vagy szándékos formában – valakinek
vagy valaminek kárt, sérelmet vagy fájdalmat okozzon” (Ranschburg 1977, 90).
Számtalan megnyilvánulási formája van: játékát a másik gyermektől erőszakkal
elveszi, bosszantja társait, verekszik, durván beszél, másokat ok nélkül
becsmérel, pusztít és rombol. Leggyakrabban a frusztrációra adott válaszként
jelenik meg. Éppen ezért a dackorszakban sokkal nagyobb a valószínűsége annak,
hogy ez a disszociális viselkedés kialakuljon. A környezeti tényezők közül, az
agresszív viselkedés kialakulásában leggyakoribb kiinduló-pont a szülők
agresszív magatartása, valamint a büntetéssel, veréssel és szeretetmegvonással
történő nevelés. A feszültséglevezetési mechanizmusok hiánya és az énfékek
zavara impulzív cselekvésekhez, úgynevezett „acting-out” típusú féktelen
érzelmi kitörésekhez vezet. Ha az „acting-out” típusú viselkedéseket a
környezet megerősíti (pl. a szülő rendszeresen teljesíti a dü-höngő gyermek
vágyát), akkor kialakulhat az „acting-out” személyiségszervező-dés. Az agresszív
gyermekekkel való bánásmódban kerülni kell, hogy a szülő, illetve a pedagógus: –a gyermeket megszégyenítse, bántalmazza; –agresszivitásával viselkedésmintát nyújtson a gyermeknek; –visszafojtott ingerültséggel bánjon a gyermekkel; –következetlenséget tanúsítson a nevelésben. Az agresszív
viselkedés csökkentését, korrekcióját a kiváltó okok feltárásával lehet
elkezdeni. Szükséges, hogy a szülő és a pedagógus bizalommal és szeretettel
foglalkozzon az agresszív gyermekkel, határozott követelménye-ket támasztva,
feladatokkal ellátva. Sikerrel járhatnak a sport, a fizikai erőfeszí-tést
igénylő munkák, a gondozási és szervezési megbízatások. A prepubertáskorú és
pubertáskorú gyermekek agresszív viselkedésé-nek korrekciója azért is fontos, mert
az agresszív viselkedés a későbbi bűnözői viselkedés egyik fontos összetevőjévé
válhat. A pedagógusok munkája szintén a kompetenciahatárok pontos betar-tásával
kell hogy történjen, az előző részben említett pszichológiai terápia és
mentálhigiénés konzultációk formájában. 2. A hazudozás A hazudozás
értelmezésénél figyelembe kell venni a jelenség gyakorisá-gát és a gyermek
életkorát. Ha nagyon ritkán fordul elő, akkor nem tekinthető patológiás
tünetnek. Ilyenkor rendszerint valamilyen „elfogadhatóbb” gyer-mekkori indítéka
van: félelem, dicsekvés, szolidaritási vagy utánzásos. Szintén nem tekinthető
károsnak az óvodáskori gyermekek fantáziahazugsága sem. Ez abban különbözik a
valódi hazugságtól, hogy a gyermek nem félrevezető szán-
dékkal és céllal teszi, hanem
szubjektív élményeit és vágyait a valósággal azonosítja. Éppen ezért nem helyes
büntetni a fantáziahazugságot, hiszen alap-vetően különbözik a szándékos
félrevezetéstől. Fontos elkülöníteni a disszociális jellegű kóros hazudozást
más kóros jellegű hazudozástól, amelyek bizonyos személyiségzavaroknál
(unipoláris má-nia, hisztériás neurózis stb.) tünetként megjelenhetnek. A
disszociális hazudo-zás hátterében a gyermek érzelmi zavara található.
Hazudozása szembefordu-lást jelent a felnőttel, amelyben kárpótlást talál az őt
ért sérelmek miatt. Az ilyen gyermek gyakran sértődékeny, magányos, lehangolt,
és általában bizalmatlan az emberekkel szemben. Szeretetteljes bánásmóddal,
odafigyeléssel és megfelelő feladatokkal a szülők és a pedagógusok jó irányba fejleszthetik
a gyermek magatartását. 3. A lopás A tünet súlyosságának megítélésében itt is
figyelembe kell venni a jelen-ség gyakoriságát és indítékát. Arra is figyelni
kell, hogy más személyiségzavar kísérő tüneteként is megjelenhet (pl. az
unipoláris mániánál). A disszociális jel-legű lopás indítéka lehet mások
szeretetének megszerzése vagy kárpótlás az elveszett kapcsolatért. Ezeknél a
lopásoknál egyértelműen lehet tapasztalni, hogy a lopás célja nem az anyagi
javak megszerzése. Felbomlott családoknál és állami gondozásban nevelt
gyermekeknél gyakori megnyilvánulás. Nem tartozik a súlyos disszociális tünetek
közé, de ha a gyermek rendszeresen meglopja a környezetét, fennáll a veszélye
az antiszociális szemé-lyiség-fejlődésnek. 4. A csavargás A csavargásnak számtalan
kóros és nem kóros formáját különböztethetjük meg. Szintén számolnunk kell
azzal, hogy bizonyos pszichés zavaroknál (epilepszia, hisztériás neurózis,
enkefalopátia) a csavargás, kóborlás az adott betegség tünetegyüttesének része
lehet. Enyhébb formában a pre-pubertáskorú gyermekek önállósodási törekvéseként
vagy kalandvágyaként értelmezhetjük. Bár ez csak játékos formája a
csavargásnak, többnyire szórako-zás céljából történik, mégis jelez egyféle
szembehelyezkedést az iskolával és a szülőkkel. Prepubertáskorban az is
megtörténhet, hogy a gyermek megszökik az igen szegény, nehéz és traumatizáló
életkörülményeiből. Súlyosabb traumák esetén kialakulhat egy reaktív
depressziós állapot, amely rendszeres elszökést és kóborlást eredményezhet. Így
kialakulhat a kényszeres jellegű neurotikus csavargás. Ez utóbbi esetben a
gyermek elcsavargása teljesen normális reakció-nak, egészséges
személyiségjegynek tekinthető (sajnos gyakran előfordul, hogy
ebben az esetben is a gyermeket
tekintik patológiásnak, és nem a környezetét). A csavargásnak ez a formája
disszociális tünetnek tekinthető. Gyakran előfor-dul az állami gondozottaknál
és az örökbefogadott gyermekeknél (statisztikai adatok szerint a csavargó
gyermekek mintegy 60 %-a intézetből szökött meg). A csavargás hátterében tehát
eltérő érzelmi, indulati konfliktusok, különböző traumák és kilátástalan
élethelyzetek húzódnak meg. A csavargás mint reakció ezekre az élethelyzetekre
nem oldja meg az érzelmi problémákat. Ráadásul a csavargó gyermek ki van téve
számtalan veszélynek: deviáns csoportok, alko-hol, drog, pedofil személyek stb.
Éppen ezért indokolt ezeknek az eseteknek a pszichoterápiás kezelése, és ezzel
párhuzamosan a kiváltó okok megszüntetése. A probléma kezelése eltér attól
függően, hogy családban vagy nevelőotthonban történik. A pedagógusok
kompetenciája főleg a tünet felismerésére, a körülmé-nyek tisztázására és a
gyermek pszichoterápiás kezelésének javaslására kor-látozódik. Mivel a legtöbb
csavargásnál az intim kapcsolatok hiánya, valamint a kielégítetlen
biztonságszükséglet tapasztalható, ezért a pedagógusok a gyermek iskolai
élethelyzetének javításával ezeket a hiányállapotokat csökkenthetik, aktív
részei lehetnek a terápiás folyamatnak. Pszichoszomatikus
zavarok és betegségek A test és a lélek működésének
kölcsönhatása (test-lélek párbeszéde) nem újkeletű szemlélet. Az érzelmi átélés
például a féktelen szívdobogást és a légzés felgyorsulását idézi elő. Fordított
esetben a testi reakciók a krónikus gyomorpanaszok szorongást, félelmet,
ingerlékenységet okozhatnak. Tehát a test megbetegedései pszichés megbetegedést
eredményezhetnek, illetve a lélek megbetegedései szervi (szomatikus)
megbetegedésekhez vezethetnek. A test és lélek kölcsönös egymásra hatásával
foglalkozó tudományos kutatási irányzat a pszichoszomatika (a megjelölés a
görög „pszükhé” (lélek) és szoma (test) szavakból tevődik össze). A
pszichoszomatikus szemlélet kialakulásában fontos szerepet játszott Alexander,
aki az 1930-as évektől foglalkozott belgyógyászati osztályon kezelt szomatikus
betegségek (gyomorfekély, asztma, vérnyomás) pszichés eredetének vizsgálatával
(Murányi Kovács Endréné 1991). A pszichoszomatikus betegségek meghatározásában
a legfontosabb meghatározás L. Kreisler nevéhez fűződik. Véleménye szerint a
pszichoszo-matikus betegségek olyan szervi megbetegedések, amelyek
kialakulásában egyértelműen kimutatható a pszichés determináltság. Kreisler azt
is hangsúlyozza, hogy mindig valódi fizikális betegségekről van szó, nem olyan
organikus betegségekről, amelyek a központi idegrendszer
működését érintik, mint pl. az
epilepszia vagy az oligofrénia. Szintén kizárja a pszichoszomatikus kórképből a
neurózisokat és a pszichózisokat (Demcsákné Dr. Kelen Ilona 1982).
Agyermekkoripszichoszomatikus kórkép intenzitása és gyakorisága na-gyon eltérő
formában jelentkezhet. Ezeknek három formáját különíthetjük el:
1.pszichoszomatikus reakció, 2.pszichoszomatikus zavar, 3.pszichoszomatikus
betegség. A pszichoszomatikus reakció fokozott fiziológiás működésben (sírás,
hányás, nyáladzás, hadonászás) nyilvánul meg. Ezek érzelmileg fűtött
helyzetekben felerősödnek. Bár nem tekinthetők kórosnak, ezek gyakorisága
vészjelzés lehet, melyre érdemes odafigyelni. A pszichoszomatikus zavaroknak
számos megnyilvánulási formájátismerjük (pl. affektív apnoé, gyomorfájdalmak
stb.), kialakulásukban örökletes, alkati és környezeti tényezők játszanak
szerepet. Az időben elkezdett terápia legtöbbször sikerrel jár. A
pszichoszomatikus betegségek esetén a szervi érintettség nagy-mértékben
kimutatható. Bár kialakulásában infekciós, immunológiai és allergiás
mechanizmusok is szerepet kapnak, a pszichológiai determináltság egyértel-műen
bizonyítható. A klasszikus orvosi gyakorlatban egyre inkább elfogadott a
pszicho-szomatikus szemlélet. A betegség kezelésében az első lépés az, hogy
klinikai vizsgálatokkal, megbízható pontossággal kizárják a betegség organikus
eredetét. Sokszor nehéz a testi és lelki determináltság megállapítása, főleg
azokban az esetekben, amikor a betegség testi kezelése javuló tendenciát mutat
(pl. asztma). Az sem ritka, hogy a test és lélek gyógyítása együttesen folyik.
A következőkben a gyermekkorban előforduló pszichoszomatikus zavarokat mutatjuk
be. 1. Alvászavarok Az alvászavarokat mindig komolyan kell venni, bármilyen
intenzitással és bármely életszakaszban jelentkeznek. Kialakulásukban az
ébrenléti állapot-ban átélt konfliktusok és traumatizáló tényezők mellett
szerepet játszhatnak a gyermek alvásigényeinek figyelmen kívül hagyása, a nem
megfelelő alvási körülmények, valamint ha a gyermek otthoni és bölcsődei (vagy
óvodai) alvásszokásai ellentétesek. A gyermek alvászavara nagymértékben kihat a
család valamennyi tagjának az életére. A gyermek éjjeli nyugtalansága,
alvászavara miatt a szülők nem tudnak pihenni, emiatt nem tudják kellően
végezni mun-
kájukat otthon és a munkahelyükön.
Így a rosszul alvó gyermek nemcsak saját életmódját és alkalmazkodását nehezíti
meg, hanem környezetéét is. Álmatlanság Bár nem minden szakirodalom említi a
pszichoszomatikus zavarok kategóriájában, mégis annak tekinthetjük, mert
kialakulásában olyan szervi okok játszhatnak szerepet mint a
pajzsmirigytúltengés vagy magas vérnyomás. Többnyire azonban stressz, lelki
konfliktusok, szorongások húzódnak meg a zavarok hátterében. Nem átmenetileg
jelentkező álmatlanságról van szó. A tünetek: a gyermek nehezen alszik el,
sokszor felébred, korán és fáradtan ébred. Ilyenkor a gyermek ingerült,
szétszórt és gyengén teljesít. Gyak-ran más tünetekkel – például hasfájás –
együtt jelenik meg. Mivel más pszichés zavar (depressziós neurózis, szorongásos
neurózis, neuraszténia) kísérő tünete is lehet, ezért csak akkor értelmezzük
pszichoszomatikus zavarként, ha ez az egyetlen domináns tünet. Súlyosabb,
krónikus álmatlanság esetén pszichoterá-pia (pl. relaxációs módszerek)
szükséges, enyhébb zavaroknál gyakran segítenek a jól bevált „otthoni
módszerek”: esti séta, korai vacsora, olvasás elalvás előtt, ugyanabban az
időben történő lefekvés stb. Lidércálom Patológiás alvásnak tekinthető, amelyet
mind a gyermek, mind a környezete traumatikusnak él meg (Demcsákné Kelen Ilona
1982). Az előidéző okok az ébrenléti állapotban átélt történések (néha komoly
konfliktusok, néha banális történések). A gyermek nyugtalanul alszik, álmából
felriad, felismeri környezetét, majd némi nyugtatásra elalszik. Reggel visszaemlékszik
a történ-tekre. Pavor nocturnus (éjszakai felriadásos rémálom) Hátterében
súlyosabb traumák és konfliktusok lehetnek, mint az előző formánál.
Leggyakrabban a szigorú (esetleg brutális) nevelési módszerek, a fenyegetés és
büntetés, valamint a megakadályozott dacreakció következménye-ként jelenik meg
(Murányi Kovács Endréné 1991). Tünetei is a legriasztóbbak a környezet számára.
Általában 1-2 órával a lefekvés után jelentkezik. A gyermek egyre
nyugtalanabbul forgolódik, majd hirtelen felriad, összefüggéstelen kiál-tásokat
hallat, izgatottan dobálja magát, esetleg védekező mozdulatokat tesz. Tágra
nyílt szeme egy bizonyos pontra irányul, és környezetéről nem vesz tudomást.
Csak ritkán, a teljes felébredés után ismeri fel környezetét. Néhány percig tartó
roham után elalszik. Reggel nem emlékszik a történtekre.
Szomnambulizmus A gyermek nyugodt
alvás helyett elhagyja az ágyát, és anélkül, hogy felébredne ide-oda járkál,
értelmetlen szavakat mond és hadonászik. Az okok szintén a nappali
feszültségekben, konfliktusokban és aka-dályoztatásokban kereshetők. A
meghiúsult álom funkcióját töltik be, a kívánságok, vágyak és feszültségek,
pszichoszomatikus tevékenységek formájá-ban történő levezetéseként
értelmezhető. Leggyakrabban 6-7 éves korban jelentkezik, és prepubertáskorban
spontán megszűnési tendenciát mutat. A lidércálom, a pavor nocturnus és a
szomnambulizmus az említett negatív hatásokon kívül megakadályozzák a szervezet
regenerálódását és meg-zavarják az álmok feszültségcsökkentő, konfliktusokat
elaboráló hatását is. Súlyos alvászavarok esetén a viselkedésváltozás csak
tartós pszichoterápiával érhető el. Az álmatlanságnál felsorolt módok (séta,
korai vacsora stb.) ezeknél a zavaroknál nem segítenek, de a prepubertáskorú
gyermekek egyszerűbb relaxá-ciós gyakorlatok elsajátítására képesek, amellyel
csökkenthetők az alvászavarok. 2. Pszichoszomatikus fejfájások A fejfájás
gyermekkorban és felnőttkorban egyaránt gyakori pszicho-szomatikus zavar. A
pszichoszomatikus jelleg megállapításához szükséges az orvosi vizsgálatokat
elvégezni, hogy az esetleges szervi okokat (pl. heveny infekció, érrendszeri
zavarok) kizárjuk. Már 4-5 éves korban jelentkezhetnek a tünetek, de
leggyakrabban az iskolakezdés és a prepubertás időszakában jelentkezhetnek. A
pszichogén fejfájások mögött különböző emocionális zava-rok, konfliktusok és
környezeti traumatizáló tényezők húzódnak meg. A kiváltó okok között nagyon
fontos megemlíteni az intellektuális gátlást. Ez főleg akkor tapasztalható,
amikor a gyermek irreális intellektuális elvárásokkal kerül szembe. Ilyenkor
csökken a gyermek iskolai teljesítménye, vagy gyakran fejfájás ürügyén mentesül
a számára nehéz és kellemetlen feladat elvégzésétől. Ezek az „előnyök”
megfosztják a tanulót a tanulás, az új felismerések örömétől (Demcsákné Kelen
Ilona 1982). A pszichogénfejfájásoknak két nagy csoportja van: 1.tenzióval járó
fejfájások, 2.migrénes jellegű fejfájások. Tenzióval járó fejfájások Ez a
típusú fejfájás általában kétoldali, diffúz, tompa és kitartó fájdalom
formájában jelentkezik. Ezt olyan általános tünetek kísérik mint: gyengeség,
rosszullét, fáradtság, sápadt arc
stb. A fejfájásos roham alatt gyakran tapasz-talhatók a nyak és a vállizmok
görcsös összehúzódásai. A két fejfájástípus közül inkább ennél a formánál
valószínűsíthető az intellektuális gátlás szerepe a be-tegség patogenezisében.
Súlyossági fokuk széles skálán mozog, ezért terápiájuk is nagyon eltérő lehet.
Enyhébb formáknál sokat segíthet a masszázs, a simoga-tás, aktív mozgatás,
odafigyelő magatartás és együttérzés. Súlyosabb formáknál a relaxációs
gyakorlatok (pl. autogén tréning) és az adekvát pszichoterápia segíthet.
Migrénes jellegű fejfájás Ennél a formánál a kiváltó okok között az örökletes
tényezők is fontos szerepet játszanak. Nagyon gyakran fordul elő azoknál a gyermekeknél,
ahol egyik vagy mindkét szülő migrénre hajlamos. Tünetei lényegesen eltérnek a
tenzióval járó fejfájástól: általában kétoldali, heves, lüktető fájás, amelyet
hányinger és néha hasi fájdalmak kísérnek. A rosszullét alatt rendszerint
előfor-dul a hányás, amely megkönnyebbülést eredményezhet, és ekkor a gyermek
elalszik. Gyakran fejfájásmentesen, frissen ébred (Kelenné 1982). Bár ez a
típusú fejfájás általában jó képességű gyermekeknél a leggyakoribb, mégsem
zárható ki az intellektuális gátlás szerepe a betegség kialakulásában. Ezt
talán az igazolja leginkább, hogy a vakációk időszakában ezek a gyermekek
gyakorlatilag tünetmentesek. Terápiájuk csak annyiban tér el az előző típusnál
felsoroltaktól, hogy gyógyszeres kezeléssel egészítik ki (főleg azoknál,
akiknél gyakrabban jelentkez-nek a rohamok). 3. Légzőrendszeri
pszichoszomatikus zavarok Az érzelmi megnyilvánulások (félelem, düh, ijedtség,
öröm) hatása a légzőszervek működésére jól ismert mechanizmus. A zavarok nagy
része pszichoszomatikus reakció, illetve pszichoszomatikus zavar szintjén
jelenik meg. Enyhébb formái közé sorolhatjuk az érzelmi feszültséggel járó
helyzetek-ben megjelenő gyakori hangos ásítást vagy csuklási rohamot. Szintén
pszicho-szomatikus reakciónak tekinthető az irritatív jellegű köhögés is. Nem
ritka, hogy a köhögési rohamok olyankor jelenek meg, amikor a gyermek iskolába
indul, vagy feleléshelyzetbe kerül. Ilyenkor a köhögés „előnyökkel” járhat,
ugyanis a kellemetlen helyzet elkerülését eredményezheti. Ennek ellenére aligha
feltételezhető a gyermek viselkedésének tudatos jellege. Később előfordulhat,
hogy a gyermek rájön arra, hogy köhögésével elkerülheti a számára kellemetlen
helyzeteket, és tudatosan is előidéz köhögési rohamokat. Így a kezdeti
pszichogén köhögés krónikussá válhat. Ilyenkor a
gyermek súlyosabb érzelmi konfliktusaira lehet gondolni. Sírógörcs (affektív
apnoé) Főleg a lányoknál tapasztalható pszichoszomatikus zavarról van szó. A
fiúknál ritkán jelennek meg ilyen megnyilvánulások, ezek nagyon súlyos
konfliktusokra utalnak. A sírógörcs nagyon változó intenzitású lehet, a
legeny-hébb formától az eszméletvesztéssel járó megnyilvánulásig. A sírógörcs
megjelenésének leggyakoribb időpontja a 2-3 éves életkor. Kialakulásában az
előző formáknál említett okok mellett fontos szerepet játszik a szülői modell
és a környezet megerősítése is. A terápiában az okok meg-szüntetése mellett a
családterápia és a viselkedés dekondicionálása játszik fontos szerepet. Asztma
(astma bronchiale) Korábban a betegség patogenezisében kizárólagosan alkati
tényezők és immunológiai feltételezések érvényesültek. A modern klinikai
szemléletben egyre inkább érvényesül a pszichés determináltság elve. A betegség
egyoldalú pszichoterápiás vagy egyoldalú szomatikus megközelítése nem vezethet
tartós sikerhez. A kórkép létrejöttéhez nem elégséges az asztma etiológiájában
sze-replő szomatikus tényezők jelenléte, ehhez szükségesek a pszichés tényezők
is. Fordítva is igaz: csupán lelki okokból nem alakul ki asztma. A betegséget
ki-váltó pszichés tényezők közül fontosnak tartjuk az anya–gyermek kapcsolat
zavarát, a túlzottan féltő gondoskodást, valamint a környezet túl szigorú
elvárá-sait. Főleg az anya–gyermek kapcsolat zavarának következményeként
kialakul egy olyan magatartás, amelyre jellemző, hogy a gyermek semmihez és
senkihez sem kötődik igazán. Ez voltaképpen jelzi az egymáshoz tartozás és az
egy-másba való kapaszkodás ösztönének sérülését. Az asztmás rohamokat gyakran
kísérik ingerlékeny magatartások, agresszív megnyilvánulások és szorongások. A
terápia szomatikus gyógymódok és gyógyszerek alkalmazása mellett kiterjed a
relaxációs módszerek alkalmazására, valamint egyéni és családterápiára. 4.
Táplálkozási és emésztési zavarok Kísérletileg bizonyított az agyi működés
(limbikus lebeny, hypotha-lamus) hatása az evési késztetésre és a
táplálékfelvételre. Szintén jól ismert a noradrenalin és származékainak hatása
az étvágy fokozására vagy csökken-tésére. Tehát a táplálkozás szomatikus
szabályozását aligha lehet vitatni. Organikus betegségekben szintén fizikális
ere
#1 Dr.BauerBela
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése