Keresés: gyermekek orvosi cikkekben - Children medical articles: Search box

2012. március 4., vasárnap

HÉTKÖZNAPI MÉRGEINK

Hétköznapi mérgeink

Egy 2003-as felmérés szerint az európai lakosság 93 %-a úgy véli, a vegyi anyagok hatással vannak az egészségünkre. Így igaz: a vegyszerek hatnak, ráadásul többségükről azt sem tudjuk pontosan, hogy hogyan.

Az Európai Bizottság által felállított Európai Kémiai Bizottság 1998-ban kijelentette, hogy

· az EU-ban használatban lévő, több, mint 100ezer féle, tömeges mennyiségben használt kémiai anyag 80%-át sosem vizsgálták abból a szempontból, hogy rákkeltő hatásúak-e, hogy okoznak-e meddőséget, vagy károsítják-e a magzatot.

· A vegyszerek 85%-áról nem tudjuk, hogy felhalmozódnak-e a természetben vagy a táplálkozási láncban, és

· 70 százalékukról nem ismert, hogy miként bomlanak le a környezetben.

Szervezetünk nap mint nap tízezernyi ilyen vegyülettel érintkezik, hisz nem csak a hagyományos háztartási kemikáliák, de a kozmetikumok, a gyógyszerek, a műanyagok, a különböző adalékanyagok nagy része is a szintetikus vegyipar terméke. Vegyi anyagok vannak az élelmiszereinkben, a műszaki cikkeinkben; vegyszerekkel kezelik az ivóvizet és „természetesen" a mezőgazdasági terményeket.

Becslések szerint a szennyező anyagok 10%-a a levegővel, 20%-a a vízzel és a maradék 70% az évente elfogyasztott több, mint fél tonna élelmiszerrel jut a szervezetünkbe.

Csak az E-számmal jelölt adalékanyagokból évente több kilogrammot fogyasztunk.

- Az Európai Nők a Közös Jövőért szervezet felmérése szerint egy átlagos európai emberben körülbelül 300 féle mesterséges vegyi anyag található. A vérből kimutathatóak például égésgátló anyagok, növényvédő szerek és műanyaglágyító szerek is.

A vegyi anyagok bekerülnek a Föld ökorendszerébe, ezért manapság kevés olyan élőlény van a Földön, amely ne lenne kitéve a vegyszerek hatásainak.

-Gondolnánk, hogy évente több száz otthon tartott madarat ölnek meg a teflonedényekből kikerülő részecskék?

-Meglepő módon még a sarkvidéki állatok testében is rendkívül sok káros anyag halmozódott fel. Egyes újabban kifejlesztett vegyi anyagok, melyek veszélyesek lehetnek az immunrendszerre és gátolhatják az idegrendszer fejlődését, kezdenek beépülni a sarki táplálékláncba is.

Bár a vegyi anyagok egészségügyi hatásairól kevés információ áll rendelkezésünkre, azért ismerünk pár adatot. Az Európai Szakszervezeti Szövetség felmérése szerint az összes munkahelyi megbetegedés 18-30%-áért a vegyi anyagok a felelősek.

- Az immunrendszerünk képtelen mit kezdeni a korábban sosem létezett vegyületek tízezreivel, ráadásul számtalan, korábban ártalmatlannak hitt anyagról derült ki, hogy hosszú távon egészségkárosító hatása van. Jól tesszük tehát, ha a mindennapok során odafigyelünk a körülöttünk lévő mesterséges vegyi anyagokra, és igyekszünk elkerülni a velük való érintkezést.

Tartalom:

!

Samponok

A natrium-lauryl-sulfat (sodium-lauryl-sulfat) agresszív anyag, a bőrt, a hajat erősen szárítja.

- A DMDM, a samponok gyakori alkotója allergiát okoz, gyakran formaldehid-szennyeződést tartalmaz, amely fejfájást, súlyosabb esetben depressziót, asztmát okozhat, és gyengíti az immunrendszert.

- A természetesnek kikiáltott termékek gyakori összetevője a cocamidopropyl betaine. Ez a vegyi anyag allergiát okozhat, gyakran egészségkárosító nitrozaminokkal szennyezett. A triethanolamine-nal kapcsolatban felmerült, hogy allergén és tüdőkárosító, illetve rákkeltő is lehet.

Kerüljük a gyakori hajmosást! Használjunk természetes alapanyagokból készült, esetleg bio samponokat, melyek között találhatunk olyanokat, amelyek kókuszzsír–szappannal és hamuzsírral (kalciumkarbonát) készültek.

Tusfürdők, testápolók, krémek

A kozmetikai és egészségügyi termékek gyakran tartalmaznak baktériumölő anyagokat, ilyen például a triklozán.

- Ez az anyag bőrirritáló hatású, befolyásolja az immunrendszert, a baktériumok elpusztításával gyakran a gombák elszaporodását segíti elő. A tusfürdők savas kémhatásuk miatt sem egészségesek.

- A hagyományos kozmetikai készítményeknél általában kifogásolható, hogy a jó minőségű növényi zsírokat olcsó ásványolaj-származékkal helyettesítik, amelyek elzárják a pórusokat és függővé teszik a bőrt. A különféle allergiát kiváltó illatanyagok jelenléte szintén bőrkárosító hatású.

A legbiztosabban, akkor kerüljük el a bőrt és a szervezetet károsító anyagokat, ha figyelemmel kísérjük a fogyasztóvédelmi magazinok teszteredményeit, vagy ellenőrzött (BDIH, ECOCERT, BIOCONTROLL) natúrkozmetikumokat használunk

Fogkrémek

A fogkrémek nagy része Na-fluoridot tartalmaz.

-Ez a vegyi anyag nagy mennyiségben irritáló hatású, elképzelhető, hogy mérgező, károsítja az ideg- és az emésztőrendszert.

Keressünk alacsony Na-fluorid tartalmú, triklozánmentes fogkrémeket! Sok országban elterjedt a fogselyem használata.

Dezodorok, parfümök

A kozmetikumok, így a dezodorok tartósítására is gyakran a parabéneket használják.

Ezek a vegyi anyagok behatolnak a bőrbe, hormonális hatásúak és lehetséges rákkeltők.

- A boltban vásárolt szerek mindenképpen tartalmaznak tartósítószert.

-A többi kozmetikai cikkel ellentétben a felhasznált illatanyagokat nem kell részletesen felsorolni a parfümök csomagolásán, azokat egységesen a „parfume” szóval jelölik. Az illatanyagok előállításához felhasznált több ezer vegyi anyagnak csak egy kisebb részét vizsgálták meg, ezek közül néhány légzési nehézséget, allergiás reakciót válthat ki. Az átlagos parfüm 50–100 illatanyagot tartalmaz.

Vásároljunk parabénmentes dezodorokat, kerüljük a parfümök használatát!

- Az illóolajokat az ókor óta használják illatosításra. Nagyon kis mennyiségre van szükség belőle.

Körömlakk, szempillafesték

Kevés ember van, aki ne ismerné a különféle lakkok és lakklemosók jellegzetes szagát.

-Ezek illékony összetevői károsak az egészségre.

-Például a toluol a körömlakkokban használt összetevő. Bőrirritáló hatású, károsítja a májat, a bőrt, a veséket, az ideg, a légző és a keringési rendszert, nagyobb mennyiségben vetélést okozhat.

- Egyes gyártók rákkeltő formaldehid-származékkal konzerválják a szempillafestéket, azonkívül a spirálokban gyakran az allergiát kiváltó nikkellel és krómmal is találkozni lehet.

- Mielőtt használjuk ezeket az anyagokat, gondolkodjunk a kockázatán!

-A szemek egészsége érdekében gondoljuk meg a szempillaspirál használatát. A szemorvosok véleménye szerint a vízálló festék a kevésbé rossz megoldásnak számít.

Hajfesték, hajlakk, egyéb hajápolók

A hajfestékek alkotóelemei színek szerint eltérnek.

-A világos hajfestékek gyakran hidrogén peroxidot tartalmaznak. Ez az anyag maró hatású, belélegezve fejfájást, hányingert okozhat, de az idegrendszert is károsíthatja.

- Sötét hajfestékekben p-feniléndiamin található,

- ez a vegyi anyag feltételezhetően mutagén, azaz károsítja az emberi örökítőanyagot, a DNS-t, lehetséges rákkeltő, allergén és irritáló hatású. A vesét, az immun, ideg- és légzőrendszert is károsíthatja. A hajrögzítők filmképző anyaga könnyen a tüdőbe juthat, s károsíthatja annak működését.

Az ősz tincsek elfedésére hajfesték helyett használjunk inkább természetes alapú hajszínezőt (pl. henna, diófőzet, kamilla). A hígított citromos víztől fényes jól fésülhető lesz a hajunk.

http://antalvali.com

#1 Dr.BauerBela

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése