Keresés: gyermekek orvosi cikkekben - Children medical articles: Search box

Loading

2015. május 22., péntek

A TÖKÉLETES SZÜLŐ ÉS A MAXIMALIZMUS CSAPDÁJA

A tökéletes szülő és a maximalizmus csapdája
Mennyire lehet sikeres a tökéletes szülő?
Mi a maximalizmus, és hogyan jelentkezik a gyermeknevelés során? Mi lehet az oka, és mit tehet, ha a jövőben (legalább néha) el szeretné kerülni?
Mi a maximalizmus?
A maximalizus, vagy tökéletességre törekvés valamilyen elképzelés, követelés, igény túlhajtását, mértéken felüli követését jelenti.
A maximalista ember jellemzője, hogy realista, lelkiismeretes, elvei és magasrendű ideái vannak, felelősségtudattal rendelkezik, kritikus, örökké elégedetlen, túlzottan rendszerető, türelmetlen, becsületes, alapos, féltékeny.
A maximalista emberek közös tulajdonságai

Maximalista és tökéletességre törekvő világban élünk. Sokan tökéletes alakot, tökéletes állást, tökéletes feleséget, nagyszerű gyerekeket, ideális családi házat és egy tökéletesnek mondható, duzzadó bankszámlát szeretnének. Úgy tűnik napjainkban ez azideális elképzelés. Leginkább a média sugallatára azzal szembesülünk, hogy a sikeres, menő embereknek mindenük megvan.
Egyesek nem tudják elfogadni, hogy nekik ez vagy amaz nem adatott meg. Arra azonban nem gondolnak, hogy a legtöbb, magunk által teremtett probléma gyökere a tökéletesség hajszolásából ered.
Gyakran előfordul, hogy elégedetlenek önmagukkal és nem elégszenek meg azzal, amijük éppen van. A tökéletességre törekvő ember egyik fő jellemzője, hogy nehezen, vagy egyáltalán nem tud kompromisszumot kötni. Dolgozik, hajt, teker és elfelejti, hogyan kell lazítani, hol van az a bizonyos kikapcsológomb. A maximalizmus lehet előny, de átok is egyben. Extrém határokig fokozva, ez beárnyékolhatja az illető életét. Elégedetlen azzal, amit eddig elért, ez pedig oda vezet, hogy élete eseményeit nem tudja teljességgel megélni, átélni.
Aki maximalista, azt a sikertelenségtől való félelem annyira megbénítja, hogy sokszor inkább nem is próbálkozik. Mindannyian vágyunk a sikerre, de ha valaki maximalista, úgy érezheti, hogy jobb, ha inkább nincs is célja, mint hogy a bukást kockáztassa.
Mindig úgy érzi, hogy többet is tehetne?

Klasszikus maximalista vonás, ha nem szívesen fejezünk be egy munkát, mert úgy érezzük, soha nincs “kész”. Soha nem vagyunk elégedettek magunkkal, az utolsó pillanatig javítgatjuk a munkánkat.
A maximalista számára még a legapróbb hiba is valóságos kudarc. Elkerüli az olyan helyzeteket, amikor hibázhatna, ezáltal pedig meggátolja önmagát abban, hogy fejlődjön. A maximalista jelszava,mindent vagy semmit! Nagyobb hűhót csap, ha kudarc éri, mint, amikor sikerélménye van. Sikereinek nem igazán örül, de hibáit nem felejti el.
Mit tehet Ön: Ha valamiben apróbb sikereket ér el, akkor álljon meg egy pillanatra, és jutalmazza, ünnepelje meg magát. Ha a gyermeknevelés során sikerül valamilyen kisebb eredményt elérnie (amire eddig képtelennek gondolta magát), akkor „ünnepeljen együtt a gyermekkel”, csináljanak együtt valamilyen különleges programot, rendezzenek közösen különleges eseményt maguknak.
Az átlagosnál rosszabbul érinti, ha kudarc éri?
Aki maximalista, annak nagyok az elvárásai önmagával szemben, és mindenben sikeres akar lenni, amibe csak belekezd. Ha nem sikerül ezt a tökéletes buborékot létrehozni önmaga körül, úgy érzi, hogy egész élete kicsúszik az irányítása alól. Tudatosan vagy sem, a maximalista kerüli az olyan helyzeteket, amikor benne van a pakliban a sikertelenség kockázata. Így a saját lehetőségeit korlátozza.
Mit tehet Ön: Ha Ön is közéjük tartozik, sokkal könnyebbé teheti a dolgát, ha megtanulja elfogadni a tökéletlenségét. Próbáljon szándékosan olyan helyzeteket keresni, amelyekben nem járhat sikerrel. Tanulja meg elfogadni a kockázatot, és barátkozzon meg a gondolattal, hogy nem lehet mindenben rögtön sikeres és tökéletes.
Azt szeretné, hogy mindenki elfogadja?

A maximalista attól is tart, hogy ha nem tökéletes, akkor mások keményen bírálni fogják. A maximalista kétségbeesetten próbál beilleszkedni,mindenkinek meg akar felelni, és úgy gondolja, hogy ha teljesítménye tökéletes, az megvédi őt a kritikától, a visszautasítástól és a rosszallástól.
Mit tehet Ön: Először is nézzen körül: sok ember van, aki nem tökéletes, mégis elfogadják őket, sok barátjuk van. Másodszor pedig fogadja el, hogy a kritika, kudarc és a rosszallás része az életünknek: nem szerethet minket mindenki. De ha bízik saját magában, ha nem szégyelli a hóbortjait, vagy kérdezéssel felfedni a tudatlanságát, az emberek sokkal jobban elfogadják majd.
Érzéseink attól függnek, hogy miképpen döntöttünk, hogyan értelmezzük mások szavait és tetteit, valamint attól, hogy az adott pillanatban milyen igények és elvárások élnek bennünk. Ezért bizonyos pillanatokban dönthetünk úgy is, hogy pozitívan fogadjuk mások kritikáit, és kudarc helyett egyszerűen visszajelzésként éljük meg, így könnyebb elgondolkodnunk azon is, min változtathatunk még a munkánkban, viselkedésünkben, környezetünkben.
Ennek fontos feltétele az érzelmi biztonság. Csak akkor leszünk képesek egy-egy eseményt, ami eddig kudarc volt visszajelzésként és információként értékelni, ha érzelmileg biztonságban vagyunk, és képesek vagyunk nem a személyünk ellen intézett támadásként felfogni. Az érzelmi biztonság és önértékelés kialakulása, kialakítása pedig már kisgyermekkorban elkezdődik…
Nem akarja cserbenhagyni a gyermekeit?
A legtöbb szülőnek az a célja, hogy boldognak lássa a gyermekeit, ám néha ez a törekvéseluralkodhat rajta. Ha attól retteg, hogy cserbenhagyja a gyermekeit, nem felel meg az elvárásaiknak és nem lesz tökéletes anya (vagy apa), az súlyos csapást mér az önbizalmára. A dolgozó anyáknak lelkiismeret-furdalásuk van, mert nincsenek mindig a gyerekeikkel. Azok az anyukák, akiknek a gyermeknevelés a fő feladatuk, általában úgy érzik, hogy nem haladnak előre semmit.
Annak az önmagával szembeni elvárásnak, hogy tökéletes gyerekeket hozzon a világra, és önmaga is tökéletes szülő legyen, az a következménye, hogy miközben elkötelezetté válik és felelősséget vállal, folyamatosan azt érezheti, hogy nem felel meg annak az idealizált képnek, amit a “jó feleségről és anyáról”, “férjről és apáról” vetítenek elé (vagy vetített maga elé), egyéb szerepeiről nem is beszélve.

Különösen a nők állnak a támadások kereszttüzében, ugyanis azideális családanyát évszázadokon át az önfeláldozás, saját szükségleteinek megtagadása, a másokról való gondoskodás jellemezte. Általánosságban is elmondható, hogy szocializációnkgyakran kételyeket ébreszt bennünk érzéseink és igényeink jogosságát illetően.
Mit tehet Ön, hogy a gyermeknevelés során elkerülje a maximalizmus csapdáit?

Tökéletes szülő helyett CSAK elég jó szülő
Ha azt a célt tűzi ki maga elé, hogy csak elég jó szülő legyen, akkor sokkal nyugodtabb és lazább lesz. Ha tökéletes szülő akar lenni, akkor nagy valószínűséggel nem fog sikerrel járni. Mindig akadni fog egy-két banánhéj, amin könnyedén elcsúszhat. És ha még gyermeke személyiségét, egyéniségét és akaratát is figyelembe vesszük, akkor ezek a „banánhéjak” csak szaporodhatnak.
Félelem helyett érdemes inkább elfogadni, hogy időnként nem felelünk meg annak a képnek, amit az ideális szülőről kialakítottunk. Ahelyett, hogy azon görcsölnénk, mit teszünk (vagy nem teszünk) meg a gyerekeinkért, lehetünk akár spontánabbak is – hagyjuk, hogy ők is önmaguk legyenek, maszatoljanak a festékkel, megegyék a díszítést a sütiről vagy a virágok helyett magukat locsolják meg. Így is elég jó szülők lehetünk, és mindenkinek sokkal szórakoztatóbb lesz az élete, ha minket sem emészt fel az aggodalom.
A feladatok rangsorolása
Ehhez szükséges lehet, hogy megtanuljuk rangsorolni a fontos és kevésbé fontos feladatokat. Például mi a fontosabb: hogy állandóan rend és tisztaság legyen a lakásban, és ezt mindenki tartsa tiszteletben, vagy hogy rendezzünk egy jó kis családi főzőcskézést, amiben mindenki részt vesz. Igaz, hogy a konyha utána napokig koszos, de a főzés élményére még felnőttkorukban is fognak emlékezni a gyerekeink (és lehet, hogy a koszos konyhára is, mert ritkaságszámba ment).
Az igazán fontos témákkal megéri aprólékosan, részletesen foglalkozni, míg a prioritási listán hátrább szoruló teendők esetében megfelelő lesz a feladatok megoldása "elég jó" színvonalon is.A teljesítőképességet csak akkor lehet hosszú távon megőrizni, ha megfelelően gazdálkodunk az erőforrásainkkal.
A maximalizmus kialakulásának eredete
Tudom, ez egy maximalista embert csöppet sem nyugtat meg, mert a maximalizmus sokaknál már gyermekkorban, családi környezetben, az iskolaévekben kialakult. Az ilyen emberek - nem ritkán az idősebbek, a szülők, a tanárok instrukcióinak hatására - kisgyermekként mindennél fontosabbnak érezhették, hogy a tanulással, az iskolai vagy egyéb feladatok megoldásával tűnjenek ki a tömegből, vagy vívják ki környezetük szeretetét, figyelmét, elismerését. Ezért saját gyermekeinkre is érdemes odafigyelni, hogy képesek legyünk elfogadni őket olyannak, amilyenek, és ne csak az elért teljesítményüket vegyük észre, vagy azért dicsérjük meg.
Még akkor is, ha ügyesen titkoljuk, valahol mindannyian a tökéletesség elérésére törekszünk. Valójában nem is az a lényeg, hogy elérjük-e vagy sem, a hozzá vezető út sokkal izgalmasabb. A tökéletesség hasonlít a szépséghez: ez is relatív, a tökéletesség minden embernek mást jelent.
A maximalizmus megoldásának kulcsa
A tökéletességre törekvőknél a kulcs az, hogy mennyire tudnak megbirkózni a kudarc jelenségével. Ha nyomasztja őket, nehezen tudnak átlépni felette, akkor nagyobb a csalódás, frusztráltság, depresszió veszélye felnőtteknél, gyerekeknél egyaránt. Ezért érdemes már gyermekkorban tudatosítani, hogy a kudarc, hibázás a feladatmegoldás velejárója, és ha megtanítjuk nekik, hogy fel tudják dolgozni a sikertelenséget, később is nyert ügyük van.
A sikertelenség feldolgozásának első lépése, ha mi magunk is képesek vagyunk erre. Ezért először mi magunk tanuljuk meg, hogy az élet bármely területén, így a gyermeknevelés során is, előforduló sikertelenségeket és kudarcokat (amelyek időről időre minden ember életében megjelennek), negatívum helyett visszajelzésként éljük meg. Arra vonatkozó visszajelzésként, hogy miben fejlődhetünk, tanulhatunk, változhatunk még a viselkedésünkben, a gondolkodásunkban.
Kudarc és rugalmasság
A mai világban azok a legsikeresebbek (de talán az evolúció során mindig is így volt), akik képesek rugalmasan alkalmazkodni az adott helyzetekhez. Akik kudarc helyett a változó környezetet visszajelzésként élik meg: képesek eggyel többször fölállni, mint ahányszor elesnek. Tudják, hogyan változtassanak a viselkedésükön úgy, hogy az mindenkinek a legmegfelelőbb legyen. Ez a túlélésük alapja is.
Ha egyre gyakrabban képesek vagyunk így hozzáállni a problémák megoldásához, akkor képesek leszünk ugyanezt megtanítani gyermekeinknek is. Akik már abból is tanulni fognak, ha látják a szüleiket, hogy jól kezelik az élet problémásabb, nehezebb helyzeteit is.

Igen ám, de rugalmasnak lenni, és nem magára venni a nem sikerült feladatok kudarcát, talán a legnehezebb feladat egy maximalista ember számára. Hiszen mindent azért próbál tökéletesen csinálni, hogy őt elfogadják és szeressék. És mások szeretetén keresztül akár el is fogadhatja, hogy szeretheti önmagát. Addig nem. A legnehezebb elhinni, hogy akkor is szerethetjük magunkat, ha nem mindenki van tökéletesen megelégedve a munkánkkal, vagy gyermeknevelési szokásaink nem fedik a tökéletes szülővágyálmát.

Elképzelte már, hogyan változna meg, és mennyivel lenne könnyebb az élete, ha képes lenne kínzó érzéseinek, hosszú évek óta tartó problémáinak, önmarcangolásának, és önvádjainak legalább egy részét letenni?
#1 Dr.BauerBela

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése