Az alkoholizmus fokozatai – hol kezdődik valójában az alkoholbetegség?

 

          Az alkoholizmus fokozatai – hol kezdődik valójában az alkoholbetegség?

Ki az alkoholista, és ki nem az?

Amikor az alkoholizmus fokozataival foglalkozunk, fel kell tennünk magunknak egy nagyon fontos kérdést: jeleket keresünk, amik a veszélyre utalhatnak, vagy csak kifogásokat, amikkel leplezhetjük a valódi problémát?
Sok esetben a társadalom nem tekinti alkoholistának azt, akinek valójában súlyos gondjai vannak, mert még mindig csak az árokparton fekvő, holtrészeg emberre asszociálunk a szó hallatán.
Pedig vannak tünetek, amik egyértelműen mutatják a problémát: ezek felismerésében szeretnék segíteni ezzel a cikkel.

Mi számít normálisnak?

A WHO bizonyos ajánlásai szerint felnőtt nők és férfiak esetében a heti 14, illetve 21 egység alkohol fogyasztása még nem jelent gondot – ezzel a megállapítással azonban az a probléma, hogy kihagy a képletből egy nagyon fontos tényezőt.
Azt, hogy az alkohol pszichoaktív anyag, aminek addiktív potenciálja van. Mit jelent az, hogy valami addiktív potenciállal rendelkezik?
Azt, hogy rendszeres fogyasztása hozzászokáshoz, függőséghez vezethet bárkinél, mindenkinél, annál is, aki nem akarja.
Egy példán keresztül szemléltetve: hiába eszünk heti rendszerességgel epret, ettől még nem válunk a függőjévé, nem érezzük azt, hogy egyre több eperre lenne szükségünk – azonban az alkohollal már más a helyzet.
Ha valaki rendszeresen fogyaszt alkoholt, azt már kockázati ivónak kell tekinteni, hiszen ha látványos hatása még nincs is rövidtávon, hosszútávon a toleranciaszint növekedéséhez, végül a függőség kialakulásához vezet.

Mi az a toleranciaszint?

Mielőtt még az alkoholizmus szintjeivel kezdünk el foglalkozni, a toleranciaszint kérdésköréről kell ejtenünk néhány szót.
Toleranciaszintnek nevezzük az alkohollal kapcsolatos tűrőképességet, vagyis azt, hogy mennyi alkoholt tudunk egyszerre elfogyasztani különösebb probléma nélkül.
Ennek mértéke személyenként nagyon eltérő lehet: függ a nemtől, a genetikától, testsúlytól stb. - fontos viszont, hogy rendszeres fogyasztással ez a szint folyamatosan emelkedik, azaz elkezdjük „bírni az ivást”.
Bizonyos értelemben tehát edződünk az egyre nagyobb és nagyobb alkoholbevitelre, és ezzel párhuzamosan az igényeink is nőnek – hiszen, ha egy sör már nem éri el a kívánt hatást, akkor kettőre fogunk váltani, aztán háromra, négyre stb.

Ki az, aki még nem alkoholista? (A szociális ivás jellemzői)

Alacsony kockázatú, „normális”, vagy más néven szociális ivásnak nevezzük az alkoholfogyasztás azon formáját, amely nem vezet a toleranciaszint emelkedéséhez, és ami mellett még nem érvényesül az alkohol addiktív potenciálja.
Röviden: ez a „csak különleges alkalmakkor iszom” kategória, aminek ismertetőjegyei a következők:

• ritkán, ünnepi alkalmakkor,
• kis mértékben,
• társaságban,
• és mindig ugyanannyi mennyiségű alkoholt fogyasztunk.

A „ritkán” jelentése itt évi 5-10 alkalmat jelent, a „keveset” pedig 1-2 egységnyit, (1 egység nagyjából 1 pohár sörnek, 1-1,5 dl bornak, vagy 0,4 dl röviditalnak felel meg).
Ameddig valaki ebben a kategóriában van, nincs mitől tartania – a következő szint viszont már problémát jelent.

A kóros ivás szintje

Ha valaki az imént említett szociális ivást meghaladó módon fogyaszt alkoholt, azt már kóros ivónak nevezzük.
A kóros ivásnak két jellegzetes formája van: az egyik az úgynevezett „TV-ivás”, amely gyakori, heti több alkalommal, vagy akár mindennap történő ivást jelent. Munka után otthon 2-3 sör vagy fröccs, vagy munkatársakkal italozás hazafelé menet stb. Ha ezt valaki szóvá teszi, ezek az ilyenkor elhangzó jellegzetes magyarázatok: „Kell egy kis lazítás, nekem ez jár, én ezt megérdemlem, különben is mi a probléma? Megkeresem a rávalót stb.”
A probléma az, hogy ez a fokozódó gyakoriságú és mértékű ívás vezet el az alkoholfüggőséghez. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a kóros ivás szakasza férfiaknál nagyjából 10-15 éves, míg nőknél 5-8 éves időszakot jelent, ezt követően pedig már alkoholbetegségről beszélhetünk.
Azt, hogy ez kinél hány év alatt megy végbe rengeteg tényező – örökölt hajlam, személyiség adottságai, családi minta, hány évesen kezdte a rendszeres ivást stb. – befolyásolja.

A kóros ivás másik formája a „probléma ivás” amikor az érintett vélt vagy valós problémákra hivatkozva iszik, és teszi ezt olyan meggyőzően, hogy a környezetében élőkből is megértést, elfogadást, sajnálatot, együttérzést vált ki.
Aki ilyen hivatkozásokkal iszik, annak már biztosan alkoholproblémája van. A hivatkozásokra és a magyarázatokra a szégyen miatt van szükség, hiszen nehéz a valóságot felvállalni: azért iszom, mert szükségem van rá, szeretem a hatását, így érzem magam teljesnek, enélkül nem tudom elképzelni az életem. Fokozatosan kialakul a betegségre jellemző szégyen és vele együtt a tagadás is, mely az idő előrehaladtával szintén fokozódik.
Ezek alatt az évek alatt elkezd megváltozni az italozó gondolkodása, észlelése. Ez az, amiről felismerhető a probléma egy képzett szakember számára. Az ivás az érzések kezelésének, elfojtásának begyakorolt módjává válik. Kialakul az italozó életmód, mely az életem, a mindennapjaim, a személyiségem részévé válik. Tehát a kóros iváson keresztül vezet az út az alkoholizmushoz/alkoholbetegséghez.

Az alkoholizmus megnyilvánulásainak fajtái

Onnan lehet legkönnyebben felismerni, hogy a kóros ivás szintjéről az alkoholbetegségbe léptünk át, hogy a toleranciaszint nagyjából beáll. Hogy mennyi számít soknak, azt személye válogatja: lehet, hogy valakinek 3 felespohárnyi, míg másnak 1 liter házipálinka jelenti a toleranciaszintje felső határát – ettől függetlenül a problémájuk azonos.
Az alkoholbetegség lefolyása hosszú, általában több évtizedes folyamat. Az évek alatt fokozatosan és észrevétlenül súlyosbodik. Először azt hiszed minden rendben van, aztán később kezded azt hinni, hogy nincs semmi probléma. Megjelenik a gondolkodásban a negatív kód: a minden rendben helyett, a nincs semmi probléma.
A fő gond azonban az, hogy a legtöbb esetben sem az érintett, sem a környezete nem veszi észre, vagy fogadja el a tényeket.

Az alábbiakban olvasható néhány olyan jellemző, amik már súlyos alkoholbetegségre utalnak, s amelyek észlelésekor feltehetőleg már külső segítségre van szükség:

• Tudatos szerfogyasztás („tudom, hogy árt, tudom, hogy nem kellene inni stb.”)
• Az ivás elsődlegessé válása („kocsma vagy az ivás után első a család…”)
• Titkolt ingerültség, ha az ivásról beszélnek
• Gyakorivá váló emlékezetkiesések
• Ismétlődő ittas vezetés (vagy inkább iszik és nem vezet)
• Fokozódó bűntudat az ivása miatt
• Ürügyekkel alátámasztott ivások
• Titkolt vagy egyedül ivás, az ital dugdosása
• Ígéretek, elhatározások ismétlődően kudarcba fulladása
• Túlzott sértődékenység
• Családi, baráti, munkahelyi problémák, megbízhatatlanság
• Többnapos ivászatok
• Család, barátok, kerülése, beszűkülés, paranoia
• Megjelenik a reggeli ivás, vagy nyugtató, antidepresszáns szedése.
• Meghatározhatatlan szorongás stb.

Az ivási szokásaik szerint alapvetőan 3 különböző típusú alkoholistáról beszélhetünk:

1. típus: a szinten tartó alkoholbeteg

Ez az a típus, amit a legnehezebb egy külső szemlélőnek felismerni – és éppen ezért ez is a legveszélyesebb.
Általános jellemzője, hogy rendszeresen iszik, a napi alkoholfogyasztás életének természetes része. A rendszeres ivást általában már tinédzserkorban elkezdi és egy-egy hosszabb megszakítást leszámítva folyamatosan jelen van az alkohol a mindennapjaiban. Gyakran olyan területen dolgozik, ahol az ivás mindennapos (vendéglátás), vagy ahol egyszerűen megteheti (saját vállalkozás, home-office).

A rendszeres ivással nagyon gyorsan nő a toleranciaszintje, aminek köszönhetően úgy tud fogyasztani, hogy ez alig látszik rajta – ezek azok az esetek, amikor valaki 3,0 ezrelékes véralkoholszint mellett is képes autót veszetni (másnál ez már súlyos alkoholmérgezést okozhat).
A fő gond az, hogy mivel a megszokotthoz képest az alkohol soha nem vált ki belőle komolyabb hangulat- vagy viselkedésbeli változást – illetve ez a megszokott állapot! – ezért nem ismerjük fel a szinten tartó alkoholbetegben az alkoholistát.
Az ő mentsége általában ez: „Nem vagyok alkoholista, hiszen sosem láttak még részegen”.

Honnan ismered meg a szinten tartót?

Az egyértelmű jelek akkor kezdenek el mutatkozni, amikor nem tud hozzájutni az italhoz – ekkor jelennek meg a hiánytünetek.
Rosszkedv, ingerlékenység, türelmetlenség, feszültség, álmatlanság, agresszió…, vagy fizikai hiánytünetként megjelenő kézremegés, étvágytalanság, ezeket már a környezet is érzékeli, de mindemellett az alkohol egyéb fizikai hatásait sem szabad figyelmen kívül hagyni!
És ne gondoljuk, hogy a májkárosodás egyértelmű jel, ugyanis bizonyított, hogy egyes esetekben ilyen jellegű tünetek egyáltalán nem jelentkeznek.
Utalhat alkoholbetegségre a magas koleszterinszint, ingadozó magas vérnyomás, szívritmuszavar, gyomor- emésztési- és felszívódási problémák, később 2-es típusú cukorbetegség. Ezek már súlyos alkoholbetegséget, általában több évtizede tartó italozó életmódot jeleznek.
Sokszor maga a háziorvos sem gondol arra, hogy ezek az alkoholbetegség következményei lennének – hiszen a beteg a magas toleranciaszintje miatt egyáltalán nem tűnik alkoholistának.

2. típus: a kontrollvesztő alkoholista

A kontrolvesztő, vagy más kifejezéssel élve, a gépszíjas alkoholista - ahogy mindkét elnevezés is sugallja - nem iszik ugyan gyakran, de amikor igen, akkor megállás nélkül.

Szinte minden alkalom, amikor alkoholt fogyaszt, addig tart, amíg teljesen le nem részegedik – akár képszakadásig, emlékezetkiesésig.

Őt a társadalom feltűnő viselkedése miatt hamarabb tekinti alkoholbetegnek, de neki is megvan a maga védekező mondata: „Nem vagyok alkoholista, hiszen akár hetekig, hónapokig is megvagyok alkohol nélkül”.
És ez igaz is: a kontrollvesztő nem feltétlenül igényli folyamatosan az italt – de amikor hozzájut, akkor képtelen mértéket tartani.
Ennél a típusnál fontos felhívni a figyelmet, hogy ő lehet az, aki már kamasz korban, amikor az itallal megismerkedett az első alkalommal berúgott, illetve később is, ha ivott jellemző volt rá a lerészegedés. Az ilyen személy tehát soha nem is volt normális ivó, hanem egyből kontrollvesztő módon ivott, ami az alkoholbetegség egyik legjellemzőbb tünete.
Általában ők azok, akiket a szakmában született alkoholistának tekintünk: akiknek egyedi genetikai, szociális, mentális, érzelmi háttere gyakorlatilag egy biztos alapot ad az alkoholfüggőség kialakulásához. Erről egy következő cikkben olvashatsz részletesen.

3. típus: az általános alkoholbeteg

Az előbbi két típus keveréke: az az alkoholista, aki folyamatosan szinten tart, tehát magas toleranciával bír, de bizonyos esetekben elveszíti a kontrollt, átlépi a saját határait és lerészegedik. Általában persze ilyenkor valami problémára, eseményre hivatkozik.
Összefoglalva; a betegség mindhárom formájára jellemző, hogy az idő előrehaladtával, kezeletlenül csak súlyosbodik. És eljutunk az alkoholbetegség kései fázisába, amikor a fent említett mindhárom forma kezd összesimulni, az alkoholfogyasztás mindennapossá, állandóvá válik. Ez a már reggel kezdődő nagy mennyiségű kontrollálatlan ivás nagyon gyors állapotromláshoz, leépüléshez vezet. Ennek következményeként az alkoholista általában határára jut a válásnak, a család szétesésének, a munkahely elvesztésének stb. A legtöbben csak ilyenkor, vagy már ezt követően kérnek segítséget. Pedig ebben az esetben az átlag 2-3 évtizedes lefolyású alkoholbetegség utolsó 2-7 évében járunk.

Nem számít, hogy a beteg az alkoholizmus melyik fázisában van

Ahogy fentebb írtuk, a kóros ivás után már az alkoholbetegség következik, aminek lefolyása nagyon változatos időtartamot jelent (5-40 év), átlag 10-20 év. Ami viszont meglepő lehet elsőre, hogy ezzel a legtöbb esetben már nem érdemes ezen a ponton foglalkozni.

Miért?

Mert a megoldás szempontjából lényegtelen, hogy egy kiegyensúlyozott családi körülmények (bár szerintünk a rendszeres ivás mellett nem létezhet ilyen) között élő, vezető beosztásban dolgozóról beszélünk, akinek látszólag még mindene megvan, vagy arról, aki majdnem mindenét elvesztette és 4- 6 óránként kell innia ahhoz, hogy az alkohol elvonás ne kínozza, és kezeletlenül legfeljebb néhány éve van hátra az életéből.
A két állapot között ugyanis egyedül az idő van – és mivel az alkoholizmus egy progresszív betegség, biztosak lehetünk benne, hogy ez a bizonyos idő folyamatosan fogy.

Mindkét esetben a teljes absztinencia jelenti az egyetlen megoldást: azaz, hogy soha többé nem ihatnak alkoholt, mert soha nem nyerhetik vissza azt a képességüket, hogy szociális ivók legyenek. Ez persze csak a kezdet, hiszen a felépülésnek, a személyiségváltozásnak köszönhetően, egy korábban ismeretlen, gazdagodó, békés és derűs életre lelhetnek rá.

Kérj segítséget, mielőtt még késő!

A fentebbi példában szereplő alkoholista, akinek „mindene megvan” előbb utóbb elkerülhetetlenül azzá válik, aki mindenét elvesztette – úgyhogy neki a legfontosabb, hogy még időben tegyen valamit a függősége ellen.
Ha valaki az alkoholizmus fokozatait vizsgálja, gyakran csak egy mentséget keres, hogy azt mondhassa: „még nem olyan rossz a helyzet, tehát nem kell változtatnom az életemen”.
Ne hagyd, hogy Te, vagy akár hozzátartozód, barátod, ismerősöd ebbe a csapdába essen!
Ha felismered az alkoholizmus jeleit, kérj segítséget, és előzd meg a legrosszabbat – mert a gödör alja mindenkinek ott van, ameddig leássa. Van remény a felépülésre!

#1 Dr.BauerBela

---