Keresés: gyermekek orvosi cikkekben - Children medical articles: Search box

2020. február 10., hétfő

Halálos gyermekbalesetek - így kerülhetjük el a tragédiákat!


 

Amikor előkerülnek a biciklik és a focilabdák, az ugrókötelek és a görkorcsolyák, akkor az önfeledt játék néha tragédiába torkollik. Tudta, hogy az egy évnél idősebb gyermekek között a leggyakoribb halálok a baleset? Védje meg gyermekét!

Ebben hal meg a legtöbb kisgyermek!

"A közlekedési balesetek során elszenvedett sérülések okozzák a legtöbb halált ebben a korcsoportban. A gyerekek figyelme még szórt, ezért gyakoribbak a gázolások is. Ez szinte minden esetben súlyos sérüléseket okoz, hiszen a gyermek testét nem védi semmi.

Ez is balesetveszélyes!
Minél kisebb a gyermek, annál valószínűbb a súlyos sérülés esélye. Tavasztól a sportbalesetek száma is megnövekszik. Nyáron pedig a vízbefulladás okoz sajnos sok halálesetet" - hívja fel a fegyelmet dr. Krivácsy Péter az Országos Mentőszolgálat Gyermeksürgősségi Módszertani Csoportvezetője, a K&H gyógyvarázs egészségügyi-program zsűritagja.

"1 és 18 éves kor között az összes többi betegségben együttvéve is kevesebben halnak meg, mint sérülések miatt. 5 év alatt annyi gyermek hal meg balesetben, amennyi egy átlagos általános iskola tanulóinak száma! Tapasztalatunk szerint a gyermekbalesetek harmada tavasszal és a nyári hónapok elején a szabadban töltött játékok során történik. A téli tétlenség után a szobából kimozdulva végre itt a játék, a mozgás lehetősége. A gyermekek viszont éppen életkori sajátosságaik - testi adottságuk, fejlődő személyiségük - miatt nem képesek előre gondolkodva a veszélyekre felkészülni, ezért sokszor kerülnek balesetveszélyes helyzetekbe" - mondta Dr. Kassai Tamás Fővárosi Önkormányzat Péterfy Sándor Utcai Kórház Rendelőintézet és Baleseti Központ Gyermek-traumatológiai Osztályának osztályvezető főorvosa.

Mire kell vigyázni?

A közlekedés, a kerékpározás, illetve egyéb szabadtéri- és sport játékok során elszenvedett balesetek sok esetben megelőzhetők és elkerülhetők. Ha a szülők és a felnőtt környezet körültekintőbb lenne és betartana bizonyos óvintézkedéseket, a legtöbb baleset nem történne meg.

"Gyakorló gyermek-traumatológusként, gyermek-mentőorvosként úgy tapasztalom, hogy a balesetek sok esetben megelőzhetők lennének. A szülők felelőssége elsődleges: a gyereket sohasem szabad felügyelet nélkül hagyni. A veszélyes tevékenységek, fulladások, mérgezések, balesetek gyakran olyankor jönnek létre, amikor a gyermekek egyedül maradnak, unatkoznak. Minden olyan társadalmi aktivitás, szerepvállalás, ami erre felhívja a figyelmet, sokszorosan megtérül. Ha már egy balesetet is sikerült megelőzni, nem dolgoztunk hiába" - mondta Dr. Kassai Tamás.

videóBetegvizsgálat

A tapasztalt traumatológus arra is felhívta a figyelmet, hogy a szülőknek is be kell tartaniuk alapvető szabályokat, ezzel sokat tehetnek a szerencsétlenségek elkerüléséért. Autózás során a gyermek korának megfelelő méretű, helyesen alkalmazott biztonsági gyermekülés életmentő lehet. Ennek használata elengedhetetlen, és nincs olyan rövid út, amit enélkül lehetne megtenni! A szakorvos kezelt már olyan gyermeket súlyos sérüléssel, akit az édesapja csak pár háztömbbel arrébb vitt kocsival - de ez idő alatt szenvedtek balesetet - önhibájukon kívül. Nincs tehát olyan kibúvó, hogy csak 5 percre van innen a cél, ezért nem kötöm be a gyermeket - a baj bármikor megtörténhet.

A közlekedési szabályok szerint már az újszülöttet is csak biztonságosan becsatolható hordozóban szabad hazahozni a kórházból. A kisgyermekeket kerékpáron is csak gyermekülésben lehet szállítani. A nagyobbak először gyalogosként, majd kerékpárosként vesznek részt önállóan a közlekedésben. Dr. Kassai Tamás arra is felhívta a figyelmet: a szülők felelőssége, hogy a kerékpárra csak bukósisakkal szálljon a gyermek, hiszen így súlyos koponyasérülések előzhetők meg. Európa sok országában kötelező a bukósisak viselése minden kerékpározó, görkorcsolyázó gyermek számára.

Ha már megtörtént a baj

Ha felmerül a gyanú, hogy a gyermek megsérült, nem szabad halogatni, mielőbb meg kell mutatni szakembernek.

"A szülők, laikusok képzése a baleset-megelőzési munkánk része. Sajnos sok olyan tévhittel találkozunk, ami akár életveszélyes lehet, például "nincs baja, mert alszik", "nem tört el, mert tudja mozgatni a karját", "nem kell mentő, elbírom én is, be tudom vinni az orvoshoz".
Szintén fontos, hogy a szülők, pedagógusok ismerjék az alapvető elsősegély-nyújtási feladatokat, információkat. Magasból esés, közlekedési baleset után, fejsérülés vagy gerincsérülés gyanúja esetén a sérültet nem szabad mozgatni, le kell fektetni, és mentőt kell hívni.
Fontos!
Telefonáláskor mondja el a mentőknek, hogy hol a baleset, mi történt pontosan, hányan, és nagyjából milyen sérülést szenvedtek el. Ne tegye le a telefont, míg a mentőirányító összes kérdésére nem válaszolt!

A legfontosabb információkat el kell tudni mondani a mentőszolgálat munkatársának, mert ezen adatok nélkül csak késlekedéssel érkezik a segítség. Fejsérüléskor eszméletvesztés, tudatzavar, álmosság, fejfájás, szédülés, hányinger, hányás jelentkezik - ilyen tünetekkel orvosi vizsgálatra, kórházi ellátásra van szükség. Hasi, mellkasi sérülések esetén a belső szervek sérülését csak kórházi vizsgálattal lehet kizárni. Ha egy végtagsérülés után megduzzad, vagy fájdalmas, vagy nem tud minden mozgást kivitelezni, akkor gyermek baleseti ellátására van szükség. A nagy deformitással járó törést elszenvedett sérültet (például könyök vagy combcsonttörés) csak mentővel és megfelelő rögzítés, fájdalomcsillapítás mellett szabad kórházba szállítani - hívta fel a figyelmet a tudnivalókra a szakember.

"A mentőegység a kiérkezés után felméri a helyzetet, megteszi a legfontosabb lépéseket, mint például a légzés, az oxigénellátás biztosítása vagy szükség esetén a vérzéscsillapítás és a nyaki gerinc rögzítése. Sérült gyermeknél más fontos teendők is vannak: a sérült végtagok rögzítése, a fájdalomcsillapítás is elengedhetetlen. Amellett, hogy gyorsan kell ellátni a beteget - hiszen fontos, hogy mielőbb kórházba kerüljön - elengedhetetlenül fontosak a jó minőségű, korszerű eszközök, melyekkel a sérült állapota javítható, fájdalma és szenvedései csökkenthetőek. Emellett épp annyira fontos, hogy a mentőszemélyzet jól képzett és empatikus legyen a kis sérülttel, hiszen egy kis beteg több törődést, vigasztalást igényel, mint egy felnőtt" - tette hozzá dr. Krivácsy Péter.

Miután a mentők elszállították a sérült gyermeket a kórházba, fontos, hogy a kis beteg gyermekbarát környezetben találja magát.

Gyermekekre szabott ellátás
Amellett, hogy ezáltal a félelme is oldódik, biztonságban érzi magát és a barátságos környezet segít kialakítani a bizalmat - a gyermek és szülei részéről egyaránt - a kórházban dolgozók felé.

"A mi feladatunk olyan gyermekbarát környezet biztosítása ahol a gyermek inkább óvodában vagy játszótéren érzi magát, mint egészséggyárban. A kezelés során olyan gyermekbarát eszközökkel, módszerekkel kell ellátni a sérült gyerekeket, ami a legkisebb fájdalom, kényelmetlenség, heg, kórházi tartózkodás mellett biztosít maximális stabilitást, gyógyulást, és a mindennapi élethez, játékhoz történő visszatérés lehetőségét. Ezeknek az új módszereknek és eszközöknek beszerzése, bevezetése fontos feladatunk, hiszen katalizátorként hatnak és fejlesztik a gyermekbarát gyermek-traumatológiai ellátást" - foglalta össze Dr. Kassai Tamás.
Forrás: Az információs anyag összeállítása a Fővárosi Önkormányzat Péterfy Sándor Utcai Kórház Rendelőintézet és Baleseti Központ szakértői segítségével, és a K&H gyógyvarázs program együttműködésével készült.

#1 Dr.BauerBela

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése