Szexuális nevelés: ki mit és hogyan?
Bár a szexuális nevelés témája örökzöld, a valós változások és változtatások azzal kapcsolatban, hogy a gyermekek és fiatalok kiktől hogyan és mikor értesüljenek a szexualitásról, ennek szépségeiről, nehézségeiről és veszélyeiről, máig számos kérdést vet fel. Nemrég egy aggódó és lelkiismeretes szülőközösség hívott meg, hogy ötödikes gyermekeiknek tartsak felvilágosítást, de mindannyiunk legnagyobb megdöbbenésére az iskola nem tette lehetővé az alkalom megszervezését, így végül külső helyszínen rendeztük meg az eseményt. Az eset kapcsán ismét felmerült bennem a kérdés, hogy van-e felelőssége az iskolának mint intézménynek s persze ezen belül a pedagógusnak a szexuáledukációban, meddig terjed a szerepe, mi módon lehet az ezzel kapcsolatos „teendőket” leosztani.
Talán mondani sem kell, a szülők felelőssége a legnagyobb a gyermekek szexuális nevelésében. Elsőként azzal tehetnek a legtöbbet azért, hogy ez jól sikerüljön, ha mernek szembesülni saját szexualitásukkal, és még jobb, ha erről a párjukkal is beszélgetnek. Érdemes visszaemlékezni arra, hogy őket hogyan világosították fel, volt-e egyáltalán szexuális nevelés a családjukban. Az esetleges otthoni tabuk okoztak-e a nővé/férfivé válásban és a szexuális életben nehézséget, gátakat? Végül pedig hogyan tudják ezeket a gátakat és a szégyenérzetet legyőzni akkor, amikor a gyermekeikkel beszélnek a témáról?
A szexuális nevelés akkor indul, amikor nem is számítunk rá, akkor, amikor a gyermek elkezd a világ dolgairól kérdezősködni. A végtelennek tűnő Ez mi? és később a Miért? kérdések, bár még semmi közük a szexuális neveléshez, mégis megteremtik a bátor, nyílt kérdezés terepét.
Ha a szülők a gyermek kérdéseit megválaszolják, az emberi testről, a szexualitásról is bátran kérdez majd, hiszen számára ezek ugyanolyan magától értetődő és természetes beszédtémák, mint bármi, amiről korábban szó esett.
Jellemzőbb, hogy a gyermekkel azonos nemű szülő vállalja fel a szexualitással kapcsolatos beszélgetést, de a gyermek által feltett kérdéseket életkortól függetlenül meg kell válaszolni, akkor és ott, amikor a kérdés elhangzik, annak a szülőnek, aki felé a kérdés irányult, természetesen az életkornak megfelelően, mindig a kérdésre összpontosítva annak érdekében, hogy a gyermeket ne terheljük túl olyan információval, ami őt még nem érdekli. Óvodáskorban a leggyakoribb kérdés a hogyan került a baba anya hasába és ennek változatai. A szexuális neveléshez már ekkor hozzátartozik az alapvető női és férfi higiéniával kapcsolatos készségek és tudnivalók megtanítása (lányoknál a vécépapír-használat, fiúknál a fityma hátrahúzása), valamint a ki érintheti meg, ki nyúlhat a gyermek ruhája alá kérdés tisztázása. A kisiskoláskor a szexualitás szempontjából lappangó időszak, ezért ilyenkor kevésbé jellemző a kérdezősködés, de fontos, hogy a szülő odafigyeljen a gyermek fejlődésére, arra, hogy jelentkeznek-e a kiskamaszkor első testi jelei, és amennyiben igen (főként lányoknál), akkor ezekről a biológiai változásokról, a női és férfitest működéséről érdemes idejében beszélgetni.
A szexuális nevelésben nagy segítséget nyújthat a szakember, elsősorban a képzett szexuálterapeuta, ennek hiányában az (iskola)pszichológus. Legkésőbb a kiskamaszkorban érdemes szakember segítségét is kérni a szexuális nevelésben. Erre az időszakra a gyermekek többsége a családon kívül is hall már a szexualitásról, lát ehhez kapcsolódó képeket. Sokszor még a nyitottabb családi környezetben is szégyellőssé válnak a kiskamaszok, a kérdéseiket nehezebben teszik fel, vagy egyszerűen az egyéb teendők, kihívások mellett már nem jut idő erről is beszélni. A szexuálterapeuta egyrészt tisztázza az alapvető biológiai fogalmakat, sok-sok kérdéssel előkészítve a terepet (annak érdekében, hogy kiderüljön, mit és hogyan tudnak eddig a gyermekek), emellett szó esik a nőiességről, férfiasságról, szépségideálokról, a nemi és a szexuális szerepekről, a női és a férfitest működéséről, az emberi szexualitás érzelmi vetületéről, kapcsolatbaágyazottságáról. Mindezeket természetesen az adott életkori csoport igényeinek, érettségének figyelembevételével. Mindig szánunk időt a kérdésekre is. Nagyobbaknál, ahol már saját tapasztalat is van, szóba kerül még a randizás, flörtölés, szakítás kérdésköre, a védekezés, a nemi úton terjedő betegségek s természetesen mindaz, amit a fiatalok kérdésként megfogalmaznak.
A pedagógusnak főként osztályfőnöki szerepben juthat feladat a szexuális nevelésben, hiszen a tanterv előírja az egészséges életmódról való beszélgetést, bár explicit módon nincs hivatkozás a szexuális nevelésre ezen belül.
A legtöbb pedagógus így egyrészt kényelmetlennek érzi, hogy erről beszéljen, másrészt – jogosan – tart attól, hogy milyen következményei lesznek, ha a szexualitás mint téma előkerül a fiatalokkal való beszédben. Mindenképpen érdemes a szülőkkel egyeztetni ennek a témának a feldolgozásáról, akár szülői beleegyezést is kérni.
Ha magát a szexuális nevelést nem is vállalja fel, a pedagógusnak közvetetten mégis fontos szerep jut ebben a rendszerben.
Figyelve a gyermekek, kamaszok iskolai viselkedését, észrevehet szerelmi bánatot, csalódást, ezekre reagálhat, meghallgathatja a kamaszt, irányt mutathat. Fontos még a személyes példa, a reakció egy-egy társadalmi problematikára. A fiatalok érdeklődőek és fogékonyak a családon kívüli modellekre, példákra, hiszen éppen az identitásukat keresik. Így a pedagógus könnyen megtalálhatja azokat a pillanatokat, amikor a gyermekeket nevelni tudja saját meglátásainak, véleményének, értékrendjének kifejtésével például a szépségről és szépségideálról, a párkapcsolatról, a női és a férfiszerepekről, az elkötelezettségről.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése