IGY SEGITS HA A
GYERMEK SZOMORU,DÜHÖNG VAGY HISZTIZIK
Ha felnottként én így érzek,
akkor hogy érezheti magát a gyerek?
Vannak pillanatok, mikor a szülo számára az is kihívást jelent, hogy
elviselje gyermekét anélkül, hogy olyat mondana, vagy tenne, amit később
megbán. Van az a decibel, az a nyafogás, dacolás, ami a legedzettebb idegeket
is megtépázza. Ilyenkor érdemes észbe kapni, és feltenni a kérdést: „Ha én, aki felnőtt vagyok, és már egy
csomó eszközöm van az érzelmek kezeléséhez, így vagyok, vajon hogy érezheti
magát a gyerek?” Még ha provokál is az átok kölyök, még ha van is
agresszió a viselkedésében, valószínűleg azért dühöng, sikít, csapkod, mert
abban a pillanatban nem tud hozzáférni más, jobb megoldási módhoz, amivel
könnyíthetne lelkiállapotán.
Fontos megtanítani,
hogyan dolgozza fel a gyerek a rossz közérzetet
Ha arra gondolunk, vannak felnőttek, akik olykor, érzelmileg felkavaró
helyzetekben átalakulnak négy-ötéves gyerekké, könnyen belátható, mennyire nagy
szerepe van a szülőnek abban, hogy segítsen a gyereknek a rossz közérzet
feloldásában, milyen fontos eztmegtanulni. Ám nemcsak a haragról van szó, hanem
a szorongásról, szomorúságról is.
Ezekkel kapcsolatban két hibába
eshet a szülo: egyik, ha legyint rájuk, mondván, majd megvigasztalódik a csemete, amúgy
sem szabad elkényeztetni. Másik, ha annyira szívére veszi a gyerek szenvedését,
hogy végül szinte ot kell pátyolgatni.
Elobbivel az a gond, hogy néha
tévesen mérik fel a szülok a gyermek képességeit. Aki eloször kerül olyan
helyzetbe, hogy elveszett a kismackója, vagy összeveszett az ovis
játszótársával, nem tudja, mit kezdjen magával, szomorúságával. A szülotol a
legnagyobb segítség nem az,hogy megoldja a helyzetet, hanem hogy segít
elhordozni az érzelmet. Ha anya vagy apa mosolyogva legyint, hogy „eh, veszek
én neked másik macit, sokkal szebbet”, vagy, hogy „majd játszik veled más”,
azzal azt üzeni, hogy kihátrál a helyzetből, o köszöni, jól van, a gyerek,
pedig ott marad egyedül azzal, hogy hiába jön új maci, az ő szíve azért még facsarodik.
Na de akkor mit csináljunk? Erről csak metaforákban
lehet beszélni, mert épp ez az, hogy csinálni nem kell semmit. Hacsak nem
megsimogatni a gyereket, meghallgatni. Érzékletes,hogy a pszichológia olyan
kifejezéseket használ ezzel kapcsolatban, mint holding, azaz tartás,illetve tartalmazás.
Hogyan tanítsuk
meg?
Ezek között vannak különbségek,
de a lényeget úgy fogalmazza meg Melanie Klein, a fejlodéslélektan egyik
legnagyobb alakja, hogy a csecsemo kivetíti a számára feldolgozhatatlan
tartalmakat, azaz érzelmeket, gondolatokat, képeket a szülore, aki más formában,
fel- és átdolgozva juttatja vissza a csemetéhez. Mindez persze nem szándékos, a gyerek
részérol egyáltalán nem tudatos, a szülő részéről is kevéssé, inkább történik,
semmint teszik. Még hétköznapibb módon megfogalmazva arról van szó, hogy az
anya, az apa ráhangolódik a gyermek hullámhosszára, de o érettebb, erősebb,
többet tud, és ezáltalszavak nélkül is képes segíteni a gyermeknek, hogy feldolgozza,
ami számára megterhelő.
Bizonyára ezek után még kínzóbb a kérdés: mit kell tenni ahhoz, hogy ez
muködjön.
Leginkább jelen lenni, nem kimenekülni, nem elhessegetni az érzelmeket.
Átélni és elfogadni,hogy a gyereknek valami nehéz, ugyanakkor megtartani azt a
felnott tudást, hogy mégis,alapvetoen minden rendben van. Vele lenni érzelmi
értelemben.
Mi a helyzet a
hisztivel?
A szomorúság kapcsán talán könnyebb elfogadni ezt a nézetet, de mi a
helyzet más kellemetlen érzelmekkel, a haraggal, indulattal, ahogy
leggyakrabban nevezi a szülo, a hisztivel? Gyakori javaslat, hogy ignorálni
kell, így tanulja meg a gyermek, hogy ez nem megfelelő kommunikációs csatorna,
ezzel nem ér célt. Itt két kiegészítésre van szükség.
Egyik, hogy a szülő jó esetben
sejti, milyen érzelem van a hiszti mögött. Valóban kétségbe esett a
gyermek, és tehetetlen frusztrációjában csapkodja magát a földhöz, vagy
nagyrészt színjátékról van szó, választott cselekvésrol. Elobbinél is
elofordulhat, hogy annyira belehergelte magát a kicsi, hogy nincs más
tennivaló, mint hagyni, hogy vége legyen, de inkább az utóbbira vonatkozik az
otthagyós tanács.
A másik kiegészítés, hogy
többféle módon lehet nem tenni semmit. A gyerek nagyon is érzi, hogy hideg fölény van-e
mögött , beszállt-e a harcba a szülő,
arra gondolva, most megmutatja a kis gazembernek, hogy hisztivel nem ér el
semmit, vagy vele van érzelmileg, és türelmesen, nyugodtan vár. Nem fogja
teljesíteni a követelést, nem veszi meg a csokit, nem adja oda a törékeny
gyertyatartót játszani, de vele van. Persze, a toporzékolás pillanatában nem
figyel erre a gyerek, de mégis érzékeli, és a kapcsolatba beágyazódik ez a tapasztalat.
Maradj nyugodt!
Sok helyzetben arra tanítják az
embert, legyen aktív, asszertív, oldja meg a problémákat, és ez jó is. Ám
fontos tudni, hogy a szülői létben néha a puszta nyugalom, a lelki egyensúly megtartása
az aktív segítség, anélkül, hogy egy szó elhangzana, egy mozdulatot tenne a szülő.
És hogy hogyan maradhat valaki nyugodt éles helyzetben, például egy vadul
dühöngő gyerek mellett? Talán éppen úgy, ha emlékezteti magát: csupán ennyi a dolga,
nem kell semmi más csodamegoldást kiagyalnia.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése