Keresés: gyermekek orvosi cikkekben - Children medical articles: Search box

2011. március 11., péntek

A GYERMEKKORI AGRESSZIÓ HATÁSAI

GYERMEKKORI AGRESSZIÓ ÉS AMI MÖGÖTTE VAN

A gyermek erőszakos, agresszív viselkedését minden életkorban komolyan kell venni.

A szülőket és a gyerekkel egyéb kapcsolatban álló felnőtteket, noha aggodalommal tölti el az effajta viselkedés, gyakran elintézik az egészet azzal a reménnyel, hogy a gyerek majd úgyis kinövi azt. Pedig a gyermek erőszakos viselkedését - bármely életkorban jelentkezik is - komolyan kell venni. Sosem szabad hagyni, mondván, hogy "Hadd eressze ki a gőzt!"

Az erőszakos viselkedés kinyilvánítási formája nagyon széles skálán mozoghat: dühkitörések, testi erőszak, harc, fenyegetés, mások bántalmazására irányuló (ideértve a gyilkos gondolatokat is), fegyverhasználat, állatok iránti kegyetlenség, tiltott tűzrakás, szándékos károkozás, vandalizmus.

Az agresszív magatartás rizikófaktorai

FIGYELMEZTETŐ JELEK

Azok a gyerekek, akiknél több rizikófaktor is jelen van, valamint az alábbi tüneteket produkálja, nagyobb figyelmet érdemelnek:

- intenzív harag,

- gyakori dühkitörések,

- nagyfokú érzékenység,

- könnyen frusztrálhatóság.

Számos kutatás bizonyította, hogy az erőszakos viselkedést különböző dolgok komplex együtthatása váltja ki. Ezek a következőek:

- korábbi agresszív viselkedés erősödése

- fizikai vagy szexuális erőszak áldozatává válás,

- családi vagy egyéb közösségben történő erőszak megtapasztalása,

- genetikai hajlam,

- média által közvetített erőszak,

- alkohol- vagy droghasználat,

- szociálisan, gazdaságilag hátrányos családi háttér (szegénység, munkanélküliség, válás, a távoli család támogatásának elvesztése, egyedülálló szülő),

- fejsérülésből adódó agykárosodás.

MI A TEEENDŐ?

Természetesen az a legjobb, ha mielőbb szakembert hívunk segítségül. A korai kezelés sokat segíthet, melynek fő célja, hogy megtanítsa a gyermeknek, hogyan kezelheti a haragját a megfelelő módon, hogyan fejezheti ki csalódottságát, frusztrációját, illetve hogy ráébressze a gyereket arra, hogy felelős tetteiért és vállalnia kell annak következményeit.

MEGELŐZÉSI LEHETŐSÉGEK

Kutatások kimutatták, hogy a legtöbb agresszív viselkedési mód mértéke csökken, amennyiben a fenti rizikófaktorok száma: a hevessége is csökken, vagy kiiktatódik.

A legfontosabb teendő, hogy a lehető legkevesebbre minimalizáljuk azokat az erőszakos hatásokat, melyek gyermekeinket érhetik, legyen szó az otthoni vagy iskolai környezetről, vagy a média hatásairól. Mindannyian tudjuk, hogy az erőszak erőszakot szül.

Az eddigieknél nagyobb figyelmet kell fordítani a gyermekek elleni erőszak megelőzésére, a szexuális felvilágosításra, a gyermekkori agresszió minél korábbi kezelésére, a gyermekek által nézett TV/ video/mozifilmek ellenőrzésére, megfelelő életkori kategóriába sorolására.

A MÉDIA HATÁSAI

Közismert tény, hogy a gyerekek a legtöbbet az őket ért hatásokból tanulnak,mindazt utánozzák amit látnak, még akkor is, ha az inger képernyőről érkezik.

Felmérések igazolták, hogy az elmúlt 30 évben, a televízióban és mozivásznon megjelenő agresszív jelenetek számával arányosan növekszik a fiatalok által elkövetett erőszakos cselekedetek száma. Az erőszakos filmek azt a képet sugallják a gyerekeknek, hogy ez a viselkedés teljesen elfogadott, sőt, szükségszerű, esetenként pedig jó mulatság.

A pszichológusok egyetértenek abban, minél több agresszív filmet néznek a gyerekek, annál inkább hozzászoknak az erőszak látványához, egyre kevésbé érinti meg őket a halál fogalma, s válnak ők is egyre erőszakosabbá. Ezt támasztja alá az a kutatás is, mely kimutatta, hogy azok a gyerekek, akik 10 éves koruk környékén sok erőszakos hatásnak voltak kitéve, felnőttkorban 150%-kal gyakrabban követtek el valamiféle bűnesetet, mint azok, akiket megpróbáltak megóvni a különféle agresszióktól.

Minden szülő és tanár fontos feladata, hogy megóvja a gyerekeket az agresszív filmek hatásaitól, felhívja a gyerekek figyelmét az erőszakos filmek veszélyeire és azok nézése helyett más, izgalmas és szórakoztató szabadidős elfoglaltság lehetőségét biztosítsa. Hiszen senki sem szeretné, hogy gyermekéből agresszív felnőtt váljon!

#1 Dr.BauerBela

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése