Vannak gyerekek, akik
később kezdenek beszélni. Nem nagy ügy – mondják, akiket nem érint a dolog –
majd fog. Remek, de addig mit tehetünk?
Egy előző
posztban már írtam a későbbi beszédkezdés, és lassabb fejlődés
lehetséges okairól, tüneteiről, az alábbiakban néhány hasznos ötlettel,
játékkal egészítem ki az ott leírtakat, remélem, segít néhányaknak legalább a
tehetetlenség érzésétől megszabadulni.
Az első szavak
megjelenésétől a két-háromszavas mondatok használatáig jó esetben csak
egy-másfél év telik el.
Rosszabb esetben csak úgy a gyerek kétéves
kora körül indul meg a beszéd, és az átlagnál sokkkal lassabban fejlődhet a
szókincse, a beszédértése, és nehézkesen állnak össze az első mondatok. Az
anyák egyre fáradtabban, unottabban és idegesebben igyekeznek egész álló nap
laaassan, ta-gol-tan, tőmondatokban beszélni, mondókázni, mesélni, térden
lovagoltatni, höcögtetni, énekelni a kis drágának, aki rendszerint oda se
bagózik, vagy csak annyit mond, mint az enyém: „Te ne!”
Hogyan vegyük akkor rá a
gyereket, hogy mutogatás helyett szavakkal fejezze ki magát?
Kétévesen még túl kicsi ahhoz, hogy
szakemberhez hurcoljuk, de már kényelmetlen kérdéseket tesznek fel nekünk a
játszótéren, és hát nem beszélő gyerekkel nehéz bezzegelni, milyen okos.
Higgyétek el, megpróbáltam.
Először is ne izélgessük
egész nap szegényt, és másnak se engedjük, hogy állandóan kérdezgesse, vagy
vizsgáztassa a gyereket, vagy éppenhogy „ne értse meg” a mutogatását, mert
akkor majd biztosan elmondja majd, mit akar. Nem,
nem fogja.
A beszélés/nembeszélés ne váljon csatározássá, és a kicsi semmiképp se
érezhesse úgy, hogy elégedetlen vele bárki, és nem szereti, mert ő még nem
beszél „elég” jól.
Szerencsére vannak
módszerek arra, hogy megismertessük, megszerettessük vele a beszéd ritmusát,
erősítsük a beszédhez szükséges izmokat, fejlesszük a figyelmét és a
beszédértését, felkeltsük a beszédkedvét.
Fontos, hogy nagyon figyeljünk rá,
lehetőség szerint nézzünk minél többet a szemébe, és nagyon-nagyon dicsérjük
meg, ha valami újat mondott, minden kis siker számít.
Olvasmányaim és saját
tapasztalataim alapján ezek segíthetnek:
·
apró ételek szájjal
felszedése tányérról, tálcáról
·
mindenféle érdekes,
vicces hang képzése (szájon át, lehetőleg)
·
gyertya-, buborékfújás,
vízköpés (kádban), megtanítani egyedül fogat mosni
·
mindenféle formájú,
nagyságú üvegből pohárból ivás, akár szívószállal is
·
fúvós hangszerek
megszólaltatása (zárható szekrényben elhelyezésük javasolt)
·
ritmushangszerek, kolomp,
vagy bármi amit püfölhet valamivel (hátha így meghallgatja a mondókázást, és
bekapcsolódik)
·
hívjuk fel a figyelmét
minden zajra
(sziréna, repülő, kukásautó, kutyaugatás, légyzümmögés, mosógép stb.). Meg is
kerestethetjük is vele a zaj forrását, mutathatjuk, hogy ott fent, itt lent
stb.
·
állathangok utánzása,
képekkel párosítása
·
kedvenc játék közben az
adott tevékenységhez kapcsolódó zajok utánzása
·
nagyon egyszerű
történetek eljátszása, megpróbálhatjuk rávenni, hogy a játék segítségével
kommunikáljon
(találkoznak, köszönnek, összeütköznek az autók, ilyesmi)
·
kedvenc mese, vers,
történet, ének, élmény eljátszása, elbábozása, hátha bekapcsolódik
·
testrészekhez kapcsolódó,
mozgásos, csiklandozós, simogatós mondókák „tánc”: ritmusra ugrálás
valami jó gyors zenére, kifulladásig
·
bármilyen
egyensúlyérzéket fejlesztő játék, eszköz, mondóka (trambulin,
ugrálóvár, ringatás, zsipp-zsupp, tornalabda, futóbicikli, hinta, mérleghinta,
körbeforgatás, hosszú csúszda stb.)
·
olyan zenéket, meséket,
mondókákat hallgatni, nézni animációval vagy diafilmen, amelyekben rengeteg az
ismétlés, így könnyen megtanulható, kántálható. (pl. azwww.egyszervolt.hu-n: Egyszer egy
királyfi, Iciri-piciri, A török és a tehenek, Én
elmentem a vásárba, A három kiscica, Altató, Weöres
Sándor versei, vagy A kiskakas gyémánt félkrajcárja). Ha
valamelyik tetszik neki, meg lehet próbálni könyvből felolvasni neki, hátha úgy
is elég érdekes lesz, mert már ismeri, érti a szöveget.
·
Ha nem szereti a
felolvasott meséket, próbálj meg olyan mesefilmeket keresni neki, amik rövidek,
egyszerű a történet, nem túl gyorsak a vágások, „szépen” beszélnek a
szinkronhangok, és nem a vizuális ingerek vannak túlsúlyban a történettel
szemben. Nekem a bábfilmek jönnek be leginkább (Mirr-murr, A legkisebb
ugrifüles, Kis piros traktor, Postás Pat), de többen esküsznek a Bogyó
és Babócára is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése