A boldog gyerek és
a rendetlen lakás
EGY ELGONDOLKODTATÓ LEVÉL.
Különös
elégedettség töltött el a minap, amikor olyan apróságoknak tűnő feladatokat
sikerült sorjában elvégeznem, mint az ebéd előkészítése, majd megsütése, a
mosatlan edények elmosogatása és szekrénybe helyezése, a gyermek elaltatása,
majd pedig egy finom kávé csendben és nyugalomban való elfogyasztása.
Az igazság az,
hogy jómagam nehezen birkózom meg a mindennapi házimunkával. A fene se érti,
hogyan is kell azt jól csinálni, hogy mindig tiszták legyenek az edények, hogy
a gyerek ne egyen morzsákat és egyéb, majdhogynem izgő-mozgó dolgokat a
földről, hogy csillogjon a fürdőszoba, de mellette azért normális is maradjon
az ember, és persze a gyerekkel is legyen. Nekem a kettő egyszerre egyszerűen
nem megy.
Már a szülővé
válás elején úgy döntöttem, inkább játszom egy jót a fiammal, mint hogy
sikáljam az edényeket, ő pedig közben rángassa a lábamat, esetleg odaültessem a
tévé elé, amíg én végzek a munkával. Mert megtehetném. Sokan meg is teszik,
akár annak érdekében is, hogy nyugodtan, újságot olvasva vagy internetezés
közben forrón elkortyolhassák kávéjukat.
Nem mondom,
hogy ez bűn, és azt sem mondom, hogy velem nem fordul elő, hogy szuszannásnyi
időre szükségem van, hiszen ez teljesen természetes. Viszont, amikor úgy érzem,
hogy kezdenek átcsapni a fejem felett a hullámok, mindig József Attila sorai
jutnak eszembe: „Hagyja a dagadt ruhát másra. / Engem vigyen föl a padlásra.”
Olyan fájdalmasan őszinték ennek a gyermek Attilának a szavai, hogy inkább
hagyom gyűlni a csetrest, és az estémet áldozom fel a házimunkára, vagy még
inkább akkor mosogatok, ha a gyermek Apával vagy a Mamával, Nagyapóval játszik
éppen önfeledten.
Azt mondják a
pszichológusok, a jó anyukáknak rendetlen lakásuk és boldog gyerekeik vannak.
Hiszem, hogy így van. Mert egy gyerek a morzsás nappaliban és konyhában is
boldog, ha szeretet és a boldog, kiegyensúlyozott, nem pedig a feladatoktól
idegzsábás szülők veszik körül.
Visszagondolva
az anyává válásom előtti időszakra, rájövök, hogy sohasem voltam egy
mintaháziasszony. A mindennapi rendrakás, a folyamatos portalanítás helyett
inkább leültünk a párommal beszélgetni, megnéztünk egy filmet, vagy ki-ki a
saját hobbijának, én legfőképp az olvasásnak hódoltam. Ma sem teszünk másként.
Ha esténként lenne is mit elmosogatni, inkább döntünk a filmezés mellett, s
lehet, hogy másnap rossz felkelni, mert még mindig ott várnak az edények,
viszont szellemileg és lelkileg feltöltődve lehet ripsz-ropsz a végére járni a
munkának.
Az olvasás
viszont hiányzik, mert akármennyire kipihentnek és energikusnak hiszem magam
napközben, az esti olvasás egyszerűen dugába dől, mert ha a kezembe veszek egy
könyvet, két perc múlva lecsukódnak a szemeim, és olyan mély álomba merülök,
amelyből csakis a kisfiam sírása tud felébreszteni.
Semmiért sem
cserélném el ezt az időszakot, még akkor sem, ha néha azért úgy érzem, ekkora
rendetlenségben és „koc”-ban (értsd: kosz), ahogy a fiam mondja, valóban nem
lehet már élni.
Lehet, és
boldognak lenni is lehet benne, mert olyan élményekkel gazdagodom, amelyek
megismétlődni nem tudnak, s amelyek erőt adnak majd a későbbiekben a munka
végzéséhez.
Én a nőnap
kapcsán sem kívánok sem magamnak, sem más nőnek és anyának mást, mint hogy
teljes nyugalomban tudjuk élvezni a mindennapjainkat, elfeledve a házimunkát és
a mindennapi kötelezettségeket. A mosatlan edények megvárnak, inkább mozduljunk
ki valahová, és élvezzük az életet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése