Elhanyagolt gyermek, magányos felnőtt: az anyahiány betegség
Sigmund Freud szerint a kötődéshez csupán
annyi kell, hogy kielégítsük a baba táplálékigényét, szoptassa az anya
és biztosítsa gyermeke számára az alapvető szükségleteket. Freud eszméi
sok mindenre rávilágítottak a pszichológia terén a 20. században, ám
született néhány tézise, amelyről azóta kiderült: nem egészen úgy van,
ahogy az osztrák orvos tartotta.
Állatkísérletek bizonyítják az anyahiány káros hatását
Az évekig tartó kísérletre kiválasztott kis majmokat három csoportba osztották. Az első csoportban lévőket az anyjuk nevelte, a második csoport tagjai szőrrel borított majomszerű tárgyakkal töltötték a mindennapjaikat, a harmadik csoportban lévők egy hideg és kemény „drótanyát” kaptak. Minden kis majom annyi táplálékhoz jutott, amennyit igényelt, a tárgyakkal pótolt szülők is emlővel voltak felszerelve a szopás látszatát keltve a kis majok számára.Nem nehéz kitalálni, hogy melyek voltak azok az állatok, melyek felnőve féltek társaiktól, nem tudtak kapcsolatot kialakítani, kerülték a szexualitást, s ha mégis szülővé váltak, kicsinyeiket elhanyagolták, bántották vagy közömbösek maradtak irántuk. Ezek voltak a drótmama mellett élő majmok. Ám még a szőrmajom szülővel felnövő egyedek is csak korlátozottan voltak képesek felismerni a társas ingereket, mimikájuk szegényes volt, együttes játékaik a társakkal félénk és alacsony színvonalú volt.
Árva gyermekek tragédiája felnőtt korban
Az anya nélkül felnövő gyermekek fejlődését elsőként a második világháború alatt kezdték meg. Az árván maradt babák és nagyobbacska gyermekek nevelőotthonokba kényszerültek, ahol hiába kaptak meg minden egészségügyi ellátást, fejlődésük elmaradt. Kétévesen még többen nem tudtak járni, alig beszéltek, eszközhasználatuk is szegényes volt. A legnagyobb különbség pedig érzelmi életük kialakulásában volt. Sokuk agresszív, érzéketlen volt, gyakran nem voltak képesek mások testi megnyilvánulásait értelmezni.Előfordul gyakran az is, hogy a baba beteg lesz és kórházba kerül. Nem véletlen, hogy az utóbbi évtizedekben végre eljutottunk oda, hogy a beteg csecsemő mellett korlátlanul ott lehet az édesanyja és nem csak a látogatások idején mehet be hozzá. Korábbi kísérletek szerint, ha a baba az első hat hónapjában az anya mellett van, majd valamilyen okból elszakadnak egymástól, akkor körülbelül 2-3 hónap a legtöbb, amíg az anyahiány betegségek el nem kezdenek visszafordíthatatlan folyamattá válni. Ennél több idő eltelte után az addig folyton síró, édesanyját hívó csecsemő elcsendesedik, érdekelődni kezd a környezete iránt és az anyai látogatások már kevésbé foglalkoztatják. Ezt nevezik hospitalizmusnak, tehát a kórházi körülmények között, anyjuk közelsége nélkül nevelkedett gyermekek jellemző pszichológiai betegsége.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése