A
"rendetlen" kamasz
A kamaszoknál
ez a rendetlenség valóban részben az önállósodás jele – mondja a szakember. A
kamaszkor a nagy változások időszaka. A pubertások szervezetében ekkor indulnak
el a biológiai, a hormonális változások, és magukkal hoznak olyan állapotokat,
amelyeket a felnőttek egyebek között rendetlenségnek neveznek. Ahhoz, hogy
valami új létrejöjjön – a még nem felnőtt, már nem gyerek elveszítse a
gyerekkort - maga körül átmenetileg felborítja a megszokott rendet. E
látszólagos káosz ellenére, valójában pozitív jelenségről van szó, hiszen azt
jelzi, hogy a gyermek-felnőtt a belső változás „útjára lépett”.
A rendetlen szoba, mintegy a pubertásokban lévő zűrzavar leképeződése. Környezetük egyben a lelkiállapotuk tükörképe. A felnőtt világnak igenis tudomásul kell vennie, hogy a kamaszkort alapvetően az érzelmi élet középpontba kerülése jellemzi. Addigi életüket a kisiskoláskorban, illetve iskoláskorban a gondolkodás, a racionalitás határozta meg, ami a pubertáskorban meglehetősen háttérbe szorul, és mindent elárasztanak az érzelmek. Ahhoz, hogy ezek megtalálják a maguk terét, fejlődésnek induljanak, igen sok társkapcsolat kialakulása szükséges. Miután rendkívül fontosakká válnak a külső kapcsolatok, ezért a család, az otthon, a tárgyak rendre háttérbe szorulnak. A kamaszgyermek szinte észre sem veszi a környezetét, hiszen alapvetően belső forrongásai, külső kapcsolatai foglalják le. Amit a szülő felfordulásnak lát, azt a kamasz észre sem veszi.
Kétségtelen, ebben a rendetlenségben a szülővel szembeni ellenállás jelei is megmutatkoznak, hiszen a felnőttnek már van egy kialakult rendje, amit a kamasz nem fogad el, mert újat akar létrehozni, és ez már nem lesz azonos a szülő rendjével, legfeljebb hasonló hozzá, vagy talán még az sem. Sokszor a szülő is provokálja a rend megkövetelésével. Úgy is fogalmazható, hogy olyan, mintha saját maguk teremtette inkubátorban lennének, abban forrong, alakul a személyiségük, mígnem valami megszületik. Mindegyik félnek izgalmas ez a folyamat, amelyből a szülő nem maradhat ki, hiszen a serdülő, a kamasz ilyenkor saját határait egy kicsit elveszíti, és nagyon fontos szerepe van a szülőnek, hogy a keretet az alakuláshoz megadja. Ugyanakkor az érzelmi fejlődésen is keresztül megy, amely során nagy krízisek, kirohanások, szembenállások lehetnek. Ebben valóban ott a lázadás is, ami nagyon fontos. A szülőnek ettől nem kell megijednie, hiszen valaki ellenében hozhatja valaki létre önmagát.
A szülő a saját életét éli, vagyis saját határait tartja állandó mintaként. A kamasz, ahogy saját magát kialakítja, és szembe fordul a meglévővel, nem feltétlenül hoz létre később is valami száz százalékig extrát. Az újnak és a réginek valamilyen ötvözetét kell majd a következő generációknak mindig megalkotnia. A realitás a maga követelményeivel az élet. Ez utóbbit, és a nagyon fontos "aranyközépútat", pedig a szülőnek kell képviselnie.
Akiknél nem következik be a felfordulás, azokra oda kell figyelni, mert lehet, hogy baj van velük. Ugyanis ha a szülő a másik végletbe esik, és állandóan ellenőrzi a gyereket, kicsi korától kezdve túlköveteli a rendet, a tisztaságot, akkor lemerevíti, gátolja ezeket a belső érésű folyamatokat, forrongásokat. Gátolja azt, hogy ő maga próbáljon esetleg a szépen kifestett falra össze-vissza szögekkel vagy ragasztókkal felrakni valamit. Az ilyen kamasz túlságosan meg akar felelni, nem csoda, ha neurotikus vonások is kialakulnak a személyiségében, hiszen belső indulatait, érzéseit csak feszültségként éli meg, és nem fogalmazza meg szavakban. Ha megjelenik valami, ami bennünk van, kívülre kerülve szembe tudunk vele nézni, meg tudjuk ismerni. Ha viszont elnyomódik, akkor feszültség, szorongás, pánik, kényszeres rendrakásos tünet kerül a helyére, s végső soron egy belső motivációját elvesztett személyiség alakulhat ki.
#1 Dr.BauerBela
A rendetlen szoba, mintegy a pubertásokban lévő zűrzavar leképeződése. Környezetük egyben a lelkiállapotuk tükörképe. A felnőtt világnak igenis tudomásul kell vennie, hogy a kamaszkort alapvetően az érzelmi élet középpontba kerülése jellemzi. Addigi életüket a kisiskoláskorban, illetve iskoláskorban a gondolkodás, a racionalitás határozta meg, ami a pubertáskorban meglehetősen háttérbe szorul, és mindent elárasztanak az érzelmek. Ahhoz, hogy ezek megtalálják a maguk terét, fejlődésnek induljanak, igen sok társkapcsolat kialakulása szükséges. Miután rendkívül fontosakká válnak a külső kapcsolatok, ezért a család, az otthon, a tárgyak rendre háttérbe szorulnak. A kamaszgyermek szinte észre sem veszi a környezetét, hiszen alapvetően belső forrongásai, külső kapcsolatai foglalják le. Amit a szülő felfordulásnak lát, azt a kamasz észre sem veszi.
Kétségtelen, ebben a rendetlenségben a szülővel szembeni ellenállás jelei is megmutatkoznak, hiszen a felnőttnek már van egy kialakult rendje, amit a kamasz nem fogad el, mert újat akar létrehozni, és ez már nem lesz azonos a szülő rendjével, legfeljebb hasonló hozzá, vagy talán még az sem. Sokszor a szülő is provokálja a rend megkövetelésével. Úgy is fogalmazható, hogy olyan, mintha saját maguk teremtette inkubátorban lennének, abban forrong, alakul a személyiségük, mígnem valami megszületik. Mindegyik félnek izgalmas ez a folyamat, amelyből a szülő nem maradhat ki, hiszen a serdülő, a kamasz ilyenkor saját határait egy kicsit elveszíti, és nagyon fontos szerepe van a szülőnek, hogy a keretet az alakuláshoz megadja. Ugyanakkor az érzelmi fejlődésen is keresztül megy, amely során nagy krízisek, kirohanások, szembenállások lehetnek. Ebben valóban ott a lázadás is, ami nagyon fontos. A szülőnek ettől nem kell megijednie, hiszen valaki ellenében hozhatja valaki létre önmagát.
A szülő a saját életét éli, vagyis saját határait tartja állandó mintaként. A kamasz, ahogy saját magát kialakítja, és szembe fordul a meglévővel, nem feltétlenül hoz létre később is valami száz százalékig extrát. Az újnak és a réginek valamilyen ötvözetét kell majd a következő generációknak mindig megalkotnia. A realitás a maga követelményeivel az élet. Ez utóbbit, és a nagyon fontos "aranyközépútat", pedig a szülőnek kell képviselnie.
Akiknél nem következik be a felfordulás, azokra oda kell figyelni, mert lehet, hogy baj van velük. Ugyanis ha a szülő a másik végletbe esik, és állandóan ellenőrzi a gyereket, kicsi korától kezdve túlköveteli a rendet, a tisztaságot, akkor lemerevíti, gátolja ezeket a belső érésű folyamatokat, forrongásokat. Gátolja azt, hogy ő maga próbáljon esetleg a szépen kifestett falra össze-vissza szögekkel vagy ragasztókkal felrakni valamit. Az ilyen kamasz túlságosan meg akar felelni, nem csoda, ha neurotikus vonások is kialakulnak a személyiségében, hiszen belső indulatait, érzéseit csak feszültségként éli meg, és nem fogalmazza meg szavakban. Ha megjelenik valami, ami bennünk van, kívülre kerülve szembe tudunk vele nézni, meg tudjuk ismerni. Ha viszont elnyomódik, akkor feszültség, szorongás, pánik, kényszeres rendrakásos tünet kerül a helyére, s végső soron egy belső motivációját elvesztett személyiség alakulhat ki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése