Keresés: gyermekek orvosi cikkekben - Children medical articles: Search box

2017. október 24., kedd

Fogamzásgátlás tizenévesen



Fogamzásgátlás tizenévesen
Felgyorsult biológiai érés
Ezek a mai fiatalok már nem olyanok, mint a mi időnkben mondogatják nagyanyáink, és igazuk van: a testi fejlődés valóban felgyorsult, ezt a jelenséget hívják akcelerációnak: a fiatal lányok ma nem csak magasabbra nőnek, de hamarabb érik el a szexuális érettséget is, mint a korábbi nemzedékek idején.
1845-ben a lányoknak átlagosan 15 éves korára alakult ki rendszeres havi ciklusa, 1965-ben már 12 évesen. Persze ez semmi esetre sem tekinthető a korai szexuális aktivitás egyetlen okának.
Mivel 12-13 éves kortól a lányok ciklusai már szabályos peteéréssel és tüszőrepedéssel járhatnak, nemi kapcsolat esetén akár már 12-13 éves kislányok is teherbe eshetnek. Szomorú példáját láttuk ennek egy nagy port felvert médiaszenzáció kapcsán, amikor egy 12 éves kislánynak gyermeke született.
Egy hazai felmérés szerint a 15 évesek fele-harmada már túl van az első szexuális tapasztalaton. Hogy ez miért olyan nagy probléma? Azért, mert a nem kívánt terhességek aránya a serdülőknél lényegesen magasabb mint a felnőtt nők esetében, akik már jobban tudnak vigyázni magukra. Egy évben 14.000 serdülőlánynál kell abortuszt végezni Magyaroszágon. Ez körülbelül annyi, mintha egy kisvárosban az összes nő befeküdne terhességmegszakítást végeztetni.
Magyarország ezzel az adattal a világon második-harmadik helyet foglal el.
"MTV generation", avagy hogyan csókol Brad Pitt?
A serdülők szexuális viselkedésmintáit a filmekből, televízióból, ifjúsági magazinokból szerzett példaképek befolyásolják. A minták azt sugallják, hogy a szexuális élet fantasztikus élményeket nyújtó, érdekes, menő dolog, amit érdemes kipróbálni. A Schering Club anyagainak összeállítói maguk is találkoztak olyan tinédzserújsággal, amely "hogyan legyünk erotikusan izgalmasak" témakörben közölt tanácsokat 14-15 éves gyerekek részére. A szex a felnőttség bizonyítéka is, hiszen bizonyos koron túl kinéznek és kinevetnek a többiek, ha nem jártam még valakivel.

Tinédzser szex, nem kívánt terhesség
Miért több a nem kívánt terhesség a serdülők között?
1. Mert keveset tudnak a helyes védekezésről
Egyszerű lenne azt válaszolni, hogy a tapasztalatlanság és tudatlanság az oka. Részben természetesen így van: a tizenévesek ismeretei a szexualitással és fogamzásgátlással kapcsolatosan igen hiányosak. Bár kötelező iskolai oktatás elvben létezik, sokszor csak formális és kényszerjellegű. Egy tizenéves a problémáit általában nem a szüleivel beszéli meg, hanem hasonló korú - és hasonlóan tájékozatlan - barátoktól kér tanácsot. Nem is tehetnek másként, hiszen a szülők általában maguk is eléggé tájékozatlanok ezen a téren. Hagyományos családban nem is szokásos és illendő ezekről a témákról beszélgetni a gyerekkel.
2. Mert egy tinédzser nem "családtervező matematikus"
Sok esetben az intelligens, tájékozott, a fogamzásgátlás lehetőségeit jól ismerő serdülőkkel is megtörténik a baj. Oka lehet, hogy az első szexuális kapcsolat általában alkalomszerűen, előre nem tervezetten, nem megfelelő körülmények között jön létre. Gyakran játszik szerepet az ital vagy kábítószer, amely hatása alatt a védekezésre nem gondol senki. És ne felejtsük, egy serdülő nem felelősségteljes családtervezési szakember, hanem gondtalan tini, aki könnyebben elhárítja magától a szexuális élet következményeinek gondolatát, a "velem ez úgysem történhet meg" felfogás alapján.
3. Mert minden kezdet nehéz!
Egy házibuliba, randira vagy diszkóba a legtöbb lány nem úgy indul, hogy "na holnapután elvesztem a szüzességemet, meg kéne oldani a védekezésemet!" Ezért az első együttlétkor legtöbbször nincs kéznél megfelelő fogamzásgátló eszköz. Ha az első együttléteket sikerült szerencsével megúszni, akkor jutnak el odáig sokan - főleg, ha nem lehet kéz alatt tablettát szerezni a legjobb barátnőtől - hogy el kellene menni az orvoshoz tanácsadásért és receptért. Ami nem is olyan könnyű, mert a zsúfolt, barátságtalan, futószalag-jelleggel működő nőgyógyászati szakrendelések légköre rendkívül riasztó egy érzékeny serdülő számára. Kisebb településen még az is nehézséget jelent, hogyan váltsa ki a tablettát, hogy meg ne tudja a fél falu.
4. Van aki a gyermektől várja a szeretetet
Talán a legszomorúbb eset, ha a rideg, megértés és szeretet nélküli családi légkör és a magány miatt menekül egy serdülő szexuális kapcsolatba. Sok esetben ez a tudat alatti vágyakozás áll a serdülőkori terhességek hátterében is. Egy USA tanulmány szerint azoknak a fiatal lányoknak a 20%-a, akik teherbe estek, mert semmiféle védekezést nem alkalmaztak, bevallotta gyermek utáni vágyát. Azért szerettek volna gyermeket szülni, mert a saját gyermeküktől remélték azt a szeretetet, megértést és megbecsülést, amelyet addigi életük során mindenki megtagadott tőlük.
5. Mert a zsebpénzből nem szívesen költenek tablettára
Gyakran említik, hogy a fogamzásgátló tabletták magas ára miatt a védekezés a serdülők számára elérhetetlen. Kétségtelenül vannak olyan családok, akiknél havi ötszáz vagy ezer forint kiadása megoldhatatlan problémát jelent. Ők azok, akik számára tényleges segítséget nyújthatna a fogamzásgátló tabletták társadalombiztosítási támogatása. Sokszor azonban megvan a havi több ezer forint zsebpénz, de máshova vándorol. Az egészség és a biztonság napjainkban nem olyan értékek, amelyek versenyezhetnének egy új edzőcipővel vagy egy koncertjeggyel a serdülők értékrendjében.

Hogyan kezeli a felnőtt társadalom a serdülőkori szex problémáját?
"Let’ s talk about sex, baby..."
- Énekli a csupa lányból álló Salt and Pepa. Nem mindenki gondolja azonban így. Egy holland tanulmány szerint a felnőttek kétféle álláspont között oszlanak meg: vannak a korlátozók és vannak a megengedők. A korlátozó (restriktív) felfogás hívei szerint ebben a korban a tinédzsereknek egyáltalán nem lenne még szabad a nemi életre gondolniuk. Azt tanácsolják, hogy a serdülők halasszák el az első szexuális kapcsolat létesítésének idejét érettebb korukra. Gyanakodva tekintenek a szexuális nevelésre, mint olyan eszközre, amely elősegíti a helytelen viselkedést. A tabletta és a fogamzásgátlás egyéb módszerei nehezen hozzáférhetőek az ilyen felfogású országokban.
A nyíltabb, megengedőbb felfogás hívei belenyugszanak abba, hogy a szexuális kisérletezés a serdülőkori fejlődés elkerülhetetlen és normális része. A fiatalokat megtanítják a fogamzásgátlásra és a kockázatok elkerülésére. A tabletta és az óvszer könnyen hozzáférhető a fiatalok számára. Tipikus példa erre Hollandia és a skandináv országok.
A restriktiv felfogás nem befolyásolja a fiatalok szexuális aktivitását, viszont negatívan érinti nemi egészségüket és a nem kívánt terhességek számát.

A megengedő tipusú országokban a legalacsonyabb a serdülőkori terhességek és vetélések aránya, mivel a fiatalok hatékonyabban alkalmazzák a fogamzásgátló módszereket, amelyekhez könnyen hozzá is jutnak.
És végül: mit mondanak az orvosok?
A serdülőkori fogamzásgátlás még orvosok körében is vitatott téma. Számtalanszor hallunk olyan véleményt, amely szerint ebben a korban nem szabad tablettát szedni, mert az káros a fejlődő szervezetre.
A serdülőkori nem kívánt terhesség és annak következményei azonban nagyobb kockázattal járnak, mint bármiféle fogamzásgátló módszer alkalmazásának esetleges mellékhatásai!



Hogyan ismerik fel a serdülőkori terhességeket?
A serdülőkori terhességeket általában későn, már a harmadik hónap után szokták felismerni. Szerepet játszik ebben a kislány tudatlansága vagy titkolózása, és a szülők gyanútlansága. A terhesség tényét elfedheti, hogy ebben a korban egyébként is gyakori még a vérzészavar és vérzéskimaradás vagy a hízás és egyéb endokrin rendellenességek. Gyakran csak a nőgyógyászati ultrahang-vizsgálat állapítja meg, mennyire előrehaladott a terhesség.
A terhesség felismerése súlyos lelki megrázkódtatást jelent a serdülőnek és a családnak is. Két lehetséges kimenetele van: a művi terhességmegszakítás vagy a gyermek felvállalása és megszülése.

Miért tartják olyan veszélyesnek az abortuszt?
Az abortusz lehetséges késői következménye a kismedencei gyulladás, amelyet követően a méhkürt elzáródásával meddőség jöhet létre. A méhszáj tágítása miatt gyakori a zárófunkció károsodása, ezért gyakoribb a vetélés és a koraszülés. A méhfal illetve a méhnyálkahártya olyan maradandó károsodást szenvedhet, amely miatt később a megtermékenyített pete beágyazódása nem lehetséges.
Milyen veszélyekkel jár, ha egy serdülő megszüli a gyermeket?
A serdülők csoportjában gyakoribbak a terhesség szövődményei, például az ún. toxaemia (magas vérnyomással, kiterjedt vizenyővel járó életveszélyes állapot) vagy a súlyos vérszegénység. A serdülő anyáknál magasabb az éretlen és koraszülések aránya, így több a fejlődésben visszamaradt újszülött. Gyakoribb a szülés alatti vérzés és a későbbi gyermekágyi fertőzés. Mind anyai mind magzati tekintetben magasabb a halálozás, mint az idősebb korosztályok esetén. És ne felejtsük el, hogy az önmagáról is gondoskodni képtelen leányanya - akinek tanulmányai megszakadtak, szakmája nincs - a szülés után felelős lesz egy másik gyermekért, akit nem tud ellátni.
Fogamzásgátló tabletta
A megoldás: fogamzásgátlás
Fogamzásgátlás tehát szükséges, de hogyan? Problémát jelent, hogy az alkalmazható módszerek köre kevésbé széles , mint a felnőttek esetében. Kérdéses az is, hogy kell- e állandó fogamzásgátló védelem, hiszen a serdülők általában alkalomszerűen élnek nemi életet.
Kihez fordulhat, aki fogamzásgátlót szeretne választani?
Hazánkban minden megyében, emellett a nagyobb nőgyógyászati intézményekben és klinikákon is működik gyermeknőgyógyászati szakrendelés, amelynek egyik feladata a serdülők fogamzásgátlási tanácsadása. Olyan szakemberek dolgoznak itt, akiknek speciális képesítésük van a fiatal lányok nőgyógyászati ellátására, és megértően viszonyulnak problémáikhoz. Bátran lehet hozzájuk fordulni ezekkel a kérdésekkel.
A legbiztosabb módszer serdülőknek: a tabletta
Serdülők számára a legkényelmesebb és a legmegbízhatóbb módszert a hormonális fogamzásgátló tabletták alkalmazása jelenti. A tabletta felírása azonban mindig egyéni döntés, amelynek során számos tényezőt kell mérlegelni.
A tabletta felírására létezik egy jól használható nőgyógyászati kritériumrendszer. E szerint annak a lánynak írható fel fogamzásgátló tabletta, akinek legalább 1- 1,5 éve jelentkezett az első havi vérzése, a vérzések szabályosak és rendszeresek, kimutathatók a peteérés és tüszőrepedés hormonális jelei, és testi fejlettsége - az ún. másodlagos nemi jellegek - elér egy bizonyos mértéket (ezt pontrendszerrel határozzák meg). Az, hogy kinek írható fel tabletta, nem feltétlenül a kortól függ. Például felírható a tabletta egy 15 éves lánynak, akinek az elsô havi vérzése 13 évesen kezdődött és az egyéb követelményeknek megfelel, de egy 17 évesnek sem ajánlott, ha csak fél éve kezdett el menstruálni.
Miért kell a serdülőknél a tabletta felírást gondosan mérlegelni?
A nőgyógyászok azért ilyen óvatosak a tabletták rendelésével, mert a tabletta hatóanyagai gátolják azoknak az idegrendszeri központoknak a működését, amelyek a peteérésért és tüszőrepedésért felelősek. Ha túl korán, a szabályos ciklusok kialakulása előtt következik be ez a gátlás, az később tartós vérzésmentességet (amenorrhoeát) és a peteérés hiányát eredményezheti.
Nem lehet azonban mereven felfogni ezt az irányelvet. Igen sokat számít például a serdülő életmódja, értelmi fejlettsége, a rendszeres szexuális élet megléte vagy hiánya, vagy a partnerváltogatás. Rendszeres nemi életet élő 13 évesnek - aki folyamatosan ki van téve a teherbeesés veszélyének, vagy már volt is abortusza - akkor is fel lehet a tablettát ajánlani, ha ciklusai még nem teljesen szabályosak.
Melyik tabletta a legjobb tinédzsereknek?
Nincs olyan ideális tabletta, amely minden serdülő részére egyformán beválik. Az alacsony hormontartalom azonban követelmény. Egyénileg kell eldönteni, hogy az egyfázisú vagy a háromfázisú tabletta megfelelőbb-e (pl. vérzészavar vagy a méh fejletlensége esetén a háromfázisú tablettát részesítik előnyben). A kombinált fogamzásgátlók - amelyek tüszőhormont és sárgatesthormont is tartalmaznak - megbízhatóbb védelmet nyújtanak, mint a csupán sárgatesthormont tartalmazó minitabletta.


Amiről a tabletta egyáltalán nem tehet...
A tabletták alkalmazásánál problémát okozhat, hogy a serdülők nem valami ideális tablettaszedők. Nehezen szoknak hozzá, hogy naponta egyszer, azonos időpontban be kell venni a gyógyszert, gyakran elfelejtik vagy kihagyják. A fogamzásgátló tabletta melletti teherbeesés emiatt a serdülőknél magasabb (felnőtt tablettaszedőknél néhány százalék, náluk a 20%-ot is elérheti). Az alacsony hormontartalmú tabletták esetében a szedési hiba közti vérzést vagy akár nem kívánt terhességet is eredményezhet. A bonyolultabb szedési sémájú háromfázisú tabletták esetén a naptárcsomagolás éppen azt a célt szolgálja, hogy ezek a hibák elkerülhetők legyenek.



Mit kell tudni a mellékhatásokról?
A serdülők nehezebben tűrik a tabletta esetleges mellékhatásait is. Megijednek az első hónapokban jelentkező - és utána általában maguktól is rendeződő - közti vérzésektől, émelygéstől, különösen, ha a kezelőorvos előtte nem magyarázta el, mire számíthatnak. Kínosan ügyelnek külső megjelenésükre, ezért a testsúlynövekedés bármely jelére azonnal sutba vágják a tablettát. Pattanásokról vagy szőrösödésről pedig szó sem eshet! A megbízható védelem mellett ezért igen fontos, hogy a tabletta jó ciklusszabályozó hatással rendelkezzék, tehát lehetőleg kevés közti vérzést okozzon, és egyéb mellékhatásai is minimálisak legyenek.

Akit a számok érdekelnek
Egy németországi tanulmány a Schering egyfázisú gesztoden-tartalmú tablettájának alkalmazását vizsgálta több mint 5600 serdülő esetében, fél éven keresztül. A tabletta igen ritkán okozott közti vérzést. Testsúlyváltozás a használók 91,5%-ánál nem fordult elő. Még a két leggyakoribb mellékhatás - a fejfájás és hányinger is csak 2,1% illetve 1,8% gyakoriságú volt. A serdülők ezért szívesen és fegyelmezetten használták a tablettát. Az esetek 89,7%-ában nem fordult elő szedési hiba, ami rendkívül jó eredmény ebben a korcsoportban. Ahol jelentkezett, ott általában először szedők gyakorlatlanságáról volt szó.
A szedési hibák előfordulása a 6 hónap során folyamatosan csökkent.
Ami áldás egy tininek: eltűnnek a pattanások
Előző Mindentudónkban már írtunk a fogamzásgátló tabletták kedvező hatásáról a pattanásokra, zsíros bőrre. A hatás különösen jól kiaknázható serdülők esetében, akik gyakran szenvednek ezektől a tünetektől. Enyhébb esetben bármely alacsony dózisú kombinált fogamzásgátló tabletta megoldást jelenthet. Súlyosabb esetben, ha jelentős férfihormon-túlsúly, esetleg a petefészek policisztás elváltozása is igazolható, szóba jön a Schering kifejezetten pattanásos bőr ellen kifejlesztett fogamzásgátló tablettájával történő kezelés is.
Az esemény utáni tabletta
Sok serdülő csak alkalomszerűen, több hónapos kihagyásokkal él nemi életet. Nincs értelme, hogy folyamatosan szedjenek tablettát. Megoldást nyújthat az ún. esemény utáni vagy sürgősségi tabletta. Az ilyen gyógyszer nagyobb dózisú hormont tartalmaz, és a nemi együttlétet követő 24-72 órán belül kell bevenni az előírt adagot. Ha pontosan és előírás szerint alkalmazzák, megbízható védelmet ad.

A leggyakoribb probléma ezzel a módszerrel, hogy a serdülők folyamatos fogamzásgátlásra is megpróbálják alkalmazni, így rövid idő alatt jelentős hormonmennyiséget vesznek be. A helytelen használat súlyos vérzészavarokhoz vezethet és egyéb mellékhatásokat is okozhat.
A tanácsadás során ezért fontos hangsúlyozni, hogy a sürgősségi tabletta csupán havi egyszer vagy kétszer használható, és nem helyettesíti a rendszeres fogamzásgátlást.
 
Kinek nem szabad tablettát szednie?
A tabletta felírásának ellenjavallatai felnőtt nők és serdülők esetében nem különböznek egymástól. Csupán néhány olyan tényezőt szeretnénk kiemelni, amelyekre fokozott figyelmet kell fordítani serdülők esetében.
1. Aki trombózisra hajlamos
A kombinált orális fogamzásgátlók használata során enyhén emelkedik az artériás és vénás vérrögösödéssel (tromboembóliával) járó kórképek gyakorisága. Ide tartozik például a mélyvénás trombózis vagy a tüdőembólia. Az ilyen történések szerencsére igen ritkán fordulnak elő.
A véralvadási rendszer örökletes zavarai fokozottan hajlamosítanak trombózis kialakulására. Olyan kórképekről van szó, amelyekben a véralvadás szabályozása hiányosan működik, és ez a vér kóros alvadékonyságához és vérrögösödés kialakulásához vezet. Teljesen egészségesnek tűnő nőkön 5% körüli az ilyen véralvadási rendellenességek előfordulási gyakorisága. Az állapot gyakran csak akkor válik nyilvánvalóvá, ha egyéb külső tényező is elősegíti a vérrögösödést. A fogamzásgátló tablettában levő hormonok ilyen tényezőt jelentenek. A szövődmények jelentkezhetnek például akkor, ha az öröklött hajlammal rendelkező serdülő elkezd tablettát szedni.
A komplikációk tipikusan igen korán, a tablettaszedés első néhány hónapjában lépnek fel.
Az öröklött trombózis-hajlamban szenvedő nőknek természetesen tilos fogamzásgátló tablettát rendelni. Gondot csak az jelent, hogy az állapot felismerése meglehetősen nehéz. Támpontot adhat a családi kórelőzmény alapos felderítése. Például ha a családban, egyenesági rokonok között, fiatal életkorban halmozottan fordult elő mélyvénás trombózis vagy tüdőembólia, ez örökletes rendellenesség jelenlétére utalhat.
A tabletta felírása előtt mindig tájékoztassák a kezelőorvost a családban előfordult gyakoribb betegségekről is!


Szűrővizsgálattal kideríthető a trombózishajlam
Sokan szorgalmazzák, hogy fiatal nőknél az első tabletta felírása előtt minden esetben történjék szűrővizsgálat, amely igazolja vagy kizárja a véralvadási zavar leggyakoribb típusának jelenlétét. Ha a családi kórelőzmény alapján ilyen rendellenességre van gyanú, mindenképpen érdemes ezt a vizsgálatot elvégeztetni. Ma már a legtöbb nagy nőgyógyászati intézményben hozzáférhető és társadalombiztositási támogatásban részesül. Neve: APC rezisztencia vizsgálat.

Mi az APC?
APC = aktivált protein-C , egy olyan fehérjetermészetű anyag, amely a véralvadást élettani kürölmények között gátolja. A kórkép fennállása esetén nem tudja kifejteni hatását.

2. Anyagcsere betegségek esetén
A tabletta felírásakor figyelembe kell venni egyéb kockázati tényezőket is, például nagyfokú elhízás, a zsíranyagcsere veleszületett zavara, nehezen beállítható fiatalkori cukorbetegség vagy bármely egyéb szív-, érrendszeri betegség is ellenjavallatot jelent.

3. Annak, aki dohányzik
A tinédzserek körében egyre népszerűbb a dohányzás, amely a tablettaszedéssel együtt fokozhatja a szív-, érrendszeri megbetegedések kockázatát. Kimutatták azt is, hogy dohányzó nőkön romlik a tabletta ciklusszabályozó hatása, több a közti vérzés. A mellékhatásokat nehezen tűrő serdülők így gyakrabban hagyják abba a tabletta szedését. A dohányzás tehát mindenképpen ellenjavallt, ha a serdülő fogamzásgátló tablettát szed!

Összefoglalás a tablettákról
A tabletta lehetséges kockázatait annak előnyös hatásai messzemenően felülmúlják. Serdülőknél különösen fontos a megbízható és kényelmes fogamzásgátlás. A tabletta hatása teljesen visszafordítható, és a késôbbi termékenységet nem károsítja. A szabálytalan ciklusok és a vérzészavarok a tabletta hatására rendeződnek. Csökken a serülőkorban gyakran előforduló fájdalommal, görcsökkel járó havi vérzés előfordulása, ritkább a vashiányos vérszegénység. A tabletta szedése előnyösen befolyásolja a későbbi csontsűrűséget. Csökkenti a kismedencei gyulladások gyakoriságát - a tinédzserek a gyakori partnerváltások miatt veszélyeztetettek ebből a szempontból - és a későbbi életkorban csökken számos jó- és rosszindulatú daganat előfordulása is. A pattanásokra gyakorolt kozmetikai hatás sem elhanyagolható.
A fogamzásgátlás egyéb lehetőségei
Milyen más fogamzásgátló módszert használhat még egy tini?
A fogamzásgátló tabletták mellett természetesen egyéb lehetőségei is vannak a serdülőkori fogamzásgátlásnak, ám ezek korlátozottabbak, mint felnőtt nők esetében.
Hormoninjekció és bőr alá beültetett hormonkészítmény
Ha a rendszeres nemi életet élő serdülő nem képes az előírás szerinti tablettaszedésre, sárgatesthormont tartalmazó injekció is használható fogamzásgátlásra. Az injekciót általában háromhavonta kell beadni. Hátránya, hogy gyakrabban okoz vérzészavart, és az injekciók abbahagyása után a szabályos ciklus lassabban áll helyre. Mellékhatások jelentkezése esetén hatását nem lehet azonnal felfüggeszteni. Hasonló jellegűek a bőr alá beültethető hormonkészítmények, hazánkban azonban ezek még nem hozzáférhetők.

A gumióvszer
Az óvszer használata megfelelő és biztonságos lehetőséget jelent, emellett véd a szexuális úton átvihető fertőzésektől is, amelyek sajnos egyre gyakrabban fordulnak elő a serdülőknél. A fiúk nagy része azonban nincs tisztában az óvszer helyes használatával, ezért a módszer hibarátája meglehetősen magas. Gyakori az óvszertől való idegenkedés vagy annak teljes elutasítása is. Az egyéb, a spermium feljutását megakadályozó módszerek, például pesszárium és spermaölő krémek alkalmazása szintén elfogadható, bár körülményességük miatt a serdülők körében nem terjedtek el.


A természetes módszerek
Egyes módszerek a fogamzás szempontjából legkockázatosabb napokat határozzák meg a cikluson belül (naptármódszer, a hőmérsékletmérés módszere és a méhnyak nyáktesztje). A serdülők szabálytalan ciklusai, korlátozott biológiai ismeretei és nem utolsósorban kérdéses önfegyelme miatt ezek a módszerek nem vagy csak igen kivételes esetben ajánlhatók. Ugyancsak igen kevéssé megbízható a megszakított közösülés módszere, amely gyakran vezet serdülőkori terhességhez.
Amit serdülők egyáltalán nem használhatnak: a spirál
A méhen belüli eszközök alkalmazását serdülőknél a hazai nőgyógyászati irányelvek nem ajánlják. Náluk a méh fejletlensége miatt gyakoribb a szövődmény - az eszköz kilökődése, gyulladás, a méh falának átfúródása, alhasi fájdalom, vérzészavar. Ezért nem javasoljuk serdülők részére a Schering új méhen belüli fogamzásgátló rendszerét sem.
Ami egy tinédzsernél még fontosabb: a nőgyógyászati ellenőrzés
A megfelelő fogamzásgátló módszer kiválasztását követően a tinédzsereknél is igen fontos a rendszeres nőgyógyászati ellenőrzés. Az első kontroll kezdő tablettaszedők esetén a felírást követő 3 hónap múlva ajánlott. Ekkor lehetőség nyílik a fogamzásgátló módszerrel való tapasztalatok megbeszélésére. Ha az első tapasztalatok nem kedvezőek, új tabletta vagy egyéb módszer ajánlható, így a serdülő nem hagy fel csalódottan a fogamzásgátlással, és nem tűnik el az orvos látóköréből. A későbbiekben évente teljes körű nőgyógyászati ellenőrzés javasolt, éppen úgy, mint a felnőttek esetében.


#1 Dr.BauerBela

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése