Keresés: gyermekek orvosi cikkekben - Children medical articles: Search box

2018. január 1., hétfő

Téli bezártság – Így tégy ellene!



Az ősz és a tél beköszöntével egyre rövidebbek a nappalok, egyre kevesebb időt lehet tölteni a játszótéren vagy a szabadban. Vajon mit lehet tenni a bezártság ellen? Hová lehet menni, milyen programokat lehet szervezni ősszel, télen kisgyerekekkel együtt? Erről beszélgettem Regős Judit szociálpolitikussal, családi tanácsadóval, a Szülők Háza Program kidolgozójával.
–  Milyen hatással van a gyerekekre, hogy ősszel és télen kevesebbet lehet a szabadba menni?
Regős Judit
– Az első három évben a legjellemzőbb ez a probléma. Az óvodás és iskoláskorú gyerekeknek van elfoglaltságuk, hiszen az intézmények lefoglalják a gyerekeket, de az első három évben ez a szülő feladata. A délelőtt elmegy általában a játszótérrel, hiszen akkor még nincs sötét, vagy a közös napi bevásárlással.  A délutáni alvás után, 3 és 7 óra közötti időszak az, amikor programmal kell készülni. Nem egészséges, ha az anyuka egész nap „be van zárva” a gyerekkel. Nem szabad egyedül maradni a négy fal között, mert az nem tesz jót sem a babának, sem a mamának.
– A kismamák is sokkal bezártabbnak érezhetik magukat, rájuk mennyire van hatással ez az időszak, hogyan lehet ezt „átvészelni”?
hirdetés
– Talán nem is a hosszú téli esték, hanem az ünnepek azok, amik ilyenkor a leginkább befolyásolják az ember közérzetét. Jön a karácsony, és akinek amúgy is problémája van a házasságával vagy az életével, esetleg rossz kapcsolata van a gyerekével, jobban szembesül a problémákkal, hiszen a szürkület tovább rontja az ember közérzetét. Ezért nagyon fontos, hogy ne hagyjuk ezt elhatalmasodni rajtunk, mozduljunk ki a lakásból. Nagyon jó és hasznos időtöltés például, ha összejárnak a kisgyermekes szomszédok, együtt sütögetni vagy kávézni, miközben a gyerekek játszanak.
Milyen időtöltésekkel lehet kiváltani a játszótéren töltött időt?
Vihetjük játszóházba a gyereket, ott más kisgyerekekkel is tud játszani. Nálunk a Szülők Házában vannak szakképzett gondozók is, így az anyuka akár nyerhet is magának egy órát, hogy megigyon egy kávét vagy elolvasson egy újságot nyugodtan.
Talán különösen hangzik és nem jutna eszünkbe, de utazni is nagyon szeretnek a gyerekek. Szálljunk fel velük egy villamosra vagy egy buszra és menjünk egy kört. Rengeteg ismeretlen dolgot fognak felfedezni az ablakból, autókat, fákat, állatokat is láthatnak. A művelődési házak is sok gyerekprogramot kínálnak. Választhatunk bábelőadást, kézműves foglalkozást, gyerektornát, vagy bármit, amiről úgy gondoljuk, hogy tetszeni fog a gyerekünknek.
Sok olyan múzeum is van, ami szintén érdekes és hasznos lehet a kicsiknek, például a Természettudományi Múzeum, a Közlekedési Múzeum vagy a Mezőgazdasági Múzeum.
Bármilyen furán hangzik, de elmehetünk például a gyerekekkel plázázni is. Ők is szeretnek kirakatokat nézegetni, emberek között lehetünk és a legtöbb bevásárlóközpontban van szökőkút is, amit nagyon szeretnek a gyerekek, tudnak futkározni is, így a mozgás sem fog hiányozni annyira nekik.
Nagyon fontos, hogy az időjárás ne befolyásolja a kedvünket, akkor is menjünk ki, ha nincs hozzá kedvünk, hiszen a lakásból való kimozdulás a babát és a mamát egyaránt feltölti.
– Milyen gyakorisággal érdemes programokra eljárni gyerekekkel? A kötött foglalkozás vagy a szabad játék a jobb?
– A gyerekek szeretik és igénylik is a rendszerességet. Fontos, hogy heti rendszerességgel legyen megtervezve a program. Persze azt nem kell olyan szigorúan venni, 1-2 alkalmat ki lehet hagyni, de próbáljuk betartani a számára kialakított programot.
Egy mozgékony gyereknek például több mozgásos-táncos programot szervezzünk, egy nyugodtabb gyereknek több bábelőadást, színházas programot. Ne erőltessünk olyan foglalkozást, amiről 1-2 alkalom után kiderül, hogy nem szívesen vesz részt rajta a gyerek, nem okoz neki örömet.
Az irányított foglalkozások általában körülbelül 40 percesek. A keretet, a készülődés-öltözés-utazás-hazautazás adja meg, ebből csupán 40 perc a foglalkozás, de így eltelik az egész délután, közben rengeteg új élménnyel lehetnek gazdagabbak a gyerek.

– Mennyire engedheti meg manapság egy kismama, hogy fizetős programokra eljárjon? Van-e olyan ötlete, ami nem kerül pénzbe?
Ez nem pénz, hanem hozzáállás kérdése. Sok olyan, önkormányzatok, civil szervezetek által szervezett program van, ami ingyenes, például bábelőadások, klubok. Azt mondanám, hogy aki keres, az talál, csak időt kell rá fordítani, hogy böngésszünk az interneten vagy a programok kínálatában, az ingyenes programok után.
Nálunk, itt a Szülők Házában, egy pályázatnak köszönhetően 12 család jár térítésmentesen és 2012 januárjától további 10 családnak lesz meg ez a lehetősége. Igyekszünk pályázatok útján pénzt szerezni, hogy további családoknak biztosítsunk segítséget és ingyenes részvételre.
– Honnan jött az ötlet, hogy létrejöjjön a Szülők Háza?
–  A SOTE 1-es számú női klinikáján dolgoztam családgondozóként és miután megszülettek a kisbabák, sok anyuka visszajött, megkeresett és elmesélte a problémáit. Láttam, hogy nagyon nehéz helyzetben vannak a kisgyermekes szülők. Kevés a közösségi tér, a szoros családi kötelék, sok fiatal anyuka egyedül van a gyerekével és a problémáival.
– Apák is járnak a Szülők Házába?
– Persze, van internet, wi-fi, focis könyvek, kávézó. Gyakran hoznak újságot és elolvassák egy kávé mellett, amíg a gyerek játszik. Van olyan is, hogy az apuka ide szervezi az üzleti megbeszélését. Próbáltunk minél több fortélyt kitalálni, hogy az apák is jól érezzék magukat itt.
A Szülők Házában vannak megfelelő szakemberek is, akik tudnak segíteni. Ez egy olyan hely, ahol hasonló élethelyzetben lévő emberekkel tudnak beszélgetni a szülők, tanácsokat vagy tapasztalatokat adhatnak egymásnak. Azt látom, hogy sokszor segíteni kell a szülőknek abban, hogy jó szülők legyenek és ne fáradjanak el a mindennapokban.


#1 Dr.BauerBela

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése