Kisiskolás
és prepubertáskorban megjelenő pszichés zavarok
A személyiségfejlődés zavarai megjelenhetnek már korai
gyermekkortól.
Kialakulásukban számtalan
tényezőnek lehet szerepe: belső
tényezők, a család,
kortársak, média stb. A gyermek fejlődése szempontjából lényegesfordulat az
iskolakezdés, amikor a játéktevékenység helyét átveszi a tanulás. A gyermek
számára nem könnyű feladat ez az áttérés, ezért fontos lenne, hogy a szülő és a
pedagógus nagy figyelmet fordítson arra, hogy zökkenőmentes legyen az átállás.
Ezzel sok zavarnak venné a kezdetét. Az iskolakezdéssel egy időben lazul a
gyermek kapcsolata a családi kötelékekkel, és egyre bővül más csoportokkal való
kapcsolata (osztály, baráti kör, sportcsoport stb.). A kapcsolatok bővülésével
növekszik a külső környezeti ártalmak megjelenésének valószínűsége is. Az erre
az életkorra jellemző zavarok súlyosságukat és mgnyilvánulási formájukat
tekintve nagyon változatosak. A zavarok diagnosztizálása és kezelése
pszichológusok, pszichiáterek és mentálhigiénés szakemberek hatáskörébe
tartozik, de a pedagógusoknak is fontos szerepük lenne a tünetek
észrevételében, és a megfelelő szakemberhez való irányításban. A következőkben
a lehetséges pszichés zavarok sokaságából a két leggyakoribbat szeretném
bemutatni.
Disszociális tünetek
A disszociális tünetek
klinikailag neurotikus tüneteknek tekinthetők, amelyeket frusztrációk,
konfliktusok, helytelen nevelési módok és különböző környezeti ártalmak
idézhetnek elő. Bár ezeket a tüneteket nem lehet az esetleges későbbi
antiszociális viselkedések kezdetének tekinteni, mégis fokozott odafigyelést igényelnek.
A környezeti hatásokmegváltoztatásával,
illetve adek&
vát pszichoterápiákkal
gyógyíthatók.
1. Az agresszivitás
Az agresszivitás az egyik
leggyakoribb disszociális megnyilvánu
lás. Kialakulásában
kromoszóma&rendellenesség, biotípus, az idegrendszeri sajátosságok, de
főleg a környezeti hatások játszanak szerepet.
„Agressziónak nevezünk minden olyan szándékos
cselekvést, melynmelynek indítéka, hogy – nyílt vagy szándékos formában –
valakinek vagy valaminek kárt, sérelmet vagy
fájdalmat okozzon” (Ranschburg 1977, 90).
Számtalan megnyilvánulási
formája van: játékát a másik gyermektől erőszakkal elveszi, bosszantja társait,
verekszik, durván beszél, másokat ok nélkül becsmérel, pusztít és rombol.
Leggyakrabban a frusztrációra adott válaszként jelenik meg. Éppen ezért a
dackorszakban sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy ez a disszociális
viselkedés kialakuljon. A környezeti
tényezők közül, az agresszív
viselkedés kialakulásában leggy
akoribb kiinduló&pont a
szülők agresszív magatartása, valamint a büntetéssel, veréssel és
szeretetmegvonással történő
nevelés. A feszültséglevezetési mechanizmusok hiánya és az én fékek zavara
impulzív cselekvésekhez, úgynevezett „actingout” típusú féktelen érzelmi kitörésekhez
vezet. Ha az „actingout”
típusú viselkedéseket a
környezet megerősíti (pl. a szülő rendszeresen teljesíti a dühöngő gyermek
vágyát), akkor kialakulhat az „acting&out” személyiségszerveződés. Az
agresszív gyermekekkel való bánásmódban kerülni kell,
hogy a szülő, illetve a
pedagógus: a gyermeket megszégyenítse, bántalmazza;
–
agresszivitásával viselkedésmintát nyújtson a
gyermeknek;
–
visszafojtott ingerültséggel bánjon a gyermekkel;
–
következetlenséget tanúsítson a nevelésben.
Az agresszív viselkedés
csökkentését, korrekcióját a kiváltó o
kok feltárásával lehet
elkezdeni. Szükséges, hogy a szülő és a pedagógus bizalommal és szeretettel
foglalkozzon az agresszív gyermekkel, határozott követelményeket támasztva,
feladatokkal ellátva. Sikerrel járhatnak a sport, a fizikai erőfeszítést
igénylő munkák, a gondozási és szervezési megbízatások.
A prepubertáskorú és pubertáskorú gyermekek agresszív
viselkedésének korrekciója azért is fontos, mert az
agresszív viselkedés a későbbi bűnözői viselkedés egyik fontos összetevőjévé
válhat.
A pedagógusok munkája szintén
a kompetenciahatárok pontos betartásával kell hogy történjen, az előző részben
említett pszichológiai terápia és mentálhigiénés konzultációk
formájában.
2. A hazudozás
A hazudozás értelmezésénél
figyelembe kell venni a jelenség gyakoriságát és a gyermek életkorát. Ha nagyon
ritkán fordul elő, akkor nem tekinthető patológiás tünetnek. Ilyenkor rendszerint
valamilyen „elfogadhatóbb” gyer&mekkori indítéka van: félelem, dicsekvés,
szolidaritási vagy utánzásos. Szintén
nem tekinthető károsnak az
óvodáskori gyermekek fantáziahazugsága sem. Ez abban különbözik a valódi
hazugságtól, hogy a gyermek nem félrevezető szándékkal és céllal teszi, hanem
szubjektív élményeit és vágyait a valós
ággal azonosítja. Éppen ezért
nem helyes büntetni a fantáziahazugságot, hiszen alap&vetően különbözik a
szándékos félrevezetéstől. Fontos elkülöníteni a disszociális jellegű kóros
hazudozást más kóros jellegű hazudozástól, amelyek bizonyos
személyiségzavaroknál (unipoláris mánia, hisztériás neurózis stb.) tünetként
megjelenhetnek. A disszo
ciális hazudozás hátterében a
gyermek érzelmi zavara található. Hazudozása szembefordulást jelent a
felnőttel, amelyben kárpótlást talál az őt ért sérelmek miatt. Az ilyen gyermek
gyakran sértődékeny, magányos, lehangolt, és általában bizalmatlan az
emberekkel szemben. Szeretetteljes bánásmóddal, odafigyeléssel és megfelelő
feladatokkal a szülők és a pedagógusok jó iránybafejleszthetik a gyermek
magatartását.
3. A lopás
A tünet súlyosságának
megítélésében itt is figyelembe kell venni a jelenség gyakoriságát és
indítékát. Arra is figyelni kell, hogy más személyiségzavar kísérő tüneteként
is megjelenhet (pl. az unipoláris mániánál). A disszociális jellegű lopás
indítéka lehet mások szeretetének megszerzése vagy kárpótlás az
elveszett kapcsolatért.
Ezeknél a lopásoknál egyértelműen lehet
tapasztalni, hogy a lopás
célja nem az anyagi javakmegszerzése. Felbomlott családoknál és állami
gondozásban nevelt gyermekeknél gyakori megnyilvánulás. Nem tartozik a súlyos
disszociális tünetek közé, de ha a gyermek rendszeresen meglopja a környezetét,
fennáll a veszélye az antiszociális személyiség fejlődésnek.
4. A csavargás
A csavargásnak számtalan
kóros és nem kóros formáját különböztethetjük meg. Szintén számolnunk kell
azzal, hogy bizonyos pszichés zavaroknál (epilepszia, hisztériás neurózis,
enkefalopátia) a csavargás, kóborlás az adott betegség tünetegyüttesének része
lehet. Enyhébb formában a prepubertáskorú gyermekek önállósodási törekvéseként
vagy kalandvágyaként értelmezhetjük. Bár ez csak játékos formája a
csavargásnak, többnyire szórakozás céljából történik, mégis jelez egyféle
szembehelyezkedést az iskolával és a szülőkkel. Prepubertáskorban az is
megtörténhet, hogy a gyermek megszökik az igen szegény, nehéz és traumatizáló
életkörülményeiből. Súlyosabb traumák esetén kialakulhat egy reaktív depressziós
állapot, amely rendszeres elszökést és
kóborlást eredményezhet. Így
kialakulhat a kényszeres jellegű
neurotikus csavargás. Ez
utóbbi esetben a gyermek elcsavargása teljesen normális reakció&nak,
egészséges személyiségjegynek tekinthető (sajnos gyakran előfordul, hogy
ebben az esetben is a gyermeket
tekintik patológiásnak, és ne
m a környezetét). A
csavargásnak ez a formája disszociális tünetnek tekinthető.Gyakran előfor&dul
az állami gondozottaknál és az örökbefogadott gyermekeknél (statisztikai
adatok szerint a csavargó
gyermekek mintegy 60 %a intézetből szökött meg). A csavargás hátterében tehát
eltérő érzelmi, indulati konfliktusok, különböző traumák és kilátástalan
élethelyzetek húzódnak meg. A csavargás mint reakció
ezekre az élethelyzetekre nem
oldja meg az érzelmi problémákat.
Ráadásul a csavargó gyermek
ki van téve számtalan veszélynek: deviáns csoportok, alkohol, drog, pedofil
személyek stb. Éppen ezért indokolt ezeknek az eseteknek a pszichoterápiás
kezelése, és ezzel párhuzamosan a kiváltó okok megszüntetése.
A probléma kezelése eltér attól függően, hogy
családban vagy
nevelőotthonban történik.
A pedagógusok kompetenciája
főleg a tünet felismerésére, a kö
rülmények tisztázására és a
gyermek pszichoterápiás kezelésénekjavaslására kor&látozódik. Mivel a
legtöbb csavargásnál az intim kapcsolatok hiánya, valamint a kielégítetlen
biztonságszükséglet tapasztalható, ezért a pedagógusok a gyermek iskolai
élethelyzetének javításával ezeket a hiányállapotokat csökkenthetik, aktív részei
lehetnek a terápiás folyamatnak.
Pszichoszomatikus zavarok és betegségek
A test és a lélek működésének
kölcsönhatása (test&lélek párbe
széde) nem újkeletű
szemlélet. Az érzelmi átélés például a féktelen szívdobogást és a légzés
felgyorsulását idézi elő. Fordított esetben a testi reakciók a krónikus
gyomorpanaszok szorongást, félelmet, ingerlékenységet okozhatnak. Tehát a test
megbetegedései pszichés megbetegedést eredményezhetnek, illetve a lélek
megbetegedései szervi (szomatikus) megbetegedésekhez vezethetnek.A test és lélek
kölcsönös egymásra hatásával foglalkozó tudományos kutatási irányzat a
pszichoszomatika (a
megjelölés a görög „pszükhé” (lélek) és szoma(test) szavakból tevődik össze). A
pszichoszomatikus szemlélet kialakulásában fontos szerepet játszott Alexander,
aki az 1930&as évektől foglalkozott belgyógyászati osztályon kezelt
szomatikus betegségek (gyomorfekély, asztma, vérnyomás)
pszichés eredetének
vizsgálatával (Murányi Kovács Endréné 1991). A pszichoszomatikus betegségek
meghatározásában a legfontosabb meghatározás L. Kreisler nevéhez fűződik.
Véleménye szerint a pszichoszo&matikus betegségek olyan szervi
megbetegedések, amelyek kialakulásában egyértelműen kimutatható a pszichés
determináltság.
Kreisler azt is hangsúlyozza,
hogy mindig valódi fizikális betegségekről van szó, nem olyan organikus
betegségekről, amelyek a központi idegrendszer működését érintik, mint pl. az
epilepszia vagy az oligofrénia. Szintén kizárja a pszichoszomatikus kórképből a
neurózisokat és a pszichózisok
at (Demcsákné
A gyermekkori pszichoszomatikus
kórkép intenzitása és gyakorisága nagyon eltérő formában jelentkezhet. Ezeknek
három formáját különíthetjük e
l:
1.
pszichoszomatikus reakció,
2.
pszichoszomatikus zavar,
3.
pszichoszomatikus betegség.
A pszichoszomatikus reakció
fokozott fiziológiás működésben (sírás, hányás, nyáladzás, hadonászás)
nyilvánul meg. Ezek érzelmileg fűtött helyzetekben felerősödnek. Bár nem
tekinthetők kórosnak, ezek gyakorisága vészjelzés lehet, melyre érdemes
odafigyelni. A pszichoszomatikus zavaroknak számos megnyilvánulási formájátismerjük
(pl. affektív apnoé, gyomorfájdalmak stb.), kialakulásukbanörökletes, alkati és
környezeti tényezők játszanak szerepet. Az időben elkezdett terápia legtöbbször
sikerrel jár.
A pszichoszomatikus
betegségek esetén a szervi érintettség n
agymértékben kimutatható. Bár
kialakulásában infekciós, immunológiai és allergiás mechanizmusok is szerepet
kapnak, a pszichológiai determináltság egyértelműen bizonyítható.
A klasszikus orvosi
gyakorlatban egyre inkább elfogadott a p
szichoszomatikus szemlélet. A
betegség kezelésében az első lépés az, hogy klinikai vizsgálatokkal, megbízható
pontossággal kizárják a betegség organikus eredetét.
Sokszor nehéz a testi és
lelki determináltság megállapítása, főleg azokban az esetekben, amikor a
betegség testi kezelése javuló tendenciát mutat (pl. asztma). Az sem ritka,
hogy a test és lélek gyógyítása együttesen folyik.
A következőkben a gyermekkorban előforduló
pszichoszomatikus zavarokat mutatjuk be.
1. Alvászavarok
Az alvászavarokat mindig
komolyan kell venni, bármilyen intenzitással és bármely életszakaszban
jelentkeznek. Kialakulásukban az ébrenléti állapot&ban átélt konfliktusok
és traumatizáló tényezők mellett szerepet játszhatnak a
gyermek alvásigényeinek
figyelmen kívül hagyása, a nem megf
elelő alvási körülmények,
valamint ha a gyermek otthoni és bölcsődei (vagy óvodai) alvásszokásai
ellentétesek. A gyermek alvászavara nagymértékben kihat a család valamennyi
tagjának az életére. A gyermek éjjeli nyugtalansága,alvászavara
miatt a szülők nem tudnak
pihenni, emiatt nem tudják kellően végezni munkájukat otthon és a
munkahelyükön. Így a rosszul alvó gyermek nemcsak saját életmódját és
alkalmazkodását nehezíti meg, hanem környezetéét is.
Álmatlanság
Bár nem minden szakirodalom
említi a pszichoszomatikus zavarok kategóriájában, mégis annak tekinthetjük,
mert kialakulásában olyan szervi okok játszhatnak szerepet mint a
pajzsmirigytúltengés vagy magas vérnyomás. Többnyire azonban stressz, lelki
konfliktusok, szorongások húzódnak meg a zavarok hátterében. Nem átmenetileg
jelentkező álmatlanságról van szó.
A tünetek: a
gyermek nehezen alszik el, sokszor felébred,
korán és fáradtan ébred.
Ilyenkor a gyermek ingerült, szétszórt és gyengén teljesít. Gyak&ran más
tünetekkel – például hasfájás – együtt jelenik meg. Mivel más pszichés zavar
(depressziós neurózis, szorongásos neurózis, neuraszténia) kísérő tünete is
lehet, ezért csak akkor értelmezzük pszichoszomatikus zavarként, ha ez az
egyetlen domináns tünet. Súlyosabb, krónikus álmatlanság esetén
pszichoterá&pia (pl. relaxációs módszerek) szükséges, enyhébb zavarokn
ál gyakran segítenek a jól
bevált „otthoni módszerek”: esti séta, korai vacsora, olvasás elalvás előtt,
ugyanabban az időbentörténő lefekvés stb.
Lidércálom
Patológiás alvásnak
tekinthető, amelyet mind a gyermek, mind a környezete traumatikusnak él meg
(Demcsákné Kelen Ilona 1982).Az előidéző okok az ébrenléti állapotban átélt
történések (néha komoly konfliktusok, néha banális történések). A gyermek
nyugtalanul alszik, álmából felriad, felismeri
környezetét, majd némi
nyugtatásra elalszik. Reggel visszaemlékszik a történtekre.
Pavor nocturnus (éjszakai felriadásos
rémálom)
Hátterében súlyosabb traumák
és konfliktusok lehetnek, mint az előző formánál. Leggyakrabban a szigorú
(esetleg brutális) nevelési módszerek, a fenyegetés és büntetés, valamint a
megakadályozott dacreakció következménye&ként jelenik meg (Murányi Kovács
Endréné 1991). Tünetei is a legriasztóbbak a
környezet számára. Általában
2 órával a lefekvés után jele
ntkezik. A gyermek egyre
nyugtalanabbul forgolódik, majd hirtelen felriad, összefüggéstelen
kiál&tásokat hallat, izgatottan dobálja magát, esetleg védekező
mozdulatokat tesz. Tágra nyílt szeme egy bizonyos pontra irányul, és
környezetéről nem vesz tudomást. Csak ritkán, a teljes felébredés után ismeri
fel környezetét. Néhány percig tartó roham után elalszik. Reggel nem emlékszik
a történtekre.
Szomnambulizmus
A gyermek nyugodt alvás
helyett elhagyja az ágyát, és anélkül, hogy felébredne ide&oda járkál,
értelmetlen szavakat mond és hadonászik. Az okok szintén a nappali
feszültségekben, konfliktusokban és aka&dályoztatásokban kereshetők. A
meghiúsult álom funkcióját töltik be, a kívánságok, vágyak és feszültségek,
pszichoszomatikus tevékenységek formájá&ban történő levezetéseként
értelmezhető. Leggyakrabban 6-7 éves korban jelentkezik, és prepubertáskorban
spontán megszűnési tendenciát mutat. A lidércálom, a pavor nocturnus és a
szomnambulizmus az említett negatív hatásokon kívül megakadályozzák a szervezet
regenerálódását és meg&zavarják az álmok feszültségcsökkentő,
konfliktusokat elaboráló
hatását is. Súlyos alvászavarok esetén a
viselkedésváltozás csak tartós pszichoterápiával érhető el. Az álmatlanságnál
felsorolt módok (séta, korai vacsorastb.) ezeknél a zavaroknál nem segítenek,
de a prepubertáskorú gyermekek egyszerűbb relaxációs gyakorlatok
elsajátítására képesek, amellyel csökkenthetők az alvászavarok.
2. Pszichoszomatikus fejfájások
A fejfájás gyermekkorban és
felnőttkorban egyaránt gyakor
i pszichoszomatikus zavar. A
pszichoszomatikus jelleg megállapításához szükséges az orvosi vizsgálatokat
elvégezni, hogy az esetleges szervi okokat (pl. heveny infekció, érrendszeri
zavarok) kizárjuk. Már 4&5 éves korban jelentkezhetnek a tünetek, de
leggyakrabban az iskolakezdés és a prepubertás időszakában jelentkezhetnek. A
pszichogén fejfájások mögött különböző emocionális zava&rok, konfliktusok
és környezeti traumatizáló tényezők húzódnak meg. A kiváltó okok között nagyon
fontos megemlíteni az intellektuális gátlást. Ez főleg akkor tapasztalható,
amikor a gyermek irreális intellektuáliselvárásokkal kerül szembe. Ilyenkor
csökken a gyermek iskolai teljesítménye, vagy gyakran fejfájás ürügyén mentesül
a számára nehéz és kellemetlen feladat elvégzésétől. Ezek az „előnyök”
megfosztják a tanulót a tanulás, az új felismerések örömétől (Demcsákné Kelen
Ilona 1982). A pszichogénfejfájásoknak két nagy csoportja van:
1.
tenzióval járó fejfájások,
2.
migrénes jellegű fejfájások.
Tenzióval járó fejfájások
Ez a típusú fejfájás
általában kétoldali, diffúz, tompa és kitartó fájdalom formájában jelentkezik.
Ezt olyan általános tünetek kísérik mint: gyengeség, rosszullét, fáradtság,
sápadt arc stb. A fejfájásos roham alatt gyakran tapasztalhatók a nyak és a
vállizmok görcsös összehúzódásai. A két fejfájástípus
közül inkább ennél a formánál
valószínűsíthető az intellektuális gátlás szerepe a betegség patogenezisében.
Súlyossági fokuk széles skálán mozog, ezért terápiájuk is nagyon eltérő lehet.
Enyhébb formáknál sokat segíthet a masszázs, a simoga&tás, aktív mozgatás,
odafigyelő magatartás és együttérzés. Súlyosabb formáknál a relaxációs
gyakorlatok (pl. autogén tréning) és az adekvát pszichoterápia segíthet.
Migrénes jellegű fejfájás
Ennél a formánál a kiváltó
okok között az örökletes tényező
k is fontos szerepet
játszanak. Nagyon gyakran fordul elő azoknál a gyermekeknél, ahol egyik vagy
mindkét szülő migrénre hajlamos. Tünetei lényegesen eltérnek a tenzióval járó
fejfájástól: általában kétoldali, heves, lüktető fájás, amelyet
hányinger és néha hasi
fájdalmak kísérnek. A rosszullét alatt rendszerint előfordul a hányás, amely
megkönnyebbülést eredményezhet, és ekkor a gyermek elalszik. Gyakran
fejfájásmentesen, frissen ébred (Kelenné 198
2). Bár ez a típusú fejfájás
általában jó képességű gyermekeknél a leggyakoribb, mégsem zárható ki az
intellektuális gátlás szerepe a betegség kialakulásában. Ezt talán az igazolja
leginkább, hogy a vakációk időszakában ezek a gyermekek gyakorlatilag tünetmentesek.
Terápiájuk csak annyiban tér el az előző típusnál felsoroltaktó
l, hogy gyógyszeres
kezeléssel egészítik ki (főleg azoknál, akiknél gyakrabban jelentkeznek a
rohamok.
. Légzőrendszeri pszichoszomatikus
zavarok
Az érzelmi megnyilvánulások
(félelem, düh, ijedtség, öröm) hatása a légzőszervek működésére jól ismert
mechanizmus. A zavarok nagy része pszichoszomatikus reakció, illetvepszichoszomatikus
zavar szintjénjelenik
meg. Enyhébb formái közé
sorolhatjuk az érzelmi feszültséggel járó helyzetekben megjelenő gyakori hangos
ásítást vagy csuklási rohamot. Szintén pszichoszomatikus reakciónak tekinthető
az irritatív jellegű köhögés is. Nem ritka, hogy a köhögési rohamok olyankor
jelenek meg, amikor a gyermek iskolába indul, vagy feleléshelyzetbe kerül.
Ilyenkor a köhögés „előnyökkel” járhat, ugyanis a kellemetlen helyzet
elkerülését eredményezheti. Ennek ellenére aligha feltételezhető a gyermek
viselkedésének tudatos jellege. Később előfordulhat, hogy a gyermek rájön arra,
hogy köhögésével elkerülheti aszámára kellemetlen helyzeteket, és tudatosan is
előidéz köhögési rohamokat. Így a kezdeti pszichogén köhögés krónikussá válhat.
Ilyenkor a gyermek súlyosabb érzelmi konfliktusaira lehet gondolni.
Sírógörcs (affektív apnoé)
Főleg a lányoknál
tapasztalható pszichoszomatikus zavarról van
szó. A fiúknál ritkán
jelennek meg ilyen megnyilvánulások, ezek nagyon súlyos konfliktusokra utalnak.
A sírógörcs nagyon változó intenzitású lehet, a legeny&hébb formától az
eszméletvesztéssel járó megnyilvánulásig. A sírógörcs megjelenésének
leggyakoribb időpontja a 2-3 éves
életkor. Kialakulásában az
előző formáknál említett okok mellett fontos szerepet játszik a szülői modell
és a környezet megerősítése is. A terápiában az okok megszüntetése mellett a
családterápia és a viselkedés dekondicionálása játszik
fontos szerepet.
Asztma (astma bronchiale)
Korábban a betegség
patogenezisében kizárólagosan alkati tényezők és immunológiai feltételezések
érvényesültek. A modern klinikai szemléletben egyre inkább érvényesül a
pszichés determináltság elve. A betegség egyoldalú pszichoterápiás vagy
egyoldalú szomatikus megközelítése nem vezethet tartós sikerhez. A kórkép
létrejöttéhez nem elégséges az asztma etiológiájában sze&replő szomatikus
tényezők jelenléte, ehhez szükségesek a pszichés tényezők is. Fordítva is igaz:
csupán lelki okokból nem alakul ki asztma. A betegséget ki&váltó pszichés
tényezők közül fontosnak tartjuk az anya–gyermek kapcsolat zavarát, a túlzottan
féltő gondoskodást, valamint a környezet túl szigorú elvárá&sait. Főleg az
anya–gyermek kapcsolat zavarának következményeként kialakul egy olyan
magatartás, amelyre jellemző, hogy a gyermek semmihezés senkihez sem kötődik
igazán. Ez voltaképpen jelzi az egymáshoz tartozás és az egy&máalókapaszkodásösztönének
sérülését. Az asztmás rohamokat gyakran kísérik ingerlékeny magatartások,
agresszív megnyilvánulások és szorongások.
A terápia szomatikus
gyógymódok és gyógyszerek alkalmazása mellett kiterjed a relaxációs módszerek
alkalmazására, valamint egyéni és családterápiá a.
4. Táplálkozási és emésztési zavarok
Kísérletileg bizonyított az
agyi működés (limbikus lebeny, hypothalamus) hatása az evési késztetésre és a
táplálékfelvételre. Szintén jól ismert a noradrenalin és származékainak hatása
az étvágy fokozásáravagy csökken&
tésére. Tehát a táplálkozás
szomatikus szabályozását aligha leh
et vitatni.
Organikus betegségekben szintén fizikális eredetű táplálkozási zavarról
(étvágytalanságról) beszélhetünk. De a táplálkozási zavaroknak gyakran pszichés
okai lehetnek: gyász, kudarcok, csalódások, emocionális feszültségek és egyéb
családi vagy környezeti konfliktusok. A korképet még bonyolultabbá teszi az a
tény, hogy az étkezési zavarok gyakran jelentkezhetnek a társadalmi körülmények
és szokások függvényeként is. Ezek a zavarok számos formában és eltérő
intenzitásban nem csak fiataloknál és felnőtteknél, hanem már csecsemőkorban is
jelentkezhetnek.
Csecsemőkorban főleg a táplálékvisszautasítás,étvágytalanság,
hányás,
rumináció és hasgörcsök formájában
jelentkezhetnek a zavarok.
A leggyakoribb táplálkozási
és emésztési zavarok a pszichog
én hasfájás, az anorexia és a
bulimia.
A pszichogén hasfájások
Gyermekkorban a környezetből
származó konfliktusok, érzelmifeszültségek gyakran hasfájás formájában
jelentkeznek. Kezdetben a kiváltó okok a családban, főleg a harmonikus
anya–gyermek kapcsolat hiányában kereshetők. Később a zavarok inkább a gyermek
társas környezete által determináltak. A szorongás és félelem átélése hasfájásokformájában
a kisisko&lás korú gyermekeknél főleg dolgozatírás, felelés és vizsga előtt
jelentkezik, de néha egyszerűen az iskolába menés is kiváltja. A fájdalmakat gyakran
vegetatív tünetek (sápadt arc, verítékezés) kísérik. Prepubertás és pubertás
korban a kiváltó tényezők szintén széles skálán mozognak: szorongás, gátlásosság,teljesítményfélelem,valamint
partnerkapcsolati problémák (beleértve a szexuális kapcsolatokat is).
Bulimia
Az elhízás pszichoszomatikus
jellegének megállapításához ki kell zárni az organikus (encefalitisz,
polydipsia) okokat. A betegség okai nagyon változatosak: gyermekkori traumák,
szülői közönyösség, rosszcsaládi kapcsola&tok, válás és szeretethiány. Nem
ritka az sem, hogy a betegség kialakulásában helytelen táplálkozási szokások is
szerepet játszanak. Az érintett gyakran tagadja a törődés, a szeretetteljes
figyelem és a méltányolás iránti vágyát, ezzel is fokozva bizonytalanságát,
feszültségét. Feszültségét kényszerevéssel, nagy mennyiségű étel
„bekebelezésével” csökkenti. Így az étkezés – gyakran éhség
nélkül is – kedvelt
feszültségoldó módszerévé válik. A felnőtt bulimiásbetegek nemcsak evéssel,hanem
alkohollal és váltakozó partnerkapcsolatokkal próbálják pótolni az életükből
hiányzó szeretetet és törődést (Kr. Federspiel 1996). Míg a gyermekek
anorexiája kellőképpen megriasztja a szülőket, az elhízásukra nem fordítanak
különösebb figyelmet
A bulimia kezelésének elsődlegesen a pszichés háttér
rendezésére kell irányulnia. Fontos
kialakítani helyes táplálkozási szokásokat, és ha szükséges, akkor jól ellenőrzött
fogyókúrával kell kiegészíteni a terápiát. A különféle, erre szakoso&dott
intézetekben az említett módszereken kívül viselkedésterápiával és mozgásterápiával segítik hozzá a
betegeket a gyógyuláshoz. Súlyosabb, elhúzódott eseteknél a gyermek terápiája
mellett fontos felvilágosítani és beonni a
terápiába az egész családot.
Anorexia
Serdülőkorú és ifjúkorú
lányok körében fordul elő leggyakr
abban az anorexia, fiúknál,
fiatalembereknél csak ritkán tapasztalható. Enyhébb formá&ban, a fentiektől
eltérő eredetű anorexiás megnyilvánulást, étvágytalanságot tapasztalhatunk
csecsemőkorban is (hat hónapos csecsemők anorexiája, nyolc
hónapos csecsemők
étvágytalansága).
Ha enyhébb zavarnál
figyelmes, érzelemgazdag odafordulás helyett a gyermekbe erőszakolják az ételt,
fejlődési nehézséggel kell később számolnunk, melyek esetleg anorexiás zavarhoz
vezethetnek. A kóros lesoványodás diagnosztizálásánál is előbb ki kell zárni az
esetleges szervi okokat, pl. hipo&
fízislebeny károsodása,
illetve fontos elkülöníteni a kezdődő szkizofréniától is. A betegség fő tünete
a kóros lesoványodás, amely együtt jár olyan testi tüne&tekkel, mint a
menses elmaradása, a bőr kiszáradása, keringési zavarok és a végtagok kóros
elszíneződése. A testi tünetek mellett megfigyelhető az érdeklődés beszűkülése,
dacos viselkedés, hallucinációk,depresszív hangulat és szuicid késztetés.
A betegség kialakulásában
leggyakrabban családi okok dominálnak: elhallgatott konfliktusok, túlzott
gondoskodás, az anya túlzott domináns szerepe a családban, irreális
követelmények, valamint visszafojtott, eltitkolt érzelmek A betegség
patogenezisében szerepelhetnek más okok is, mint például gyász, böjt, táplálkozási
szokások és testsémazavar. A testséma zavarát, asaját testről alko&tott
téves képalkotást számos kísérletben igazolták. Túl a felsorolt okokon a kétes
szépségés karcsúságeszmények társadalmi befolyásolása hozzájárulhat a betegség
kialakulásához. A terápiát megnehezíti az a tény, hogy csak nagyon kevés anorexiás
jelentkezik magától a kezelésre. Általában tagadják a kezelés szükségességét, nem
látnak problémát a kóros lesoványodásban. Az ellenállás gyakran odafajul&hat,
hogy a beteget kényszertáplálásnak kell alávetni azért, hogy javítani
lehessen az állapotán,
esetleg, hogy megmentsék az életét. A
betegben elhatalmasodó
kétségbeesés oda vezethet, hogy halálra éhezteti magát. (Statisztikák szerint
100 anorexiás beteg közül körülbelül 10 éhen hal.) Az anorexia terápiája
korházi felvételt igényel. A szomatikus kezelés mellett hosszan tartó
pszichoterápiás kezelésre van
szükség. Legsikeresebbnek a mélylélektani és humanisztikus terápiás eljárások,
valamint a viselkedésterápiás módszerek bizonyultak.
5. Érrendszeri pszichoszomatikus zavarok
Az erős emóciók – harag, düh,
szorongás – hatása a szívre és az érrendszerre közismert. Normális körülmények
között is az érzelmi feszültséggel járó helyzetekben (vizsga, felelés,
nyilvános szereplés) pulzusszámnövekedés, szívszúrás vagy
vérnyomás&módosulás tapasztalható. Ezek nem tekinthetők patológiás
reakcióknak. Akkor beszélünk pszichoszomatikus zavarról, ha a szívfájdalmak és
a palpitációk nagy intenzitással és gyakorisággal jelentkeznek, félelemmel vagy
más negatív szubjektív átéléssel kísérve. Természetes, hogy a pszichoszomatikus
jelleg diagnosztizálásához szükséges a szervi és hormonális okok kizárása. A
betegség kialakulásában figyelembe kell venni az alkati tényezőket is (az
obesitas gyakran társul hipertóniával). A betegséget kiváltó környezeti
tényezők közül megemlíthetjük a túlzott ambíciót, az irreális szülői elvárásokat,
a gyakori stresszhelyzeteket ésfrusztrációkat, valamint a visszafojtott dühöt
és indulati reakciókat. A betegség patogenezisében az is szerepet játszik, hogy
a gyermek nem rendelkezik az impulzusok adekvát levezetéséhez szükséges
elhárítási mechanizmusokkal. Az érrendszeri pszichos
zomatikus zavaroknak két
formája van: szívtáji fájdalmak és hipertónia. A szívtáji fáj&dalmakat
félelem, szorongás és nyugtalanság kíséri. A hipertónia kísérő tünetei a
szemkáprázás, fülzúgás, reszketés, szédülés és testi feszültségérzés. A
kezelésben fontos szerepet játszik az életmód megváltoztatása (mértéktartás,
harmónia), a gyógykezelés, viselkedés és mozgásterápia, valamint a relaxációs
módszerek alkalmazása
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése