Keresés: gyermekek orvosi cikkekben - Children medical articles: Search box

Loading

2017. augusztus 10., csütörtök

Akaratos gyerek


Akaratos gyerek
Előfordul néhány gyereknél, hogy akaratos viselkedést mutat és nehezen viseli, ha nem kedve szerint alakulnak a dolgok. Mit tehet a szülő, ha ez túl hosszú ideig, akár hetek vagy hónapok óta tart és milyen okai lehetnek ennek?
Nem mindig akaratos, aki annak látszik
Először is valóban különböztessük meg, hogy ha csak ritkán, alkalmanként van így vagy ha folyamatosan és hosszan. Jól teszi a szülő, ha nem minősíti a gyereket akaratosnak, miközben csak kifejezi az elképzelését, hogy szerinte hogyan kéne alakulni a dolgoknak. Sok felnőtt is szereti, ha az ő elképzelései szerint haladnak az események, de mi, szülők és pedagógusok sem szeretnénk, ha valaki rájuk ránk ragasztaná az „akaratos” címkét.
Nagyon is épelméjű az az ember – akár gyerek, akár felnőtt –, aki tudja, mit szeretne, közli is másokkal és tesz is érte. Ez nem deviáns viselkedés! Az a szülő, aki úgy neveli a gyerekét, hogy ne álljon ki saját elképzeléseinek érdekében, az könnyen elérheti, hogy gyermeke sikertelen felnőtté váljon és azok a gyerekek, akiket meggyőznek arról, hogy jobb, ha lemondanak céljaikról, azok boldogtalanabb felnőttekké is válnak.
Harmonikusabb a családi együttlét, ha valamennyi családtagnak – akár gyerek, akár szülő – érvényesülhetnek valamilyen mértékben az elképzelései. Téved a szülő vagy a pedagógus, ha „akaratos” jelzőt ragaszt a gyerekre, miközben annak „csak” vannak tervei és igyekszik azokat megvalósítani.
Miben mutatkozik meg az akaratosság?
Bár igyekeznünk kell elkerülni, hogy akaratosnak gondoljunk egy céljaihoz ragaszkodó gyereket, mégis előfordulhat, hogy valóban az. Ezt abból ismerhetjük fel, hogy (1.) a gyerek nem nagyon engedi meg, hogy mások elképzelései érvényesüljenek és (2.) könnyen maga alá kerül, kiborul attól, ha nem az történik, amit ő szeretne és ennek erőteljes nyomatékot ad.
Az, hogy „mások akarata egyáltalán ne érvényesüljön, az enyém pedig mindig”, az egy zsarnok, egy diktátor érzelmi világának mutatója. Márpedig a gyerekek nem születnek zsarnoknak, legfeljebb csak azzá nevelhetik egyiküket-másikukat. Egy kiegyensúlyozott ember tisztában van azzal, hogy a társas kapcsolatokban akkor lesz sikeres és a közösségben akkor kap nagyobb elismerést, ha figyelembe veszi a közösség más tagjainak érdekeit is, tehát azt, hogy ők mit szeretnének.
Akkor miért sírnak a gyerekek néha addig, amíg végre kedvükre nem tesznek a szülők? Ennek egyik lehetséges oka az, hogy napi tapasztalataik bizonyítják számukra, hogy ezzel célt érhetnek, míg a másik – általában kisebb gyerekeknél – az, hogy nem tudják szavakkal pontosan kifejezni, hogy mit szeretnének, s ekkor értelmes gondolatok és kommunikáció helyett, drámára jellemző technikákkal érik el, hogy a szülők rájuk figyeljenek. A szülő azzal, hogy kitartóan barátságos és őszinte beszélgetéssel empátiára neveli a gyereket, el tudja érni, hogy a gyerek ne váljon olyan önzővé, akinek csak saját érdekei számítanak, s közben nem veszi figyelembe másokéit. Az empátia az a képesség, hogy bele tudjuk képzelni magunkat a másik ember helyzetébe és az „ő szemével” is látjuk a dolgot. Erre érdemes idejében megtanítani a gyerekeket.
A gyerek akaratossá válik
Akaratossá válik
Előfordulhat, hogy a gyerek tényleg akaratossá válik rövidebb-hosszabb időszakra. A rövid ideig tartó akaratosság senkinek sem probléma, legfeljebb egy túlérzékeny szülő vagy pedagógus lesz stresszes emiatt.
Hosszabb idejű akaratosság abban mutatkozik meg, hogy rendszeresen vagy folyamatosan nehezen viseli, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan szeretné és ennek drámai módon hangot is ad. Ilyenkor feszültté válhat a családi viszony, de ettől még nem kell pszichiáterhez rohanni a gyerekkel. Sokkal egyszerűbb ugyanis egy ilyen helyzet annál, semmint hogy épeszű felnőtt bevállalja, hogy a pszichiáter hiperaktívnak és SNI-nek (sajátos nevelési igényűnek) minősítse a gyereket, majd kábítószereket is tartalmazó pszichó pirulák szedésével örökre tönkretegye az elméjét.
Többféle háttere is lehet a gyerek akaratossá válásának. Könnyen kiválthatja ezt valami veszteség, például egy szülő hosszabb távolléte, végleges elvesztése vagy a szülők válása is. Az is kiválthatja, ha a gyereket hosszabb ideig lemondásra, visszahúzódásra kényszerítették, s egy ilyen folyamat végén egyszer csak a sarkára áll és minden megfordul. A gyerekkel történt nagy igazságtalanság szintén előidézheti ezt az állapotot. A korábbiaknál kevésbé rokon előzmény a szülők hosszan tartó túlzott engedékenysége és az, hogy a szülői szeretetet és engedékenységet félreértelmezve még azt is jóvá hagyták számára, amiről még a gyerek is sejtette, hogy nincs rendben.
Az akaratosság megszüntetése
A gyermekkori akaratosság kialakulásának leggyakoribb oka azonban az, hogy a gyerek nem tudott megfelelő cserét nyújtani a szülei számára vagy nem engedték, hogy viszonozza a felnőttek gondoskodását.
A szülők sokféleképpen gondoskodhatnak gyermekükről, s ezek megnyilvánulhatnak különböző személyes cselekvésekben vagy akár abban, hogy anyagi dolgokkal látják el őt. Ezzel szemben a gyereknek sokkal kevesebb lehetősége van viszonozni a szülő gondoskodását.
Egy bizonyos kor alatt a gyerekeknek általában nem állnak rendelkezésükre komoly erőforrások, hogy olyan értéket nyújtsanak cserében, mint amilyet a szülőktől kaptak. Nagyon fontos, hogy bármilyen esetlen is egy gyerek által készített ajándék, vagy bármilyen kicsiny is az a segítség, amit a gyerek felkínál, hacsak nem veszélyes, a szülő fogadja el. Ha már túl régóta „nem engedtük”, hogy a maga lehetőségi szerint, de kellő mennyiségű cserét nyújtson, akkor el kell kezdeni finoman, nem látványosan megdicsérni dolgokért, amiket nem a maga kedvéért tesz, majd amikor ez már jól megy, akkor megkérni, hogy segítsen ebben abban, s s ezekért szintén megdicsérni. A dicséretet különösen értékesnek tekintik, amikor mások jelenlétében történik.
Ha valami veszteség az ok, akkor tisztázni kell, hogy a veszteség ellenére hogyan folyik majd tovább az élet és felvázolni egy olyan jövőt, ami megnyugtató a gyerek számára, ideértve azt a lehetősége is, hogy a veszteség meg fog szűnni, például abban az esetben, ha a hosszú kiküldetésben lévő apa hazatér.
Ha az akaratosság oka a gyerek hosszabb ideig való lemondásra, visszahúzódásra kényszerítése, akkor a megoldás az, hogy őszintén kimondjuk neki, hogy mit rontottunk el, és arra buzdítjuk, hogy tegye meg, amit nem engedtünk neki – feltéve, hogy az nem veszélyes. Ha elegendő és számára reális információt kap arról, hogy miért kellene így tennie, akkor a gyerek könnyen le tud mondani valamiről, az viszont már meredek számára, ha állandóan le kell mondania dolgokról vagy amikor olyasmiről kell lemondania, amit megígértek neki. Előfordulhat a szülővel, hogy nem tudja nyújtani azt, amit megígért, ilyenkor megfelelő cserét kell kitalálni, olyat, ami a gyereknek is elfogadható.
A gyerekkel történt nagy igazságtalanság könnyen helyrehozható, bár ez nehezére eshet egy szülőnek, ha azt akarja, hogy minden áron „igaza legyen”. Ha a gyerekkel történt igazságtalanság oka a szülő volt, akkor nincs mese: meg kell mondani a gyereknek, hogy ő, mint szülő tévedett vagy kezelte rosszul a dolgot. Meg kell nyugtatni a gyereket, hogy tisztában van vele, hogy hol rontotta el a dolgot és igyekszik rendbe hozni, valamit máskor el nem követni azt a hibát. Ettől a szülő nem kisebb, hanem értékesebb lesz a gyerek szemében, ráadásul aki ezt meg tudja tenni a gyerekével, az tapasztalhatja majd, hogy a gyerek sem akarja majd neki megmagyarázni, hogy helyesen cselekedett, amikor pedig nem. Beismerni valami tévedést inkább a nagyság jele, és az ilyen emberben jobban megbíznak, mint abban, aki azt hirdeti, hogy az ő viselkedése hibátlan.
A lényeg
Van az akaratosságnak egy mélyebb háttere is. Amikor valakinek csak a saját akarata lényeges, akkor valójában egyáltalán nem érdeklik őt mások. Erre a pontra akkor jut a gyerek, ha túl sok vagy ha túl kevés figyelmet kap. Túl sok figyelem esetén ugyanis nem lehet eléggé önálló, túl kevés figyelem pedig odavezet, hogy nem kap elég dicséretet, nyugtázást arra, amit jól csinál, amiben ügyes. A hosszan tartó akaratosság tehát megelőzhető azzal, hogy a szülő vagy a pedagógus optimális mennyiségű valódi figyelmet fordít a gyerekre, teret ad számára és elismeri, amikor jól csinált valamit. Mennyi az optimális mennyiségű figyelem? Ez már egy másik „történet”.
A tabletta nem megoldás
A pszichiáterek szinte mindenkinél nagy bajt látnak. Most ne foglalkozzunk azzal, ami a pszichiátria fő hibája, miszerint mániásan kategóriákba akarja sorolni az embert, s amikor ezt gyerekekkel művelik, akkor az rájuk megbélyegzésként hat. A pszichológia és pszichiátria legártalmasabb besorolása egy gyerekre a „hiperaktív”, mert emiatt ártalmas, drogtartalmú „gyógyszereket” írnak fel számukra, de nem szabad megengedni, hogy gyerekeket tablettákkal bedrogozzanak csak mert ideiglenesen egy kicsit aktívabb az átlagnál.
Az “akaratosság” nem egy kategória, ne használjuk címkének, megbélyegzésnek. Ha egy pszichiáter kategóriát akar csinálni belőle, hát lelke rajta, de egy gyerek nem ilyen vagy olyan, hanem felvehet rövidebb vagy hosszabb időre valamilyen állapotot. Így előfordul, hogy lesz egy gyereknek akaratos időszaka. Nekünk meg legyen hozzá elegendő türelmünk, térképezzük fel a valódi okokat és azokat szüntessük meg!
#1 Dr.BauerBela

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése