Mennyire
idegesítsük fel magunkat a gyerek szobájában uralkodó rendetlenség miatt?
Négy gyerekem van. Két fiú, két lány. Az egyik lányom
pedáns, a másik – khm – nem kifejezetten. Az egyik fiam erősen rendszerető, a
másik nem volt az, de úgy 17 évesen egyszer csak megvilágosodott, hogy rendben
élni jó, és azóta pakol a szobájában. Tehát elmondhatom: a lányok és a fiúk
között ilyen tekintetben semmi különbség nincs, egyaránt előfordul rendetlen és
rendszerető mindkét nem körében.A kérdés, hogyan viszonyuljunk hozzá mi.Amíg
kicsik a gyerekek, és mondjuk legóznak, a rendrakás hiánya erőteljes fájdalom
formájában is jelentkezik: legódarabra talán már minden szülő lépett, aki nem,
annak meg meséltek róla. Nos, ha legóra lépsz, hirtelen úgy gondolod, fogod az
egész holmit, és úgy ahogy van, kivágod az ablakon, az ajtón, akárhol, ha ezek
a kölkök nem bírják összepakolni, hát akkor ne legyen nekik…Amikor nagyok,
akkor már nincs szétszórt legó: ellenben a szennyes és a tiszta ruhakupacok,
továbbá a szekrényből kiszanált darabok képesek egészen különleges installációt
alkotni a padlón, helyenként tankönyvekkel tarkítva. A szülő erre a látványra
többféleképpen reagál:
- Becsukja a szobaajtót, úgy tesz, mintha nem látott volna semmit. Kicsit később megkérdezi a szoba birtokosát, rakott-e rendet mostanában. – Persze – hangzik a válasz. Erre megint többféle reakció lehetséges. a) A szülő közli a gyermekkel, hogy most járt ott, és annak a múltkori rendnek nyoma sincs, jó lenne megismételni a tevékenységet. b) Nyel egy nagyot, és úgy tesz, mintha hinne neki. c) indulatosan – immár sokadszor – szólítja fel a gyermeket, mi több, ultimátumot ad neki, hogy ha nem lesz rend x időegységen belül, akkor aztán… Az eredmény: a szülő háborog, a gyerek méltatlankodik.
- Odahívja a gyermeket, és számonkéri. “Mi ez itt???” A gyerek szerint persze nincs ott semmi gond, de a szülő másképp látja. Vagy felszólítja a gyereket, hogy most azonnal tegyen rendet, esetleg még segít is neki, hogy gyorsabban haladjanak. Pakolás közben aztán felhúzza magát a sok apró kacaton, amelyek megléte eleve gátolja az oly áhított rend tartós fenntartását. A szülő háborog, a gyerek méltatlankodik.
- Szó nélkül rendet rak, majd közli a gyermekkel, hogy ez volt az utolsó, de tényleg, és hogy legközelebb ki fogja szórni azokat a cuccokat, amelyeket a kamasz nem bír eltenni a földről. És háborog. A gyerek meg méltatlankodik. Persze, tudom, vannak olyan angyali tüneményes anyukák, akik mosolyognak a századik alkalommal is az összeszórt kupacok láttán, na, hát én nem ilyen vagyok. Amíg kisebbek voltak a gyerekek, sokszor veszekedtem velük a rendetlenség miatt; aztán kitaláltuk, hogy minden nap csak tíz percet pakoljanak – ez egy darabig működött is. Kitaláltuk, hogy mindenki elvállal egy bizonyos részfeladatot, amit az adott napon teljesítenie kell – ez is csak kis ideig működött. Aztán elértek egy bizonyos életkort, és a helyzet megoldódott. nem mondom, hogy tökéletes, de sokkal jobb. Még a legkisebbre várunk, hogy benne is megérjen végre az igény, de arra rájöttem, hogy a gyerekek szobájában kialakult rendetlenség miatt teljesen felesleges idegeskedni. A jó hangulatú otthon sokkal fontosabb, mint az, hogy vajon rend van-e.
A rumli egyébként állítólag
egyébként segíti a kreativitás kibontakozását; nos, ha ezen múlik…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése