Előszó az “ÉLETUTAM KRÓNIKÁJA SZATMÁRON”
cimü kötetemhez.
Itt születtem ebben a városban az eperfás Hegyi úton. A
Dohánybeváltó és Unió közötti utcarész egyik épületében, aminek már csak hűlt
helye van,mert a buldózerek átrendezték a város ezen részét is, a kegyetlen
történelmi kényszerek hatása alatt. De mindazonáltal mégis “történelmi
tulajdonosa vagyok a többi barokk kriptákban nyugvó hontársammal együtt, ennek
a rangos de lapos városnak” ahogyan ezt Páskándi Géza fogalmazta meg egyik
költeményében. Itt töltöttem gyermekéveimet, Ez a város formálta társadalmi szemléletemet
és volt a mentora erkölcsiségemnek. Az egész századunkat végigkísérte az
állandó hadilét vagy ahogyan nevezik “a hidegháború”.Az emberi megpróbáltatások
jellege változott csak, és nem a tartalma. Az ellenpólusok hatalmi harca tovább
folyik,a rétegződés kíméletlensége továbbvonul történelmi múltját respektálva.
Az izmusok habrangy elméleteivel és főként hazudozásaival vívódók száma talán
még növekedett.Csupán azért kontárkodtam az írás birodalmába, mert a
betűbevésett gondolataim,érzéseim közlése minden alkalommal felszabadították az
éppen aktuális érzelmi vívódásaimat,igazságérzetemet,emberbaráti szeretetemet
és szabaddá tették mindezeket. Nem a bitang ármánykodás szelleme uralja az
alaptónust hanem a köz kimondott vagy elhallgatott társadalmi igazságokat
akartam szolgálni ami nem mindig sikerült a monoton sztereotip történelmi
beivódások miatt
Szakbarbár életutam nem engedte meg hogy hetvenkedni merjek
az irodalmi berkekben,mert az a hatvan millió látogatója
szakmunkáimnak a bizonyíték arra hogy ebben a korban és főként a
gyógyítás szent kötelessége mellett ez lehetetlen volt. De a munkám méretei és
tartalma feljogosít arra hogy egy küzdelmes élet mozzanatainak
leírása,hivatásom értékrendjének a minőségét a köz tudomására adjam.. A
történelem kíméletlen. veszejtő útjai annyira kiszámíthatatlanok főként az
emberi faj sokszor megfoghatatlan vagy elképesztő, erkölcstelenségét figyelembe
véve,hogy valószínű ezeknek az járhatatlan ösvényeit közülünk senki sem
fogja megismerni de sajnos ennek a ténynek a tudatában is marjuk egymást,
elszalasztva azt az apró reményt a jóra amit felkínált nekünk az sors. Az
örökéletű martalócok elleni hiábavaló küzdelem állandósul, mély nyomot hagyva
az alkotás és az emberi tisztesség értékeiben
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése