Nem vagyok elég jó!” – A gyermekkori szeretethiány tünetei és következményei
ndulatkezelési és kötődési nehézségek, szorongás, boldogtalan szerelmi élet. Szerencsére a gyerekpszichológiai szakirodalomban és a közbeszédben is egyre több szó esik a korai szeretethiány káros és hosszútávú hatásairól. De vajon hogyan ismerhetjük fel a megfelelő szülői figyelem hiányát, és egyáltalán hogyan kell helyesen szeretni a kicsiket?
A kemény, rendszeres testi fenyítésen, kiabáláson és megfélemlítésen alapuló gyermeknevelési iskola évek óta parázs viták kereszttüzében áll. Abban ugyanis a modern szülők jelentős része egyetért, hogy „nagyapáink nevelési módszerei” károsan hatnak a gyerekek érzelmi fejlődésére. Az azonban egészen újszerű felfedezés, hogy a fizikai és verbális erőszakon alapuló nevelési módszer a kicsik agyi szerkezetét is megváltoztatja: a montreali egyetem 2021 márciusában publikált tanulmánya szerint ugyanis ez visszaveti az agy egyes területeinek fejlődését, megfelelő növekedését. A testileg-lelkileg bántalmazó családban felnövő gyerekek ráadásul jó eséllyel egész életükben küzdenek a biztonságos érzelmi alapok hiányával. Nem kérdés tehát, hogy az empatikus és támogató családi közeggel már egészen korán hozzá kell járulni a kicsik megfelelő fejlődéséhez és boldog jövőjéhez.
A lélek tápláléka
A szülői szerepkör dupla kihívást jelent. Egyrészt gondoskodnunk kell a gyermekeink fizikai igényeiről: a gyakori és minőségi étkezéséről, az időjárásnak megfelelő ruházatáról, a biztonságot adó családi fészekről és a későbbiekben a tanulásához, mindennapi életéhez szükséges eszközökről. Ez azonban a családi köteléknek csupán a felszíne, hiszen a gyermekek valódi fejlődéséhez a mindennapos, koncentrált figyelem és a rendszeresen kifejezett szeretet az, ami igazán hozzájárul.
Nem véletlen, hogy nagy nélkülözésben is élnek boldog gyerekek, míg a töméntelen mennyiségű játékkal és ruhával ellátott kicsik között is találni boldogtalanokat.
Fontos ugyanakkor elválasztani a szülői szeretetet a túlzott, rátelepedő gondoskodástól. Az egészséges gyerek–szülő kapcsolat alapja az őszinte odafordulás, a másik érzelmi igényeinek felmérése, kielégítése. Hiszen minden gyerek más – és ez a szeretetnyelvük tekintetében is igaz. Gary Chapman, amerikai párkapcsolati és házassági tanácsadó szerint egyénenként eltér az elsődleges és másodlagos szeretetnyelv, de a stabil érzelmi kapcsolat és fejlődés szempontjából mind az ötfajta szeretetnyelv jelenléte elengedhetetlen.
1. Elismerő szavak: a gyerekek
törekvéseinek (és nem csupán eredményeinek!) dicsérete vagy a
megjelenésük pozitív kommentálása - nemcsak közvetlenül nekik, hanem a
környezetükben másoknak is!
2. Minőségi idő: egy elmélyült és kíváncsi beszélgetés, közösen átélt
programok, a megszokott esti mese, vagy akár az együtt végzett
házimunka.
3. Ajándékozás: lehet ez egy egyszerű játék vagy épp valami finomság –
nem az érték, hanem a gesztus a fontos. A szeretetnyelvként működő
ajándékok rendszerint apróságok, amiket soha nem a gyerek eredményeihez
kötünk, mindössze váratlanul kedveskedünk neki.
4. Szívességek: olyan gesztusok, segítségek, amik valódi értékkel bírnak
a kicsik világában: egy kedves játék vagy ruhadarab megjavítása, a
gyerkőc hobbijának támogatása, de akár a kedvenc fogásának elkészítése
is.
5. Testi kontaktus: az ölelésektől, pusziktól kezdve a csiklandozós
viháncoláson át a TV előtti összebújásig nagyon széles az a skála,
amivel egy gyermek testi közelségének igénye kielégíthető.
A fiúk nem sírnak
Nemcsak a minket körülvevő fizikai világ fő szabályait sajátítjuk el néhány éves korunkig, hanem az érzelmekét is. A mikrokörnyezet (elsősorban a szülők) által biztosított emocionális háttér tehát szintén a tanulás terepe: az itt rögzülő alapszabályok, folyamatok referenciaponttá válnak, amik meghatározzák a gyerek önképét, és azt, ahogy az őt körülvevő személyekhez viszonyul.
Ha a kicsit figyelem és az ő szeretetnyelvének megfelelő odaadás veszi körül, erős, önmagában és a világban bízó személyiség lesz.
Mondván: „Szeretnek, tehát szeretetre méltó vagyok, megérdemlem a boldogságot és a törődést.” A régi tévhitekkel ellentétben ez az érzelmi stabilitás nem gyermekzsarnokokat nevel, hiszen az empátiát, a biztonságérzetet és a másokhoz kötődést is segíti, így az alkalmazkodás és a beilleszkedés is könnyebbé válik számukra. Ezért annyira szembetűnő az, ha egy gyermek szeretethiányos közegben nő fel. A különböző viselkedészavarok, indulatkezelési nehézségek, az agresszió hátterében ugyanis nagyon gyakran az érzelmi sivárság, elhanyagoltság, rosszabb esetben a bántalmazáson alapuló „nevelési módszer” áll.
A különböző érzelmek felismerését és kezelését a gyermekek ugyanúgy a szüleiktől, az első néhány évben tanulják meg, mint az élethez szükséges más alapvető készségeket (pl. önálló evés, szobatisztaság). Amennyiben az érzelmileg kiélezett helyzetekben a mikrokörnyezet nem támogató, sőt, esetleg meg is büntetik őt a rendszerint csalódottságból és/vagy haragból fakadó hisztiért, a gyermek annál kevésbé fog a szociális normáknak megfelelően viselkedni érzelmileg túlfűtött helyzetekben. Hiszen nem tudja, nem tanulta meg, hogy hogyan kell. Az érzelmek felismerésének képtelensége ugyanakkor nem csupán a gyermek belső világában csapódik le. Mások lelki rezdüléseit sem lesz képes dekódolni, ami empátiahiányhoz, a meg nem értett érzelmi helyzetekben frusztrációhoz, dühkitörésekhez vezethet.
Fontos szempont, hogy a szeretethiányból fakadó efféle tünetetek a fiúk esetében gyakoribbak. Ezért főként a régi, büntetésen alapuló nevelési elvek, illetve a kívülről ránk erőltetett férfi-női elvárások tehetők felelőssé.
Nem ritka ugyanis, hogy a fiúk lelki világát egészen kicsi kortól elkezdik a szülők az erős, fájdalmat és gyengeséget nem ismerő (ugyanakkor messzemenőkig hazug) férfiképbe beleerőltetni. Hányszor halljuk még most is, hogy egy fiút nem szabad annyit szeretgetni, nem fejezheti ki a nehézségeit, félelmét, sírni meg végképp nem sírhat, mert ettől gyengének, mi több, femininnek fog tűnni. Az igazság azonban az, hogy az érzelmek megélése nem függ a nemektől, és a fiúk életük kezdeti szakaszában ugyanúgy segítségre szorulnak a negatív emóciók kezelésében, mint a lányok. Ezért az érzelemmegvonás az ő esetükben is markáns elszigetelődéshez, elidegenedéshez és elfojtáshoz vezet, amiknek a hosszútávú következményeit a jövendőbeli családjuk és az egész társadalom is nyögi.
Derékba tört életek
Aki mélyrehatóbban foglalkozott már – akár csak konyhapszichológia szintjén is – az emberek lelki világával, pontosan tudja, hogy ezen a téren a legmélyebb és legnehezebben begyógyuló sebeket a rossz szülő – gyerek kapcsolat okozza. Ennek oka a fent már említett tanulási folyamat: a megértés és érzelmi támogatás nélküli környezet egy életre beleég a gyermek lelkébe, örök referenciapontként határozza meg a saját magáról alkotott képét, és a külvilághoz, más emberekhez való viszonyát is.
A kicsi korban átélt szeretetnélküliség leggyakoribb, hosszútávú hatásai a következők:
1. Érzelmi sivárság: Az az ember, aki kiskorában nem
tapasztalta meg a stabil érzelmi alapokat, a későbbiekben sem lesz képes
kezelni, megérteni a saját és mások lelki világát. A szeretetnélküli
gyermekkorral bírók gyakran érezhetik üresnek magukat, értetlenül
állhatnak mások érzelmi reakciói előtt, sőt, ezek akár dühöt,
frusztrációt is kiválthatnak belőlük. Az empátiára való képtelenség
pedig szélsőséges esetekben szocio- vagy akár pszichopátiáig is
fajulhat.
2. Gyengébb szociális készségek: A biztonságos érzelmi
talaj és a mély szülői kötődés hiányával felnőtt gyermekek később
hajlamosabbak az elmagányosodásra, nehezen építenek baráti és
párkapcsolatokat. Mivel korai érzelmi világuknak alapvető tapasztalata
az elhanyagoltság és a fájdalom, a szerelmi életükben is ezt tartják
majd a normának – így nagyobb valószínűséggel lesznek bántalmazó
kapcsolat áldozatai vagy elkövetői is.
3. Alacsony önértékelés: A gyermekek önképét nagyon
erősen befolyásolja az, ahogyan a közvetlen környezetük reflektál rájuk.
Ha ez alapvetően egy pozitív, megerősítő viszony, akkor a kicsi elhiszi
magáról, hogy értékes, és ez a későbbi élete során is biztonságot ad
neki. Szeretethiányos közegben viszont egy negatív önkép alakul ki, ami
egészen odáig fajulhat, hogy az egyén felnőttként is elhiszi magáról,
hogy értéktelen, ezért nem érdemli meg a boldog életet.
4. Bizalomhiány: A gyermek számára az ősbizalmat a
szülők szeretetének megtartó ereje jelenti. Ha ez hiányzik az életéből,
akkor a világgal, életének további résztvevőivel szemben is bizalmatlan
lesz. Feltételezi, hogy az, akiket szeret, szükségszerűen fájdalmat
fognak neki okozni, ez pedig kötődési nehézségekhez, a hosszútávú
kapcsolat lehetőségének szabotálásához vezet.
Mit tehet, ha Ön is szeretet nélküli közegben cseperedett fel, és ennek következményeként hasonlókat tapasztal? Az első a probléma tudatosítása és az önostorozás elengedése. Tudatosítani kell, hogy a szeretet mindenkinek egyformán jár, és felnőttkorban sem késő elsajátítani az ehhez megfelelő nyelvet – akár külső segítő, szakember közreműködésével!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése