Keresés: gyermekek orvosi cikkekben - Children medical articles: Search box

Loading

2017. augusztus 2., szerda

Kisiskolás és prepubertáskorban megjelenő pszichés zavarok



Kisiskolás és prepubertáskorban megjelenő pszichés zavarok

A személyiségfejlődés zavarai megjelenhetnek már korai gyermekkortól.
Kialakulásukban számtalan tényezőnek lehet szerepe: belső
tényezők, a család, kortársak, média stb. A gyermek fejlődése szempontjából lényegesfordulat az iskolakezdés, amikor a játéktevékenység helyét átveszi a tanulás. A gyermek számára nem könnyű feladat ez az áttérés, ezért fontos lenne, hogy a szülő és a pedagógus nagy figyelmet fordítson arra, hogy zökkenőmentes legyen az átállás. Ezzel sok zavarnak venné a kezdetét. Az iskolakezdéssel egy időben lazul a gyermek kapcsolata a családi kötelékekkel, és egyre bővül más csoportokkal való kapcsolata (osztály, baráti kör, sportcsoport stb.). A kapcsolatok bővülésével növekszik a külső környezeti ártalmak megjelenésének valószínűsége is. Az erre az életkorra jellemző zavarok súlyosságukat és mgnyilvánulási formájukat tekintve nagyon változatosak. A zavarok diagnosztizálása és kezelése pszichológusok, pszichiáterek és mentálhigiénés szakemberek hatáskörébe tartozik, de a pedagógusoknak is fontos szerepük lenne a tünetek észrevételében, és a megfelelő szakemberhez való irányításban. A következőkben a lehetséges pszichés zavarok sokaságából a két leggyakoribbat szeretném bemutatni.
Disszociális tünetek
A disszociális tünetek klinikailag neurotikus tüneteknek tekinthetők, amelyeket frusztrációk, konfliktusok, helytelen nevelési módok és különböző környezeti ártalmak idézhetnek elő. Bár ezeket a tüneteket nem lehet az esetleges későbbi antiszociális viselkedések kezdetének tekinteni, mégis fokozott odafigyelést igényelnek.
 A környezeti hatásokmegváltoztatásával, illetve adek&
vát pszichoterápiákkal gyógyíthatók.
1. Az agresszivitás
Az agresszivitás az egyik leggyakoribb disszociális megnyilvánu
lás. Kialakulásában kromoszóma&rendellenesség, biotípus, az idegrendszeri sajátosságok, de főleg a környezeti hatások játszanak szerepet.
„Agressziónak nevezünk minden olyan szándékos cselekvést, melynmelynek indítéka, hogy – nyílt vagy szándékos formában – valakinek vagy valaminek kárt, sérelmet vagy
fájdalmat okozzon” (Ranschburg 1977, 90).
Számtalan megnyilvánulási formája van: játékát a másik gyermektől erőszakkal elveszi, bosszantja társait, verekszik, durván beszél, másokat ok nélkül becsmérel, pusztít és rombol. Leggyakrabban a frusztrációra adott válaszként jelenik meg. Éppen ezért a dackorszakban sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy ez a disszociális viselkedés kialakuljon. A környezeti
tényezők közül, az agresszív viselkedés kialakulásában leggy
akoribb kiinduló&pont a szülők agresszív magatartása, valamint a büntetéssel, veréssel és
szeretetmegvonással történő nevelés. A feszültséglevezetési mechanizmusok hiánya és az én fékek zavara impulzív cselekvésekhez, úgynevezett „actingout” típusú féktelen érzelmi kitörésekhez vezet. Ha az „actingout”
típusú viselkedéseket a környezet megerősíti (pl. a szülő rendszeresen teljesíti a dühöngő gyermek vágyát), akkor kialakulhat az „acting&out” személyiségszerveződés. Az agresszív gyermekekkel való bánásmódban kerülni kell,
hogy a szülő, illetve a pedagógus: a gyermeket megszégyenítse, bántalmazza;
agresszivitásával viselkedésmintát nyújtson a gyermeknek;
visszafojtott ingerültséggel bánjon a gyermekkel;
következetlenséget tanúsítson a nevelésben.
Az agresszív viselkedés csökkentését, korrekcióját a kiváltó o
kok feltárásával lehet elkezdeni. Szükséges, hogy a szülő és a pedagógus bizalommal és szeretettel foglalkozzon az agresszív gyermekkel, határozott követelményeket támasztva, feladatokkal ellátva. Sikerrel járhatnak a sport, a fizikai erőfeszítést igénylő munkák, a gondozási és szervezési megbízatások.
A prepubertáskorú és pubertáskorú gyermekek agresszív
viselkedésének korrekciója azért is fontos, mert az agresszív viselkedés a későbbi bűnözői viselkedés egyik fontos összetevőjévé válhat.
A pedagógusok munkája szintén a kompetenciahatárok pontos betartásával kell hogy történjen, az előző részben említett pszichológiai terápia és mentálhigiénés konzultációk
formájában.
2. A hazudozás
A hazudozás értelmezésénél figyelembe kell venni a jelenség gyakoriságát és a gyermek életkorát. Ha nagyon ritkán fordul elő, akkor nem tekinthető patológiás tünetnek. Ilyenkor rendszerint valamilyen „elfogadhatóbb” gyer&mekkori indítéka van: félelem, dicsekvés, szolidaritási vagy utánzásos. Szintén
nem tekinthető károsnak az óvodáskori gyermekek fantáziahazugsága sem. Ez abban különbözik a valódi hazugságtól, hogy a gyermek nem félrevezető szándékkal és céllal teszi, hanem szubjektív élményeit és vágyait a valós
ággal azonosítja. Éppen ezért nem helyes büntetni a fantáziahazugságot, hiszen alap&vetően különbözik a szándékos félrevezetéstől. Fontos elkülöníteni a disszociális jellegű kóros hazudozást más kóros jellegű hazudozástól, amelyek bizonyos személyiségzavaroknál (unipoláris mánia, hisztériás neurózis stb.) tünetként megjelenhetnek. A disszo
ciális hazudozás hátterében a gyermek érzelmi zavara található. Hazudozása szembefordulást jelent a felnőttel, amelyben kárpótlást talál az őt ért sérelmek miatt. Az ilyen gyermek gyakran sértődékeny, magányos, lehangolt, és általában bizalmatlan az emberekkel szemben. Szeretetteljes bánásmóddal, odafigyeléssel és megfelelő feladatokkal a szülők és a pedagógusok jó iránybafejleszthetik a gyermek magatartását.
3. A lopás
A tünet súlyosságának megítélésében itt is figyelembe kell venni a jelenség gyakoriságát és indítékát. Arra is figyelni kell, hogy más személyiségzavar kísérő tüneteként is megjelenhet (pl. az unipoláris mániánál). A disszociális jellegű lopás indítéka lehet mások szeretetének megszerzése vagy kárpótlás az
elveszett kapcsolatért. Ezeknél a lopásoknál egyértelműen lehet
tapasztalni, hogy a lopás célja nem az anyagi javakmegszerzése. Felbomlott családoknál és állami gondozásban nevelt gyermekeknél gyakori megnyilvánulás. Nem tartozik a súlyos disszociális tünetek közé, de ha a gyermek rendszeresen meglopja a környezetét, fennáll a veszélye az antiszociális személyiség fejlődésnek.
4. A csavargás
A csavargásnak számtalan kóros és nem kóros formáját különböztethetjük meg. Szintén számolnunk kell azzal, hogy bizonyos pszichés zavaroknál (epilepszia, hisztériás neurózis, enkefalopátia) a csavargás, kóborlás az adott betegség tünetegyüttesének része lehet. Enyhébb formában a prepubertáskorú gyermekek önállósodási törekvéseként vagy kalandvágyaként értelmezhetjük. Bár ez csak játékos formája a csavargásnak, többnyire szórakozás céljából történik, mégis jelez egyféle szembehelyezkedést az iskolával és a szülőkkel. Prepubertáskorban az is megtörténhet, hogy a gyermek megszökik az igen szegény, nehéz és traumatizáló életkörülményeiből. Súlyosabb traumák esetén kialakulhat egy reaktív depressziós állapot, amely rendszeres elszökést és
kóborlást eredményezhet. Így kialakulhat a kényszeres jellegű
neurotikus csavargás. Ez utóbbi esetben a gyermek elcsavargása teljesen normális reakció&nak, egészséges személyiségjegynek tekinthető (sajnos gyakran előfordul, hogy
ebben az esetben is a gyermeket tekintik patológiásnak, és ne
m a környezetét). A csavargásnak ez a formája disszociális tünetnek tekinthető.Gyakran előfor&dul az állami gondozottaknál és az örökbefogadott gyermekeknél (statisztikai
adatok szerint a csavargó gyermekek mintegy 60 %a intézetből szökött meg). A csavargás hátterében tehát eltérő érzelmi, indulati konfliktusok, különböző traumák és kilátástalan élethelyzetek húzódnak meg. A csavargás mint reakció
ezekre az élethelyzetekre nem oldja meg az érzelmi problémákat.
Ráadásul a csavargó gyermek ki van téve számtalan veszélynek: deviáns csoportok, alkohol, drog, pedofil személyek stb. Éppen ezért indokolt ezeknek az eseteknek a pszichoterápiás kezelése, és ezzel párhuzamosan a kiváltó okok megszüntetése.
A probléma kezelése eltér attól függően, hogy családban vagy
nevelőotthonban történik.
A pedagógusok kompetenciája főleg a tünet felismerésére, a kö
rülmények tisztázására és a gyermek pszichoterápiás kezelésénekjavaslására kor&látozódik. Mivel a legtöbb csavargásnál az intim kapcsolatok hiánya, valamint a kielégítetlen biztonságszükséglet tapasztalható, ezért a pedagógusok a gyermek iskolai élethelyzetének javításával ezeket a hiányállapotokat csökkenthetik, aktív részei lehetnek a terápiás folyamatnak.
Pszichoszomatikus zavarok és betegségek
A test és a lélek működésének kölcsönhatása (test&lélek párbe
széde) nem újkeletű szemlélet. Az érzelmi átélés például a féktelen szívdobogást és a légzés felgyorsulását idézi elő. Fordított esetben a testi reakciók a krónikus gyomorpanaszok szorongást, félelmet, ingerlékenységet okozhatnak. Tehát a test megbetegedései pszichés megbetegedést eredményezhetnek, illetve a lélek megbetegedései szervi (szomatikus) megbetegedésekhez vezethetnek.A test és lélek kölcsönös egymásra hatásával foglalkozó tudományos kutatási irányzat a
pszichoszomatika (a megjelölés a görög „pszükhé” (lélek) és szoma(test) szavakból tevődik össze). A pszichoszomatikus szemlélet kialakulásában fontos szerepet játszott Alexander, aki az 1930&as évektől foglalkozott belgyógyászati osztályon kezelt szomatikus betegségek (gyomorfekély, asztma, vérnyomás)
pszichés eredetének vizsgálatával (Murányi Kovács Endréné 1991). A pszichoszomatikus betegségek meghatározásában a legfontosabb meghatározás L. Kreisler nevéhez fűződik. Véleménye szerint a pszichoszo&matikus betegségek olyan szervi megbetegedések, amelyek kialakulásában egyértelműen kimutatható a pszichés determináltság.
Kreisler azt is hangsúlyozza, hogy mindig valódi fizikális betegségekről van szó, nem olyan organikus betegségekről, amelyek a központi idegrendszer működését érintik, mint pl. az epilepszia vagy az oligofrénia. Szintén kizárja a pszichoszomatikus kórképből a neurózisokat és a pszichózisok
at (Demcsákné
A gyermekkori pszichoszomatikus kórkép intenzitása és gyakorisága nagyon eltérő formában jelentkezhet. Ezeknek három formáját különíthetjük e
l:
1.
pszichoszomatikus reakció,
2.
pszichoszomatikus zavar,
3.
pszichoszomatikus betegség.
A pszichoszomatikus reakció fokozott fiziológiás működésben (sírás, hányás, nyáladzás, hadonászás) nyilvánul meg. Ezek érzelmileg fűtött helyzetekben felerősödnek. Bár nem tekinthetők kórosnak, ezek gyakorisága vészjelzés lehet, melyre érdemes odafigyelni. A pszichoszomatikus zavaroknak számos megnyilvánulási formájátismerjük (pl. affektív apnoé, gyomorfájdalmak stb.), kialakulásukbanörökletes, alkati és környezeti tényezők játszanak szerepet. Az időben elkezdett terápia legtöbbször sikerrel jár.
A pszichoszomatikus betegségek esetén a szervi érintettség n
agymértékben kimutatható. Bár kialakulásában infekciós, immunológiai és allergiás mechanizmusok is szerepet kapnak, a pszichológiai determináltság egyértelműen bizonyítható.
A klasszikus orvosi gyakorlatban egyre inkább elfogadott a p
szichoszomatikus szemlélet. A betegség kezelésében az első lépés az, hogy klinikai vizsgálatokkal, megbízható pontossággal kizárják a betegség organikus eredetét.
Sokszor nehéz a testi és lelki determináltság megállapítása, főleg azokban az esetekben, amikor a betegség testi kezelése javuló tendenciát mutat (pl. asztma). Az sem ritka, hogy a test és lélek gyógyítása együttesen folyik.
A következőkben a gyermekkorban előforduló pszichoszomatikus zavarokat mutatjuk be.
1. Alvászavarok
Az alvászavarokat mindig komolyan kell venni, bármilyen intenzitással és bármely életszakaszban jelentkeznek. Kialakulásukban az ébrenléti állapot&ban átélt konfliktusok és traumatizáló tényezők mellett szerepet játszhatnak a
gyermek alvásigényeinek figyelmen kívül hagyása, a nem megf
elelő alvási körülmények, valamint ha a gyermek otthoni és bölcsődei (vagy óvodai) alvásszokásai ellentétesek. A gyermek alvászavara nagymértékben kihat a család valamennyi tagjának az életére. A gyermek éjjeli nyugtalansága,alvászavara
miatt a szülők nem tudnak pihenni, emiatt nem tudják kellően végezni munkájukat otthon és a munkahelyükön. Így a rosszul alvó gyermek nemcsak saját életmódját és alkalmazkodását nehezíti meg, hanem környezetéét is.
Álmatlanság
Bár nem minden szakirodalom említi a pszichoszomatikus zavarok kategóriájában, mégis annak tekinthetjük, mert kialakulásában olyan szervi okok játszhatnak szerepet mint a pajzsmirigytúltengés vagy magas vérnyomás. Többnyire azonban stressz, lelki konfliktusok, szorongások húzódnak meg a zavarok hátterében. Nem átmenetileg jelentkező álmatlanságról van szó.
A tünetek: a gyermek nehezen alszik el, sokszor felébred,
korán és fáradtan ébred. Ilyenkor a gyermek ingerült, szétszórt és gyengén teljesít. Gyak&ran más tünetekkel – például hasfájás – együtt jelenik meg. Mivel más pszichés zavar (depressziós neurózis, szorongásos neurózis, neuraszténia) kísérő tünete is lehet, ezért csak akkor értelmezzük pszichoszomatikus zavarként, ha ez az egyetlen domináns tünet. Súlyosabb, krónikus álmatlanság esetén pszichoterá&pia (pl. relaxációs módszerek) szükséges, enyhébb zavarokn
ál gyakran segítenek a jól bevált „otthoni módszerek”: esti séta, korai vacsora, olvasás elalvás előtt, ugyanabban az időbentörténő lefekvés stb.
Lidércálom
Patológiás alvásnak tekinthető, amelyet mind a gyermek, mind a környezete traumatikusnak él meg (Demcsákné Kelen Ilona 1982).Az előidéző okok az ébrenléti állapotban átélt történések (néha komoly konfliktusok, néha banális történések). A gyermek nyugtalanul alszik, álmából felriad, felismeri
környezetét, majd némi nyugtatásra elalszik. Reggel visszaemlékszik a történtekre.
Pavor nocturnus (éjszakai felriadásos rémálom)
Hátterében súlyosabb traumák és konfliktusok lehetnek, mint az előző formánál. Leggyakrabban a szigorú (esetleg brutális) nevelési módszerek, a fenyegetés és büntetés, valamint a megakadályozott dacreakció következménye&ként jelenik meg (Murányi Kovács Endréné 1991). Tünetei is a legriasztóbbak a
környezet számára. Általában 2 órával a lefekvés után jele
ntkezik. A gyermek egyre nyugtalanabbul forgolódik, majd hirtelen felriad, összefüggéstelen kiál&tásokat hallat, izgatottan dobálja magát, esetleg védekező mozdulatokat tesz. Tágra nyílt szeme egy bizonyos pontra irányul, és környezetéről nem vesz tudomást. Csak ritkán, a teljes felébredés után ismeri fel környezetét. Néhány percig tartó roham után elalszik. Reggel nem emlékszik a történtekre.
Szomnambulizmus
A gyermek nyugodt alvás helyett elhagyja az ágyát, és anélkül, hogy felébredne ide&oda járkál, értelmetlen szavakat mond és hadonászik. Az okok szintén a nappali feszültségekben, konfliktusokban és aka&dályoztatásokban kereshetők. A meghiúsult álom funkcióját töltik be, a kívánságok, vágyak és feszültségek, pszichoszomatikus tevékenységek formájá&ban történő levezetéseként értelmezhető. Leggyakrabban 6-7 éves korban jelentkezik, és prepubertáskorban spontán megszűnési tendenciát mutat. A lidércálom, a pavor nocturnus és a szomnambulizmus az említett negatív hatásokon kívül megakadályozzák a szervezet regenerálódását és meg&zavarják az álmok feszültségcsökkentő, konfliktusokat elaboráló
hatását is. Súlyos alvászavarok esetén a viselkedésváltozás csak tartós pszichoterápiával érhető el. Az álmatlanságnál felsorolt módok (séta, korai vacsorastb.) ezeknél a zavaroknál nem segítenek, de a prepubertáskorú gyermekek egyszerűbb relaxációs gyakorlatok elsajátítására képesek, amellyel csökkenthetők az alvászavarok.
2. Pszichoszomatikus fejfájások
A fejfájás gyermekkorban és felnőttkorban egyaránt gyakor
i pszichoszomatikus zavar. A pszichoszomatikus jelleg megállapításához szükséges az orvosi vizsgálatokat elvégezni, hogy az esetleges szervi okokat (pl. heveny infekció, érrendszeri zavarok) kizárjuk. Már 4&5 éves korban jelentkezhetnek a tünetek, de leggyakrabban az iskolakezdés és a prepubertás időszakában jelentkezhetnek. A pszichogén fejfájások mögött különböző emocionális zava&rok, konfliktusok és környezeti traumatizáló tényezők húzódnak meg. A kiváltó okok között nagyon fontos megemlíteni az intellektuális gátlást. Ez főleg akkor tapasztalható, amikor a gyermek irreális intellektuáliselvárásokkal kerül szembe. Ilyenkor csökken a gyermek iskolai teljesítménye, vagy gyakran fejfájás ürügyén mentesül a számára nehéz és kellemetlen feladat elvégzésétől. Ezek az „előnyök” megfosztják a tanulót a tanulás, az új felismerések örömétől (Demcsákné Kelen Ilona 1982). A pszichogénfejfájásoknak két nagy csoportja van:
1.
tenzióval járó fejfájások,
2.
migrénes jellegű fejfájások.
Tenzióval járó fejfájások
Ez a típusú fejfájás általában kétoldali, diffúz, tompa és kitartó fájdalom formájában jelentkezik. Ezt olyan általános tünetek kísérik mint: gyengeség, rosszullét, fáradtság, sápadt arc stb. A fejfájásos roham alatt gyakran tapasztalhatók a nyak és a vállizmok görcsös összehúzódásai. A két fejfájástípus
közül inkább ennél a formánál valószínűsíthető az intellektuális gátlás szerepe a betegség patogenezisében. Súlyossági fokuk széles skálán mozog, ezért terápiájuk is nagyon eltérő lehet. Enyhébb formáknál sokat segíthet a masszázs, a simoga&tás, aktív mozgatás, odafigyelő magatartás és együttérzés. Súlyosabb formáknál a relaxációs gyakorlatok (pl. autogén tréning) és az adekvát pszichoterápia segíthet.
Migrénes jellegű fejfájás
Ennél a formánál a kiváltó okok között az örökletes tényező
k is fontos szerepet játszanak. Nagyon gyakran fordul elő azoknál a gyermekeknél, ahol egyik vagy mindkét szülő migrénre hajlamos. Tünetei lényegesen eltérnek a tenzióval járó fejfájástól: általában kétoldali, heves, lüktető fájás, amelyet
hányinger és néha hasi fájdalmak kísérnek. A rosszullét alatt rendszerint előfordul a hányás, amely megkönnyebbülést eredményezhet, és ekkor a gyermek elalszik. Gyakran fejfájásmentesen, frissen ébred (Kelenné 198
2). Bár ez a típusú fejfájás általában jó képességű gyermekeknél a leggyakoribb, mégsem zárható ki az intellektuális gátlás szerepe a betegség kialakulásában. Ezt talán az igazolja leginkább, hogy a vakációk időszakában ezek a gyermekek gyakorlatilag tünetmentesek. Terápiájuk csak annyiban tér el az előző típusnál felsoroltaktó
l, hogy gyógyszeres kezeléssel egészítik ki (főleg azoknál, akiknél gyakrabban jelentkeznek a rohamok.
. Légzőrendszeri pszichoszomatikus zavarok
Az érzelmi megnyilvánulások (félelem, düh, ijedtség, öröm) hatása a légzőszervek működésére jól ismert mechanizmus. A zavarok nagy része pszichoszomatikus reakció, illetvepszichoszomatikus zavar szintjénjelenik
meg. Enyhébb formái közé sorolhatjuk az érzelmi feszültséggel járó helyzetekben megjelenő gyakori hangos ásítást vagy csuklási rohamot. Szintén pszichoszomatikus reakciónak tekinthető az irritatív jellegű köhögés is. Nem ritka, hogy a köhögési rohamok olyankor jelenek meg, amikor a gyermek iskolába indul, vagy feleléshelyzetbe kerül. Ilyenkor a köhögés „előnyökkel” járhat, ugyanis a kellemetlen helyzet elkerülését eredményezheti. Ennek ellenére aligha feltételezhető a gyermek viselkedésének tudatos jellege. Később előfordulhat, hogy a gyermek rájön arra, hogy köhögésével elkerülheti aszámára kellemetlen helyzeteket, és tudatosan is előidéz köhögési rohamokat. Így a kezdeti pszichogén köhögés krónikussá válhat. Ilyenkor a gyermek súlyosabb érzelmi konfliktusaira lehet gondolni.
Sírógörcs (affektív apnoé)
Főleg a lányoknál tapasztalható pszichoszomatikus zavarról van
szó. A fiúknál ritkán jelennek meg ilyen megnyilvánulások, ezek nagyon súlyos konfliktusokra utalnak. A sírógörcs nagyon változó intenzitású lehet, a legeny&hébb formától az eszméletvesztéssel járó megnyilvánulásig. A sírógörcs megjelenésének leggyakoribb időpontja a 2-3 éves
életkor. Kialakulásában az előző formáknál említett okok mellett fontos szerepet játszik a szülői modell és a környezet megerősítése is. A terápiában az okok megszüntetése mellett a családterápia és a viselkedés dekondicionálása játszik
fontos szerepet.
Asztma (astma bronchiale)
Korábban a betegség patogenezisében kizárólagosan alkati tényezők és immunológiai feltételezések érvényesültek. A modern klinikai szemléletben egyre inkább érvényesül a pszichés determináltság elve. A betegség egyoldalú pszichoterápiás vagy egyoldalú szomatikus megközelítése nem vezethet tartós sikerhez. A kórkép létrejöttéhez nem elégséges az asztma etiológiájában sze&replő szomatikus tényezők jelenléte, ehhez szükségesek a pszichés tényezők is. Fordítva is igaz: csupán lelki okokból nem alakul ki asztma. A betegséget ki&váltó pszichés tényezők közül fontosnak tartjuk az anya–gyermek kapcsolat zavarát, a túlzottan féltő gondoskodást, valamint a környezet túl szigorú elvárá&sait. Főleg az anya–gyermek kapcsolat zavarának következményeként kialakul egy olyan magatartás, amelyre jellemző, hogy a gyermek semmihezés senkihez sem kötődik igazán. Ez voltaképpen jelzi az egymáshoz tartozás és az egy&máalókapaszkodásösztönének sérülését. Az asztmás rohamokat gyakran kísérik ingerlékeny magatartások, agresszív megnyilvánulások és szorongások.
A terápia szomatikus gyógymódok és gyógyszerek alkalmazása mellett kiterjed a relaxációs módszerek alkalmazására, valamint egyéni és családterápiá a.
4. Táplálkozási és emésztési zavarok
Kísérletileg bizonyított az agyi működés (limbikus lebeny, hypothalamus) hatása az evési késztetésre és a táplálékfelvételre. Szintén jól ismert a noradrenalin és származékainak hatása az étvágy fokozásáravagy csökken&
tésére. Tehát a táplálkozás szomatikus szabályozását aligha leh
et vitatni.
Organikus betegségekben szintén fizikális eredetű táplálkozási zavarról (étvágytalanságról) beszélhetünk. De a táplálkozási zavaroknak gyakran pszichés okai lehetnek: gyász, kudarcok, csalódások, emocionális feszültségek és egyéb családi vagy környezeti konfliktusok. A korképet még bonyolultabbá teszi az a tény, hogy az étkezési zavarok gyakran jelentkezhetnek a társadalmi körülmények és szokások függvényeként is. Ezek a zavarok számos formában és eltérő intenzitásban nem csak fiataloknál és felnőtteknél, hanem már csecsemőkorban is jelentkezhetnek.
Csecsemőkorban főleg a táplálékvisszautasítás,étvágytalanság,
hányás,
rumináció és hasgörcsök formájában jelentkezhetnek a zavarok.
A leggyakoribb táplálkozási és emésztési zavarok a pszichog
én hasfájás, az anorexia és a bulimia.
A pszichogén hasfájások
Gyermekkorban a környezetből származó konfliktusok, érzelmifeszültségek gyakran hasfájás formájában jelentkeznek. Kezdetben a kiváltó okok a családban, főleg a harmonikus anya–gyermek kapcsolat hiányában kereshetők. Később a zavarok inkább a gyermek társas környezete által determináltak. A szorongás és félelem átélése hasfájásokformájában a kisisko&lás korú gyermekeknél főleg dolgozatírás, felelés és vizsga előtt jelentkezik, de néha egyszerűen az iskolába menés is kiváltja. A fájdalmakat gyakran vegetatív tünetek (sápadt arc, verítékezés) kísérik. Prepubertás és pubertás korban a kiváltó tényezők szintén széles skálán mozognak: szorongás, gátlásosság,teljesítményfélelem,valamint partnerkapcsolati problémák (beleértve a szexuális kapcsolatokat is).
Bulimia
Az elhízás pszichoszomatikus jellegének megállapításához ki kell zárni az organikus (encefalitisz, polydipsia) okokat. A betegség okai nagyon változatosak: gyermekkori traumák, szülői közönyösség, rosszcsaládi kapcsola&tok, válás és szeretethiány. Nem ritka az sem, hogy a betegség kialakulásában helytelen táplálkozási szokások is szerepet játszanak. Az érintett gyakran tagadja a törődés, a szeretetteljes figyelem és a méltányolás iránti vágyát, ezzel is fokozva bizonytalanságát, feszültségét. Feszültségét kényszerevéssel, nagy mennyiségű étel „bekebelezésével” csökkenti. Így az étkezés – gyakran éhség
nélkül is – kedvelt feszültségoldó módszerévé válik. A felnőtt bulimiásbetegek nemcsak evéssel,hanem alkohollal és váltakozó partnerkapcsolatokkal próbálják pótolni az életükből hiányzó szeretetet és törődést (Kr. Federspiel 1996). Míg a gyermekek anorexiája kellőképpen megriasztja a szülőket, az elhízásukra nem fordítanak különösebb figyelmet
A bulimia kezelésének elsődlegesen a pszichés háttér rendezésére kell irányulnia. Fontos kialakítani helyes táplálkozási szokásokat, és ha szükséges, akkor jól ellenőrzött fogyókúrával kell kiegészíteni a terápiát. A különféle, erre szakoso&dott intézetekben az említett módszereken kívül viselkedésterápiával és mozgásterápiával segítik hozzá a betegeket a gyógyuláshoz. Súlyosabb, elhúzódott eseteknél a gyermek terápiája mellett fontos felvilágosítani és beonni a
terápiába az egész családot.
Anorexia
Serdülőkorú és ifjúkorú lányok körében fordul elő leggyakr
abban az anorexia, fiúknál, fiatalembereknél csak ritkán tapasztalható. Enyhébb formá&ban, a fentiektől eltérő eredetű anorexiás megnyilvánulást, étvágytalanságot tapasztalhatunk csecsemőkorban is (hat hónapos csecsemők anorexiája, nyolc
hónapos csecsemők étvágytalansága).
Ha enyhébb zavarnál figyelmes, érzelemgazdag odafordulás helyett a gyermekbe erőszakolják az ételt, fejlődési nehézséggel kell később számolnunk, melyek esetleg anorexiás zavarhoz vezethetnek. A kóros lesoványodás diagnosztizálásánál is előbb ki kell zárni az esetleges szervi okokat, pl. hipo&
fízislebeny károsodása, illetve fontos elkülöníteni a kezdődő szkizofréniától is. A betegség fő tünete a kóros lesoványodás, amely együtt jár olyan testi tüne&tekkel, mint a menses elmaradása, a bőr kiszáradása, keringési zavarok és a végtagok kóros elszíneződése. A testi tünetek mellett megfigyelhető az érdeklődés beszűkülése, dacos viselkedés, hallucinációk,depresszív hangulat és szuicid késztetés.
A betegség kialakulásában leggyakrabban családi okok dominálnak: elhallgatott konfliktusok, túlzott gondoskodás, az anya túlzott domináns szerepe a családban, irreális követelmények, valamint visszafojtott, eltitkolt érzelmek A betegség patogenezisében szerepelhetnek más okok is, mint például gyász, böjt, táplálkozási szokások és testsémazavar. A testséma zavarát, asaját testről alko&tott téves képalkotást számos kísérletben igazolták. Túl a felsorolt okokon a kétes szépségés karcsúságeszmények társadalmi befolyásolása hozzájárulhat a betegség kialakulásához. A terápiát megnehezíti az a tény, hogy csak nagyon kevés anorexiás jelentkezik magától a kezelésre. Általában tagadják a kezelés szükségességét, nem látnak problémát a kóros lesoványodásban. Az ellenállás gyakran odafajul&hat, hogy a beteget kényszertáplálásnak kell alávetni azért, hogy javítani
lehessen az állapotán, esetleg, hogy megmentsék az életét. A
betegben elhatalmasodó kétségbeesés oda vezethet, hogy halálra éhezteti magát. (Statisztikák szerint 100 anorexiás beteg közül körülbelül 10 éhen hal.) Az anorexia terápiája korházi felvételt igényel. A szomatikus kezelés mellett hosszan tartó
pszichoterápiás kezelésre van szükség. Legsikeresebbnek a mélylélektani és humanisztikus terápiás eljárások, valamint a viselkedésterápiás módszerek bizonyultak.
5. Érrendszeri pszichoszomatikus zavarok
Az erős emóciók – harag, düh, szorongás – hatása a szívre és az érrendszerre közismert. Normális körülmények között is az érzelmi feszültséggel járó helyzetekben (vizsga, felelés, nyilvános szereplés) pulzusszámnövekedés, szívszúrás vagy vérnyomás&módosulás tapasztalható. Ezek nem tekinthetők patológiás reakcióknak. Akkor beszélünk pszichoszomatikus zavarról, ha a szívfájdalmak és a palpitációk nagy intenzitással és gyakorisággal jelentkeznek, félelemmel vagy más negatív szubjektív átéléssel kísérve. Természetes, hogy a pszichoszomatikus jelleg diagnosztizálásához szükséges a szervi és hormonális okok kizárása. A betegség kialakulásában figyelembe kell venni az alkati tényezőket is (az obesitas gyakran társul hipertóniával). A betegséget kiváltó környezeti tényezők közül megemlíthetjük a túlzott ambíciót, az irreális szülői elvárásokat, a gyakori stresszhelyzeteket ésfrusztrációkat, valamint a visszafojtott dühöt és indulati reakciókat. A betegség patogenezisében az is szerepet játszik, hogy a gyermek nem rendelkezik az impulzusok adekvát levezetéséhez szükséges elhárítási mechanizmusokkal. Az érrendszeri pszichos
zomatikus zavaroknak két formája van: szívtáji fájdalmak és hipertónia. A szívtáji fáj&dalmakat félelem, szorongás és nyugtalanság kíséri. A hipertónia kísérő tünetei a szemkáprázás, fülzúgás, reszketés, szédülés és testi feszültségérzés. A kezelésben fontos szerepet játszik az életmód megváltoztatása (mértéktartás, harmónia), a gyógykezelés, viselkedés és mozgásterápia, valamint a relaxációs módszerek alkalmazása

#1 Dr.BauerBela

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése