HAZUDIK A GYEREK

Hazudik a gyerek

Hazudozás kisgyermekkorban

A gyerekből néha harapófogóval sem lehet kihúzni semmit. Sokszor viszont nyilvánvalóan nem mond igazat. Mégsem kell dühbe gurulni. Kétségtelen leggyakrabban, nem a hazugság ténye zavarja a szülőt, hanem a szorongató érzés, hogy elvesztette gyereke bizalmát.

Mi a különbség?

Az ötéves: lelkesen elmeséli, hogy űrlényekkel találkozott az óvodában, ezért nem figyelt az óvó nénire. (A szülő mosolyog.)

Egy óvodás gyermek igazából még nem tud hazudni, hamar rajtakapják a lódításon. Ebben a korban nem mindig a rosszalkodást akarják elhallgatni, előfordulhat, hogy félelmükben az élményeiket akarják eltitkolni. Iskolás korban is jellemző a hazugság.

Az első öt évben a gyermek nem mond igazat, de nem is hazudik, hanem csak beszél. Ne törődjünk ezekkel a nagyotmondásokkal? Dehogynem, csak egy percig se csináljunk belőlük drámát! Mert a kisgyerek akaratlanul, sokszor tudatlanul mond valótlant. Egyszer tényleg bántani akarta egy óvodástársa. Mikor? Az időbeli tájékozódás még nem kisóvodások sajátja… Ám a majdnem hazugságokra is reagálni kell! Tényleg akkora volt az a macska, kérdezhetjük a Háry Jánosra formádzó pici lánytól, majd töprengve hozzátehetjük: én még soha nem láttam ekkora cicát, mutass nekem ilyet, ha legközelebb sétálunk!

A tízéves: rendszeresen kitalált történetekkel próbálja igazolni késéseit. (A szülő már nem mosolyog). Megijed, hátha elkótyavetyélte a gyerek bizalmát, attól tart, hogy kicsúszik a kezéből, így hát szigorral, parancsok áradatával próbálja kordában tartani. A folyamatos számonkérés, a rajtacsípéstől való félelem azonban nem ébreszt bensőséges érzéseket, legfeljebb új és újabb „törvénysértő” módszerek kiötlésére készteti a gyereket. Az eredmény: állandó hadiállapot.

Kamaszkorban a fiatalok gyakran a „szabadságuk” érdekében füllentenek, például ha feltétlenül el szeretnének menni egy buliba, de nem engedik el őket. Sajnos az anyagi természetű hazugságok is elég korán, már hat-hét éves kortól jelentkezhetnek.

Mi a hazudozás oka?

Hazudós csecsemő nem születik, ez a tulajdonság egyénileg alakul ki a környezet és a neveltetés hatására.

A gyakori hazugság általában akkor alakul ki, ha a családi rendszer működésében olyan zavar van, melyből a gyerek egészen kis kortól arra a következtetésre jut, hogy nem érdemes őszintének lenni. Például ha a szülők túl szigorúak, nagy elvárásokat támasztanak vele szemben, esetleg indulatos felnőttek veszik körül. Tudatos hazugságról, pszichés manőverekről a kicsiknél körülbelül hatéves kortól beszélhetünk. Az e kor előtti füllentések inkább a fantázia szülöttei. A hazugságok életkori sajátosságai is eltérőek. A szülőknek a gyermekkori hazugságot nem ajánlott szigorúan büntetni. Lényeges, hogy nem szabad a gyermeknek azt mondani, hogy hazudós, mert ezzel minden felelősséget a kicsire hárítanak.

Óvodás korban, mikor a szülő füllentésen kapja gyermekét, ne szidja le, hanem türelmesen éreztesse vele, hogy ez nem jó viselkedés.

 Iskolás korban is a legrosszabb reagálás a büntetés. Hatásosabb eredményt hoz egy szülő–gyerek közti baráti beszélgetés, ahol a fiatal érezheti, őszinte lehet nevelőivel.

Számos érv szól a hazudozás mellett. Általa a kamasz elkerülheti a büntetést, megtarthatja titkait – a serdülőkor egyébként is a titkok időszaka –, független maradhat, s jó fejnek tűnhet a haverok szemében. A gyerek ráérez az önállóság és a felnőttség ízére, azt hiszi, hogy senkinek sincs joga dolgokat számon kérni tőle. A felügyelet – úgy véli – fölösleges korlátozó erő, s hazugságaival próbál menekülni.

A szülőnek előbb-utóbb el kell fogadnia, elmúlt az az idő, amikor mindent tudhat az ő kis picikéjéről. Más a család, és más egy baráti kapcsolat – ne várjon hát örömteli ugrándozást a gyerekétől, ha mindenáron bele akar látni a vele egykorúakkal kialakított kapcsolataiba. Ne a kíváncsiság szóljon a szülőből, amikor azt firtatja: kivel és mikor találkozik a gyerek. Az efféle kérdezősködés szörnyűbb, mint egy rendőrségi kihallgatás. Mondja el gyerekének őszintén: nyugtalanul alszik, ha nem tudja, merre jár. Tehát jelentse be, mikor jön haza, és azt is, ha kell, milyen számon lehet utolérni.

Mi a megoldás?

Nemcsak a függetlenedés vágya vezet hazugságokhoz, hanem a szégyentől való félelem is. Ha fültanúja, amint a gyerek megvetően nyilatkozik barátai előtt egy ötéveseknek szóló rajzfilmről (jóllehet, kiguvadt szemekkel nézte), ne pirítson rá. Legyen nyugodt, a többiek is látták. Ha ruhájából árad a cigarettaszag, tegyen úgy, mintha elhinné, hogy nem ő, hanem a barátai dohányoznak ilyen sokat. A gyerek lelki életét ugyanis durván megbolygatja, ha rendre rajtakapják, ha folyamatosan és mindenért „gyanús”. A dohányzás ártalmairól beszélgessen vele egy másik alkalommal, hátha anélkül szoktathatja le, hogy önérzetét sértené.

Legyen engedékeny. Ha teljesen megtiltja a bulizást, csak azt éri el, hogy titokban jár majd a gyerek szórakozni. Cserében viszont kérjen őszinteséget és pontosságot. Ne törődjön lényegtelen apróságokkal. Ha a kislány nem árulja el, hogy melyik fiúval jött össze a szombat esti diszkóban, gondoljon arra: ön tizenöt éves korában mindig beszámolt erről a mamájának?

#1 Dr.BauerBela

---