Az iskolás gyerekek táplálkozása
Az
összeállítás a gyerekek táplálkozási problémáit és ezek tanulásra
gyakorolt negatív hatásait mutatja be. A világon szinte mindenütt – a
fejlett és a gazdaságilag elmaradott országokban egyaránt – vagy
egészségtelenül, vagy hiányosan táplálkozik az iskolás korosztály nagy
hányada. A gyerekek túltápláltsága számos anyagcsere- és keringési
betegség előidézője. A világ több országában összehangolt kampány indult
az egészséges táplálkozás népszerűsítéséért és az iskolai étkeztetés
egészségesebbé tételéért. Ezt sok más tényező mellett az is indokolja,
hogy a kutatók szoros kapcsolatot találtak a táplálkozás minősége és a
tanulók teljesítményei, például az olvasásmegértés színvonala között.
„A
táplálkozás mennyiségi és minőségi javítása szintén rövid távú feladat… A
szegénységben élő gyermekek egészséges, megfelelő táplálkozásáról
gondoskodni kell a legkisebb kortól az iskola elhagyásáig lehetőleg az
oktatási intézmények keretein belül.”[1]
Az utóbbi egy-másfél évtizedben mind több fórumon felismerték, hogy
nincs rendben az iskolás gyerekek étkeztetése. Sokan – pedagógusok,
orvosok, táplálkozástudományi szakemberek – panaszolják, hogy sem
mennyiségében, sem minőségében nem kielégítő az iskolai menzák és büfék
kínálata, ami nemcsak hogy nem segíti, hanem kifejezetten károsítja is a
gyerekek egészséges fejlődését. Ráadásul úgy tűnik, hogy az iskola
egyéb módon, például a pedagógiai programjában sem teljesíti az
egészséges és korszerű táplálkozásra szoktatásnak a kulturált életmódhoz
nélkülözhetetlen feladatait. Ezt a helyzetet tovább súlyosbítja az,
hogy nemcsak az iskolában vannak gondok a megfelelő táplálkozás
biztosításával és népszerűsítésével, hanem mind több családról is
bebizonyosodik, hogy – akár a szűkös anyagi lehetőségei, akár a szülők
nem megfelelő otthoni munkaszervezése következtében – otthon sem
gondoskodik a gyerekek kívánatos szintű ellátásáról.
*
Az ezzel kapcsolatos első vészjeleket az UNESCO bocsátotta ki; 1990-ben közzétette egy olyan nemzetközi felmérés eredményeit[2], amelyben a világszervezet megbízásából orvosok vizsgálták a gyerekek egészségét meghatározó mértékben befolyásoló táplálkozás biológiai-élettani jellegzetességei és az iskolai teljesítményközötti
összefüggéseket. Ebben az összeállításban elsősorban a hiányos, azaz a
minőségileg nem megfelelő táplálkozás leggyakoribb következményeit
vették számba. Kimutatták például, hogy a legtöbb fejlődő országban az
elégtelen táplálkozás egyik legnagyobb veszélye a vashiány kialakulása,
és ennek több okból is súlyos következménye lehet. Az érintettek
könnyebben áldozatául eshetnek a különféle élősködök által terjesztett
fertőzéseknek, másrészt a vashiány konkrétan is rontja a gyermeki IQ
által megjelenített verbális és teljesítmény-összetevők lehetséges
szintjét. A probléma nagyságát mi sem jellemzi jobban, mint az a néhány
számadat, amely szerint csak Bangladesben az 5–14 év közötti népesség 74
százalékát, India városaiban az iskoláskorú gyerekek 33, a falusi
településeken pedig 69 százalékát érinti ez a hiányállapot.Az UNESCO-vizsgálat következő tematikai egysége a jódhiányos állapot okozta problémákat tekinti át. Ez mintegy 680 millió ázsiai, 60 millió afrikai, hozzávetőleg ugyanennyi latin-amerikai embert – köztük természetesen rengeteg gyereket – érint; következményei között pedig elsősorban a mentális retardációt és a halláskárosodás korai bekövetkezését említik a szakemberek. De ismeretes, hogy a jódhiány azért is komoly veszélyt jelent, mert bizonyos finommotoros és kognitív teljesítményekre is korlátozó hatása van. Nagyságrendileg a világon a harmadik legsúlyosabb táplálékhiányos állapot a szakemberek szerint a szervezet nem megfelelő A-vitamin-ellátottsága, ezért erre is kért adatokat ez a vizsgálat. Jól ismert ugyanis, hogy – különösen fejlődésben lévő gyermekek esetében – az A-vitamin hiánya könnyen látászavarok kialakulásához vezethet. Ezt követi a negyedik nagy veszélycsoport: a proteinhiányhoz vezető táplálkozás többfaktoros következménylistája, amely különféle problémákat okozhat a növekedési retardációtól számtalan, a motoros tevékenységet veszélyeztető hiánybetegségig.
De nemcsak a táplálkozás minőségi összetevőinak hatásait vizsgálták a gyermekorvosok; az összeállítás második részében az étkezések mennyiségi jellegzetességeinek következményeit is számba vették. A táplálékhiány – nevezzük nevén: az éhezés – ugyanis még ha csak néha-néha fordul elő a fejlődésben lévő gyerekeknél, károsan befolyásolja a problémamegoldó képesség kialakulását, nem beszélve arról, hogy stresszorként általában megnehezíti a megismerő folyamatok kívánatos szintű működését. Külön témaként foglalkoztak a szakemberek a reggelizés kérdéseivel. Vizsgálati eredményeikkel nemcsak a reggeli étkezés gyakori elmaradásának elrettentő következményeit mutatták meg, hanem ennek az ellenkezőjét is: egy jamaicai kísérlet tanúságaként szemléltették az elmaradt otthoni reggelizés iskolai pótlásával elért teljesítménynövekedést – elsősorban a matematikai feladatok megoldása terén. Egy másik – ugyancsak követendőnek tekinthető – példának hozták fel a Massachusettsben 1986-ban elindított iskolai reggeliprogramot, amelynek köszönhetően az olvasási eredmények javultak, illetve az iskolai hiányzások csökkentek.
*
Egy több mint 3000 bécsi iskolás körében elvégzett felmérés[3] adatai
szerint a 10-12 évesek 10 százaléka, a 13-14 évesek 15 százaléka
reggelizés nélkül megy el az iskolába (közöttük a lányok képviselik a
nagyobb hányadot). Különösen elszomorító az is, hogy már a 7–9 évesek
között is sokan vannak, akik tízórai helyett pénzt visznek magukkal
(ezzel az iskolai büfé sokat kárhoztatott választékának igénybevételére
kényszerülnek). A nagyobb gyerekek egynegyede azonban még ennyi
segítséget sem kap meg a szüleitől.Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági (szakosított) Szervezete, a FAO egy évtizeddel későbbi adatai szerint különösen a falusi környezetben élő gyerekek alultápláltak. Az ezt a helyzetet megjelenítő térképük azt mutatja, hogy a probléma kb. 180 millió gyereket érint. Egy másik szakosított szervezet, az UNICEF 2005-ben végzett vizsgálatának tavalyi eredményei viszont – végre! – már hajszálnyi javulást is mutattak. A rosszul táplált iskolások egész világra jellemző 33 százalékos aránya az eltelt évek során 5 százalékkal csökkent, ezt azonban a szakemberek kizárólag a kínai iskolások helyzetében e téren bekövetkezett és számszerűleg is kimutatható javulásnak tulajdonítják. Ugyanők veszélyes mértékben súlyosbodni látják a dél-ázsiai és a szubszaharai országok iskoláskorú népességének táplálkozási helyzetét.
Nem mond ellent az eddigieknek az sem, hogy egyidejűleg riasztó mértékben terjed ugyanennek az ellenkezője is; főleg az európai és az amerikai gyerekek körében tapasztalható túltápláltság, illetve az elsősorban az étkezés minőségi problémáit bizonyító kövérség is. A WHO és az Európa Tanács 2003-ban, Strasbourgban megtartott közös konferenciáján éppen ezért a résztvevők egymással összefüggésben vizsgálták a két jelenséget. A konferencia alapanyagául szolgáló dokumentum[4] egy 2001–2002-ben 35 európai és észak-amerikai államban elvégzett vizsgálat. A fentebb említett UNESCO-felmérés adatait évekkel később megerősítve ez az áttekintés is azt hangsúlyozta, hogy az étkezési szokások a korai gyermekkorban alapozódnak meg, a nem megfelelő étkezés gyakorlata növeli a krónikus betegségek, elsősorban a szív- és érrendszeri betegségek, a magas vérnyomás, a stroke, a rák, a nem inzulinfüggő cukorbetegségek, valamint a csontritkulás kialakulásának és felnőttkori súlyosbodásának kockázatát. Ugyanakkor az iskolás időszak – különösképpen a gyerekek 11, 13 és a 15 éves kora – a legalkalmasabb életkor az elhízás bekövetkezésére. Ha nem megfelelő minőségű a táplálékbevitel, illetve az elfogyasztott ételmennyiséghez képest nem elegendő a gyerek mozgásaktivitása, a kövérség tünetegyüttesként nemcsak megalapozódik, hanem könnyen ki is alakulhat. És ki is alakul! Ezt nemcsak az egyéni megfigyelések, hanem a szakmai információk is bizonyítják. 2004-es adatok szerint – például – a 12 éves skót iskolások egyötöde kifejezetten kövér, és a kaliforniai gyerekek hasonló korú populációjának egynegyednél is nagyobb részét minősítik az orvosok veszélyesen túlsúlyosnak. De folytathatnánk a sort az iskolai és az iskolások étkezésével foglalkozó, 2004-ben megrendezett brit nemzeti konferencia vagy az USA oktatási minisztereinek 2005-ben megtartott szakmai rendezvénye[5] beszámolóinak megemlítésével; mindezek szerencsére már azt is jelzik, hogy a pedagógia és az orvoslás megfelelően foglalkozik ezekkel a problémákkal.
Az oktatási és az orvosi-egészségügyi szakma által leadott vészjelzések mellett nem csodálkozhatunk azon sem, ha újabban a média is mind gyakrabban szót kér ebben a témában. (Az idézett kaliforniai adatok is – például – a San Francisco Chronicle egy tavalyi felméréséből valók.[6] De meg kell említeni a BBCközreműködését is az iskolások egészségesebb étkeztetéséért indított kampányban, amelyet a brit sztárszakács, Jamie Oliver kezdeményezett – nem is eredménytelenül. A Feed me Better kampány BBC által elindított petícióját ugyanis néhány hét alatt 271 677 személy írta alá; s ennek, valamint Jamie Oliver személyes fellépésének köszönhetően a Downing Street 280 millió fontot különített el arra a célra, hogy az ország területén három esztendő alatt a népszerű szakács tervei szerint állítsák át az iskolai menzák étrendjét.
Az elhízás sokat hangoztatott veszélyeinek ismeretében az sem meglepő, hogy sok serdülő nagyon megijed a sok és nem megfelelő evés lehetséges következményeitől (elsősorban természetesen a lányok). Mivel pedig ebben a korban a fiatalok amúgy is hajlamosak arra, hogy elégedetlenek legyenek a saját testükkel, aggasztóan sokan áldozatául esnek az anorexia és a bulímia nervosa nagyon súlyos kórképeivel jellemezhető betegségeknek.[7] Például Svájcban, ahol az elmúlt két évtizedben 26 kantonban három alkalommal, azaz 1984-ben, 1991-ben és 1998-ban is végeztek az iskolások étkezésével kapcsolatban vizsgálatokat, és az anorexia folyamatos terjedését is regisztrálták.[8]
Az iskolai étkezés problémái
Az iskola által nyújtott étkezési lehetőségekkel kapcsolatos elégedetlenséget leginkább két dolog váltja ki: az, hogy az intézmények nem biztosítanak minden rászorulónak megfelelő ellátást, illetve az, hogy a kínálatnem megfelelő.Az első esetben többnyire a fenntartó pénzügyi lehetőségeit vagy szemléletét kell megváltoztatni; ez utóbbival próbálkoznak az iskola által nyújtandó szolgáltatások pontos szakmai leírását elvégző dokumentumok is. Az egyik legismertebb neveléstudományi enciklopédia[9] erre vonatkozó szócikkében az iskolai étkeztetést az intézmény olyan szolgáltatásaként értelmezi, amely „magában foglalja a tápláló, elérhető és kérhető étkezéseket, a táplálkozási ismeretet és az olyan környezetet, amely minden gyermek számára lehetővé teszi az egészséges étkezési magatartás elsajátítását”. (Ebben a definícióban tehát a szolgáltatás biztosítása mellett nevelési feladatok ellátásáról is szó esik.)
Nyilvánvalóan ennek a többrétegűségnek a szellemében került sor a WHO és az Európa Tanács 2003-ban bemutatott felmérésére is, amely már nemcsak az ételek minőségét, hanem az iskolai éttermek fizikai környezetét is értékelte, különös tekintettel az étterem kialakítására, a berendezés hangulatára, az ételre várakozó sorok és az étkezési szünet hosszára, a tantestületi részvételre, valamint az iskolán kívüli étkezési lehetőségek jellemzőire. (Az étkezési szünetről például megállapították, hogy a vizsgált intézmények között indokolatlanul nagy a szóródás; az amerikai iskolák 7 százalékában egyáltalán nem biztosítanak ebédszünetet a tanulóknak, míg az intézmények többségében 20 perc és 1 óra közötti idő áll rendelkezésre. Ami elég is lehet, ha nem kell kimenni az épületből és házon kívül vásárolni valamit.)
A kifogások másik csoportja minden esetben a minőségre vonatkozik. Mit kifogásolnak az iskolai étkeztetésben, illetve az iskolai büfék kínálatában a szakemberek? Túl sok cukrot, zsiradékot és szénhidrátot tartalmaznak az ételek, nagyon kevés – vagy semennyi – tejet és tejterméket kínálnak a büfék, az egészségesnél jóval nagyobb mértékben sóznak a szakácsok, és szinte teljesen hiányzik a kínálatból a hal, a zöldség, a gyümölcs, valamint a belőlük készíthető sokféle egészséges és változatos étel. (Erre gondolva 2002-ben egy, az amerikai kongresszus elé vitt beszámoló egyenesen úgy fogalmazott, hogy a mérgezett élelmiszerek iskolai jelenléte évente átlagban 10 százalékkal nő.) Az iskolai büfék egyáltalán nem kínálnak például müzlit, ehelyett itatják a gyerekekkel a rengeteg, cukros, felesleges kalóriákat tartalmazó üdítőitalt; és láthatóan meg sem próbálják átszoktatni őket a jóval egészségesebb rostos gyümölcslevek vagy éppen az ásványvizek fogyasztására. A főtt ételek közül is jobbára a könnyebben elkészíthető és a táplálkozás-élettanilag már régen túlhaladott hagyományokhoz alkalmazkodó fajtákat részesítik előnyben; ezek az ételek pedig nemhogy nem tartalmaznak elég vitamint és fehérjét, de elkerülhetetlenül tovább éltetik a nem éppen egészséges fogyasztói szemléletet is. Nem beszélve egyéb, ugyancsak változást sürgető problémákról: a menzákon gyakran előforduló sok és sokféle higiénés gondról, a nem megfelelő tálalásról – s ez utóbbit emlegetve a szakemberek nem csak a nélkülözhetetlen esztétikai szempontok következetes érvényesítését kérik számon az étkeztető cégektől!
Az elmondottak alapján tehát mind több fórumon arra a következtetésre jutnak, hogy az iskolai étkeztetés jelen gyakorlata nemcsak alkalmatlan az egészséges és korszerű táplálkozásra szoktatás[10] feltételeinek megteremtésére, hanem képtelen a szükséges táplálkozástani ismeretek átadására is.[11] Mint ahogy – az ehhez szükséges idő és a megfelelő körülmények biztosítása nélkül – alkalmatlan az étkezés közbeni kulturált magatartás[12] szociális normáinak közvetítésére, az étkezés közösségteremtő lehetőségeinek kihasználására is.
Mindezeket a hiányosságokat – természetesen – nemcsak az iskolai menzákkal és büfékkel kapcsolatosan lehet elmondani; ugyanezek kerülnek szóba akkor is, amikor a munkahelyi étkeztetés gyakorlata a téma. Ezt vizsgálta tavaly a genfi Nemzetközi Munkaügyi Szervezet megbízásából Christopher Wanjek[13] is, aki a Washington Post egészségügyi szakírójaként vágott bele egy 28 országot érintő felmérés elkészítésébe a munkahelyi étkeztetés helyzetének, valamint az étkezés munkateljesítményt sok szempontból közvetlenül is befolyásoló hatásainak a bemutatása céljából. Az általa irányított transznacionális kutatás – az iskolai étkeztetéssel foglalkozó programokhoz hasonlóan – ugyancsak két szempontból közelített a kérdéshez: vizsgálta a világon ma számon tartott egymilliárd alultáplált ember munkateljesítményének problémáját, különös tekintettel a nemcsak az alultápláltakra vonatkozó fáradtságérzés és energiahiány rovására írható következményekre. (Ezek között ugyanis csak a jéghegy csúcsát jelentik a dollármilliárdokkal leírhatótermeléskiesés, illetve a százezres nagyságrendet mutató baleseti statisztikák adatai.) Elemezte atúltápláltsággal összefüggő betegségek költségszámításait is. Majd konkrétan kitért az iskolákban is előszeretettel rendszeresített nagy cukor- és szénhidráttartalmú ételek fogyasztása miatt elkerülhetetlenül bekövetkező problémák veszélyeire. Szakmai adatokkal bizonyította például, hogy ezekkel kétségkívül – de csak átmenetileg! – valóban emelhető a teljesítmény, utána azonban hamar fáradtságérzés jelentkezik, a többi egészségügyi következményről nem is beszélve. Ha meg ráadásul ezekből az ételekből valaki nagy mennyiséget kap, az ilyen étkezés után jelentkező aluszékonyság nemcsak teljesítménycsökkenést, hanem balesetveszély-növekedést is okozhat – nemcsak a munkahelyeken, hanem értelemszerűen az iskolákban is.
Mi lehet a megoldás?
A helyzet javítása érdekében minden bizonnyal elkerülhetetlen a politikai eszközök igénybevétele; ezért szerepel – például – az Európai Unió alkotmánytervezetében is a lakosság egészségének javítására törekvés programja. Ehhez az eszköztárhoz sorolhatók még az olyan szakmapolitikai intézkedések is, mint az évtizedeken át követett ún. „Ottawai Egészség-megőrzési Charta” alapelveinek felcserélése a korszerűbb „Bangkoki Charta” előírásaira vagy mint – hazai példát is idézve – az Oktatási Közlönyben 2005 szeptemberében közzétett, fentebb már hivatkozott ajánlás megszövegezése. Hasonló célokkal fordul a szakmai és laikus közvéleményhez néhány olyan autentikus nemzetközi társadalmi szervezet is, mint a WHO vagy az UNICEF – figyelemfelkeltő rendezvényeik és kampányaik mellett ebben a témában kiadott dokumentumokkal is.Szó volt a központi és regionális kormányzati intézkedések lehetőségeiről és szükségességéről is; ezek jelentőségét ugyanis nemcsak az adja, hogy végrehajtásuk ellenőrizhető, számon kérhető és szankcionálható, hanem a melléjük rendelt pénzügyi alapok révén nagyobb eséllyel tényleg meg is valósíthatók. Példa rá a brit kormány menzajavító intézkedéscsomagjának elindítása. Legalább ilyen szintű szabályozást igényel a korszerű táplálkozási ismeretek beépíttetése a tananyagba is, a megtanítandó anyag hitelességének biztosítását célzó módszertani megoldásokkal együtt.
Nem elhanyagolható azonban ezen a téren az a fajta társadalmi segítség sem, amelyet egyebek között olyan civil kezdeményezések[14] vállalnak magukra, mint például az utóbbi években Kanadában, Nagy-Britanniában és Új-Zélandon hasonló céllal működtetett különféle segélyakciók és -szervezetek. Ezek a civil programok a gyermekszegénység súlyos problémáinak felszámolására törekedve többek között az iskolai és iskolán kívüli étkeztetés támogatásában is részt vesznek, s ezt már a korszerű és egészséges táplálkozás elvárásainak jegyében teszik. De érkezhet a gyermekétkeztetéshez számottevő szakmai és financiálissegítség akár bankoktól is – ahogyan azt 1997 óta Lengyelországban tapasztalhatják az érintettek – vagy a szerencsejátékokat szervező cégektől, mint például Finnországban. S a különféle akciók, mint az iskolások naponkénti tejjel vagy gyümölccsel való ellátásának programjai mögött is többnyire valamilyen támogató intézmény pénzügyi segítsége áll.
Ezen a ponton azonban nem árt visszakanyarodni a családok szerepéhez sem. Ugyanis egyetlen iskola sem vállalhatja magára a gyerekek egész napi ellátását; ehhez mindenképpen szükség van a családok közreműködésére is. Ahol pedig ez nem megfelelő, ott segítségre van szükség módszertani és anyagi téren egyaránt. Ezeket viszont nem annyira az iskolától, mint inkább a társadalmi környezettől lehet elvárni: az önkormányzattól, a közösségi és a civil kezdeményezésektől.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése