Hogyan látja az óvodás gyermek a világot?
A nevelés színterei: család és óvoda
Óvodáskorú gyermeke számára a
nevelés, a szocializáció legmeghatározóbb színtere a család és mellette
az óvoda. A szülők nevelési elvei, a gyermekeikkel szemben támasztott
elvárásai – a társadalmi normák széles keretein belül – igen eltérőek
lehetnek. Szerencsés, ha a szülők és az óvoda nevelési irányvonalai,
elvei, céljai egybeesnek, legalábbis hasonlóak. A gyermekkel szemben
támasztott elvárások következetessége – család és óvoda között és
családon belül egyaránt – fontos támpontot nyújt a gyermek számára a
világban való tájékozódáshoz, eligazodáshoz. Mentális, érzelmi és
szociális területen egyaránt hosszú út vezet az óvodáskor elejétől az
iskolaérettségig. Gyermeke szellemi, érzelmi és szociális fejlődésének
nyomon követéséhez érdemes tisztában lennie azzal, hogyan gondolkozik,
hogyan érez, és hogyan kapcsolódik óvodáskorú gyermeke a világhoz.
A gondolkodás fejlődése: egyszerre egy szempont
Az óvodás kisgyermekek gondolkodásának
egyik legáltalánosabb jellemzője, hogy nehezen, csupán nagyon egyszerű,
egyértelmű helyzetekben képesek egyszerre egy szempontnál többet
figyelembe venni. Ezt szemlélteti a következő példa: az öt és fél éves
Zsuzsi elé két egyenes sorba azonos számú korongot rakunk. A kislány a
6-7 éves kor alatti gyerekek nagy részéhez hasonlóan azt mondja, hogy a
két sorban azonos számú korong van. Ezután az egyik sort összetoljuk: a
korongok közelebb kerülnek egymáshoz, az egész sor lerövidül. Ekkor
megint megkérdezzük őt, vajon melyik sorban van több korong. Zsuzsi
gondolkodás nélkül a hosszabb sorra mutat. Ebben a helyzetben a gyermek
nem képes szem előtt tartani, hogy nemcsak az egész sor hosszát, hanem a
korongok távolságát is figyelembe kell venni ahhoz, hogy a korongok
számára következtetni tudjuk.
Több szempont figyelembevételének
törékenysége szembeötlő akkor is, mikor gyermekének egy másik ember
nézőpontjába kell helyezkednie (valóságban és képletesen egyaránt). El
kell tudnia engedni azt, amit lát, tud, gondol. Ez egy kisóvodás gyermek
számára még meglehetősen nehéz feladat. A kiscsoportos Andris és Juli
szeme láttára elrejtünk egy tábla csokit egy fiókban, majd cselesen
átcsempésszük a csemegét az eredeti rejtekhelyről, a fiókból egy kis
kosárba. Cselünket azonban csak Andris látta, Julia csoki áthelyezése
előtt András számára is látható módon távozott a szobából. Kis trükkünk
után megkérdezzük Andrist, hogy szerinte hol fogja keresni Juli a
csokit, mikor visszajön. Egy felnőtt ember erre a kérdésre természetesen
azt válaszolná, hogy a fiókban, hisz Juli nem látta, hogy a csokit
onnan bárhova elmozdították volna. Ezzel szemben a 3 éves Andris
rávágja, hogy a kis kosárban.
Miért válaszolja ezt egy 3 éves
kisgyermek? Azt gondolja, hogy a világot mindenki ugyanúgy látja, mint
ő, mindenkinek ugyanaz a tudás áll rendelkezésére, mint neki. Azaz, ha ő
tudja, hogy a csoki a kis kosárban van, akkor mindenki más tudja azt.
Körülbelül 4 éves korukig a gyerekeknek nehezükre esik megérteni, hogy
más embereknek az övékétől eltérő tudása, vélekedése is lehet.
Valóság? Látszat?
A valóság és a látszat megkülönböztetése
is nagy kihívást jelent 3-4 éves gyermeke számára. Ha egy macska arca
elé kutyaálarcot helyezünk, majd megkérdezzük a kisgyermeket, vajon
kutyává változott-e most igazából a cica, 3-4 éves gyerekek nagy
valószínűséggel azt válaszolják, hogy igen, a macska valóban kutya lett,
ugat és macskákat üldöz. 5-6 éves gyerekek többsége már tisztában van
azzal, hogy a macska az álarc ellenére, a látszat ellenére lényegi
tulajdonságait tekintve macska maradt. Nem ugat, hanem nyávog, és ő maga
menekül a kutyák elől.
Fantázia és valóság – Füllentett-e a kis kalandor?
Bár az idő előrehaladtával látszat és
valóság megkülönböztetése egyre biztosabb alapokon nyugszik, a fantázia
és a valóság különválasztása még hosszú ideig komoly kihívást jelent
csemetéje számára. Kicsi gyermeke esetén tehát az erkölcs, az
igazmondás, hazugság még kevésbé egyértelmű, mint a valóság határait
tisztábban érzékelő felnőttek számára. Előfordulhat, hogy gyermeke
„valóságnak hitt” kijelentései vágyait, fantáziáit, esetenként
félelmeit, szorongásait tükrözik. Gyermeke esetleg csodálatos hétvégi
kirándulásokról, vidámparkról számol be, holott a hétvége során semmi
rendkívüli nem történt. Füllentette tehát a kis kalandor? Ilyen esetben
talán szerencsésebb nem a felnőtt konvenciók szerint gondolkoznia, hanem
figyelembe vennie azt, hogy kisgyermekének élményvilága még merőben
különbözik az Önétől. Vágyairól számolt be, mikor a valóságról
kérdezték. Beszélgetéssel segíthet neki abban, hogy a kettőt
elkülönítse. Óvodás gyermeke közléseit kicsit összetettebben kell
megítélnie, mint a felnőttekét. Nem érdemes elsősorban igazság-hazugság
mentén különbséget tennie. Jó kérdéseket tegyen föl, így tudhat meg
egyre többet gyermeke életéről, élményvilágáról.
Mi a jó és mi a rossz?
Hogyan alkot erkölcsi ítéletet
óvodáskorú gyermeke? Hogyan dönti el, hogy mi a jó és mi a rossz? Vegye a
következő példát: egy gyermeknek az alábbi két történetet meséljük el.
Volt két gyermek, az egyik szüleinek segített pakolni éppen, amikor
véletlenül, segítség közben leejtett egy értékes pohárkészletet. Egy
másik gyermek mérgében vág földhöz egy értéktelen vizespoharat. A
kérdés: melyik gyermek vétke nagyobb? Az óvodás gyerekek többsége ebben
az esetben az objektív felelősség irányába dönt: a nagyobb kárt minősíti
nagyobb véteknek. A szándékot, az indítékot a gyermekek ebben az
életkorban még kevéssé veszik figyelembe.
Szabályok és közösség
Az erkölcsi ismeretek és a szabályok
követése a közösségi élet meghatározó része. Óvodáskorú gyermekének a
felnőttek mellett egyre inkább szüksége van a kortársakra. Velük
játszik, velük tölti ideje javarészét. Ezek a társak azonban még könnyen
felcserélhetők, van azért persze példa komolyabb, tartósabb barátságok
kialakulására is.
Az óvodás gyermekek már képesek együtt
játszani, még akkor is, ha ez a játék kezdetben inkább együttlétet,
együttmozgást jelent. A spontán csoportosulások tartalmát eleinte a
hely, a mozgás és a tárgy adja. Közösen elfogadott szabályok 4-5 éves
korig valójában nincsenek. Legalábbis gyermeke nem ismeri fel a
szabályok kötelező jellegét. A szabályok igény szerint változtathatók,
valódi funkciójukat tehát nem töltik be. 4-5 éves kortól gyermeke
szabályhoz fűződő viszonya alapvetően változik meg. Felismeri a
szabályok kötelező jellegét, sőt megváltoztathatatlannak,
felülírhatatlannak tekintik azokat. Ez azonban természetesen nem jelenti
azt, hogy csemetéje a szabályokat kivétel nélkül mindig követi. Ennek
egyik oka, hogy – hasonlóan a valóság és fantázia megkülönböztetésében
már említett nehézséghez – gyakran gyermeke számára nagy kihívást jelent
saját vágyainak szétválasztása a külső szabályok parancsoló erejétől:
egyiket hajtja végre a másik helyett.
A fejlődés kulcsa: a játék
A szabálytudat változása mellett a
spontán csoportosulások tartalmában egyre meghatározóbbá válik a
tevékenység és a szerep. Az óvodáskorú gyermekek jellegzetes játéktípusa
a szociodramatikus játék: a gyerekek meghatározott szerepeket vesznek
fel, orvos-beteget, papást-mamást játszanak. Ezek a játékok közös
értelmezést igényelnek, amit a gyerekek a játék során egymás között
tisztáznak. A gyerekek ki-be lépnek szerepeikből, értelmezéseket
alkotnak, megállapodásokat kötnek, irányítják egymást, majd ismét
visszatérnek játékban felvett szerepeikhez. Miután ismert szerepeket
alakítanak, elvárásaik közös játékuk eseményeivel folyamatosan
összetalálkoznak. Az történik, amire számítanak, amit elvárnak – az
elvárások folytonos kielégülése a szerepjáték egyik legfontosabb
örömforrása.
A játéknak az értelmi, a szociális és az
érzelmi fejlődésben egyaránt kitüntetett szerepe van. A játék
óvodáskorú gyermekének legtermészetesebb és a fejlődését leginkább
támogató közege. „A játék során a gyerek mindig felette áll az
életkorának, mindennapi viselkedésének; mintha a játék során egy fejjel
magasabb lenne saját magánál” (Lev Vigotszkij). Gyermeke például jobban
teljesíthet egyes logikai feladatokban, ha azt egy játék részeként
mutatják be, mint ha tárgyilagos hangnemben adják elő ugyanazt. A játék
lehetőséget teremt a már meglévő ismeretek gyakorlására, elmélyítésére
is.
Társas, szociális szempontból a játék
jelentősége részben a már említett társadalmi szerepek gyakorlásában
rejlik, segít az együttműködés és versengés szabályainak
elsajátításában, valamint fontos szerepet tölt be a társas kapcsolatok
kialakításában, fenntartásában is.
A játék érzelmi szempontból is
felbecsülhetetlen értékű. Az óvodáskor a szenvedélyes érzelmek, a nagy
szerelmek időszaka. Kisgyermeke nemcsak szülei, hanem kortársai iránt is
rendkívül intenzív érzelmeket élhet át. Az erőteljes, sokszor egymásnak
is ütköző érzelmeket kiváltó események játékban való megismétlése az
egész gyermekkoron át a lelki egyensúly fenntartásának fontos eszköze.
Gyermeke feszültségeinek játékban való megismétlésével az eseményt a
valóságtól fokozatosan eltávolítja, a konfliktus érzelmi tartalmát
lépésről lépésre semlegesíti. A félelmetes eseményt saját kontrollja alá
vonja: ő maga ismétli azt, játék közben pedig szabadon, vágyainak
megfelelően változtathat az eredeti eseménysoron. A konfliktusos
tartalmak, az érzelmi feszültségek, a nehezen feldolgozható történések
játékban való megismétlése (kisebb-nagyobb változtatásokkal) tehát
természetes és kívánatos. Valójában ez gyermeke önálló és aktív eszköze
az érzelmi konfliktusok semlegesítésére.
Nehézségek a mindennapokban
Előfordulhat természetesen, hogy
gyermeke életében olyan események történnek, melyek feldolgozásához
saját erőforrásai nem elégségesek. Erről rendszerint a környezet a
megváltozott viselkedésen, a legkülönfélébb tüneteken (pl. félelem
bizonyos helyzetektől, tárgyaktól, emberektől, alvászavarok, bevizelés,
hasfájás, étvágytalanság, esetleg túlzott falánkság, rossz kedélyállapot
stb.) keresztül szerez tudomást. Ilyenkor van szükség a szülők,
tágabban a felnőtt környezet segítségére. És ebbe a segítségbe bele kell
hogy tartozzon a szakemberek (gyermekorvos, pszichológus) bevonása is. A
szülők, a nagyszülők, sokszor a pedagógusok is érzik, tapasztalják a
kisgyerek változásait, a megszokottól eltérő reakcióit. Éppen
felelősségtudatok miatt lehet elbizonytalanító számukra az, amit a
gyereknél észlelnek. A felnőttek szorongása, aggodalma, bizonytalansága
pedig visszahat a gyerekre. Ezekben az
esetekben érdemes szakemberhez fordulni.
Egyes pszichológusi rendelőkben lehetőséget biztosítanak arra, hogy pl.
hasonló problémával jelentkező szülők oszthassák meg tapasztalataikat
egymással. Általában egy-két alkalmas konzultációt is felkínálnak a
szakemberek a szülőknek abból a célból, hogy egy-egy felmerült kérdést,
nehézséget tisztázhassanak. Sokszor ennyi elég is ahhoz, hogy az élet a
mindennapi kerékvágásban folytatódhasson. Lehetőség van természetesen a
gyermek vizsgálatára, képességeinek felmérésére és a gyermek terápiájára
is. Ez utóbbi a probléma jellegétől és a gyermek személyiségétől
függően egyéni vagy csoportos formában történik.
A véget nem érő játék
Az óvodáskor – a gyermekkor más
szakaszaihoz hasonlóan Ön és gyermeke számára egyaránt rendkívül
izgalmas, kihívásokkal teli időszak. Mindvégig érdemes szem előtt
tartania, hogy óvodás kisgyermeke nem kicsinyített felnőtt: az, ahogy a
világot látja, értelmezi, ahogy a világgal kapcsolatba lép, merőben
különbözik a felnőttek szemléletétől. A „felnőtt” szemlélet
elsajátításához nemcsak a tapasztalás, tanulás révén, hanem biológiailag
programozott érésén keresztül is fokozatosan közelít. Óvodás gyermeke
számára a világ működésének, az érzelmek és a társas helyzetek
megismerésének legtestreszabottabb módja nem más, mint a véget nem érő
játék.
Szerző: Futó Judit
Az írás a Gondolkodj Egészségesen Program kiadványában jelent meg 2006-ban.#1 Dr.BauerBela
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése