Néz rám a kis drágám a bedugult orrával, látom, alíg bír lélegezni, a cumi vagy az evés horrorisztikus szörcsögéssel és fulladozással jár. Néz a kis drága, hogy “anya, segíts….!” És anya jön és előszedi a porszívót, rácsatlakoztat egy tubust és szól apának, hogy fogja le az ő kis drágaságát, hogy ne kalimpáljon, aztán bedugja a hülye tubust az orrába. A kicsi torka szakadtából sír, “anya, ezt hívod te segítségnek?????”, kalimpálna, de nem tud, mert ugye satuban a keze, rázná a fejét, de azt sem tudja. Cserébe a kedvesen csak orrszívó-porszívónak nevezett kínzóeszköz eltávolít egy adag taknyot a pici kis orrocskákból. Hogy aztán tíz percen belül szörcsögjön újra. A szívem szakad meg. Aztán a takony eljut egy mennyiségi pontra, mikor már a torkán folyik le, mire még köhög is a négy és fél hónapos kisemeber. Vörösödik a feje, tovább fulladozik.
Persze mindezt hosszú hétvégén, a legnagyobb hóviharban kezdi produkálni. Végül szombat reggel az ügyeletre is bementünk, életemben először. A János Kórházban ugyan eltévedtünk párszor, és miután fél órát vártunk az ambulancián, rám szólt egy nővér, hogy “anyuka, ide csak csonttöréssel jöjjenek, az ügyelet egy épülettel arrébb van”. Akkor síruha újra fel, és keressük újra a megfelelő épületet. Jól eldugott, de takaros kis épület, kb velem egyidős, mosolygós gyerekorvos, és nem is kell várni. Hálistennek se krupp, de teli arcüreg, se gyulladt torok, se láz, se semmi. Csak a takony, amiatt meg a köhögés. Tengervizes permet mehet az orrába, aztán minél gyakrabban az orrszívó-porszívó,  meg sok folyadék. Ennek örömére Maja életében először megkaphatta a kis csőrös ivókájú cumisüveget vizet szürcsölgetni (eddig max csészéből ivott tejet vagy vizet, de nem nagyon volt rá szükség, vagy kisüvegből a bébivizet). Mára már sokkal jobban van a sok porszívózásnak, ringatásnak, víznek és tengervíznek hála.
Egy kicsit a pozitív kommunikációról ennek kapcsán: A héten voltunk a négyhónapos oltáson is és nem ment ki a fejemből a rendelőben látott nagymama reakciója. Másfél éves forma kislány jön ki anyukájával oltásról, közömbös arccal, de egyből megragadja a figyelmét egy másik kisfiú a rendelő várójában. Nagymama nagy hanggal elkezd sopánkodni: ” jaj, kiscsillagom, hova kaptad azt a csúnya szurit?”. Miután a kislány nem nagyon reagál a pánikkeltésre, nagymama tovább fokozza:  “jaj kicsim, mutasd, a combiba? Nagyon fáj? Gyere ide nagymamához, hoztam neked a nagy ijedtségre egy túrórudit!”. Kislány csendben odamegy, megeszi a túrórudit, aztán tovább barátkozik a kisfiúval. Na ez a pánikkeltés annyira eszembe jutott, mikor pakoltam össze magunkat az ügyeletre. Mert hát meg voltam ijedve rendesen. Az én kicsi lányom. Az ügyeletre. Számtalan rémkifejlet futott át az agyamon, de erőt vettem magamon és rámosolyogtam. Ha átveszi a feszültésgemet és ijedtségemet, csak rosszabb lesz, akkor a köhögés mellé még sírni is fog. Oltás után/közben is próbálom mindig elterelni a figyelmét, általában elég jó sikerrel. Mosolygósan, vidám hanggal, játékra invitálva. Igen, na, ez egy ilyen világ, néha van valami fájdalmas.. De ha hamar elmúlik és nem nagy ügy az egész, akkor csak megyünk tovább, mert ott is meg ott is tök izgalmas dolgok vannak. Ez az egyik üzenet. A másik meg, hogy anya nagy és erős, aki semmitől sem fél (legalábbis egyelőre higgye csak ezt). Megfigyeltem, hogy sokkal jobban sír és kétségbe esik, ha én zavart vagy feszült vagyok, mert átveszi a hangulatomat. Így viszont én is megőriztem az ő érdekében a nyugodtságomat és derűmet, így ő is nyugodt és derűs maradt, az orvos is laza volt és hát szerencsére semmi komoly baj nem történt. Hálistennek az apja sem egy hipohonder pánikkeltő, helyén kezeli a dolgokat.
A másik ami eszembe jutott a túlzott pánikkeltés kapcsán, az a betegségelőny. Persze, a beteg gyerekre oda kell figyelni, törődni kell vele, mert ilyenkor bújósabb, jobban igényli a fizikai közelséget, és az érzelmi támaszt is. Viszont ha csak betegen kap a gyerek figyelmet úgy egyáltalán vagy ilyenfajta szeretetteljes odafordulást, akkor nagyon hamar meg fogja tanulni (tudatosan vagy nem tudatosan), hogy számára milyen előnyökkel jár betegnek lenni. Aztán amikor a gyerek kicsit több figyelmet szeretne, vagy gondoskodást, jön, az anya megfáztam, fáj a torkom/hasam/akármim. És akkor az addig rihangáló vagy nem “ezerfelészakadok” anya kénytelen megállni és odafigyelni a kicsire. És ez a kicsinek jó. Mármint a figyelem, nem a betegség. Vagy nagyobbként, mikor rosszul érzi magát az iskolában/munkahelyen jön a lábról hirtelen ledöntő influenza, vagy valami jelzésértékű baleset, mi ágyhoz köti és gondoskodásra szorulóvá teszi az embert egy kis időre, míg újra “feltankol”. De hangsúlyozom, ezek nem törvényszerű dolgok, a szelektív, csak betegnek adott figyelem és gondoskodás egy faktor LEHET a sok bio-pszicho-szociális tényező közül, melyek hatására később kialakulhatnak különböző szomatizációs (amikor orvosilag megmagyarázhatatlan fizikai tünetek okoznak fájdalmat, rossz közérzetet, pl különböző has-, mellkas-, fej-, stb. fájdalmak), vagy pszichoszomatikus megbetegedések (pl. asztma, allergiák, fekély, IBS, stb).
Na egy kicsit előreszaladtam… A lényeg, hogy a kisbaba, kisgyerek, számunkra fontos személynek mutassuk ki a szeretetünket, a gondoskodásunkat, szánjunk rá időt és energiát és ne csak akkor, amikor épp beteg (de akkor mindenképp) #1 Dr.BauerBela

---