Amikor a
gyerek járni kezd
Viszonylag sokmindentől függ, hogy a
gyermek mikor kezd el önállóan járni. Az elindulás időpontját nagyban
befolyásolja a genetika (amelyik gyermeknek a szülei hamar kezdtek járni, annál
számítani lehet a korai elindulásra), a testi fejlettség (bizonyos izom-, és
csontozati fejlettség szükséges a művelethez), az egyensúlyérzék kialakulása, a
mozgáskoordináció fejlettsége (bizony összehangolt mozdulatsorra van szükség
mindehhez), és a motiváció is. (Ha egy gyerkőc mindent megkap, akkor nem fogja
szükségét érezni a mozgásnak, picit lustább lehet ettől.)
Sok helyről lehet hallani, hogy néhány
gyerkőc már 7-8 hónapos kora körül elindult, viszont a nagy átlag csak egy éves
kora körül teszi meg az első önálló lépést. Az édesanyák hajlamosak kétségbe
esni, ha 13 hónapos gyermekük még nem jár, pedig ebből, erről még messzemenő
következtetéseket nem szabad levonni. Nem ritka ugyanis az sem, hogy teljesen
egészséges gyermek 15-16 hónapos kora körül tud csak egyedül totyogni. Orvoshoz
viszont csak akkor érdemes fordulni, és kikérni a véleményét – önmagunk
megnyugtatása miatt is –, ha a kisded 18 hónapos koráig nem teszi meg az első
önálló lépést.
A mászó korszak
vége felé közeledve viszont egyre több olyan egyértelmű jelet figyelhetünk meg
a kicsi mozgásában, amik arra utalnak, hogy ugyan még nem készült fel az
egyedül járásra, de jó úton halad, és bizonyosak
lehetünk, hogy nem kell aggódnunk miatta. Ha már önállóan képes állni a bútorok
mellett 1-2 kézzel kapaszkodva, ha a bútorok mentén kapaszkodva araszol,
esetleg egy-egy pillanatra elengedi a biztos pontot, néhány másodpercig csak
áll, akkor várható, hogy hamarosan bátorságát összeszedve megteszi majd első
önálló lépéseit is.
Azonban, ha
gyermek izomzata, egyensúlya, mozgáskoordinációja még nem eléggé fejlett
mindehhez, akkor a külső beavatkozásokkal, az
erőltetéssel nemhogy segítünk, de még károkat is okozhatunk. Ezért van az, hogy még nem ülő gyermeket nem szabad
ültetni, nem álló gyermeket nem ajánlatos emelve sétáltatni, nem önállóan járó
gyermeket tilos kézenfogva járás közben elengedni. Értem ezt úgy, hogy az
elengedés következtében az egyensúlyát elvesztő gyermek megbillen, megijed,
lehuppan, esetleg rosszul esik, megüti magát. Ekkor az ijedelem, a
fájdalomérzet olyannyira félénkké teheti, hogy hosszú napokig, hetekig nem mer
majd újra egyedül próbálkozni. Egyfajta önbizalomvesztés is kíséri ezt a
jelenséget, ezért jobb, ha hagyjuk a saját ritmusában fejlődni, maximum
segíteni szabad, de nem rásegíteni. Fölösleges lefőzni a szomszéd gyereket,
hiszen ez nem mérce. Attól nem lesz egy gyerek jobb vagy rosszabb, ha hamarabb
indul el, maximum az Anya teljesítménykényszerébe kaphatunk némi betekintést.
Fölösleges hasonlítgatni a gyerekeket ilyen szempontból. Sőt, ha később indul a
gyerek, erősebbek lesznek a csontjai, kisebb lesz a valószínűsége, hogy
elgörbül a lába. (Persze tudjuk, hogy egy saját ütemében járni tanuló gyermek
lába nem görbül el még akkor sem, ha az elindulás korainak mondható, hiszen a
gyermek csak olyan mozdulatsorokat tesz önállóan, amire a szervezete már
kellően előkészült.)
A járást a
gyermek teljesen önállóan sajátítja el. Eleinte két kézzel erősen kapaszkodva
feláll, majd egyik kezével távolabbi fogásra vált és sétál a bútorok körül,
majd csak az egyik kezével kapaszkodik és a másikkal esetleg játszik, aztán
mindkét kezét elengedve ácsorog, majd minden bátorságát összeszedve lépegetni
kezd.
Segíthetjük ezt
a folyamatot, mégpedig a következőképp:
1. Felállásra biztatjuk, ha a bútorok
oldalára érdekes, színes tárgyakat helyezünk el olyan magasra, hogy azt
négykézláb ne érje el.
2. Ha már áll, akkor érdekes, színes
dolgot helyezünk a keze mellé, így az egyik kezét elengedve megfogja a játékot.
3. Kicsit távolabbra, kartávolságon
kívülre téve a játékot lépésre bírhatjuk, így sétálni kezd a bútorok körül.
4. Ácsorgás közben odanyújtunk valamit
neki, és várjuk, hogy két kézzel vegye át tőlünk.
5. Olyan helyre helyezünk dolgokat, amit a
bútorok mentén nem ér el. Mondjuk egy székre egy-két babalépésnyire tőle.
Fontos, hogy minden mozzanat után
dicsérjük meg, hogy érezze, tudja és büszke legyen magára az ügyessége miatt.
Ezen kívül figyeljünk arra, hogy a felállás folyamata közben a háta mögött a
földön pl. éles építőkocka ne legyen szanaszét. Nem ritka ugyanis, hogy az első
próbálkozások végén egyszerűen hátradől, mint egy rongybábu, és félő, hogy
beüti a fejét. A legtöbb baba hamar megtanulja, hogyan lehet ügyesen popsira
huppanni, ha megunta az ácsorgást, de ez alatt a pár nap alatt jobb, ha
mellette vagy, és fokozottan figyelsz rá, mintsem baj legyen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése