A félénk gyerekről

A mai szülők általában az aktív, élénk, tevékeny gyerekeket szeretik. Azokat a lányokat &ea

A mai szülők általában az aktív, élénk, tevékeny gyerekeket szeretik. Azokat a lányokat és azokat a fiúkat, akik ismeretlen emberek között is egy-kettőre feltalálják magukat, mindig szépen, hangosan köszönnek, és udvariasan, készségesen, a kérdező szemébe nézve válaszolnak ? a legostobább ?felnőttes? kérdésekre is. Pedig ez nem volt mindig így; a múlt század elején a felnőtt világ általában az olyan gyerekeket értékelte, akiket látni lehetett ugyan (ha valaki meg akarta nézni őket), de hallani szinte soha; a tisztelettől rendszerint elcsuklott a hangjuk, és még taknyos orrocskáikat is lehetőleg halkan szívták, nehogy megzavarják a méltóságteljes ?öregek? társalgását.

Ma az ilyen gyerekek aggodalmat ébresztenek a szülőben. ?Hiába kérem, nem köszön az ismerősöknek ? panaszkodik az anyuka ?, és még, ha felel is a kérdésekre, akkor is motyogva teszi, a világért sem nézne a szemébe annak, akihez beszél.? ?Félénk ? mondja a másik szülő ? otthon remekül eljátszik egyedül, de a többi gyerek között visszahúzódó, magányos.?. Lényegében ugyanezt hangoztatja az óvónő és a tanítónő is a szülői értekezleteken: ?Valami nincs rendben ezzel a gyerekkel: nem beszél, nem barátkozik, a közös játékokban alig-alig vesz részt. Leginkább egyedül játszik, mintha arra vágyna, hogy a többiek észre se vegyék.? A szülő pedig aggódik ? ráadásul zavarban van és szégyelli magát, mert mindezt a pedagógus úgy mondja, mintha gyanakodnék: a családi élet diszharmóniája okozhatja a gyerek visszahúzódását. Évek óta készülök arra, hogy a ?félénk? gyerekekről írjak, és jellemző módon még a most megjelent könyvemből is kifelejtettem őket. Ebben a cikkben ? és a következőben is ? ezt a mulasztásomat szeretném pótolni. Nézzük először: milyenek is a gyerekek, akiket az aggódó szülők ?félénkeknek?, ?szorongóknak? írnak le, és attól tartanak, hogy magányosak, nincs önbizalmuk és képtelenek beilleszkedni a közösségbe, amelyhez tartoznak. Említettem már, hogy csendesek, idegenek között, nagy társaságban rendszerint visszahúzódók (A kisebbek hasonló helyzetben könnyen nyafogósakká válnak, sírnak, ?haza akarnak menni?.) Nem szeretnek köszönni, és gyakran kifejezetten ?mamlasz? benyomást keltenek, mert nem néznek az ismerős felnőttre, aki beszél hozzájuk, és még bizonytalan, elmosódó, alig hallható válaszra is csak anyu villámló tekintete készteti őket. Otthon persze beszédesebbek, de mégsem egészen olyanok, mint a többi gyerek. ?Érzékenyek?; hiába mondja apu, hogy ?katonadolog?, mégis sírnak, ha megütik magukat, napokig, hetekig gyászolják elpusztult kedves háziállatukat, ingükből, blúzukból ki kell vágni a címkét, mert ?idegesíti? őket, furcsa, zavarba ejtő kérdéseket tesznek fel, nem bírják a zajt (ha a televízió vagy a rádió hangosan szól, befogják a fülüket), aggasztóan válogatósak (csak néhány megszokott ételt hajlandók megenni), és akkor játszanak a legszebben, legelmélyültebben, ha egyedül vannak. Itt az ideje, hogy megfogalmazzam: a ?félénk? gyerekek valójában nem félnek, nem szoronganak és nincs önbizalomhiányuk sem! Egyszerűen arról van szó, hogy olyan idegrendszeri adottságokkal, olyan temperamentumjellemzőkkel születnek, melyek érzékenyebbekké teszik őket a többi gyereknél. Mindannyian rendelkezünk egy magunkkal hozott, speciális ingerküszöbbel; ha a külvilágból érkező ?kihívások? ? zajok, problémák, változások, környezeti ?provokációk? ? alatta maradnak ennek a küszöbnek, akkor unatkozunk, nyugtalanul keresünk új és új élményeket. Ha viszont a kihívások meghaladják a velünk született küszöbhatárt: visszahúzódunk, ?egy kis csendre?, ?egy kis nyugalomra? vágyunk. A ?félénk gyerekek? alacsony küszöbértékkel születnek, vagyis a külvilágból érkező ingerek nagyon gyorsan elérik azt a határt, mely az embert meghátrálásra készteti! Nem a bátortalanság, nem az alacsony önértékelés készteti ezeket a gyerekeket arra, hogy visszahúzódjanak a zajok, a nyüzsgés, a társaság zsibongása, vagy a hirtelen változások elől, hanem a szervezet belső önvédelme, amikor a külvilág ingerhalmaza átcsap a genetikailag meghatározott gáton! Napjainkban az olyan gyerekeket szeretjük ? gyorsan megjegyzem, hogy a felnőtt világban is az ilyen típusú embereket becsüljük igazán ?, akik magas ingerküszöbbel születnek: harsányak, mozgékonyak, szeretik a társaságot, és gyorsan ? gyakran kellő megfontolás nélkül ? reagálnak. Sok szülő és sok pedagógus próbálkozik azzal ? rendszerint sikertelenül ?, hogy a ?félénk gyerekeket? ilyen aktívakká, mozgékonyakká, ?szociábilasakká? nevelje. Pedig ezek az érzékeny gyerekek ? azt javaslom, ne nevezzük többé ?félénkeknek? őket, hiszen ez a jelző olyan, társadalmilag előnytelen vonást tulajdonít nekik, ami ezekre a gyerekekre egyáltalán nem jellemző ? számos figyelemre méltó, egyértelműen pozitív tulajdonsággal rendelkeznek, melyeket ? ahelyett, hogy értékelnénk és fejleszteni próbálnánk ? gyakran figyelmen kívül hagyunk. De ezekről legközelebb?

#1 Dr.BauerBela

---