Keresés: gyermekek orvosi cikkekben - Children medical articles: Search box

Loading

2016. szeptember 24., szombat

Segítség, a fejemre nőtt a gyerekem! Az elkényeztetett gyerekekről…



Segítség, a fejemre nőtt a gyerekem! Az elkényeztetett gyerekekről
Prevenció. Ugye ismerős a kifejezés? Az utóbbi években kezdjük felismerni az élet számos területén, hogy egy meglevő probléma megoldása, vagy egy betegség gyógyítása sokkal több időt, pénzt, energiát igényel, mint kialakulásának megelőzése. Nincs ez másképp a gyereknevelésben sem.
Az okos szülő idejének és figyelmének nagy részét arra fordítja, hogy tudatosan irányt adjon a gyerek érzelmi-lelki-testi fejlődésének. Az „ahogy esik, úgy puffan” hozzáállás később megbosszulja magát.
Egy egyszerű példa: a gyerek étrendjének alakítása.
Ha kiskorában változatosan tápláljuk, igyekszünk sokféle ételt adni neki, később sem lesz túlzottan válogatós, aki csak két-háromféle ételt hajlandó megenni.
Szakemberek állítják, hogy a kövérséget, elhízást is a szülők számlájára lehet írni: a helytelen táplálkozási szokásokat ők tanítják meg, aminek a következményei súlyos betegségek is lehetnek.
Mi a helyzet az elkényeztetéssel? Pontosan ugyanez.
A kisgyereknek bármit sokkal könnyebben megtaníthatunk, mint egy nagynak Sőt, ha a kicsinek nem tanítottunk meg valamit, azt milyen jogon kérjük számon a nagytól?
Mi az elkényeztetés? Mikor elkényeztetett egy gyerek?
A gyereknek el kell tudnia fogadni azt, hogy nemet mondunk neki. Ha erre képtelen, akkor elkényeztettük.
Ahogy már korábban említettem, nagyon gyorsan tanul csemeténk.
Hamar világos lesz számára, hogy ha elég hangosan és kitartóan ordít, akkor előbb-utóbb megkapja azt, amit akar, akkor is, ha korábban azt mondtuk neki, hogy nem.
Ezzel a reakciónkkal viszont azt tanítjuk meg neki, hogy nem kell komolyan venni ezt a nemet.
Tudatosul benne, hogy az lesz, amit ő akar, nem számít a szülő véleménye.
Az elkényeztetett gyerek tehát nem attól az, hogy „mindent megkap”, hiszen egy szegényebb körülmények között élő családban is előfordulhat ez a jelenség. A fontos az, hogy milyen módon, milyen előzmények után kap meg valamit.
Ha hisztivel, sírással, dühöngéssel zsarolta ki, akkor az azt bizonyítja, hogy beadtuk a derekunkat, ő győzött.
Vagy ha végül úgy engedtük el valahová, hogy előadta a nagyjelenetet a „nem is szeretsz engem” című műsorban, és bűntudatunk lett emiatt, akkor biztosak lehetünk abban, hogy a legrosszabbat tettük vele, aminek ő fogja később meginni a levét. A környezete ugyanis nem lesz olyan elnéző, mint a mi anyai-apai szívünk, és nem fogja tolerálni ezt az érzelmi zsarolást.
Az első és legfontosabb,
hogy alakítsunk ki tudatos stratégiát a gyerekneveléssel kapcsolatban.Legyenek elveink, amikhez igyekszünk ragaszkodni (persze nem tűzzel-vassal, csak a józanság határain belül).
Ne engedjük meg magunknak azt a luxust, hogy hagyjuk sodortatni magunkat az árral, mindig a pillanatnyi érzelmi állapotunknak megfelelően döntünk, esetleg gyakran ellentmondásosan.
Csak akkor tudunk számon kérni szabályokat, ha előtte megalkottuk, megtanítottuk, és magunk is betartottuk azokat. A szakemberek többsége szerint a kisgyerekek igénylik a korlátokat, vagyis szeretik tudni, hogy mikor meddig mehetnek el. Persze folyamatosan feszegetik ezeket a bizonyos határokat, gyakran megpróbálják átlépni, ledönteni, de közben éles szemmel figyelik a reakcióinkat is.
Ha megerősítjük a határokat, akkor biztonságban érzik magukat, pontosan tudják, hogy amíg belül vannak a korláton, addig nem lehet semmi baj. Viszont azt is meg kell tanítanunk, hogy a határok tudatos(!) átlépésének következményei vannak. A fegyelmezést nem hagyhatjuk ki stratégiánkból, a jutalmazás és büntetés rendszerének kidolgozása nélkülözhetetlen.
A másik fontos dolog,
hogy ne essünk át a ló másik oldalára: ne ragaszkodjunk köröm szakadtáig az általunk alkotott szabályokhoz.
Ha a gyerek érvekkel (nem dühöngéssel!) megpróbál más belátásra bírni minket, gondolkodjunk el rajta, hogy megváltoztatjuk eredeti álláspontunkat.
Ezzel megtanulja, hogy mi a sikeres, elfogadott, célra vezető kommunikációs stratégia: a véleményalkotás, érvelés, meggyőzés, és mi a helytelen: sírás, kiabálás, lázadás, zsarolás.
Talán manapság nem olyan divatos ez a megközelítés, amivel befejezem gondolatmenetem, de szerintem mindenképpen működőképes. A gyereknek meg kell tanulnia, hogy a szülő a főnök.
Ez jelent vezetést, irányítást, befolyásolást, de jelent végtelen szeretetet, elfogadást, felelősséget, védelmet is.

#1 Dr.BauerBela

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése