Sok nehézséget okoznak a szülőknek, pedagógusoknak az ADHD-s gyerekek. A folyton izgő-mozgó, fogyelmetlen, hangoskodó gyerek azonban nem szándékosan bosszantja a környezetét, tudatos lépésekkel a tünetek enyhíthetők.

Ede másfél évesen érkezett meg a nevelőcsaládhoz, de Anikó, a nevelőanya rögtön érezte, hogy a kisfiú valahogy más, mint a többiek. „Felmászott a tetőre, a villanyoszlopra, rettegtem, hogy túlélje a nyári szüneteket” – meséli. Az iskolában túlmozgásosnak találták a gyereket, átkerült egy másik iskolába, ahol egy jó tanítót találtak. A második tanév végén jutott el Ede a pszichiátriára, ahol felírtak neki gyógyszert, és ez bevált. Amíg a diagnózis megszületett, hogy a kisfiú ADHD-s (figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, Attention Deficit Hyperactivity Disorder), a nevelőanya sok nehéz pillanatot élt át. „Sokszor éreztem azt, hogy nem bírom tovább, most ásom el a gyereket. Aztán elmentem egy ADHD-s gyerekek szüleinek szóló tréningre, ahol a többi szülő is ugyanezekről a gondokról számolt be, sőt egy apuka azt mondta, hogy ő is így szokta érezni, de ő fejjel lefelé ásná el a gyereket”.

Az ADHD neurológiai veleszületett vagy fejlődési rendellenesség, az iskoláskorú gyerekek 3-7 százalékát érinti. Az ilyen gyerekekre jellemző a figyelmetlenség, a túlzott aktivitás és impulzivitás, gyakran társul a probléma tanulási zavarokkal. Az ilyen gyerekeknek sokszor egészen hétköznapi helyzetek is nehezek, az iskolában nem tudják kivárni, amíg kérdezik őket, közbekiabálással, bohóckodással zavarják az órát, nem tudnak megülni a helyükön, állandóan ugrálnak, mintha felhúzták volna, gyakran elvesztik a felszerelésüket. „Ugyanakkor ezek a gyerekek kétszemélyes helyzetben jól működnek, kamaszkorukban pedig kifejezetten népszerűek lehetnek” – jegyzi meg Dologné Kovács Izabella pszichológus. Az ilyen gyereknagyon humoros, eredeti, kreatív gondolkodó lehet, ha valami érdekli őt, abban fáradhatatlan. A probléma jellemzően iskoláskortól diagnosztizálható, óvodáskorban a tünetek megléte az idegrendszer éretlenségére is utalhat, ami kinőhető, csak akkor valószínű, hogy tényleg ADHD-s a kisgyerek, ha szélsőségesen aktív, impulzív a viselkedése, folyamatosan ön- és közveszélyes. A zavar pontos oka nem ismert, örökölt és környezeti hatások is közrejátszanak a kialakulásában.


Az ADHD-s gyermek megnehezíti a családok, osztályok életét. Ezért fontos a szülőkben, pedagógusokban tudatosítani, hogy a gyerek nem „gonosz”, nem direkt csinálja, nem azért viselkedik így, hogy a szülőt bosszantsa. A terápia csak a szülővel együttműködve segít, a pszichológus, a pedagógiai szakszolgálat nem tudja „megszerelni” a gyereket. A megoldásban fontos az otthoni környezet „egyszerűsítése”. Legyen egy kiszámítható napirend, amivel a gyerek tisztában van, ne legyen túl sok tárgy, játék a lakásban. A tévézés, számítógépezés fokozza a tüneteket. Nagyon világos szabályok kellenek, és a szülő tartsa be ezeket következetesen. A feladatokat részletesen el kell magyarázni, és hozzá időhatárt szabni. Emellett meg kell keresni, miben tehetséges a gyerek, hogy legyen lehetősége jónak érezni magát. „A figyelmi funkció úgy fejleszthető, ha én figyelek rá, leguggolok hozzá. Ha mesélek neki, és két percet bír figyelni, akkor két percet mesélek, másnap majd három percet is kibír” – mondja a pszichológus. A kellemetlen viselkedések leépítésénél fontos a rangsorolás, először az 1-2 legzavaróbbal kell kezdeni. Azaz, ha veri a testvérét, az nagyobb probléma, mint ha csak kiabál vele. A nem elfogadható viselkedéseknél a gyerekkel együtt érdemes végigbeszélni, mi történt pontosan, apró részekre bontani a cselekvést, hogy hogyan jutott el például a verekedésig, és találja ki maga a gyerek, hogy mit tehetett volna másképp. A kis lépéseket is értékelje, jutalmazza a szülő. „Ha a rossz viselkedéssel figyelmet kap, akkor ezzel megerősítem. Dicsérjük a jót is, ha két percet nyugton maradt az osztályban, dicsérjük meg, ha egy órán át nem beszélt csúnyán, kapjon egy matricát.” A kívánt viselkedéseket lehet egész héten egy táblázatba rögzíteni, és bizonyos pontszám összegyűjtése esetén kaphat egy kis ajándékot a gyerek. Az ilyen gyerekek a rutinfeladatokat is elfelejtik, például nem húzzák le maguk után a vécét, de ha a szülő kitesz a vécéajtóra egy táblát, hogy „húzd le!”, akkor meg fogják csinálni. Ezt Anikó is tapasztalta, aki azelőtt sokat marcangolta magát, hogy miért nem képes megtanítani egy ilyen egyszerű dolgot a gyerekeknek, és mióta kitette a feliratot, lehúzzák a vécét.