Mint tehetetlen átélője és eleven tanúja az elmúlt századok
tömeggyilkos járványainak amik millió számra szórták a halált a mindenkori
reménységek a gyermekek soraikban.Sajnos én is a kimondhatatlan fájdalom és a
tehetetlenség vérlázító érzésével kellet végignéznem az ártatlanok
haláltusáját./diftéria,skarlát.járványos gyermekbénulás/Most arról a csapat történetéről írok aki megvívta
a XX dik század legnehezebb,legemberibb,legméltóbb küzdelmét sok emberi és anyagi áldozattal és
nemzetközi összefogással. Az ideológiák,izmusok,habrangy politikai bábuk meg
sem említik őket pedig ez volt a történelem legnagyobb összefogása az emberi
lét védelmében.
Legyen áldott és szent az emléke ezen csapat minden
tagjának.
A betegség már egészen biztosan az ókorban is jelen volt, de
csak a 19–20. században öltött járványos méreteket. Az első klinikai
leírás Michael Underwood-tól
származik, aki 1789-ben készített először feljegyzést a betegségről. Külön
betegségként először Jakob Heine kezelte 1840-ben. A betegséget okozó
poliovírust Karl Landsteiner azonosította 1908-ban. Az 1900-as évek elejétől
nagyobb járványok törnek ki világszerte.Albert Bruce Sabin 1935-től a New York-i
Rockefeller Intézet kutatóorvosaként kezdett foglalkozni a gyermekparalízissel.
A második világháborúkitörése némileg lassította
a fejlesztéseket. 1938-ban Franklin D. Roosevelt, – aki maga is a
betegség titkolt áldozata volt – megalapította a Gyermekparalízis Nemzeti
Alapítványt, amely célja a megfelelő védekezés megtalálása volt. 1949-ben Thomas H. Weller, Frederick Robbins és John F. Enders amerikai kutatók
sikerrel kitenyésztették a vírust Eredményeiket 1954-ben Nobel-díjjal ismerték
el.
1952-ben az Egyesült Államokban az ország történek
legnagyobb járványa tört ki (57 ezer eset, amely háromezer halálos áldozattal
járt), ami elindította a nagy versenyt a betegség megelőzésének kidolgozásáért.
1955-ben április 12-én Dr. Jonas Salk bejelentette,
hogy kifejlesztett egy vakcinát. A vakcina úgy készült, hogy ázsiai rhesusmajmok veseszövetében
tenyésztettek ki poliovírust, amit azután formaldehiddel elöltek.
Salk elsőnek saját magán, majd feleségén és három gyermekén próbálta ki az új
oltóanyagot, amely a laborvizsgálatok alapján is sikeresnek bizonyult. Ezután
példátlan méretű humán kísérletben tesztelték az oltóanyagot. A vizsgálatba
1 800 000 gyermeket vontak be, ezen felül 220 000 önkéntest,
64 000 iskolai és 20 000 egészségügyi alkalmazottat. A program
költsége több, mint 5 millió dollár volt. A tesztelés azért igényelte a
nagyszámú tesztalany bevonását, mert a poliovírus okozta betegség csak a
megbetegedett személyek kis százalékánál okozott bénulást. A teszt sikere után
megindult a Salk vakcina tömeggyártása, ami lehetővé tette a teljes lakosság
immunizálásának megkezdését. Azonban április 25-én a frissen oltottak között
bénulásos eseteket jelentettek. A gyors vizsgálat hamar kiderítette, hogy az öt
nagy gyártó egyike, a Cutter Laboratories termékével oltottaknál
jelentkezett a váratlan komplikáció, amely változatot aztán két nap múlva
visszahívták a forgalomból. Május 8-án leállították az oltásokat. Június 23-án
az Amerikai Közegészségügyi Szolgálat jelentése szerint a beoltottak közül 149
fertőzött személyt találtak, akik közül hatan elhunytak. A lefolytatott
vizsgálatok után végül nem marasztaltak el senkit sem ez ügyben. Ez az
úgynevezett „Cutter-incidens” visszavetette a Salk féle vakcina iránti érdeklődést.
Sabin némi késéssel 1957-re mindhárom bénulást okozó
vírustípusból sikeresen létrehozott egy legyengített, de élő törzset. Az így
kifejlesztett Sabin-csepp szájon át adható védekezés volt, ami a bélfalon
megakadályozta tartósan a vírus szaporodását. Azonban egyes körökben komoly
ellenérzést váltott ki, hogy Salk módszerével szemben végső soron a rettegett
vírusból élő törzseket juttatott Sabin a szervezetbe. Elsőként Kubában és Szovjetunióban próbálták
ki. (A szovjet kutatásokat Mihail Csumakov-al végezte).
Végül Sabin-cseppet 1960-tól engedélyezték az Egyesült Államokban és 1962-ben
kapott szabadalmat.
Négy évvel a Salk-vakcina bevezetése után kutatók
kimutatták, hogy egyes rhesusmajmok véséséjeben egy, az emberben is terjedni
képes vírus, SV40 található.
A feltételezések szerit e vírus rákkeltő hatású is lehet. Habár a US
Public Health Service nem volt meggyőződve a vírus ártalmasságáról,
1961-ben mégis a problémás vakcina fokozatos kivonásáról döntött. Az új
oltóanyag előállításakor már a rhesusmajmok helyett a vírusmentes amerikai
szürkemajmokat használták fel. Mint később kiderült, a Sabin-cseppek egy része
is fertőzött volt a majomvírussal. Hazánkban 1931, 1954, 1957, 1959-ben alakult
ki súlyosabb járvány. 1957-ben 2334 bénulás történt, amely 143 esetben
végződött halállal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése