Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.
Rossz minta: az erőszakos embernek mindent szabad
A válások legnagyobb vesztese a gyermek. Különösen akkor, amikor az egyik szülő arra használja fel, hogy a másik félnek borsot törjön az orra alá. Egyik történetünk elszenvedője egy apa, a másiké egy anya, akik megrendülve, de kellő emberi méltósággal és gyűlölet nélkül viselik el azt, hogy gyermeküket a másik birtokolja.
Alapítvány Greenpeace-mintára
Az anyának, B.-nek nehéz gyerekkora volt, szülei a mindennapos gondok súlya következtében hamar elvesztették a vele való normális kapcsolatot. Amikorra felnőtt, nemcsak szerető társra, de anyagi biztonságra is szüksége volt, hiszen egyetemre járt, s újságkihordásból próbálta fenntartani magát. Így hát belemenekült a házasságba. Aztán az elmúlt évben, tizenkét esztendő után, ha nem is békésen, de közös megegyezéssel kezdődött válópere A.-val, melynek legnagyobb tétje a tizenegy éves fiuk volt. A kapcsolat megromlásának egyik oka egyébként az volt, hogy A.-nak 2001 novemberében eltávolították pajzsmirigyeit azok daganatos megbetegedése miatt, amelynek élete végéig komoly következményei lesznek. Felesége pedig nem kívánta felvállalni az ápolónői szerepet.
Az apa, A., mint mondja, az elmúlt hat évben úgy nevelte gyermekét, mintha nemcsak apja, de anyja is volna, mert B. jobbára csak saját karrierjével és kapcsolatépítésével volt elfoglalva, fiával, mint annak naplója is bizonyítja, nem sokat törődött. Ennek ellenére azt mondta az iskolában tanévkezdés napján, amikor férje beleegyezése nélkül kivette a gyerekét és elvitte egy másik iskolába, hogy férje alkoholista, idegbeteg, üti-veri őket. Az apa viszont feleségét tartja egyre gátlástalanabbnak, aki a különköltözés időszakában elkérte a férj mobilkártyáját azzal, hogy a gyereknek van rá szüksége, majd arról a kártyáról küldött saját magának és a fiának is mocskolódó SMS-eket, amelyeknek kinyomtatott változatát beadta a bíróságra, mint a férj aljasságának bizonyítékát.
A zűrök azzal kezdődtek, mondja A., hogy a gyerek bevonásával, trükkös megoldással elcsalták őt, találkozhat rég nem látott fiával, ám ehelyett az asszony támadt rá az utcán egy szeméttel teli nejlonzacskóval, majd amikor A. védekezett, az asszony segítségért kiáltott, később fel is jelentette férjét a rendőrségen. S bár a válást a bíróság még nem mondta ki a mai napig, de arról már döntött, hogy tulajdonképpen az apának is joga van látni a gyermekét, sőt a szünidők, az ünnepek felét is fiával töltheti. A feleség azonban váratlanul egy Bács-Kiskun megyei kisvárosba költözött a gyerekkel együtt. Az ottani gyerekjóléti szolgálatnál az apa által felmutatott bírósági határozatot a gyerek láthatásáról nem vették figyelembe, szó sem lehet arról, hogy elvigye magához, még a szállodai szobájába sem. Néhány hete pedig az asszony beutazott Pécsre, megleste A.-t könyvtárba menet, s újra kiprovokált egy olyan helyzetet, magyarázza a férj, amelyben segítségért kiabálhatott az utca közepén, bizonyítandó volt embere brutális hajlamát.
A. most azt tervezi, hogy „Cselekvő szeretet” elnevezéssel alapítványt hoz létre, amely a Greenpeace-hez hasonló békés eszközökkel próbál szembeszállni a vak gyűlölet ellen, s kikövetelni azoktól a szülőktől a gyermeket, akik a másik elől elzárva tartják.

A fékezhetetlen „gyerektolvaj”
Az anya, C. már két és fél éve nyert jogerősen az apával, D.-vel szemben gyermek-elhelyezési perükben. Hiába nyert azonban, az apa azonnal magához vette a gyereket, azt hazudva neki, hogy az anyja egy idegen férfival külföldre utazott, merthogy egy közönséges kurva. Mindebből természetesen egy szó sem volt igaz, ám a szűnni nem akaró hazugságok és a féktelen gyűlölet teljesen elvadították az akkor 11 éves kisfiút, akinek időnként mocskolódó levelet is kell írnia az anyjának, amelynek lényege mindig a pénzszerzés. D. időnként elmegy volt felesége lakásához, kővel bedobja az ablakát, tönkreteszi az ajtózárat, a legtrágárabb szóáradatot zúdítja rá éjszakai telefonhívásai során, még azt az aljasságot is elkövette, hogy felhívta volt neje munkahelyét, és közölte, hogy C. bolti lopásba keveredett. Rendszeresen zaklatja C. barátait telefonon, részegen telefonálgatva nekik a hajnali órákban. A jogerős döntés óta sem a rendőrség, sem a gyerekjóléti szolgálat, sem a gyámhatóság nem tudott segíteni, voltaképpen minden D. akarata szerint történik; nincs olyan szervezet és hatalom, amely őt meg tudná fékezni. A rendőr, akinek feladata a gyerek visszavitele lett volna, azt mondta a helyszínen, hogy ő erőszakkal nem hajlandó egy gyereket elszakítani semelyik szülőtől sem.
A gyerekjóléti szolgálatoknak létezik már egy törvény által is előírt feladata, a kapcsolattartás, de a felek között gyakran felüti a fejét a bizalmatlanság, amely sajnos a bírósági ítélettel nem oldódik fel, mondja Goldmann Tamás, a pécsi belvárosi családsegítő és gyermekjóléti szolgálat szakembere. A kapcsolattartás során a segítő jól felépített tematika szerint próbálja a bizalmat kiépíteni, ehhez persze az is szükséges, hogy mindkét fél felismerje, nem a gyereken keresztül kell egymásnak betartani. Azt azonban tudomásul kell venni, hogy a válás a gyászhoz hasonlítható, s az idő múlásával az együttműködni nem képes szülő is egyre inkább rájön arra, hogy nincs lehetősége hosszú időszakon keresztül a gyereket eltiltani a másiktól. C. és D. ügyében, amelyet jól ismer, nem lát esélyt a pozitív változásra, hiszen D. csak erőből hajlandó cselekedni. Goldmann Tamás biztos abban, hogy az ilyen típusú magatartás komoly kárt okoz a gyerekben, aki nagyon rossz mintát lát, azt, hogy az erőszakos embernek mindent szabad. Goldmann szerint, bár a gyerek karhatalommal történő elvétele az egyik szülőtől a jog által biztosított lehetőség, de erre Pécsett még nem volt példa.
Cseri László