Jó anya - Rossz anya

A 2019-es évben, anyák napján napvilágot látott telekommunikációs cég reklámja kapcsán arra az elhatározásra jutottam, hogy ideje papírt ragadnom, és leírni a “margóra” ahogy mondani szokás pár észrevételt. Megint nagyon eldurvultak a kommentek, és természetesen mindenki a saját szemszögéből értelmezi a dolgokat. Jön a ki a jó anya, bezzeg az én anyám, bezzeg az, stb.

Sokaknak rendesen beletapostak az önérzetébe ezzel a reklámmal, és valahol meg is értem miért, bár rólam lepereg. Már. Elmondom miért.

 

A film arról szól, hogy anyák napján a gyerekek nem mennek el a műsorra, hanem egy videón mondanak kifogásokat, hogy miért nem tudnak jelen lenni. Az anyukák pedig “magukra ismernek”, hogy ők is hasonlóan kevés időt töltenek a gyerekekkel, és emiatt rosszul érzik magukat

 

Miért érezzük magunkat rossz anyának?

A tökéletes anyakép

Kicsit felmegyek a facebookra, és mivel több kismamás oldalt követek, kb minden 2. poszt egy kéretlen jó tanácsot tartalmaz:

“Ezt okozod a gyermeknek, ha rászólsz.”

“Miért ne engedj meg mindent a gyereknek?”

“Ezt érzi a 2 éves, mikor mérges vagy rá”

“Mi lesz, ha nem veszed fel a síró gyereket?”

“Hogyan csábítsd el 8 hónapos terhesen a férjedet?”

“Mit ne csinálj terhesen, nehogy hamarabb beinduljon a szülés”

 

A cikkek íróit sokszor a jó szándék vezérli, de úgy zúdul az ellentétes információ az újdonsült anyukákra, mintha egy éppen leomló tűzfal mellett állnának, és hiába próbálnák a kezükkel a fejüket védeni. A tégla eső azonban nem áll el, ahogyan az információ, és vélemény áradat sem.

 

Az info áradatból aztán kirajzolódik AZ ANYA! A tökéletes anya illúziója. A vágy, és az elhatározás, hogy majd én is az leszek! Mindennek megfelelek, minden könyvet elolvasok. Jobb leszek mint az én anyám, aki csúnyát mondott nekem 8 évesen, amikor nem olvastam szépen. Én sosem fogok ilyet mondani. Jobb leszek mint anyám, mert ha a gyerek szemtelen, vagy hisztizik, én nem fogom “taknyántenyerölni”. Abban is jobb leszek, mint anyám, hogy amikor tinikorában odajön hozzám, nem fogom égetni, meg nem fogok… sorolhatnám. 

 

Tudom, ismerem az érzést. Átestem rajta. Talán mindenki átesik, lehet, hogy nem mindenki, de én úgy sejtem, hogy általában az életben még a legkevésbé motivált emberekben is benne van a késztetés, hogy mikor gyermekük születik, ha másban nem is, legalább ebben tökéletesek akarnak lenni. Mikor terhes lettem, én is átestem ezen. 

 

Az elhatározás pillanatában, mikor kitaláltuk, hogy kisbabát akarunk, befejeztem “bűnös életvitelem” azaz abbahagytam a koca cigit, terhesvitaminok, tökéletes alapanyagokból főzött életek . És onnantól beszippantott az infoörvény. Elolvastam az összes pszichológiai könyvet, orvosi, és táplálkozási könyvet, a gyermek fejlődéséről szóló könyveket. Módszertani tanácsadókat.

 

Annyira akartam tökéletessé válni, hogy még a macskáknak is külön főztem, napi kétszer! Amelyik kismamán láttam, hogy nem elég lelkes könyvfalásban, annak elmeséltem, miket tanultam. Segíteni akartam. Ők nem akarták, csak akkor még nem értettem miért nem. Visszagondolva kicsit őrült voltam. :-) Talán nem is kicsit.

 

Dr. Ranschburg Jenő írta valahol, hogy eljön az a pont, amikor a szülőnél elszakad a cérna, és lekever a gyereknek egyet, és ez normális. Huujjuujuj! Mikor ezt megláttam, úgy éreztem elásta magát előttem. Hogy mondhat ilyet? Pont ő?! Miért ne lehetne türelemmel megbeszélni mindent a gyerekkel? Én majd mindent úgy fogok csinálni, hogy születendő gyermekemnek tökéletes legyen. Sosem fog sérülni a lelke. Soha! 

 

Aztán megszületett az első, és nem sokkal később rájöttem, de szerintem mondhatom többes számban is, rájöttünk, hogy képtelenség tökéletessé válni, akkor felütötte a fejét a lelkiismeret furdalás. Ami végigkíséri anyaságomat, anyaságunkat. Lelkiismeret furdalás gyakorlatilag bármiért. (Ezt nagymama korunkra felváltja a felesleges és túlzott aggódás bármiért. “Ne menj a fára leesel.” “Ne menj bulizni, megerőszakolnak.” “Ne szaladgálj, elesel” “Ne igyál a pohárból, eltöröd.” )

 

Lehet, hogy a bekötésnél a nőket túlhuzalozták. Nem tudom.

 

Miért nem lehetsz tökéletes? 

Időhiány

Miért nem lehetsz tökéletes anya? Egyrészt mert nem fér bele az időbe! Egy nap csak 24 órából áll. Ezen idő alatt reggel, egy jó asszony sebtiben felkel, puccba vágja magát - hogy a férje ott ne hagyja. Rendbe szedi a szétdobált cuccokat, a gyerekét, gyerekeit, útnak indítja őket, kenyeret süt, reggelit készít, elviszi a gyerekeket, blablablabla…és még nincs 8 óra. Nem sorolok fel egy átlagos napot, valahogy irtó rövid, mindegyik. Nem fér bele 24 órába, hogy mindent megcsinálj, amit elvárnak tőled, amit elvársz önmagadtól, amit meg kell tenned.

 

Mindenkinek más a tökéletes

Mivel mindenkinek más a tökéletesség ideálja, függően attól, hol merre szocializálódott, milyen behatások érték, nem fogsz tudni mindenkinek megfelelni. Természetesen azért én ezt meg - bocsánat - ezt IS megpróbáltam. Konkrétan bele lehet betegedni. Lehetetlen mindenkinek megfelelni, de ezt már sokan, sok helyen leírták, nem mondok vele semmi újat. 

Sőt még egy nagyon tanulságos tanmese is szól arról, hogy képtelenség úgy élni, hogy valaki ne találjon hibát bennünk, és mindenkinek megfeleljünk. Küldeném annak aki szereti, meg mindenkinek, aki maximalista. A címe: A molnár, a fia meg a szamár 
Olvassátok el, nagyon tanulságos mese.

 

Személyes történetem is van, ha már az előzőt nem kopizom ide.

Szóval a reptéren voltunk, nyaralásból jöttünk haza. Mivel hajnali 3-kor kellett a 3 éves gyereket felkelteni, elég fáradt volt. Ráadásul 2. gyerek lévén kicsit erősebb akaratú, mint az első szülött. Kinézett a reptéren magának egy műanyag hajszárítót, amiből már 3 volt otthon, ráadásul hatszoros áron volt, és rossz minőségűnek tűnt. Azt mondtam neki, hogy ezt most nem vesszük meg. Zokogásban tört ki. 

 

Mit teszel a gyerekkel, ha hisztizni kezd, mikor hullafáradt? Én elmondtam az álláspontomat szépen, leguggoltam hozzá, megsimogattam, együttérzésemről biztosítottam, hogy tisztában vagyok vele, hogy most csalódott, de nem vesszük meg a fent leírt okokból. Majd kézenfogva beálltunk a sorba. Sírt. Én pedig hagytam, hogy panaszkodjon. Jó érzésem volt, mert nem engedtem a zsarolásának. Büszke voltam magamra, mert hihetetlen önuralom kellett, hogy nyugodt tudjak maradni, és megértő. Amúgy tudtam, hogy 1-2 perc múlva abbahagyja. Jóvanna! Reméltem. 

 

Az idegen emberek azonban a sorban, nyugtalanok voltak, egyre nyugtalanabbak. Míg végül az egyik kiállt a sorból, ráordított a 3 éves gyerekre, hogy “kussoljál, vagy lekeverek egyet”! A sorból többen hátrafordultak, és mondták, hogy ez csak egy kisgyerek. Erre a férfi közölte, hogy de ott áll mellette a k. anyja, és nem csinál semmit. Valóban. Az ő szemszögéből nem csináltam semmit. Ő akkor lett volna elégedett, ha felpofozom a gyereket mindenki előtt. Akkor a többi ember vetett volna meg. Nincs jó, és nincs tökéletes módszer, amivel mindenki egyetért. Sem itt, ebben az esetben, sem máshol más esetben sem lehet mindenkinek a kedvére tenni. A gyereknevelés pedig nagyon megosztó téma, és mindenki ért hozzá. Főleg akinél nincs gyerek.:-)

 

Számomra a szülés után, és a terhesség alatt is, minden kritika egy késdöfés volt a szívembe. Úgy éreztem erőmön felül teljesítek, mégse elég semmi. Még önmagamnak is képtelen voltam megfelelni, mert összeestem a fáradtságtól. 

 

Én mindig független voltam anyagilag. Nem akartam kitartott lenni. Nem akartam, hogy eltartsanak. Ráadásul azt láttam, hogy a házasságok fele úgy végződik, hogy a férj azt állítja, hogy ő mindent megadott, dolgozott, de a nő cserébe semmit nem csinált. Otthon volt a gyerekkel, ennyi volt a dolga, mégis állandóan hisztizett.. és hasonlók. 

 

Szóval én szerettem volna dolgozni. Mert szeretek dolgozni. Én nem “rászorulásból” mentem dolgozni. Engem ez kikapcsol, feltölt, sikerélményt ad. 

 

A kritika

És akkor jönnek a barátok, ismerősök, facebook csoportok, ovónénik, és mindenki aki ért a gyerekneveléshez - meg az is aki nem. Jobbító szándékkal megjegyzéseket tesz, és ítélkezik. Ha nem a munka miatt, akkor más miatt. 

Mint a fenti reklám. Miért sértődtek meg rajta az anyukák? Mert aki dolgozik közülünk, az is szeretne minden fent felsorolt elvárásoknak megfelelni. Mi is szeretnénk minőségi időt, játszóterezést, és hasonlókat. Van olyan család, akiknél szükség van a plusz pénzre. Van azonban ahol anyu a “karrierista” anyagilag független szeretne lenni, hogyha a férje elhagyja, akkor is el tudja tartani a gyerekeit. Hogyha a gyerekei kirepülnek, akkor ne essen ki minden, mikor vissza kell mennie dolgozni, és ne kelljen megint a létra aljáról kezdeni a visszakapaszkodást. Vagy mert egyszerűen úgy gondolkodik, mint én, hogy ne legyen nap alkotó munka nélkül. (Mert a munka nemesít:-))

 

Akkor jönnek ám a magam fajtával kapcsolatban a kritikák. (Valószínűleg a cikk alatt is lesz pár keresetlen szó.)
“Mert nem foglalkozik a gyerekkel. Azért ilyen az a gyerek.” “Mert karrierista, látszik is a gyerekén.” “Állandóan dolgozik, semmit nem törődik a gyerekkel.“

 

A helyzet az én szemszögemből: DE! Foglalkozok vele. Éjjel, amikor mások alszanak, akkor dolgozom, mert én sem akarok lemaradni az első 3 évről, de valóban nem elégít ki szellemileg a babázás. Alkotok, teszek-veszek.

 

A munka, a dolgozó anya csak egy apróság a sok közül, amiért meg lehet vetni a másikat. De ha valaki nem dolgozik, és nem élnek meg a férj fizetéséből, akkor azért hibás a nő. 

 

Van olyan anyuka, aki nem akar, vagy tud szoptatni. A másik 2 éves koráig szoptatja a gyereket. Van olyan, aki reggel, megengedi, hogy cukrot egyen a gyerek, hogy megússzon egy hisztit. Van aki hordozóban magán hordja a gyermekét, és aki nem. Van aki éjjel nyolcvanszor felkel a gyerekhez, van aki pedig abban hisz, hogy a gyereknek jobb, ha az ágyában nyugtatja meg, és szoktatja. Az egyik anyuka ordít a gyerekkel, a másik sarokba állítja, a harmadik mosolyogva néz végig mindent. 

 

Miért nem húztam fel magam azon, hogy kritizálták a dolgozó anyukákat?

Mert ahogy a gyerekek nőttek, rájöttem, hogy ha ilyen magasra állítom a mércét, és mindenkinek meg akarok felelni, abba bele fogok pusztulni szellemileg, idegileg, és testileg. Na az lesz ám csak igazán rossz a gyereknek!

 

Dr. Vekerdy Tamás több helyen nagyon megnyugtatóan szól az anyukákhoz. Azt hiszem, amiket ő mond, az segítség! Igazi segítség. Következetesen kiáll az anyukákért. Ahogyan nekünk is ki kéne állnunk Önmagunkért, és egymásért. “A jó anya nem vasal, a gyerekek lerágják a húsunkat és kiszívják a vérünket, a kamasz fiziológiás lustaságban szenved.” Mondja Vekerdy.

 

Be kell fejezni az ítélkezést. Megmérgezi a lelkünket, a gondolkodásunkat. Én azt gondolom, hogy az is lehet jó anya, aki nem szoptat, pedig én szoptatós voltam. Az is jó anya, aki nem dolgozik, és az is, aki valami miatt dolgozni megy gyerek mellett. 

 

Te kedves olvasó, ha kételyeid lennének, hadd mondjam el, hogy jó anya vagy akkor is, ha bekapcsolod a tévét a gyereknek, ha már nem bírod a folyamatos kérdéseket, és visítozást. Szükséged van feltöltődésre, és pihenésre. Ha neked ezt egy hosszú mese biztosítja, 1 óra, amíg csend van, akkor kapcsold be a tévét. Menj el egyedül wc-re, vagy zuhanyozni. Mert a gyereknek meg egy normális, türelmes anyára van szüksége, nem egy kifacsart citromra. 

 

Jó anya vagy akkor is, ha nem mindig patyolat a lakás. Ha nem játszottad le az összes fejlesztő berakó kirakót aznap a gyerekkel. Elfogadható, ha nem mész le a játszótérre, hiába villog mindenki a facebookon, hogy esőben ugrálnak a pocsolyákban. De mondok még valamit. Aki viszont vette a fáradságot, és lement sarazni, ő is jó anya. De nem jobb nálad, ahogyan te sem vagy jobb nála. Ez nem egy verseny, hanem az életünk. Az életünk, amit próbáljunk meg teljesen, és boldogan leélni.
 

 

#1 Dr.BauerBela

---