Keresés: gyermekek orvosi cikkekben - Children medical articles: Search box

2018. január 11., csütörtök

Az első magömlés



Az első magömlés
Ez a fiúk kiváltsága. Általában egy kicsit későbbi életkorban következik be, mint a lányok menstruációja, de 12-14 éves korban többnyire erotikus álom következtében, éjszaka történik meg az első magömlés.
A férfi nemi szervet is sokféleképpen nevezik, mi most az egyszerűség kedvéért hívjuk a tudományos nevén pénisznek. Amikor biológiailag éppen férfivá érik valaki, akkor egy éjszaka arra ébred, hogy a merev péniszéből valami kilövellt. Ezt a kilövellő váladékot nevezzük ondónak, vagy ejakulátumnak. Ez 2-3 milliliternyi sűrű, fehéresen áttetsző színű folyadék, mely körülbelül 300 millió spermasejtet tartalmaz.
Az első megömlés a legtöbb fiú esetében váratlan élmény, mert a fiúkat többnyire elfelejtik felkészíteni erre az élményre. Egy internetes fórumon olvastam egy 10 éves fiú kérdéseit az első magömlésről. Szeretett volna információhoz jutni, hogy fel tudjon készülni. Nagyon feldühítettek a felnőtt férfiak válaszai. Froclizták, ugratták a kérdezőt, és elbohóckodták a választ.
Pedig az első magömlés a fiúk életében ugyanolyan fontos esemény, mint a lányoknál az első menstruáció. Amikortól ez bekövetkezik, a fiúnak is lehet gyermeke, ha a kilövellő ondó a hüvelybe jut. A fiúkat kevésbé fenyegeti az idő előtt születő kisbaba réme, mert ők ebben az életkorban még kevésbé kezdik meg a szexuális életet, mint a lányok.

#1 Dr.BauerBela

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése