BÁTORTALAN GYERMEKEK -DE MIÉRT ? !

Bátortalan gyermekek, de miért?!

A korkövetelmények hatása a gyermekekre: A kultúránk azt sugallja, hogy ha elég erős vagy és kiharcolod, amit akarsz, támogatókat szerzel magad mellé, akkor tiéd lesz a világ. Ha ennek az ellenkezőjét tapasztalják a szülők, szinte görcsbe rándulnak. Különösen akkor, ha nagy a szakadék a gyermek otthon tapasztalt, és közösségben mutatott viselkedése között.

Mielőtt a bátortalan címkét rányomjuk egy gyerekre, először vizsgáljuk meg, hogy milyen ő egészében, milyen helyzetekben nyílik meg, hol visszahúzódó?

Amikor a családi közegben a „világ középpontja", örökösen szerepelni vágyó, talpraesett csemeténk a társas kapcsolataiban esetlen, kerüli a kudarcokat, csak egy a sok közül, akkor joggal vetődik fel a kérdés: - Melyik az én igazi gyerekem? - És egyáltalán hogy fordulhat ez elő? - Mi lesz így vele a nagybetűs életben?

Ha a szülőt sok csalódás érte visszahúzódó természete miatt, vagy bármilyen különcség, stigma miatt a perifériára szorult, akkor még érzékenyebben érintheti, ha a gyerekénél is hasonló viselkedésjegyekre lesz figyelmes.

Mielőtt a bátortalan címkét rányomjuk egy gyerekre, először vizsgáljuk meg, hogy milyen ő egészében, milyen helyzetekben nyílik meg, hol visszahúzódó? Nézzünk a jelenségek mögé! Ha családi körben kibontakozik, irányít, kezdeményez az azt jelenti, hogy kellő biztonságban érzi magát ahhoz, hogy meg merje mutatni ki ő, mire képes. Tudja, hogy feltétel nélkül elfogadjuk akkor is, ha hibázik. A családban nem mérjük másokhoz, még, ha vannak testvérei, az is elenyésző referenciacsoport egy óvodai közösséghez képest. A családban önmagáért szeretjük, és ott tényleg ő lehet a legszebb, a legügyesebb és a legszeretetreméltóbb.

 Ha a szűkebb és tágabb családból megkapja ezt a „nárcisztikus tüzelőanyagot", ez egész életében magabiztosságot, tartást kölcsönöz számára, és akkor is tisztában lesz értékeivel, ha esetenként kudarcok érik.

Egyensúly:

Szülőként ezzel együtt az is feladatunk, hogy a földön tartsuk a gyermekünket, mert ő pontosan érezni és látni fogja, hogy egy közösségben milyen a teljesítménye és a szociális helyzete. Hiába mondjuk neki, hogy a „Te rajzod a legszebb", ha maga is látja, hogy a barátjáé sokkal szebb, ez csak a hitelességünket rombolja előtte.

Gyakran előfordul, hogy azok a gyerekek, akik a családi közegben túl nagy fókuszt kapnak, és túl vannak „ajnározva" éppen azért lesznek visszahúzódóak és kevésbé aktívak egy közösségben, mert nehezen viselik a kudarcot, és ha nem mérettetnek meg, akkor nem éri őket csalódás. Ha a gyerek minden mozdulatát, megnyilvánulását nem fogadja ováció, akkor máris lehangolódik, hiszen nem ehhez van hozzászokva. 

Meg kell tanulnia, hogy bizonyos tulajdonságaira, tetteire a közösség pozitívan reagál, másért pedig elutasítják, de ettől ő még ugyanolyan értékes. Sőt a társas kapcsolataiban fel kell ismernie, hogy ki az, aki hasonló dolgokra fogékony, mint ő, akivel egy nyelvet tudnak beszélni, ez általában kiskorban elég ösztönösen alakul. 

Mindenki más eszközrendszerrel bír, valaki az alkalmazkodásával, valaki az agressziójával, valaki az intellektusával szerez érvényt magának.

 Felnőttként is számtalan stratégiánk van a társas kapcsolatainkban, amelyeket a „túlélésért" bevetünk, ennek egy része genetikailag adott, a másik fele pedig évek hosszú munkája alapján érik bennünk és formálódik. Velük is ugyanez történik, csak hagyjuk, hogy megtalálják a saját egyéniségükhöz leginkább illeszkedő megoldásformákat, és persze, amit értéknek látunk bennük, azt erősítsük, és jutalmazzuk!

Forrás: www.lurkovilag.hu

#1 Dr.BauerBela

---