A családon belüli munkamegosztás

 

Mindennapi feladatok

Minden este a család megbeszélte a másnapi tennivalókat, mindenki tudta a dolgát. Pirkadatkor a harangszó volt az ébresztő. A férfiak a lovakat, teheneket látták el, kitrágyáztak, etettek, itattak, előkészítették az aznapi munkaeszközöket. Reggeli után indultak a mezőre, rétre, szőlőbe. Amikor a munkához nem kellettek a lovak, gyalog mentek. Ha csak este tértek haza, bőrtarisznyában vitték magukkal az enni, inni valót, amit a feleség csomagolt: kenyeret, sonkát, hagymát, zöldpaprikát, bort, vizet. Amikor este fáradtan hazatértek, először a jószágokat etették meg, majd jött a tisztálkodás, és csak ezután a vacsora.
Az asszonyok is hajnalban keltek. Megfejték a teheneket, ellátták az aprójószágokat, disznókat. Elkészítették a családnak a reggelit, ébresztették a gyerekeket. Rájuk várt a gyereknevelés, főzés, takarítás, a ház rendben, tisztán tartása, mosás, varrás. Gondoskodtak a megtermett gyümölcsök befőzésről, a savanyuságok eltevéséről. Ők sütötték hetente a kenyeret, ami igen nehéz munka volt. Az aprójószágok szaporulatát, azok nevelését biztosították, az eladható élelmiszerek előállítása, piacra járás is rájuk hárult. A végigdolgozott nap folytatódott az asszonyok számára az esti etetéssel, fejéssel. Azután tisztálkodtak, és vacsorát adtak a családnak. A könnyebb napokon esténként jutott idő egy kis beszélgetésre, énekpróbára, gyerekeknek játékra, fiataloknak barátkozásra, udvarlásra.
Ez így ment tavasztól őszig, megállás nélkül, hajnaltól késő estig nap, nap után.

Nyári asszonyi munkák

A nagyobb, nehéz mezei munkáknál, mint például vetéskor, aratáskor, betakarításkor a feleség bőséges ebédet főzött és kivitte a kinn dolgozóknak. A tápláló ételt egy erre készített laposszélű kerek kosárba tette. A fejére ruhából összetekert kerek alátétet rakott, arra emelte rá a kosarat. Egyik kezével ezt fogta, a másikban az innivalót vitte. A gazdák földjeikre nagy lombú gyümölcsfákat ültettek azért, hogy délidőben árnyékukba letelepedve költhessék el ebédjüket. Ebéd után pihentek egy picit és folytatták estig a munkát.
Az aratásnál a férfiak arattak, a gyerekek a kévekötőt terítették, az asszonyok a markot szedték, kötözték a kévét, és keresztekbe rakták azokat.
A szüretkor a szőlőt az asszonyok és gyerekek szedték, a férfiak puttonyoztak, és vitték a szőlőt a darálóba. A préselés és az ezt követő többi munka a férfiaké volt.

Kender feldolgozás

Sok fontos munka az asszonyokra maradt. Rájuk hárult az egyik legfontosabb alapanyag, a kender előállítása és feldolgozása. Az érett töveket kihúztak a földből, lelevelezték, és az áztatóba fektették, ami a patakocska volt. Ez a patakocska dél felé csordogált a szérűk kelet felé lejtő alján. Ebbe karókat vertek, hogy a víz el ne sodorja a maroknyi kévéket. Néhány heti áztatás után a külső puha héj lerohadt. Ezt lemosták, és az erős megmaradt szálakat kévébe kötve a parton gúlába állították, és a napon megszárították. Soha senki a máséból el nem vett. Ezután következett a tilolás nehéz munkája. A tilolót, aminek négy lába volt, felül három deszka, és egy kar, ami a deszkák közti hézagba illet, alkotta. Amikor lecsapták a kart, az a deszkára fektetett kender kemény részét összetörte. Az összetört részt lerázták, és a gerebennel kifésülték. Ez egy fogas eszköz volt, amin áthúzták a kendert. A markukban maradt selymes kenderszálakat motringba tekerték. Ebből szőtt a takács lepedőket, törölközőket, szalmazsáknak valót. A takács szőtte finom lenvásznakat az asszonyok nyáron a kerítésre terítették, és addig locsolták vízzel, míg a nap ki nem fehérítette. A gerebenezéskor megmaradt kócból télen, rokkán vastagabb szálú fonalat fontak. Ebből szőtték a zsáknak valót és a tartós pácskertalpakat.

A kenyér sütésének művészete

Asszonyi munka volt a heti kenyérsütés is. Kellett hozzá kenyérliszt, só, élesztő, kovász, langyos víz, tört krumpli –ettől sokáig puha maradt a kenyér- és sok, sok erő. A könnyű, jóízű kenyér a gazdaasszony büszkesége volt. Előző este hét kenyérnek való kenyérlisztet szitált a kenyérsütő teknőbe, amit kizárólag erre a célra használtak. Élesztőből, egy tányér kovászból, amit a szomszédok egymásnak adtak, sóból és langyos vízből körülbelül egy kenyérnyi kovászt készített. Letakarva, langyos helyen egy éjjel pihentette. Másnap hajnalban az egész lisztet bedagasztotta. Ez volt a legnehezebb munka. Addig gyúrta, forgatta, amíg a tészta hólyagos nem lett, és a teknőtől el nem vált. Letakarta és újból megkelesztette. Amikor újból megkelt, kenyérnyi tésztákat szaggatott ki a gyúródeszkára és újból könnyedén átgyúrta. Lisztezett kenyérruhával bélelt szakasztóban fektette és a ruha csücskeivel betakarta a kenyeret. Langyos helyiségben újból kelni hagyta. Ekkor begyújtott a kemencébe. Amikor a két köteg rőzse elhamvadt, a hamut egy nyeles vaslemezzel kikotorta, a megkelt tésztát fa sütőlapáttal a kemencébe tolta. A kemence vasajtaját becsukta, doronggal meg is támasztotta. Két óra múlva friss kenyér illata szállt a levegőben. A szép, pirosra sült kenyereket sütőlapáttal egyenként kihúzta, kis söprűvel vízzel egyenként áthúzta és az előre odakészített létrára fektette hűlni. Uzsonnára friss kenyeret kaptunk, hecsedli lekvárral, ennél finomabbat el sem tudtunk képzelni. Miután a kenyérteknőt kimosta és kirakta száradni. Ez lett a kihűlt kenyér helye, pamutterítővel letakarva egy hétig is friss maradt benne. Édesanyánk a kedvünkért mindig sütött lepényt is. Mielőtt a kenyértésztát kiszaggatta, kéttányérnyit félretett. Kisodorta őket, finom házi zsírral megkente, megsózta és a villa hegyével, berácsozta. A kenyér előtt ezt is kisütötte. Pompás izét még ma is érzem.

Téli munkák férfiaknak

A telek hidegek voltak, vastag hótakaró borított mindent. A jégvirágos ablakokon hetekig nem láttunk ki.
A férfiaknak tél sem múlt el tétlenül. A rövid nappalok, hosszú esték a jószágok gondozásán kívül is munkával teltek.

Seprűfonás

A férfiak cirokból, amit a kukoricaföldek szélén termesztettek, kis, közepes és nagy söprűt kötöttek, amit a ház és a gang takarítására egyaránt használtak. A vesszősöprű az udvar, az istálló rendben tartására kellett. Szombatonként nemcsak az udvart, hanem a járdát is és az utcát is ezzel takarították.

Kosárfonás

Fűzfavesszőből különböző nagyságú kosarakat fontak csibekeltetéshez, begyűjtéshez, termények tárolására. Szalmából fonták a szakajtókat kenyérsütéshez, tojásbegyűjtéshez és az élelem, gyümölcs tárolásához. Kukoricacsuhéból készült a kislányok iskolai cekkere, amiben az iskolái felszerelésük volt. Az asszonyok táskáját is cekkernek nevezték, ha valahova mentek ebben tartották a zsebkendőt, bugyellárist és apró holmikat. A székek ülőkéjét szalmából vagy csuhéból sodort fonattal készítették.

Favágás

A férfiak télvíz idején vágták ki az erdőben a tűzifának valót, és a nagy hóban csengős szánon hozták haza. Az előző évben kivágott, kiszáradt hasábokat felfűrészeltek, összehasogatták és behordták a konyhába.

Jégverem feltöltése

Az őszi eső a dombról lefolyva elöntötte a rétet, és az ott összegyűlt sok víz telente megfagyott. A férfiak ezt feltörték és a falu két jégvermébe, hordták. Az egyik a tejcsarnok mellett a másik a hentesnél volt.

Mészoltás

A tavaszi nagytakarításhoz mészre is szüksége volt a falusiaknak, ezért a templom és iskolaudvar között volt egy nagy ásott, kitéglázott gödör. Közös pénzen mészkövet vettek, beleszórták, majd „beoltották”, vagyis vizet hordtak rá, míg pezsegni nem kezdett. Hosszú rudakkal keverték, míg lekvárszerű masszává nem alakult. Ebből az oltott mészből bárki vihetett, szükségletének megfelelően. Deszkából készített fedelet tettek a meszesgödörre, nehogy valaki beleessen.

Egyéb, hasznos férfimunkák

A szerszámokat meg kellett javítani, élesíteni, előkészíteni a tavaszi és nyári munkákra. A tavasz közeledtével a lószerszámokat is átnézték, és ha kellett kijavították.
Télen is sok munkát adott az állatok etetnivalójának előkészítése, úgymint a kukoricamorzsolás, szecskavágás - mikor a kukoricaszárat apró darabokra aprította a gép -, répaszeletelés. Hetente háromszor üstben krumplit főztek a disznóknak.

A jó borért komoly áldozatra is képesek voltak

A szomjúságot a hó olvadásakor is oltani kellett. A tél vége felé, a kora tavaszi napsütésre a hó olvadásnak indult. Most volt igazán szükség a klumpára, mert sártengerré változott a falu. Megközelíthetetlenné váltak a réten túli erdők feletti pincék, mert a kocsival is használható hidak víz alatt álltak.
Híre ment, hogy néhány szomjas gazda előszedte a disznóforrázó teknőt és a gabonaforgató falapátokat, hogy megpróbálják a lehetetlent. Felcsődültünk a külvárosba, hogy szemtanúi legyünk e ritka eseménynek. Ketten-ketten ereszkedtek az alkalmi csónakokba és óvatosan egyensúlyozva értek a túlsó partra. Nagyon megszomjaztak mire a pincéikhez értek. A hideg szélben toporogva vártuk, míg szomjukat oltva megtöltötték korsóikat és újból csónakba szálltak. A teknők mindig jobban billegtek, bizonytalanok voltak az evezőcsapások, nagyon hosszúnak tűnt a visszaút. Lehet, hogy szent Antal, a falu védőszentje vigyázott rájuk, de végül mindannyiunk örömére szerencsésen partot értek. Ott biztos kezek kihúzták őket a szárazföldre teli korsóikkal együtt. A megmenekültek ekkor felkurjantottak: Erre inni kell!!

Téli munkák asszonyoknak

Birkagyapjú hasznosítása

Télen volt idő a birkagyapjú feldolgozására. A pásztor lenyírta nyáron a gyapjút, az asszonyok megmosták, megszárították, a gyapjúfonónál megkártoltatták, vagyis géppel könnyű vatelinszerű anyaggá fésültették. Régen rokkán maguk fonták megfelelő vastagságura a gyapjúfonalat. Később már a kártolt gyapjút a gyapjúfonónál cserélték be a kívánt vastagságú fonalra. A motringolt fonalat felgombolyították, majd ebből kötöttek sapkát, sálat, kesztyűt, mellényt, szvettert, harisnyát, többfajta nélkülözhetetlen pácskert, vállkendőt is horgoltak belőle. A kész darabokat megfestették, a lányok, asszonyok ruháit kihímezték.

Disznóölés

A téli időszak jeles napja volt a disznóölés napja. A gazdagabbak többször is vágtak, először karácsony előtt, majd farsangkor. A disznóságokat úgy kellett beosztaniuk, hogy a nyári nehéz munkákra is maradjon, sőt a szüretelőket is meg lehessen kínálni stifolderrel, svártlival sonkával. A disznó minden porcikáját felhasználták a vérétől a bendőig. A feldolgozása módja, receptje eltért a más nemzetiségek által alkalmazottaktól. A svábok például forrázták, kaparták, nem pörzsölték a disznót, ettől lett különösen finom, hosszan eltartható a svártli.
Jól fűszerezett töltelékeik, zamatosra pácolt sonkáik, porhanyós pörcük illatos házizsírjuk keresett cikk volt a pécsi piacon is. A 2. mellékletben részletesen leírom a disznóölés menetét, a disznóságok elkészítésének receptjeit. A fehérnépnek meghatározó szerepe volt a hajnaltól éjszakába nyúló munka minden fázisában.
A szegény családok gyerekei a disznóölés estéjén maskarába öltözve bekopogtattak azokba a házakba, ahol érezték a toros káposzta finom illatát. Az ajtórésen bedugták a botjukat, amire a háziak hurkát, kolbászt akasztottak. Így esténként ők is finom disznóságot ehettek.

Csibekeltetés

A tavasz közeledtével az asszonyok előszedték a csibekeltető vesszőkosarakat. Megtöltötték szalmával, amibe fészket mélyítettek. Amikor a tyúkok kotlani kezdtek, lámpánál átvilágították a friss, nagy tojásokat. A 18-20 „magos” tojást a fészekbe rakták és ráültették a kotlóst. Egyszerre öt, hat fészket is készítettek. A kosarakat csendes, langyos helyre, mint amilyen a padlásfeljáró, tették. A tyúkok naponta egyszer kaptak kukoricát és vizet, ezt elfogyasztották, majd visszaszálltak fészkeikre, szárnyaikkal maguk alá tolták a tojásaikat, néha, néha a lábukkal megforgatták azokat. Húsz nap után, egy nap alatt kikeltek a kiscsibék. A kibújtakat puha ruhával bélelt szakajtóba gyűjtötte és betakargatta a gazdaasszony, hogy megszáradjanak. Amikor a legutolsó körbecsipkedett tojásból is kibujt a kispípi, a kotlós is leszállt a fészkéről. Az első heteket langymeleg helyen töltötte a csibecsalád. A nyári konyhában begyújtottak a sparherdbe, és a kiscsibéket az anyjukkal együtt ketrecbe zárták - aminek a konyhasarokban volta helye -, hogy ne fázzanak fel. Apróra vágott főtt tojással, kukoricadarával, túróval és kifőtt tészta vagdalékkal etették őket. Esténként mindig az anyjuk szárnya alá bújtak melegedni. Mikor a fű kiserkent, azt is kaptak. Mire megerősödtek, már kitavaszodott, kimehettek a szabadba, de szigorúan az anyjuk közelében maradtak. A tyúkanyó jellegzetes kotkodácsoló hangok adva folyamatosan hívogatta a kicsiket. Ha idegen tyúk, vagy kakas közelített feléjük, anyjuk hangos rikácsolásával elzavarta az idegeneket. Délután mikor a nap ereje csökkent, már keresték a meleget és a konyhába visszatérve a kotlós szárnya alá bújva, melegedtek. Nagy gondoskodás, figyelem, hozzáértés, türelem kellett hozzájuk, míg rántanivalóvá, csibékké cseperedtek. A kacsatojásokat is a tyúkokkal költették ki. A kotlósok nevelgették a kiskacsákat azok önállóvá válásáig. A kiskacsák, boldogan mentek a kacsúsztatóba fürödni, míg rémült nevelőanyjuk kétségbe esve rohangászott fel alá a parton. A nagy libatojásokat csak libák tudták kikölteni.

Palántanevelés

Eljött lassan a palántanevelés ideje is. Faládákba, kimustrált öreg lábosokba, edényekbe, lavórokba vetették a legszebb termésekből maguk által gyűjtött magokat. Langyos nyárikonyhában, langyos vízzel öntözgették a földet, míg a palánták ki nem keltek. Mikor már szépen fejlődésnek indultak és már volt ereje a napnak, reggelente a szabadba védett helyre vitték azokat, így szoktatva a kinti élethez, este pedig a palántákat szépen visszahordták. A kiültetés idejére fejlett, erős növénykéket neveltek. Nagy könnyebbséget jelentett, amikor már nem a saját nevelésű, hanem a pécsi piacon vett palántákat ültethették ki a házikertbe.

Házkörüli teendők

Az asszonyok dolga volt tavasszal a nagytakarítás, ágyneműszellőztetés, meszelés, a ház melletti konyhakert előkészítése, a virágmagok elvetése is.

Mindent hasznosítottak

Alapelvük volt, semmi nem mehet veszendőbe, nincs hasztalan dolog, minden jó valamire.
Szüret után a kipréselt törkölyt vízzel feltöltötték, ebből készült a csiger, a hétköznapok bora. Alacsony volt a szesztartalma, s ha a nagy melegben sokat fogyasztottak belőle a mezőn dolgozók, akkor sem ártott meg.
A gyenge borból „ecet anya” segítségével finom borecetet készítettek, ami egész éven át elég volt a főzéshez, savanyításhoz.
Éven át hűvös helyen gyűjtögették az elhasznált konyhai, disznóölési zsiradékot. Mikor már összejött egy fél üstre való, szódával keverve háziszappant főztek belőle. Mikor kész volt, ládákba öntötték, ahol kihűlve megszilárdult. Kiborítás után vékony dróttal megfelelő nagyságura vágták, majd lécekre rakva kiszárították. A nagy tisztító erejű háziszappan még az igencsak mocskos kezeket és ruhákat is tisztává varázsolta.
A kenyérsütésnél keletkezett fahamut összegyűjtötték, leforrázták, így igen erős lúgot kaptak. Mosásra, hígítva hajmosásra használták. Fahamuval tisztították a nagyon zsíros konyhai lábosokat is.
Ami éghető és másra már nem alkalmas hulladék keletkezett a gazdaságban, háztartásban, mind elégették a sparherdban.
Az ételmaradék a moslékba került. Csibék kapták a zöldségek héját, salátaleveleket, a kacsáknak adták az út mellett és a kert végén nőtt csalánt korpával keverve. A disznóknak a kerti gazt dobták be az óljukba, azok azt jóízűen lakmározták.
A kártékony cserebogarakat is hasznossá tették. A hűvös májusi hajnalokon a bogarakat lerázták a fákról, összeszedték, leforrázták, majd a tyúkoknak adták, fejedelmi lakomát teremtve ezzel nekik. Nem tudták miért, talán „hálából” aznap kétszer tojtak a tyúkok. A második tojást „éretlenül” puha héjjal, de épen pottyantották ki.
Az utak mellett és a templomtéren sok eperfa állt. Szederérés idején a falu libái idesereglettek, itt tanyáztak és jókat faltak a lehullott, édes gyümölcsből, amit egyébként mi gyerekek is nagyon szerettünk.

Selyemhernyó tenyésztés

Az út menti eperfák leveleit a szegény emberek selyemhernyók tenyésztéséhez használták fel, ezzel növelték szerény jövedelmüket. Nagyon sok odafigyelésre, munkára volt szükség a tenyésztéshez. Egy helyiséget plafonig felállványoztak, ide a telepítették felnevelésre „készen vett” apró hernyókat. Az állványokra lyuggatott papírt tettek, erre szórták a frissen szedett leveleket, és a kis hernyókat. Azok elfogyasztották a leveleket, ekkor rájuk ismét lyukas papír került, amin a hernyók át tudtak mászni a papírra szórt friss levelekhez, az alsó papírt pedig ki lehetett húzni, a lerágott levél maradékokkal együtt. Naponta figyeltük, milyen mohón ettek, és ennek eredményeként rövid időn belül kövér hernyókká, terebélyesedtek. A rácsokra ágakat helyeztek, amire felmászva a hernyók megfelelő helyet találtak a bebábozódáshoz, ami életük befejezését jelentette. Kaptunk néha néhány gubót, és ha édesanyánknak sikerült a kezdő szálat megtalálni, a varrógép orsójának segítségével göngyölítette fel a selyemszálat. Végül megtaláltuk az összetöpörödött halott hernyót. Nagy élmény volt ennek a bonyolult műveletnek a végignézése.
A gubókat miután leszedték az ágakról a gyűjtőhelyen, leadták.

Ürgeöntés

A mindenért keményen megdolgozó gazdák nehezen tudták elviselni, hogy az ürgék jelentős kárt okozva, évente megdézsmálják terményeiket. Összebeszéltek néhányan, és ahol a legtöbb ürgelyukat látták, közös ürgeöntést szerveztek. Kocsikkal hordókban vizet vittek a földekre és nekiláttak a halálos ítélet végrehajtásának. Bizony sok bőrig ázott ürege bujt ki a lyukakból, ahol már várták őket a husángok, fadorongok. Ezek többé már nem dézsmáltak semmit.

#1 Dr.BauerBela

---