Hogyan nevelj optimista gyereket?
Martin Seligman, a pozitív pszichológia atyja nagyon sokat foglalkozott azzal, hogy hogyan fordulhat elő, hogy a jelenkori társadalom soha nem látott mértékben depressziós. Miért van, hogy olyan sokan sokkal rosszabbul érzik magukat a bőrükben, mint mondjuk a nagyszüleink, dédszüleink, akik pedig esetleg még világháborúkat is át kellett hogy éljenek?
Aki arra gondol, hogy régebben is valószínűleg ugyanannyi depressziós ember létezett, csak nem depressziónak hívták a betegséget, az téved. A kutatásokat ugyanis nem úgy végezték, hogy azt kérdezték volna az öreg néniktől, hogy voltak-e depressziósak, hanem például olyanokat, hogy fordult-e elő életében, hogy rendszeresen sírt volna megmagyarázhatatlan okok miatt. Nagyon szignifikáns eltérések mutatkoztak, ráadásul egyre fiatalabbakat is érint. valóban kezd népbetegséggé válni a depresszió és ijesztő méreteket kezd ölteni a gyerekek körében is.
A fent említett Mr. Seligman elhatározta, hogy megtalálja az ellenszert és kifejlesztett egy módszert, amivel nagyon sok gyereknek segített HOSSZÚTÁVON elkerülni, illetve csökkenteni a depressziót, optimistábbá válni.
De először tisztázzuk a definíciót. Az optimizmus alatt nem azt a “hurrá optimizmus”-féle, rózsaszín ködöt értjük, amikor mindig jobb dolgokra számítunk, mint ami valószínűleg történni fog. Aki nem reálisan méri fel a cselekedetei vagy egyes szituációk lehetséges jövőbeni kimeneteleit, az sem fog jobban járni, mint aki mindig feltétlenül a közelgő Armageddont vizionálja maga előtt, ugyanis az ilyen embereknél megvan a veszély arra, hogy felkészületlenebbek, így ez fogja lehúzni a teljesítményüket.
Leginkább arról a fajta optimizmusról van itt szó, amikor reálisan látjuk a helyzeteket, nem katasztrofizálunk, nem gondoljuk úgy, hogy a rossz egészen biztosan, megváltoztathatatlanul örökre rossz marad és legfőbbképpen nem úgy gondoljuk, hogy minden azért romlik el, mert mi magunk nem vagyunk jók semmire. Az a féle hozzáállás, hogy ha valami negatív dolog történik, akkor belátjuk, hogy “igen, ez most nem jó”, de úgy gondoljuk, hogy képesek vagyunk kiutat, megoldást találni. Ha hibázunk, akkor nem temetjük az ügyet azonnal, hanem újra próbálkozunk. Valóban egy olyan dolog, ami ahhoz, hogy valaki sikeres és boldog tudjon lenni, elengedhetetlen.
Dr Seligman azt találta, hogy az a generáció lett leginkább pesszimista Amerikában, akiket az önértékelésük növelése érdekében állandóan dicséretekkel halmoztak el. A “túldicsérés”, a nem őszinte dicséret, illetve az indokolatlan dicséret nem hogy erősítette volna a gyerekek önbizalmát, hanem rombolta is.
Ez azért fordulhatott elő, mert a gyerekek egy idő után vagy a motivációjukat veszítik el a túl sok dicsérettől vagy akár teljesítménykényszeressé válhatnak, hogy mindig ugyanazt a szintet tudják hozni.
Gondolom sokatok észreveszi néha még saját magán is, hogy önkéntelenül is ugyanúgy csinál dolgokat, mint ahogy a szüleitől látta. Én sokszor mondok olyanokat, amik bevillannak, hogy anyukám ugyanezeket mondogatta gyerekkoromban. Olyanok ezek a dolgok, mint a számítógépes programok, annyi különbséggel, hogy a gyermekkor korai szakaszában tapasztalt dolgokat még nehezebb kitörölni, mint azokat a tapasztalatokat, amiket később szereztünk.
Anyukák, apukák! A lenti pontok nektek is szólnak. A pszichológusok szerint az optimizmus felnőttkorban is tanulható. Jót tesznek magatoknak és a gyermeketeknek is, ha egy kicsit pozitívabban álltok a problémáitokhoz.
a. Önhibáztatás
Az nem probléma, ha felvállalja a gyerkőc a tetteiért a felelősséget, sőt… De az már probléma, ha úgy gondolkozik például egy matek egyesről, hogy azért kapta, mert buta vagy mert ő alapvetően rossz matekból és ez nem is fog megváltozni. Ha a saját tulajdonságairól gondolkozik negatívan, ha azt gondolja, hogy minden azért van, mert ő buta/csúnya/rossz stb.. az depresszióhoz is vezethet.
Meg kell neki tanítani, hogy saját magát mindig tudja fejleszteni. A matek dolgozatra legközelebb fel tud készülni jobban, a sport és az egészséges életmód segíthet abban, ha csúnyának érzi magát..
Mindenféleképpen tudatni kell velük, hogy nem azért történnek rossz dolgok, mert velük probléma van. Maximum olyan fordulhat elő, hogy valamit rosszul csináltak, de ezen pedig a jövőben lehet változtatni.
b. Örök érvényű/megváltoztathatatlan rossz
Amennyiben úgy gondolkozik a gyerkőc egy problémáról, hogy soha nem fog tudni változtatni rajta, akkor elveszíti a motivációt, hogy próbálkozzon. Meg kell tanítani neki, hogy kitartással igenis nagyon sok minden megváltoztatható. Ha nem érti a matekot, akkor kaphat szülői segítséget és elmagyarázhatják neki más szemszögből, más eszközökkel, mint ahogy az iskolában tették. Ha nem megy a kosárra dobás, akkor gyakorolni kell és menni fog. Ha nem fut elég gyorsan, akkor többet kell edzeni. Meg kell neki tanítani neki, hogy azokon a dolgokon, amik nem tetszenek neki az életében, mindig keresni kell a pontokat, ahol változtatni tud. Ha ezt nem teszi meg, akkor egész biztosan rossz marad minden, de ha próbálkozik – bár nem biztos, hogy első vagy második alkalommal – akkor lehetőséget teremt magának a változásra.
c. Általánosítás
A pesszimisták hajlamosak arra, hogy ha rossz dolog történik velük, akkor azonnal úgy érezzék, hogy az életük minden területe igazságtalanul borzasztó. Nem veszik észre, hogy mennyi szép dolog veszi őket körül, mert csak arra koncentrálnak, hogy már megint elrontották ezt a bizonyos matek dolgozatot. Emellett fel sem tűnik nekik, hogy rajzból pedig sorban hozzák az ötösöket. Fel kell hívni a gyerekek figyelmét a többi szép dologra, hogy nem dől össze a világ, ha egyest hoznak valamiből vagy az sem baj, ha nem sikerül valami elsőre. Ha képesek lesznek a pozitív dolgokat is észrevenni, akkor már mindjárt nem tűnik olyan nehéznek minden és talán a problémamegoldás is könnyebben megy majd.
Ha túl sokat dicsérjük a gyereket, vagy nem az eredményeit, hanem a személyiségvonásait emeljük ki, akkor teljesítménykényszeressé vagy motiválatlanná változhat. Egyrészt a túl sokszor szajkózott dicséret egy idő után már nem fog jelenteni semmit, elértéktelenedik. Másoknál úgy csapódik le, hogy fel van adva a lecke, most aztán bizonyítaniuk kell legközelebb, hogy ők valóban jók, hogy nehogy csalódást okozzanak annak, aki azt a szép dicséretet mondta.
Ezen kívül figyeljünk oda, hogy valóban olyan dolgokat dicsérjünk, amik miatt megérdemlik. Olyan dolgok miatt, ami valóban nem könnyűnek számít már neki és erőfeszítéseket kellett tennie, hogy elvégezze. Ha a játszótéren felmászik valahová, ahová eddig nem ment, akkor például el lehet neki mondani, hogy mennyire ügyesen csinálta, hiszen ez egy valóban nehéz feladatnak tűnt.
A dicséretekről ide kattintva olvashattok még.
kritikából sem jó a túl sok, illetve az sem, hogy nem szólunk rá a gyerekre soha semmiért. Meg kell találni az aranyközéputat.
Tudom, hogy mindez elég sok egyszerre és ha valaki nem így élt, akkor nehéz ezeken változtatni, de nagyon ajánlom ezeket a dolgokat, nem csak gyerekeknek, felnőtteknek is. Nagyon sok búbánat okozójáról derül ki, hogy tudunk változtatni rajta majd (vagy legalábbis biztosan lesz lehetőség, hogy megpróbáljuk) és ha ezt sikerül elfogadnunk, akkor máris pozitívabb életet tudunk majd élni.
Aki arra gondol, hogy régebben is valószínűleg ugyanannyi depressziós ember létezett, csak nem depressziónak hívták a betegséget, az téved. A kutatásokat ugyanis nem úgy végezték, hogy azt kérdezték volna az öreg néniktől, hogy voltak-e depressziósak, hanem például olyanokat, hogy fordult-e elő életében, hogy rendszeresen sírt volna megmagyarázhatatlan okok miatt. Nagyon szignifikáns eltérések mutatkoztak, ráadásul egyre fiatalabbakat is érint. valóban kezd népbetegséggé válni a depresszió és ijesztő méreteket kezd ölteni a gyerekek körében is.
A fent említett Mr. Seligman elhatározta, hogy megtalálja az ellenszert és kifejlesztett egy módszert, amivel nagyon sok gyereknek segített HOSSZÚTÁVON elkerülni, illetve csökkenteni a depressziót, optimistábbá válni.
De először tisztázzuk a definíciót. Az optimizmus alatt nem azt a “hurrá optimizmus”-féle, rózsaszín ködöt értjük, amikor mindig jobb dolgokra számítunk, mint ami valószínűleg történni fog. Aki nem reálisan méri fel a cselekedetei vagy egyes szituációk lehetséges jövőbeni kimeneteleit, az sem fog jobban járni, mint aki mindig feltétlenül a közelgő Armageddont vizionálja maga előtt, ugyanis az ilyen embereknél megvan a veszély arra, hogy felkészületlenebbek, így ez fogja lehúzni a teljesítményüket.
Leginkább arról a fajta optimizmusról van itt szó, amikor reálisan látjuk a helyzeteket, nem katasztrofizálunk, nem gondoljuk úgy, hogy a rossz egészen biztosan, megváltoztathatatlanul örökre rossz marad és legfőbbképpen nem úgy gondoljuk, hogy minden azért romlik el, mert mi magunk nem vagyunk jók semmire. Az a féle hozzáállás, hogy ha valami negatív dolog történik, akkor belátjuk, hogy “igen, ez most nem jó”, de úgy gondoljuk, hogy képesek vagyunk kiutat, megoldást találni. Ha hibázunk, akkor nem temetjük az ügyet azonnal, hanem újra próbálkozunk. Valóban egy olyan dolog, ami ahhoz, hogy valaki sikeres és boldog tudjon lenni, elengedhetetlen.
Mitől lesznek pesszimisták a gyerekek?
A gyerekek alapvetően optimistának születnek. Például, ha lenne olyan csecsemő, aki kezdettől fogva pesszimista, akkor lennének, akik nem tanulnának meg járni, hiszen a kezdeti próbálkozások után feladnák az egészet. De akkor hol romlik el? A pszichológusok szerint több oka is lehet, nevesítve: szülők pesszimizmusa, nem megfelelő dicséret, nem megfelelő kritika, a nevelők/tanárok rossz hozzáállása, illetve kis mértékben talán még a genetika is befolyásolja.Dr Seligman azt találta, hogy az a generáció lett leginkább pesszimista Amerikában, akiket az önértékelésük növelése érdekében állandóan dicséretekkel halmoztak el. A “túldicsérés”, a nem őszinte dicséret, illetve az indokolatlan dicséret nem hogy erősítette volna a gyerekek önbizalmát, hanem rombolta is.
Ez azért fordulhatott elő, mert a gyerekek egy idő után vagy a motivációjukat veszítik el a túl sok dicsérettől vagy akár teljesítménykényszeressé válhatnak, hogy mindig ugyanazt a szintet tudják hozni.
Mit tehetünk, hogy optimistábbak legyenek a gyermekeink?
1. Példamutatás
Rettenetesen nehéz egy pesszimista beállítottságú szülőnek optimistába váltani, de mégis ez az egyik legfontosabb dolog. A kisgyerekek a szüleiket utánozva tanulják meg a legtöbb dolgot, azt is, hogy a problémáikat hogyan kezeljék. Ha azt látják maguk körül, hogy az anyukájuk összeomlik egy-egy probléma felmerülésekor, akkor ők is ugyanígy fogják kezelni a hasonló szituációkat.Gondolom sokatok észreveszi néha még saját magán is, hogy önkéntelenül is ugyanúgy csinál dolgokat, mint ahogy a szüleitől látta. Én sokszor mondok olyanokat, amik bevillannak, hogy anyukám ugyanezeket mondogatta gyerekkoromban. Olyanok ezek a dolgok, mint a számítógépes programok, annyi különbséggel, hogy a gyermekkor korai szakaszában tapasztalt dolgokat még nehezebb kitörölni, mint azokat a tapasztalatokat, amiket később szereztünk.
Anyukák, apukák! A lenti pontok nektek is szólnak. A pszichológusok szerint az optimizmus felnőttkorban is tanulható. Jót tesznek magatoknak és a gyermeketeknek is, ha egy kicsit pozitívabban álltok a problémáitokhoz.
2. Meg kell tanítanunk nekik, hogy hogyan értelmezzék a maguk körül tapasztalt rossz dolgokat!
Ha egy probléma felmerül és rosszul érzik magukat, akkor a következő dolgokat érdemes átbeszélni velük:a. Önhibáztatás
Az nem probléma, ha felvállalja a gyerkőc a tetteiért a felelősséget, sőt… De az már probléma, ha úgy gondolkozik például egy matek egyesről, hogy azért kapta, mert buta vagy mert ő alapvetően rossz matekból és ez nem is fog megváltozni. Ha a saját tulajdonságairól gondolkozik negatívan, ha azt gondolja, hogy minden azért van, mert ő buta/csúnya/rossz stb.. az depresszióhoz is vezethet.
Meg kell neki tanítani, hogy saját magát mindig tudja fejleszteni. A matek dolgozatra legközelebb fel tud készülni jobban, a sport és az egészséges életmód segíthet abban, ha csúnyának érzi magát..
Mindenféleképpen tudatni kell velük, hogy nem azért történnek rossz dolgok, mert velük probléma van. Maximum olyan fordulhat elő, hogy valamit rosszul csináltak, de ezen pedig a jövőben lehet változtatni.
b. Örök érvényű/megváltoztathatatlan rossz
Amennyiben úgy gondolkozik a gyerkőc egy problémáról, hogy soha nem fog tudni változtatni rajta, akkor elveszíti a motivációt, hogy próbálkozzon. Meg kell tanítani neki, hogy kitartással igenis nagyon sok minden megváltoztatható. Ha nem érti a matekot, akkor kaphat szülői segítséget és elmagyarázhatják neki más szemszögből, más eszközökkel, mint ahogy az iskolában tették. Ha nem megy a kosárra dobás, akkor gyakorolni kell és menni fog. Ha nem fut elég gyorsan, akkor többet kell edzeni. Meg kell neki tanítani neki, hogy azokon a dolgokon, amik nem tetszenek neki az életében, mindig keresni kell a pontokat, ahol változtatni tud. Ha ezt nem teszi meg, akkor egész biztosan rossz marad minden, de ha próbálkozik – bár nem biztos, hogy első vagy második alkalommal – akkor lehetőséget teremt magának a változásra.
c. Általánosítás
A pesszimisták hajlamosak arra, hogy ha rossz dolog történik velük, akkor azonnal úgy érezzék, hogy az életük minden területe igazságtalanul borzasztó. Nem veszik észre, hogy mennyi szép dolog veszi őket körül, mert csak arra koncentrálnak, hogy már megint elrontották ezt a bizonyos matek dolgozatot. Emellett fel sem tűnik nekik, hogy rajzból pedig sorban hozzák az ötösöket. Fel kell hívni a gyerekek figyelmét a többi szép dologra, hogy nem dől össze a világ, ha egyest hoznak valamiből vagy az sem baj, ha nem sikerül valami elsőre. Ha képesek lesznek a pozitív dolgokat is észrevenni, akkor már mindjárt nem tűnik olyan nehéznek minden és talán a problémamegoldás is könnyebben megy majd.
3. Meg kell tanítanunk nekik, hogy szabad hibázni!
Ha a gyerkőc egy idő után nem mer hibázni, akkor nem fog új dolgokba belekezdeni, illetve nem fog többször megpróbálni olyat, ami már egyszer nem sikerült. Ez pedig szinte ellehetetleníti azt, hogy meg tudjon tanulni új dolgokat, hogy sikeres legyen valamiben igazán. El lehet neki mesélni, hogy még a nagy tudósok is rettenetesen sok hibázás után jutottak el a felfedezéseikhez.Nem buktam el, csak találtam tízezer utat, ami nem járható.Erről ide kattintva olvashatsz bővebben!
-Thomas A. Edison
4. Dicséret
– Nem szabad sem túldicsérni a gyerkőcöt, sem túl kevésszer adni neki pozitív visszajelzést. Ezen kívül mindig inkább az erőfeszítéseket dicsérjük, mint a gyerek tulajdonságait. Tehát, nem azt mondjuk, hogy “de ügyes vagy”, hanem azt, hogy “nagyon ügyesen szedtél most magadnak a levesből”. Vagy nem azt mondjuk, hogy “Petikém, te milyen jó vagy matekból” hanem azt, hogy “láttam, hogy mennyire keményen készültél a matek dolgozatra. Nagyon örülök, hogy ötöst kaptál. Megérdemelted.”Ha túl sokat dicsérjük a gyereket, vagy nem az eredményeit, hanem a személyiségvonásait emeljük ki, akkor teljesítménykényszeressé vagy motiválatlanná változhat. Egyrészt a túl sokszor szajkózott dicséret egy idő után már nem fog jelenteni semmit, elértéktelenedik. Másoknál úgy csapódik le, hogy fel van adva a lecke, most aztán bizonyítaniuk kell legközelebb, hogy ők valóban jók, hogy nehogy csalódást okozzanak annak, aki azt a szép dicséretet mondta.
Ezen kívül figyeljünk oda, hogy valóban olyan dolgokat dicsérjünk, amik miatt megérdemlik. Olyan dolgok miatt, ami valóban nem könnyűnek számít már neki és erőfeszítéseket kellett tennie, hogy elvégezze. Ha a játszótéren felmászik valahová, ahová eddig nem ment, akkor például el lehet neki mondani, hogy mennyire ügyesen csinálta, hiszen ez egy valóban nehéz feladatnak tűnt.
A dicséretekről ide kattintva olvashattok még.
5. Kritika
A kritikával szinte ugyanaz a helyzet, mint a dicsérettel. Nem arról mondunk kritikát, amilyen a gyerek, hanem, amit csinált. Például azt semmilyen körülmények között nem mondjuk neki, hogy hülye vagy rossz. Inkább azt mondjuk, hogy többet kellett volna készülnie, most ezt nem jól csinálta, vagy hogy amit most csinált az neked nem tetszett és szeretnéd, ha legközelebb máshogyan lenne. Az a jó, ha a kritikában benne van az is, hogy a jövőben szerintetek tud azon a dolgon változtatni, amit most rosszul csinált.kritikából sem jó a túl sok, illetve az sem, hogy nem szólunk rá a gyerekre soha semmiért. Meg kell találni az aranyközéputat.
Tudom, hogy mindez elég sok egyszerre és ha valaki nem így élt, akkor nehéz ezeken változtatni, de nagyon ajánlom ezeket a dolgokat, nem csak gyerekeknek, felnőtteknek is. Nagyon sok búbánat okozójáról derül ki, hogy tudunk változtatni rajta majd (vagy legalábbis biztosan lesz lehetőség, hogy megpróbáljuk) és ha ezt sikerül elfogadnunk, akkor máris pozitívabb életet tudunk majd élni.
H
#1 Dr.BauerBela
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése