Keresés: gyermekek orvosi cikkekben - Children medical articles: Search box

Loading

2014. augusztus 29., péntek

FEGYELEM VAGY ÖNFEGYELEM

Fegyelem, vagy önfegyelem:

„Kijelenthetjük, hogy az olyan demokráciákban, mint amilyen a miénk is, érvek gyanánt ütések helyett, szavakat szokás alkalmazni. Amennyiben képtelenek vagyunk arra, hogy gyerekeinket szavakkal győzzük meg az igazunkról, erre erőszak alkalmazása révén sem leszünk képesek.”  (A svéd parlament egyik tagja)

Az olyan családokban, melyekben a gyerek teljes szabadságot élvez, annak tekintetében, hogy a saját maga által diktált ütemben fejlődhessen, valamint tanulhasson, a családtagok életében a fegyelem egy kevéssé szívesen látott és teljes mértékben fölöslegesnek tartott betolakodó.
A magam részéről, tisztában vagyok azzal, hogy kijelentésem a legtöbb hagyományos családi kereteken belül élő felnőttre milyen hatást fog gyakorolni. Kaotikus és ellenőrizetlen környezetben, megvadult gyerekeket fognak maguk elé képzelni, olyan gyerekeket, akik környezetüket a feje tetejére állítják, miközben minden tekintetben, rendetlenséget idéznek elő. Adott esetben, még olyan elképzeléseik is támadhatnak, melyekben saját magukat látják, amint megtörve zuhannak a kanapéra, miközben étellel megrakott tányérok röpülnek keresztül a szobán, ahol az összes játék szanaszét hever.

A fentebb leírt jelenetek előfordulására valójában sokkal nagyobb esély van az olyan családok esetében, ahol általában véve szigorú fegyelem uralkodik.
Azok a gyerekek, akik fegyelmezett családi kereteken belül növekednek, hozzá vannak ugyanis szokva ahhoz, hogy érzéseiket, lehetőség szerint elnyomják, azok a gyerek pedig, aki életében legalább egyetlen alkalommal nem jön ki a béketűrésből, vagy az elnyomással magyarázhatóan, végül nem fog teljes mértékben visszahúzódni, viszonylag ritkának tekinthető.
A fenti ellenőrzéssel szembeni lázadás a legtöbb teenager magatartásában tetten érhető.
 A lázadás, mint olyan a kisgyerekek esetében is jelen van, a szülők számára a kisgyerekek feletti hatalom gyakorlása mindazonáltal, sokkal egyszerűbb, már csak a puszta fizikai méretkülönbségek okán is.
Mikor a gyerek, azután eléri a pubertás kort, mikor is testi méretei a szüleiével szinte már majdnem megegyező, makacskodó teenager válik belőle, ami végül gyakran fizikai erőszakot vonhat maga után. Ebben az időben, az ellenőrzés már ténylegesen kicsúszott a szülők kezei közül.

A fegyelem hiánya egy családban egyáltalában nem egyezik meg azzal, hogy környezetünkben rendetlenségnek kellene uralkodnia. Mindösszesen arról van szó, hogy a család mindenegyes tagjának, függetlenül attól, hogy éppen milyen korú, meg van a lehetősége arra, hogy önállóan dönthesse el, hogy számára mi az, ami fontos, továbbá tudatában van annak, hogy döntései nem vonnak különféle retorziókat maguk után. Amennyiben, egy gyerek szabadon eldöntheti, hogy voltaképpen mit is szeretne tenni, az esetek többségében bölcs döntések fognak születni. Ameddig ezzel kapcsolatban saját magát, ill. a környezetében tartózkodó többi egyént nem teszi ki veszélynek, meg kell engednünk a számára, hogy azt tegye, amihez a leginkább kedvet érez. Fentiek alatt, természetesen nem azt kell értenünk, hogy a felnőttek magukba roskadva üldögéljenek a kanapén, miközben étellel megrakott tányérok röpködnek át a szobán, azt azonban igen, hogy az olyan családokban, ahol a fegyelmezéssel kapcsolatos szankciók viszonylag kevéssé vannak jelen, a tányérok még nem szoktak röpködni.

Amennyiben, nem fogunk a fegyelemmel kapcsolatban különféle megtorló intézkedéseket foganatosítani, a gyerek meg fogja tanulni, hogy előbb-utóbb eredményesen legyen képes fegyelmezni saját magát. Az önfegyelem mindazonáltal nem egy olyan dolog, mely megjön, miközben a gyerek alszik. Sok éven át történő csendben maradásra, ill. türelmes várakozásra van szükség a részünkről, annak érdekében, hogy végül kialakuljon. Természetesen, vannak olyan esetek is, mikor a hallgatás igen csak nehéz feladatnak bizonyul, pl. amikor azt látjuk, hogy a gyerek olyasvalamit tesz, amit később, kénytelen lesz újfent megtenni, amennyiben azonban, szilárdak maradunk és engedjük, hogy elkövesse a fenti hibát, tanulni fog belőle, minek következtében, a legközelebbi alkalommal, immár más útra fog lépni. Fenti esetben, természetesen nem olyasmiről van szó, ami neki, vagy bárki másnak kárára válhatna. Azt is meg kell jegyeznünk, hogy a kudarcból sokkal többet vagyunk képesek profitálni, mint a sikerből, amennyiben pedig lehetővé tesszük a gyerek számára, hogy elkövesse a saját hibáit, anélkül, hogy ezért különféle csúfolódó megjegyzéseket váltana ki a környezetéből, előbb-utóbb korrigálni fogja a tévedéseit, hogy azután, valami egyéb felé forduljon.

Amennyiben egy felnőtt állandóan körmére néz a gyereknek, miközben megmondja neki, hogy tulajdonképpen mit is kellene tennie, a gyerek soha sem fogja megtanulni elsajátítani annak a képességét, hogy végül önállóan hozza meg a döntéseit. Néhány esetben, természetesen előfordul, hogy nincs kedvünk kivárni, ameddig a gyerek eldönti, hogy voltaképpen mit is akar, ha viszont az ilyen pillanatokban, megfelelő türelmet vagyunk képesek tanúsítani, ezáltal lehetőséget biztosítunk a számára arra, hogy a meghozandó döntések tekintetében további tapasztalatokra tehessen szert. Személyiségével, valamint döntésével kapcsolatos hozzáállásunk, azt bizonyítja a gyerek számára, hogy kellő mértékben szeretjük és hiszünk benne.
 Természetesen, lesznek olyan időszakok is, mikor a gyerek, olyan döntéseket fog hozni, melyek kevésbé mondhatók megfelelőnek. Amennyiben, ilyen esetekben, a gyerek nem kéri ki a tanácsunkat, a legmegfelelőbb magatartásnak az tűnik, ha semmi különösebbet nem teszünk hozzá a dologhoz, minek révén lehetővé tesszük a számára, hogy végül, okuljon a hibájából, miközben, a csúfondáros hangvétel kerülésére minden esetben ügyelnünk kell.

Fel kell tennünk a kérdést, hogy mi köze van a fegyelemnek ahhoz, ha lehetővé tesszük a gyerek számára, hogy önállóan hozhassa meg a döntéseit.
 A fegyelmezés, mint olyan, lényegét tekintve, az ellenőrzés letompított és álarcba bújtatott formájának tekinthető. A felnőtt, többnyire konkrét elképzelésekkel rendelkezik abban a tekintetben, hogy a gyerek, voltaképpen, hogyan is kellene, hogy viselkedjen, amennyiben, ez pedig nem ennek megfelelő módon történik, úgy a szülők a legkülönfélébb szankciók után nyúlnak, esetleg büntetést alkalmaznak, annak érdekében, hogy a gyerek nehogy ismét „félrelépjen.
” Amennyiben több szabályt állítunk fel, úgy többet is fogunk megszegni, amely jelenség, azután, a különféle büntetési formák fokozott alkalmazását vonhatja maga után. Ezzel pedig, egy olyan ördögi kör veszi kezdetét, mely felette alkalmas arra, hogy a gyerek felett gyakorolt hatalmukkal kapcsolatban, téves benyomásokat közvetítsen a szülők felé. A hatalmat, mint olyat, azért tartom rossznak, mivel a gyerek végső fokon, úgy is azt fogja tenni, amit szeretne, függetlenül attól, hogy ez von e büntetést maga után, avagy sem. Mindösszesen, az fog történni, hogy a gyerek kevéssé lesz egyenes, ezzel szemben sokkal inkább gyakorlottá fog válni a tekintetben, hogy miként kell hazudni, ill. bujkálni. A felnőtteknek, módjában áll meghozni azon döntést, miszerint, az erőt, valamint a függetlenséget ne tekintsék rossz magaviseletnek. Ehelyett, lehetőségük van arra, hogy gyereküket bátorítsák, annak tekintetében, hogy döntéseit, saját maga hozhassa meg. A bölcs felnőttnek fel kell ismernie, hogy a valódi hatalom, ill. ellenőrzés gyakorlásától el kell tekintenünk annak érdekében, hogy a természetes úton való tanulás jelenségét a családban végül örömmel üdvözölhessük.

Anélkül is, éppen elég olyan szabály, valamint előírás létezik, mely életünket korlátok közé szorítsa, hogy ezeket a család keretein belül tovább kéne szaporítanunk.
Az otthon, minden egyes családtag részére a különféle kémkedésektől, gyűlölködésektől, uralkodni vágyástól, ill. ítélkezéstől mentes nyugodt környezetet kell, hogy jelentse. Amennyiben, a család egyik, vagy mindkét felnőtt tagja olyan szabályokat fog hozni, melyeket a többi családtagnak követnie kell, nem beszélhetünk igazságosságról, fenti állapot pedig előbb-utóbb különféle konfliktushelyzetek kialakulásához fog vezetni. Előfordulhat, hogy lényegét tekintve, ezen helyzeteket a felnőttek voltaképpen nem is konfliktusként fogják fel. Ehelyett „engedetlen gyerekekről” beszélnek, ha egyáltalában feltűnik nekik a dolog. A gyerek véleményét, számos család esetében nem kívánatosnak tartják, és mint olyat, figyelemre sem méltatják. A gyerek, ezáltal, kevéssé érzi magát fontosnak, ami azután ismét, csak lázadást vonhat maga után.

Az engedelmesség azon kifejezés, melyet a hagyományos családi kereteken belül a leggyakrabban szokás félreértelmezni. A szülők elvárják, hogy gyerekeik úgy engedelmeskedjenek nekik, mint előjáróknak a katonák, a hadseregben. Otthonukban, ezáltal az abszolút tekintély megtestesítőivé válnak, alárendeltjeiknek - ebben az esetben a gyerekeknek – pedig egyáltalában nem biztosítják a jogot arra, hogy bármibe is bele szólhassanak.
Mindig meglepődöm, midőn azzal kell szembesülnöm, ha egy felnőtt a gyereknek sem a jogait nem biztosítja, sem pedig azt nem teszi lehetővé a számára, hogy megvalósítsa önmagát, ezt követően pedig teljesen megdöbben azon, ha a felnőttekkel szemben a gyerek végül fellázad. Egy alkalommal fültanúja voltam annak, midőn egy apuka a következő aranyszabályt prédikálta a gyerekének: „Bánj úgy másokkal, ahogy te szeretnéd, hogy bánjanak veled”, hogy röviddel ezt követően ráordítson a gyerekére, miszerint azonnal menjen a szobájába.
 Felmerülhet a kérdés, hogy az egészséges emberi értelem szellemében miért nem volt a számára világos, hogy éppen most rúgta fel azon aranyszabályt, melyet éppen csak az imént próbált megtanítani a gyerekének. Számomra úgy tűnik, hogy a felnőttek gyakorta elvárják, hogy a gyerek jobban viselkedjék, mint felnőtt társai. Elvárják továbbá azt is, hogy a gyerek úgy viselkedjen, akár egy földre szállt angyal, anélkül, természetesen, hogy a dolgokkal kapcsolatban bárminemű hozzászólási jogosultsága volna, abban a tekintetben, hogy voltaképpen hogyan is szeretné élni az életét.
Az átlagos gyereknek legalább 18 éve azzal telik el, hogy úgy éljen, ahogy azt neki mások előírják, hogy ezt követően gyakran egy olyan kapcsolatba menyen bele, melyben a partnere részéről továbbra is hasonlóan rossz bánásmódban fog részesülni.

A magam részéről, természetesen senkit sem buzdítok arra, hogy a gyerekek olyan türannosz módjára terrorizálják a szüleiket, ahogy ezt a legtöbb szülő viszont megteszi a gyerekeivel szemben.
 Annak érdekében, hogy a családi légkör olyan békés legyen, amennyire ez csak lehetséges, magam azon a véleményen vagyok, hogy a gyerekeknek ugyanazon privilégiumokban kellene részesülniük, mint amelyen kiváltságokról a szülők esetében beszélhetünk.
A gyerekek természetüknél fogva kevéssé nyugodtak, amennyiben azonban a nap 24 óráján keresztül nincsenek folyamatosan korlátozva, életük legnagyobb részét nem annak fogják szentelni, hogy rendetlenkedjenek, lázadozzanak, vagy különféle dacoskodó reakciókat produkáljanak. Ehelyett viszont azzal lesznek elfoglalva, hogy az érdeklődésüket valamint különféle tehetségüket kellő mértékben kielégíthessék és továbbfejleszthessék.

A magam részéről eldöntöttem, hogy a testi fenyítés ellen szóló érveket ebben a könyvben nem fogom maradék nélkül elősorolni, már csak azért sem, mivel a témával kapcsolatban igen széleskörű irodalom áll a rendelkezésünkre.
 Érzéseimet azzal kapcsolatban, ha az egyik ember üti a másikat, éppen ezért mindössze röviden fogom vázolni, annak érdekében, hogy a témával kapcsolatos véleményemet mindenki világosan láthassa. Megítélésem szerint a verekedés minden formája barbár és felesleges. Annak a segítsége révén, hogy ütjük a gyereket, megtanítani neki, hogy a verekedés fölösleges dolog, valószínűleg a valaha létezett legperverzebb tanítási módszernek tekinthető. Pofonokra akkor kerül sor, mikor a felnőtt elveszti a fejét, ill. amikor nem jutnak eszébe a megfelelő szavak. Ebben az esetben vegyenek egy szótárat és tanulják meg kellő formában kifejezni magukat.
 Találjanak egy másik módot arra, hogy gyerekeikkel kellő mértékben legyenek képesek kommunikálni, egy olyan eljárást, mely nem az erőszakra épít. Tisztában vagyok vele, hogy nincs olyan szabály, mely alól ne volna kivétel, a testi fenyítés esetében azonban csak igen kevés ilyen kivételről beszélhetünk.
Mindössze azonban csak azért folyamodni a testi fenyítés eszközéhez, mivel a szüleinket az ő szüleik annak idején szintén ütötték, vagy mivel felfogásuk szerint ez kevéssé elítélendő eljárás, véleményem szerint a gondolkodásmód kevéssé empatikus jellegének tekinthető, amiért is ki kell jelentenünk, hogy annak az ideje, hogy a szülő kommunikációs képtelenségének az árát továbbra is a gyerek fizesse meg, mára már lejárt.
Egy fegyelem valamint iskolamentes család esetében számos előnyre hívhatjuk fel a figyelmet.
Amennyiben a felnőttek nem egész nap arról gondolkodnak, hogy a különféle szabályokat valaki előbb-utóbb meg fogja sérteni, sokkal lazábbak és nyugodtabbak lesznek és sokkal inkább lehetővé válik a számukra, hogy élvezzék a családi együttlétet. A gyerekeknek sem kell azon aggódni, hogy a szülők bármin is rajtakaphatják őket, amiért is becsületes életmódot fognak folytatni. Nem fognak olyan helyzetbe kerülni, hogy hazudni kelljen a szüleiknek, annak érdekében, hogy elkerülhessék a nehéz helyzeteket. Senki sem fenyeget, vagy érzi magát fenyegetve. Nincsen szigorú napirend annak tekintetében, hogy mikor kell lefeküdni, felkelni, enni, tanulni, vagy játszani. Az életvitel ritmusa mérséklődik, azon hektikus állapot kialakulásától pedig, ami annak köszönhetően léphet fel, ha egy felnőtt azzal van elfoglalva, hogy a környezetében mindent és mindenkit irányítson, a továbbiakban szintén nem kell tartanunk. Az élet az egész család számára kellemes élménnyé válik.

Fenti életforma további előnye abban áll, hogy a gyerek előbb-utóbb megfelelő önfegyelemre tesz szert, miközben Élni fogja az életét, amennyiben enged a különféle érdeklődési területek csábításának. Amennyiben valami magára vonja egy felnőtt figyelmét, minek következtében az illető elhatározza, hogy tanulni szeretne, ettől senki sem tarthatja őt vissza. Szilárdan el van határozva, hogy a témával kapcsolatban annyi információra tegyen szert, amennyi csak lehetséges. Ebben a tekintetben teljesen jelentéktelen, hogy más felnőttek netán azon a véleményen vannak, miszerint érdeklődési köre legalábbis furcsa, vagy netán teljes mértékben érdektelen. Legalább ennyire jelentéktelen annak a ténye is, hogy mennyi munkával jár, ha az illető ezen a területen szeretné magát tovább képezni. Rájött arra, hogy voltaképpen mit is szeretne csinálni és azt fogja tenni. Egy iskolázatlan és fegyelmezetlen gyerek esetében, ugyan ez a helyzet. Nyugodtak lehetünk afelől, hogy meg fogja szerezni azt, amire az élettől szüksége van, amennyiben a szülők háttérbe vonulnak, és nyugton hagyják.

Némi bátorságra és határozottságra ugyan szüksége van annak érdekében, hogy a családban uralkodó káoszt felszámolja, mindazonáltal amennyiben a felnőttek elhatározták, hogy ebben támogatják, a dolog végül sikeres lehet, ha akarjuk.

Csak akarni kell!

Walerie Fitzenreiter:



#1 Dr.BauerBela

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése