A füllentésről és a hazugságról
„Igaz lehet-e, hogy a jótékony hazugság, az apróbb füllentés gyakorta a siker záloga?!”Egy napjainkban megjelent tudományos műben olvastam, hogy a felnőttek naponta átlagosan ötvenszer állítanak valótlanságot, követnek el kisebb-nagyobb füllentéseket. A szerző úgy vélekedik, hogy a jótékony hazugság, az apróbb füllentés nem ártalmas, hanem gyakorta a siker záloga. Gondoljuk végig, valóban igaz-e az állítás? Biztosabban elérjük-e célunkat, ha szépítünk, vagy átírunk dolgokat? Hol húzódik a határ a jótékony füllentés és a hazugság között?
Ha nem mondhatsz igazat, jobb, ha hallgatsz – hangzik az egyik leggyakoribb szülői intelem. Jobb-e a hallgatás, mint kimondani az olykor kimondhatatlant, a fájdalmas vagy keserű igazságot? A felnőttek, nyugodtan lamentálhatnak a kérdésről, hiszen helyzetük, kapcsolatrendszerük alakítja a gondolkodásukat. Más-más tényezők befolyásolják a főnökünknek, a társunknak, a gyermekünknek adandó válaszainkat. Legyen most szó „csak” a gyerekeinkről, hiszen őket tartjuk legféltettebb, legdrágább kincseinknek, bennük folyatódik az életünk, ők a mi közeli jövendőnk.
A gyerekek mások, „hamar átlátnak a szitán”. Egyrészt olyan érzékeny idegkészülékekkel vannak bekötve szüleikhez, családtagjaikhoz, hogy nem is könnyű úgymond „átverni” őket, másrészt kevés tapasztalattal rendelkeznek ahhoz, hogy magát a szitát észrevegyék, vagyis könnyen becsaphatók. Sőt, képesek saját magukkal is elhitetni dolgokat, valóságként megélni a mesében hallottakat, legyőzni a teret és az időt, megenni és megetetni a játékkonyhában készült ételeket, bántani, vagy éppen vigasztalni a macit, gyógyítani a babát, és beutazni a világot egy autóval, egy kisvonattal. E mellett jó megfigyelők. Hamar megtanulják megérteni a felnőtteket, mert „olvasnak” a hanglejtésből, annak erősségéből, a mozdulatokból, olvasnak a szemünkből és az arcunk rezdüléseiből. Később pedig tükreivé válnak természetünknek és szokásainknak is.
Az őszinteség, az egyenesség és a következetesség is visszanéz ránk ebből a tükörből. Gyerekeink viselkedését, gondolkodásmódját, viszonyukat önmagukhoz, társaikhoz és a környező világhoz a szülők, nevelők modellezik. Ezt megtörhetik más hatások, információs források, a kortárscsoportok, intézmények, de az alapozás a családban történik. Itt kell megtapasztalni és begyakorolni, hogy mit jelent igazat mondani, hazudni, vagy csak füllenteni. Hogy mi a „kegyes hazugság” és mikor „hallgatni arany”. A tanulási folyamat nem egyszerű, ám akkor sikeres és eredményes, ha a gyerekeket mákszem koruktól fogva „komolyan vesszük”, kérdéseikre őszintén válaszolunk, gondjaikat felismerjük, mi magunk is érthetőek és átláthatók vagyunk számunkra, sokat teszünk azért, hogy boldog gyerekként, őszinte, bizalmas családi légkörben, biztonságban élhessenek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése