Keresés: gyermekek orvosi cikkekben - Children medical articles: Search box

Loading

2017. május 31., szerda

Kulcsos gyerekek – ki vigyáz rájuk?Kulcsos gyerekek – ki vigyáz rájuk? Kulcsos gyereknek lenni régen fogalom volt: anyu, apu dolgozott, a gyerekekre nem volt, aki vigyázzon délutánonként és nyáron (hol volt még akkor a babysitter fogalma?), így aztán akár már hatévesen is kaptak lakáskulcsot, hogy aztán – természetesen szigorú instrukciókkal ellátva – önállóan közlekedjenek és lássák el magukat. De mi a helyzet ma? Kulcsos gyereknek lenni régen fogalom volt: anyu, apu dolgozott, a gyerekekre nem volt, aki vigyázzon délutánonként és nyáron (hol volt még akkor a babysitter fogalma?), így aztán akár már hatévesen is kaptak lakáskulcsot, hogy aztán – természetesen szigorú instrukciókkal ellátva – önállóan közlekedjenek és lássák el magukat. De mi a helyzet ma? ________________________________________ Emlékszem, annak idején mi is kulcsos gyerekek voltunk a húgommal. Anyukám minden reggel gondosan kiírta cetlire az aznapi teendőket (mosogatás, felmosás, porszívózás, teregetés), és azt, mit találunk a hűtőben. Olyan városban éltünk, ahol egyetlen rokonunk sem volt, nem ismertünk senkit, így magunkra voltunk utalva. Levittük sétálni a nyuszit, megvettük a pár forintos zsömlét, ímmel-ámmal megcsináltuk a kiszabott házimunkát, meg persze a házi feladatot. Mivel akkor még vonalas telefont sem kaptunk a tanácstól, így a panelház földszintjére jártunk két-, később már ötforintosokat dobálni, azon hívtuk anyu munkahelyét, hogy megnyugodjon: még mindig életben vagyunk. Így nőttünk fel. Kismaszat és a gézengúzok – a főszereplők tipikus kulcsos gyerekek voltak Felnőttként egy sokkal kisebb városban, már-már faluban élek. Itt nagy a biztonság, nem aggódik senki a gyerekéért, minden közel van, a gyerekek kicsi koruktól egyedül járnak iskolába, edzésre, boltba, zeneórára. Viszont sokkal inkább megoldott, hogy ki vigyázzon a gyerekre, amíg a szülők hazaérnek: generációkra visszamenőleg élnek itt a családok, így mindig akad egy rakás nagyszülő, nagynéni, aki vigyáz a kicsikre, ha pedig mégsem, még mindig ott vannak az egészen kisgyerekes anyukák, akik szívesen vállalnak délutánonként plusz egy-két gyereket, ha a szülők nem tudják mindezt megoldani. És ott vannak a fiatal és lelkes lányok is, akik csekély összeg fejében buzgón felügyelnek a dolgozó szülők gyerekeire. Ám nem mindenhol ilyen idilli a helyzet: a nagyvárosok a mai napig küzdenek azzal, hogyan oldják meg a gyerekfelügyelet problémáját, ami komolyabb, mint gondolnánk. Nem akarunk azzal jönni, hogy bezzeg a régi szép időkben nem voltak veszélyek, ám az biztos, hogy kevésbé kellett aggódniuk az anyukáknak, apukáknak, mi is történik azokon a hosszú délutánokon-estéken, nyáron pedig hónapokban, amiket csemetéjük nélkülük tölt. Pedig akkor még nem volt mobiltelefon, valamint nem léteztek gps-es nyomkövetős alkalmazások sem, Facebook, Instagram, Twitter. Ma vizont ezek megléte ellenére is sokkal jobban félhetünk attól, hogy gyerekünk bajba kerülhet. Utánam, srácok! – a lakótelepi kulcsos gyerekek mintapéldányai Nemrég egy tizenkét éves kislányról hallottam, hogy cigarettázik. Kulcsos gyerek ő is, ráadásul reggel-este vonatoznia és buszoznia kell az iskolába. Ellenőrizhetetlen, mit csinál abban az időben, amikor már nincs az iskolában, de még nem ért haza. Rengeteg csellengő gyereket látni a bevásárlóközpontokban. Nézik a kirakatokat, beülnek egy kólára a McDonald’s-ba, zsákszámra veszik az energiaitalt, a chipset. Felmérések szerint több százezren vannak az országban. Többek között ezért is találtákki az Erzsébet- és más egyéb pályázati alapon futó táborokat, mert ha hosszú időre nem is, legalább évente egy-két hétre fellélegezhetnek a szülők. Szerencsések azok is, akiknek a saját munkahelye szervez nyárra egész napos elfoglaltságokat a gyerekeknek általában ingyen, vagy nagyon kedvező nyáron: ismét ki lehet pipálni pár hetet – legalábbis nyáron. Év közben viszont ugyanúgy fennáll a probléma. A napközi 5-ig tart, sok gyerek nem szereti és kikönyörgi, hogy hadd mehessen inkább haza, ha pedig különórái vannak délután, a tanítást követően úgysem maradnak az intézményben. A világ legrosszabb gyereke – mikor hív már apu? A nyári táborok ugyan végtelen számban kínálkoznak, ám az, hogy több helyre is elmenjen a gyerek, az rendkívül megterhelő a családi kasszára nézve. Ha például három gyerek van egy családban, és mindenki csak egyetlen tábort céloz meg, már egy teljes fizetésnél tartunk, és akkor még csak egyetlen hét telt el a szünidőből. Tehát valóban jómódúnak kell lennie annak, aki több gyerekkel több táborba küldené a gyerekeit. Márpedig ezt a luxust igazán kevesen engedhetik meg maguknak. Ahogy a babysittert is. És valljuk be: a gyerekek ritkán számolnak be arról, milyen kalandokban volt részük akkor, ha tudják, érzik, hogy annak a szülők annyira nem örülnének. Rengeteg az olyan baleset, amit kulcsos gyerekekkel történik: forrázások, égési sérülések, esések, zúzódások, törések – persze mondhathuk, hogy az ilyen balesetek akkor is megtörténnek, ha a szülők jelen vannak, a nagy különbség azonban az, hogy előbbi esetben nincs azonnali segítségnyújtás. És akkor még nem beszéltünk a kóborló, csellengő, hazamenni nem akaró gyerekekről, akik könnyen válnak tiltott szerekkel „kereskedő” bandák áldozatául. Mi tehát a megoldás? Nem akarunk okoskodni, mert pontosan tudjuk, van olyan, hogy sem rokon, sem ismerős, sem szomszéd nem tud segíteni. Hogy ott a számítógép, majd azzal ellesz a gyerek? Ezt az opciót hagyjuk is.Talán a legfontosabb ilyen helyzetben, hogy a gyerekkel legalább esténként beszélgessünk, és ne kioktatva, inkább saját életünkből vett példákkal megvilágítva tanítsuk meg neki, mennyire fontos felelősséget vállalnia saját magáért és okosan döntenie nehéz helyzetekben. És még így is csak reménykedhetünk, hogy ép bőrrel (és lélekkel) megússza…



Kulcsos gyerekek – ki vigyáz rájuk?
Kulcsos gyereknek lenni régen fogalom volt: anyu, apu dolgozott, a gyerekekre nem volt, aki vigyázzon délutánonként és nyáron (hol volt még akkor a babysitter fogalma?), így aztán akár már hatévesen is kaptak lakáskulcsot, hogy aztán – természetesen szigorú instrukciókkal ellátva – önállóan közlekedjenek és lássák el magukat. De mi a helyzet ma?
Kulcsos gyereknek lenni régen fogalom volt: anyu, apu dolgozott, a gyerekekre nem volt, aki vigyázzon délutánonként és nyáron (hol volt még akkor a babysitter fogalma?), így aztán akár már hatévesen is kaptak lakáskulcsot, hogy aztán – természetesen szigorú instrukciókkal ellátva – önállóan közlekedjenek és lássák el magukat. De mi a helyzet ma?


Emlékszem, annak idején mi is kulcsos gyerekek voltunk a húgommal. Anyukám minden reggel gondosan kiírta cetlire az aznapi teendőket (mosogatás, felmosás, porszívózás, teregetés), és azt, mit találunk a hűtőben. Olyan városban éltünk, ahol egyetlen rokonunk sem volt, nem ismertünk senkit, így magunkra voltunk utalva. Levittük sétálni a nyuszit, megvettük a pár forintos zsömlét, ímmel-ámmal megcsináltuk a kiszabott házimunkát, meg persze a házi feladatot. Mivel akkor még vonalas telefont sem kaptunk a tanácstól, így a panelház földszintjére jártunk két-, később már ötforintosokat dobálni, azon hívtuk anyu munkahelyét, hogy megnyugodjon: még mindig életben vagyunk. Így nőttünk fel.

Kismaszat és a gézengúzok – a főszereplők tipikus kulcsos gyerekek voltak
Felnőttként egy sokkal kisebb városban, már-már faluban élek. Itt nagy a biztonság, nem aggódik senki a gyerekéért, minden közel van, a gyerekek kicsi koruktól egyedül járnak iskolába, edzésre, boltba, zeneórára. Viszont sokkal inkább megoldott, hogy ki vigyázzon a gyerekre, amíg a szülők hazaérnek: generációkra visszamenőleg élnek itt a családok, így mindig akad egy rakás nagyszülő, nagynéni, aki vigyáz a kicsikre, ha pedig mégsem, még mindig ott vannak az egészen kisgyerekes anyukák, akik szívesen vállalnak délutánonként plusz egy-két gyereket, ha a szülők nem tudják mindezt megoldani. És ott vannak a fiatal és lelkes lányok is, akik csekély összeg fejében buzgón felügyelnek a dolgozó szülők gyerekeire.
Ám nem mindenhol ilyen idilli a helyzet: a nagyvárosok a mai napig küzdenek azzal, hogyan oldják meg a gyerekfelügyelet problémáját, ami komolyabb, mint gondolnánk. Nem akarunk azzal jönni, hogy bezzeg a régi szép időkben nem voltak veszélyek, ám az biztos, hogy kevésbé kellett aggódniuk az anyukáknak, apukáknak, mi is történik azokon a hosszú délutánokon-estéken, nyáron pedig hónapokban, amiket csemetéjük nélkülük tölt. Pedig akkor még nem volt mobiltelefon, valamint nem léteztek gps-es nyomkövetős alkalmazások sem, Facebook, Instagram, Twitter. Ma vizont ezek megléte ellenére is sokkal jobban félhetünk attól, hogy gyerekünk bajba kerülhet.
Utánam, srácok! –  a lakótelepi kulcsos gyerekek mintapéldányai
Nemrég egy tizenkét éves kislányról hallottam, hogy cigarettázik. Kulcsos gyerek ő is, ráadásul reggel-este vonatoznia és buszoznia kell az iskolába. Ellenőrizhetetlen, mit csinál abban az időben, amikor már nincs az iskolában, de még nem ért haza. Rengeteg csellengő gyereket látni a bevásárlóközpontokban. Nézik a kirakatokat, beülnek egy kólára a McDonald’s-ba, zsákszámra veszik az energiaitalt, a chipset. Felmérések szerint több százezren vannak az országban. Többek között ezért is találtákki az Erzsébet- és más egyéb pályázati alapon futó táborokat, mert ha hosszú időre nem is, legalább évente egy-két hétre fellélegezhetnek a szülők. Szerencsések azok is, akiknek a saját munkahelye szervez nyárra egész napos elfoglaltságokat a gyerekeknek általában ingyen, vagy nagyon kedvező nyáron: ismét ki lehet pipálni pár hetet  – legalábbis nyáron. Év közben viszont ugyanúgy fennáll a probléma. A napközi 5-ig tart, sok gyerek nem szereti és kikönyörgi, hogy hadd mehessen inkább haza, ha pedig különórái vannak délután, a tanítást követően úgysem maradnak az intézményben.

A világ legrosszabb gyereke – mikor hív már apu?
A nyári táborok ugyan végtelen számban kínálkoznak, ám az, hogy több helyre is elmenjen a gyerek, az rendkívül megterhelő a családi kasszára nézve. Ha például három gyerek van egy családban, és mindenki csak egyetlen tábort céloz meg, már egy teljes fizetésnél tartunk, és akkor még csak egyetlen hét telt el a szünidőből. Tehát valóban jómódúnak kell lennie annak, aki több gyerekkel több táborba küldené a gyerekeit. Márpedig ezt a luxust igazán kevesen engedhetik meg maguknak. Ahogy a babysittert is. És valljuk be: a gyerekek ritkán számolnak be arról, milyen kalandokban volt részük akkor, ha tudják, érzik, hogy annak a szülők annyira nem örülnének. Rengeteg az olyan baleset, amit kulcsos gyerekekkel történik: forrázások, égési sérülések, esések, zúzódások, törések – persze mondhathuk, hogy az ilyen balesetek akkor is megtörténnek, ha a szülők jelen vannak, a nagy különbség azonban az, hogy előbbi esetben nincs azonnali segítségnyújtás. És akkor még nem beszéltünk a kóborló, csellengő, hazamenni nem akaró gyerekekről, akik könnyen válnak tiltott szerekkel „kereskedő” bandák áldozatául.
Mi tehát a megoldás? Nem akarunk okoskodni, mert pontosan tudjuk, van olyan, hogy sem rokon, sem ismerős, sem szomszéd nem tud segíteni. Hogy ott a számítógép, majd azzal ellesz a gyerek? Ezt az opciót hagyjuk is.Talán a legfontosabb ilyen helyzetben, hogy a gyerekkel legalább esténként beszélgessünk, és ne kioktatva, inkább saját életünkből vett példákkal megvilágítva tanítsuk meg neki, mennyire fontos felelősséget vállalnia saját magáért és okosan döntenie nehéz helyzetekben. És még így is csak reménykedhetünk, hogy ép bőrrel (és lélekkel) megússza…
#1 Dr.BauerBela

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése