Gyerekszerelem... (mit
tegyünk? - és mit ne?)
Szerelmes a gyermekünk...! Minden szülő előbb vagy utóbb
szembesül azzal a ténnyel, hogy a gyermeke nem csak őt szereti, hanem szerelmes
lesz valakibe. Már az óvodában elkezdődik az a folyamat, amikor két
kisgyermekben felüti a fejét a felismerés, hogy van olyan társa, akit bizony
sokkal jobban kedvel a többieknél, akivel szívesebben játszik, és akit
megszeretett. Mivel a gyermekek még kicsik ahhoz, hogy pontosan felismerjék az
érzéseiket, de már ismerik azt a szót, hogy "szerelem", bátran
használják a kapcsolatuk és az érzéseik kifejezésére. Fontos, hogy ilyenkor a
felnőttek hogyan reagálnak.
Mit tehet a szülő?
A legfontosabb, hogy ne nevesse ki a gyermekét, ne gúnyolja, ne bagatellizálja a gyermeke érzéseit! Még akkor se tegye, ha esetleg naponta változik a csemetéje véleménye, egyszer ebbe szerelmes, máskor abba, vagy ha a szülő érzékeli, csak azért használja ezt a szót a gyermeke, mert még nem tud jobbat.
Általában
a felnőttek azt gondolják, hogy a gyermekszerelem nem komoly, aranyos és
megmosolyogni való érzelem, és csak ideig-óráig tart. Ám még a gyermekszerelem is tud különösen mély és őszinte
lenni, és legalább olyan fájdalommal járhat, ha véget ér, mint a felnőtt
szerelem.
A
legrosszabb, amit ilyenkor mondhatunk a gyermekünknek, hogy nevetséges, amit
érez, és butaság, hogy fáj neki.
Sose faggassuk a gyermekünket, ne kérjük tőle, hogy részletesen számoljon be
mindenről, de ha úgy érezzük, szívesen elmondaná, amit érez, hallgassuk meg és
vegyük mindig komolyan!
Egy
szerelmes kisgyermek nagyon boldog tud lenni, ha azt érzi, szeret valakit, aki
viszontszereti. Örüljünk annak, ha gyermekünk
boldog, és támogassuk abban, hogy mélyüljön a gyerekek között a kapcsolat!
Adjunk lehetőséget arra, hogy találkozzanak, hogy sokat játszanak együtt, hogy
sok közös élményük legyen: egyszóval, hogy tartalmassá váljon a kapcsolatuk.
Ne
kritizáljuk a gyermekünk "választottját", még akkor sem, ha mi
pontosan látjuk - vagy azt gondoljuk, hogy pontosan tudjuk -, mi a probléma
vele vagy a családjával. Ha ezt
tesszük, a gyermekünk két tűz közé kerül, hiszen nekünk is meg akar felelni,
ugyanakkor a kis társát is szereti. Másrészt így azt érezheti, őt magát sem
fogadjuk el, nem tiszteljük az érzéseit, hanem befolyásolni akarjuk.
Ne
felejtsük el, hogy mindezek az érzések és reakciók már a későbbi párkapcsolatok
csírái, hiszen ekkor tanulja meg a kisgyermek, hogyan kell részt venni egy
általa kiválasztott kapcsolatban, mit kell tennie azért, hogy a másik is
szeresse, milyen adok-kapok egyensúly szükséges ahhoz, hogy a kapcsolat jól
működjön, és mindkét fél szívesen benne maradjon.
Inkább a kapcsolat minőségében és az elmélyülésében
segítsünk, ne szexualizáljuk az érzéseiket. Ez annyit jelent, hogy ne azt
firtassuk például, csókolóztak-e már, vagy milyen szexi a kislány vagy kisfiú,
aki tetszik nekik, hanem arról kérdezzük, mit szoktak játszani, mit szeret a
másikban stb.
Beszélgessünk
a gyermekünkkel, de arra ügyeljünk, hogy mindig az életkorának megfelelő
szinten! Nem szerencsés, ha olyan, felnőttek
életében jelen lévő érzéseket, és szavakat használunk, amelyeket ő még nem ért.
Előfordulhat, hogy a szülő zokon veszi, hogy már nem csak ő a gyermek intim
érzéseink a tárgya, és tudatosan, vagy öntudatlanul versengeni kezd a gyermeke
"szerelmeivel". Esetleg megsértődik, és azt mondja: "Hát már nem
is engem szeretsz?" Vagy csak egyszerűen elszomorodik, és ezt látva a
gyermekének esetleg bűntudata lesz, és azt érzi, nem helyes, ha a kortársaival
keresi a kapcsolatot.
Tiszteljük
meg a gyermekünket azzal, hogy minden közlését bizalmasan kezeljük! Ez annyit jelent, hogy nagyobb társaságban, családi
összejöveteleknél ne kezdjünk el fennhangon arról mesélni, hogy van ám már egy
szerelme a gyermekünknek, és milyen aranyosak együtt. Ezzel csak azt érjük el,
hogy legközelebb semmit sem fog elmondani nekünk, mert nem tudhatja, kinek
mondjuk tovább az ő kis intim érzéseit.
Mindig
lehet a felnőtt társaságban olyan tapintatlan ember, aki kineveti vagy
megmosolyogja ezért, és ezzel csak a gyermek szégyenérzete és a bizalmatlansága
fog növekedni. Sok felnőtt az élete végéig viseli annak a terhét, hogy a szülei
nem örültek - nem tudnak örülni - annak, ha valaki máshoz kezd el igazán
kötődni, mert a szülők bűntudatot keltenek benne emiatt.
Ha csalódik a
gyermekünk
Megtörténhet, hogy gyermekünk egyik nap sírva és nagyon szomorúan jön haza, mert "szakítottak" vele, vagy a legjobb barátja, barátnője már mással barátkozik, mást szeret. Itt is elsősorban az a legfontosabb, hogy vegyük komolyan az érzéseit. Ne mondjuk azt, hogy: "Ugyan már, nem olyan nagy ügy az egész" vagy "Nem kell ezért sírni, gyere inkább játszani!" Ha ezt tesszük, gyermekünk azt fogja érezni, hogy az ő érzései nem igaziak, nem is fontosak, és felnőttként sem tudja majd a saját érzéseit komolyan venni.
Vigasztaljuk,
értsük meg, hogy fáj neki az, ami történt, és beszélgessünk vele, hogy ő is
megértse, mi történt valójában.
Ne gondoljuk azt, hogy pusztán azért, mert a mi gyermekünk, ő nem tehet
semmiről se, és csak a másik a rossz, a gonosz. Lehet, hogy az ő viselkedése
váltotta ki azt, hogy felfordultak tőle, csak ő még nem tudja, hogy mit válthat
ki másokból.
Mondhatjuk azt, hogy: "Lehet,
hogy azért barátkozik mással a másik kisgyerek, mert több közös játékuk van,
esetleg, mert Te nem osztottad meg vele a játékodat." Arra feltétlenül
ügyeljünk, hogy kizárólag olyat mondjunk, ami valóban életszerű és reális, ne
pedig olyat, amit csak mi találunk ki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése