Örökbefogadókkal és szakemberekkel konzultálva összeszedtünk 22 olyan visszásságot, amelyek a hazai örökbefogadásokat hátráltatják, a családok életét megnehezítik, és ismétlődő, rendszerszintű gondokra utalnak.

  1. A legnagyobb probléma: sokat csúszik a gyerekek örökbe fogadhatóvá nyilvánítása. Holott a Gyermekvédelmi törvény is kimondja, hogy ha a vér szerinti családba nincs visszakerülni mód, vagy ez nem áll a gyerek érdekében, akkor az örökbeadás lenne a cél. Csúsznak a felülvizsgálatok, a gyámhivatalok sokszor haladékot adnak annak a szülőnek, aki a gyerekét hébe-hóba, de látogatja, esetleg mindig a féléves határidő lejárta előtt jelenik meg, holott egyértelműen nincs esély a gyerek hazagondozására. Sok gyereknél ez olyan későn történik meg, hogy emiatt már csak külföldre kerülhet (a belföldi örökbefogadók ritkán vállalnak 6 évesnél idősebb gyereket), vagy teljesen lemarad a végleges család lehetőségéről.
  2. Vagy nem is nyilvánítják örökbefogadhatóvá a gyereket, például arra hivatkozva, hogy túl idős, vagy „olyan jó dolga van a nevelőszülőnél”. Jelenleg külföldön 10 éves korig fogadnak el gyermeket, az ennél fiatalabbaknak meg kellene adni az esélyt a végleges családra.
  3. Ha a gyerek örökbe fogadható, akkor is még sok időbe telik, amíg szülőt keresnek neki. Ha a saját megyéjében talál szülőkre, akkor átlagosan 7,5 hónap telik el az örökbe fogadhatóvá nyilvánítás és a családba kerülés között. Ha az országban máshol vagy külföldön kerül örökbefogadókhoz, akkor közel egy év. Holott minél idősebb egy gyerek, annál kisebbek az esélyei az örökbefogadásra, és annál nehezebb átszoktatni.
  4. Az örökbefogadók alkalmassági vizsgálatán szinte lehetetlen megbukni. Nem kérnek erkölcsi bizonyítványt. (Amerikában minden államból, ahol élt korábban a jelentkező, lekérik a büntetőjogi ügyeit, különös tekintettel a gyermekek elleni bűncselekményekre.) Sokszor csak egyetlen beszélgetés alapján dönt a pszichológus. Ha a Tegyesz alkalmatlanná nyilvánítja a jelentkezőt, a gyámhivatalnál kérhet felülvizsgálatot. A sorra kerülésben a tényleges szülői képességeknél jobban számítanak a külső paraméterek (kor, családi állapot, gyerekek száma).
  5. A friss örökbefogadók visszatérő kérdése, hogy mikor és hogy kell megmondani a gyereknek, hogy örökbefogadott. Ez arra utal, hogy nem kaptak erre alapos felkészítést, útmutatást, holott az örökbefogadóknak kötelező kurzus legfontosabb feladata ez lenne. Több szervezet is tart tanfolyamot, a színvonal nem egységes, de az is lehet, hogy elhangzott, ám nem jegyezték meg. Még ma is van, aki nem mondja meg a gyereknek, hogy örökbe fogadta!
  6. Bár elvileg a magyar rendszer nem így működik, hébe-hóba előfordul, hogy az örökbefogadókra „rátukmálják” a gyereket. Több örökbefogadó beszámolt róla, hogy a jelentkezésnél megemlítették neki, hogy ha felemelné a korhatárt, akkor rögtön adnának neki egy gyereket. Vagy a gyerek bemutatásakor azzal gyakoroltak nyomást, hogy ha nemet mond, akkor nem kap másik gyereket, vagy a gyerek külföldre kerül. Nem tömeges probléma, de évi pár eset is sok, az örökbefogadásról nyomás nélkül kellene dönteni.
  7. Előfordul, hogy hiányos vagy elavult a gyerek aktája, ami alapján szülőket keresnek neki. Visszatérő probléma a „zsákbamacska”-jelenség, mikor a betegségek, elmaradások csak az örökbefogadás után derülnek ki. Ugyanakkor a másik véglet is előfordulhat, hogy a gyerek már sokat fejlődött a papíron leírt állapothoz képest.
  8. A barátkozás hosszát nem a gyerek szükségletei, hanem az adott megye elvei szabják meg. Van olyan megye, ahol egy hónapnál rövidebb nem lehet az ismerkedés, máshol arra esküsznek, hogy öt nap alatt minden gyerek átszoktatható. Holott a Tegyesz módszertani útmutatója szerint a fokozatosságra kell törekedni, a túl rövid és túl hosszú barátkozás is káros a gyereknek.
  9. Az örökbefogadók és a nevelőszülők sokszor nem kapnak érdemi segítséget a barátkozás alatt. Teljesen esetleges, hogy van-e jelen szakember, és ki az, örökbefogadási tanácsadó, gyám, pszichológus, nevelési tanácsadó, és érdemi-e a jelenléte vagy adminisztratív. Előfordul, hogy problémás átgondozási esetekben sincs jelen szakember, például létszámhiány miatt.
  10. Előfordul, hogy 3-4 éves ovisok sincsenek vele tisztában, hogy a nevelőszülő nem az anyjuk. Ez nagyon megnehezíti a barátkozást, több örökbefogadó lépett vissza emiatt, mert nem akartak „gyerekrablóként” megjelenni a kicsi életében. Vagy a nevelőszülő ellenséges a barátkozáson, holott neki kulcsszerepe van az átgondozásban. Mindez a nevelőszülők felkészítésének, támogatásának súlyos hiányosságaira utal. Ritkán kap a nevelőszülő segítséget a gyászhoz, amit a sok éve nevelt gyerek eltávozása jelent, holott erre nemcsak neki, de az egész családjának szüksége lenne.
  11. Az örökbefogadók nincsenek felkészülve, mivel járhat egy traumatizált, viselkedési gondokkal küzdő kisgyerek nevelése. Holott ez visszatérő probléma az örökbefogadott gyerekeknél. Az sem világos nekik, mikor van fejlesztésre szüksége a gyereknek és hova kell fordulni. Ezzel a témával sokkal többet kellene foglalkozni a felkészítésen.
  12. Bár a törvény szerint is joga van a gyereknek a származása megismerésére, sokszor ezt nem tartják tiszteletben. Előfordul, hogy a vér szerinti szülők többször meglátogatták a gyereket, és egy fotó sincs róluk, vagy az örökbefogadásnál ezeket a képeket nem adják át az új családnak. Ugyanennek egy variációja, mikor az örökbefogadóknak azt javasolják, hogy teljesen szakítsák meg a kapcsolatot a nevelőcsaláddal. Élettörténeti albuma nagyon kevés gyereknek van, pedig erről szakmai ajánlás szól. A nyílt örökbefogadásnál is olykor a két család csak a gyámhivatalban találkozik, előfordul, hogy a közvetítő szervezetek nem bátorítják az ismerkedést, nem javasolják, hogy készüljön fotó a vér szerinti szülőkről. A gyerek érdeke, hogy őrizzen emlékeket a múltjáról, vér szerinti családjáról, ez segíti az identitása felépítését.
  13. A rendszer felemásan kezeli a cigány származás kérdését. Egyfelől tilos nyilvántartani, vélelmezni a gyerekek származását, a másik oldalon viszont az örökbefogadásra jelentkezők kiköthetik, hogy nem vállalnak roma gyereket. A gyakorlatban ezt vagy figyelembe veszik, vagy nem, és természetesen a származás többnyire csak feltételezett. Időzített bomba lehet, ha nem elfogadó házaspár kap egy roma babát. Az örökbefogadók nagy része „magyar származású” babát szeretne, a gyerekre várók nem kapnak felkészítést arra, hogy kell-e foglalkozni a gyerek származásával és hogyan. (Hollandiában, Norvégiában például nem is tehetnek bőrszínre, etnikumra megkötést az örökbefogadók, igaz, ott csak nemzetközi örökbefogadásra van mód.)
  14. A nyílt örökbefogadást közvetítő civil szervezet közül többnél gyakorlat, hogy az anyasági segély összegét (64 ezer forint) az örökbefogadó átadja az újszülöttről lemondó anyának. Az anya ilyenkor kiesik a munkából a szülés miatt, de jobb lenne egy átlátható rendszer a krízisterhesek segélyezésére, például ha a civilek megemelnék ennyivel a közvetítési díjat és ők fordítanák a vér szerinti család támogatására.
  15. Még mindig sok örökbefogadást közvetítenek védőnők, szülésznők, nőgyógyászok, és a terhes nőkkel hivatásszerűen kapcsolatba kerülő más személyek. Bár ilyenkor kötelező egy erre jogosult szervezetet is bevonni, de általában ezek az ügyletek „csont nélkül” átmennek. Az egészségügyi dolgozó, ha jószándékú is, nincs tisztában az örökbefogadás rendszerével, nem biztos, hogy az ő ismerőse a legalkalmasabb.
  16. Ennél is rosszabb, ha a szülőanya a kórházban jelzi, hogy lemond a újszülöttről, ám a gyámhivatalba nem megy el nyilatkozni, például mert nem tudja, hogy ez szükséges. Ilyenkor a kisbaba bekerül az állami rendszerbe, és egy-másfél éves korában adják örökbe. Minden évben 40-60 babát hagynak így a kórházban, akik rögtön örökbefogadókhoz kerülhetnének, ám az anyával nem foglalkoznak, hogy tényleg mondjon is le a gyerekről.
  17. Hat hétig visszavonhatja a vér szerinti anya az újszülött örökbeadását. Ez az örökbefogadókban bizonytalanságérzetet kelt az első időben. Bár elsődleges cél, hogy a gyerek a vér szerinti családjában nevelkedhessen, a hat hetes visszalépés jogi lehetősége nem helyettesíti a krízishelyzetbe került családokkal, terhesekkel való foglalkozást. Nyílt örökbefogadásnál a civil szervezetek gondozzák az anyákat, a titkosan lemondók nem kapnak segítséget, az inkubátorba helyezett babák szüleiről (rájuk is érvényes a visszavonási lehetőség) pedig semmit sem tudunk, azt sem, önszántukból és valóban ők tették-e be oda a bébit. Arra is volt már példa, hogy az anya visszavonta az örökbeadást és a gyerek állami gondozásba került.
  18. Nem kapnak segítséget az örökbeadó anyák a történtek feldolgozására, a trauma megismétlődésének elkerülésére. Előfordul, hogy egy anya akár 5-6-8-10-12 gyereket is megszül, akik közül egyet se tud felnevelni. Az örökbeadás magányos titok és szégyen marad. Ahogy azok a szülők sem kapnak intézményes segítséget, akiknek a gyermeke gondoskodásban él. Nincs ingyenes és elérhető fogamzásgátlás a legszegényebbeknek. Nagy szükség lenne rá, hogy az első gyereküket váró fiatal krízisanyák támogatást kapjanak, akkor már sokkal nehezebb beavatkozni, mikor több gyerek van a családban nehéz körülmények között.
  19. Az utánkövetés nem igazán szolgálja az örökbefogadók támogatását. Bár elvileg a cél az lenne, hogy az örökbefogadás után se maradjanak magukra a családok, sokszor csak formális, adminisztratív jellegű a vizit, és mivel jelentés megy róla a gyámhivatalnak, a szülők nem mernek őszinték lenni. Ennek bizarr alesete, ha a szervezet a határidő lejárta előtt az utolsó pillanatban az egész családot berendeli, és egy szűk hivatali helyiségben, a gyerek és esetleg az idősebb testvérek füle hallatára kell beszélniük a problémákról.
  20. Az örökbefogadók hátrányban vannak a juttatásoknál. Ugyan mindaz jár nekik, ami egy ugyanolyan korú vér szerinti gyereknél, ám Magyarországon a juttatások a gyerek korával párhuzamosan csökkennek. Az idősebb gyereket örökbefogadók elesnek az újszülötteknél járó magasabb összegű csedtől, anyasági támogatástól, életkezdési támogatástól, miközben minél nagyobb gyereket vállal valaki, annál több problémára számíthat. A terhességgel és asszisztált reprodukcióval szemben az örökbefogadásra várakozók munkajogi védettséget sem élveznek, még a barátkozás ideje alatt sem.
  21. A gyerek környezete, az óvoda, az iskola, a védőnő, az egészségügy nincsen tisztában az örökbefogadás jellegzetességeivel, erre nem kapnak külön képzést a segítő szakemberek. Visszatérő panasz az indiszkréció, vagy a gyerek stigmatizálása. Sok hivatal rákérdez vagy nyilvántartja, örökbefogadott-e a gyerek, holott erre csak a gyámhatóság jogosult.
  22. Minden évben 20-50 örökbefogadott gyerek kerül vissza állami gondozásba, ez az összes belföldi, nem rokoni örökbefogadás 4-8 százaléka. Nem csökken a felbontott örökbefogadások száma évek óta, a felkészítő tanfolyam bevezetése ellenére sem. Elemzések szerint a kudarcos örökbefogadások nagy részében előre látható kockázati tényezők voltak, amelyek kiküszöbölhetők lettek volna alaposabb kiválasztással, szűréssel. Szükség lenne a kudarcok alapos vizsgálatára, ahogy arra is, mi az oka, ha még az ismerkedés vagy összeszokás ideje alatt lépnek vissza az örökbefogadók.