Hogyan neveljük az okos gyereket?

 

Hogyan neveljük az okos gyereket?

Hogyan hozhatjuk ki tanítványainkból a legtöbbet? Létezik egy gondolkodásmód, ami segítheti a tanárt, hogy növekedésre sarkallja a diákját. Ez ráadásul visszahat a pedagógusra, szülőre is. A cikkből megtudhatjuk, mi az a fejlődő gondokodásmód , mivel segíthetjük és hogyan jelenik meg a tanult tehetetlenség és a rögzült gondolkodásmód? Legfőképpen pedig, hogyan neveljük gyermekeinket, tanítványainkat arra, hogy kitartással és örömmel vágjanak neki életük kihívásainak? Carol S. Dweck, a Szemléletváltás - A siker új pszichológiája című könyv szerzőjének népszerű cikkét most magyarul is olvashatják.

2017-10-28

Józsefnek könnyen ment az iskola. Feladatait könnyedén oldotta meg, a tananyag szinte magától megragadt benne. Amikor csodálkozott, hogy néhány osztálytársa miért görcsöl annyit a tanulással, szülei elmondták Józsefnek, hogy ő különösen tehetséges. Hetedikes korára azonban József elvesztette érdeklődését az iskola iránt, nem csinálta meg a házifeladatokat, nem készült a dolgozatokra. Osztályzatai egyre rosszabbak lettek. Szülei próbálták felébreszteni önbizalmát: biztatták, mennyire okos, de mindhiába. József (aki nem valódi személy,  hasonló gondokkal küzdő gyerekek vonásaiból állítottuk össze) úgy látja, hogy az iskola unalmas és értelmetlen.

“Az intellektus és a tehetség hangsúlyozása csak sebezhetővé teszi a személyiséget.” Fotó: pexels.com

A modern társadalom rajong a tehetségekért, sokan úgy tartják, hogy az intelligencia vagy vagy a tehetség (és az ezekre alapozott önbizalom) a siker receptje. Eközben több évtizednyi tudományos kutatás bizonyítja, hogy az intellektus és a tehetség hangsúlyozása csak sebezhetővé teszi a személyiséget. A gyerekek összeomlanak a legkisebb kudarc nyomán is, visszariadnak a kihívásoktól és nincs bennük késztetés tévedések korrigálására.

Ez épp azokat a gyerekeket hozza nehéz helyzetbe, akik az alsóbb osztályokban még könnyen teljesítették a követelményeket, és azt hitték, hogy a tudás erőfeszítés nélküli megszerzése az okosság, a tehetség jele. Abban a hitben éltek, hogy az intelligencia veleszületett adottság, és a szorgalom kevésbé fontos, mint okosnak lenni, vagy annak látszani. A gyerekeknek ez a meggyőződés oda vezet, hogy a kihívásokban, a hibákban (vagy akárcsak abban, hogy néha erőfeszítést kell tenniük az eredményért) nem a fejlődés lehetőségét látják, hanem meggyengül addigi énképük (“okos vagyok”). Így amikor az iskolai tanulmányok során a továbblépés már számukra sem könnyű, önbizalmuk, érdeklődésük megroppan.

Az adottságok dicsérete (amit József szüleitől is láthattunk) ebbe a zsákutcába vezet: fiatal sportolók, munkába álló alkalmazottak, vagy akár házasságra lépő fiatalok emiatt nem tudják kibontakoztatni a bennük rejlő lehetőségeket. Másrészről kutatásaink azt mutatják, hogy ha növekedés-orientált gondolkodásmódra tanítjuk a gyerekeket (amely a személyes erőfeszítésekből és a hatékony stratégiából álló folyamatra helyezi a hangsúlyt, nem pedig az intelligenciára vagy a tehetségre), eredményeik javulnak, felnőtt életük gyümölcsözőbb lesz.

A kudarc esélye

A szerző  (Carol S. Dweck) a hatvanas években, a Yale pszichológiai karának hallgatójaként kezdte vizsgálni a motiváció gyökereit pontosan azt, hogy az emberek mennyire maradnak kitartóak egy kudarc nyomán. Akkoriban a Pennsylvania egyetemen dolgozott Martin Seligman, Steven Maier és Richard Solomon, akik megfigyelték: kísérleti állataik (kutyák, majmok) az eredménytelen próbálkozások után feladják a reményt, valamiképp belátják, hogy nincs módjuk a helyzetükön változtatni. Ezután a körülményeket a kutatók megváltoztatták, az akadályokat eltávolították, tehát a kísérleti állatok hozzájuthattak volna a jutalomfalatokhoz. Az állatok azonban különös módon már nem próbálkoztak, passzívak maradtak. Ezt az állapotot Seligman és társai elnevezték tanult tehetetlenségnek.

Az emberek is képesek néhány kudarc nyomán ebbe az állapotba süllyedni, de úgy tűnik nem mindenki reagál így a sikertelenségre. Mi lehet a magyarázata annak, tette fel a kérdést Carol Dweck, hogy a nehézségekkel szembesülve egyes évfolyamtársai feladják – míg mások (még csak nem is azért, mert okosabbak lennének) továbbra is törekszenek a tanulásra? Az egyik válasz, amire rábukkant, abban rejlik, hogy az emberek hogyan vélekednek sikertelenségük okairól.

A diákok motivációját elsősorban az ássa alá, ha az önmaguktól elvártnál gyengébb teljesítményt képességeik hiányának tulajdonítják (“én ezt nem értem”), sokkal kevésbé az, hogy erőfeszítéseik nem voltak elegendőek (“nem készültem”).

Könnyebb a kudarcot úgy feldolgozni, ha erőfeszítéseinket okoljuk és nem képességeinket. Fotó: pexels.com

1972-ben egy általános iskolás osztályt, amely a tanult tehetetlenség markáns jegyeit mutatta iskolai eredményeiben, sikerült rávezetni, hogy rossz matek dolgozatok oka az erőfeszítés hiánya okozza (nem pedig a tehetség hiánya). Ezek a gyerekek az erőfeszítésekért kapták az elismerést, így megtanulták, hogy a matek feladatokkal érdemes kitartóan próbálkozni. A későbbiekben, amikor egyre nehezebb problémákkal kerültek szembe, sokkal jobb eredményeket értek el. Egy másik osztályban, ahol a gyerekeket a hagyományos módon, az egyszerűbb feladatok helyes megoldásáért kaptak jó osztályzatokat, semennyit nem javultak a nehéz feladatok megoldásánál mutatott eredmények.

Ezek a kísérletek megmutatták, hogy

az iskolai értékelésben a hangsúlyt az eredményről az erőfeszítésekre helyezve sikerül a tehetetlenségen úrrá lenni, sikerélményt ébreszteni.

Későbbi kutatások kimutatták, hogy azok a diákok a legkitartóbbak, akik nem magukat okolják az esetleges kudarcok miatt, hanem inkább megoldandó problémáknak tekintik azokat. A hetvenes években az University of Illinois-en Carol Dweck és végzős hallgatója, Carol Diener 60 ötödikest kért meg arra, hogy összpontosítást igénylő nehéz feladatok megoldása közben hangosan gondolkodjanak. Azok a diákok, akik alkalmankénti hibáikra defenzíven reagáltak, saját képességeiket olyan megjegyzésekkel leértékelve, (“sosem volt túl jó a memóriám”), a feladatok során egyre gyengébb eredményeket mutattak.

Más diákok az elkövetett hibák korrigálására helyezték a hangsúlyt. Egyikük a következő szavakkal bátorította magát: “Erre több idő kell.” Két diák különösen szimpatikusan reagált. Az egyikük, amikor nem sikerült egy feladat, közelebb húzta a székét, összedörgölte a tenyerét, megnyalta a száját, és a következőt mondta:

“Imádom a kihívásokat!”

A másik pedig, a nehezebb feladatokkal szembesülve felnézett a kísérletvezetőre és elismerően kijelentette: “Nagyon reméltem, hogy ilyen hasznos feladatok is lesznek!” – és ahogy számítani is lehetett rá, ezek a diákok társaiknál jobb eredményeket értek el a feladatokban.

Az intelligencia kétféle értelmezése

Évekkel később Carol Dweck kidolgozott egy általánosabb elméletet, amely a tanulók két általános csoportját különbözteti meg: a reményvesztetteket (akik rögzült gondolkodásmódjuk miatt úgy hiszik, nem tudnak semmit tenni helyzetük megváltoztatásáért), és a fejlődés-orientáltakat. Ebben az elméletben már az a felismerés is megjelent, hogy a diákok nem csupán eltérő módon magyarázzák a sikertelenségüket, de az intelligencia természetéről is eltérő elképzeléseik vannak.

A tehetetlenek úgy látják, hogy az intelligencia adottság: nekik ennyi jutott és kész. Ez a rögzült gondolkodásmód. Amikor egy ilyen diák hibát követ el, sebet ejt az önbizalmán mert úgy látja, hogy a hiba a képességeiben mutatkozó hiányosság következménye, és nincs hatalmában, hogy ezen változtasson. Ezért a későbbiekben inkább elkerüli azokat a helyzeteket, amely valódi kihívást jelentene számára, mert a kihívások a kudarc újabb lehetőségeit rejtik magukban. Aki hibázik, kevésbé okos (akárcsak önmaga szemében is). Akárcsak a bevezetőben szereplő József, ő sem tesz erőfeszítéseket, hiszen gyerekkorából emlékszik:

az okosoknak minden megy magától, szorgalomra csak a butábbaknak van szüksége.

A fejlődés-orientált gyerekek azonban úgy látják, hogy az intelligencia edzhető, tanulással, szorgalommal fejleszthető. Ők minden elsősorban tanulni akarnak, ami teljesen érthető: aki abban a hitben él, hogy a szellemi képességeit javítani tudja, főleg ezzel akar foglalkozni. A tévedések oka vagy az erőfeszítés hiánya, vagy ha nem, akkor olyan tudás hiánya, amely megszerezhető. Ezeket a nehézségeket kitartással le lehet győzni. A kihívások nem a megszégyenülés kockázatát rejtik magukban, hanem lehetőséget tanulásra, újabb tapasztalatok megszerzésére. A növekedés-orientált gondolkodásmóddal rendelkező diákok nagyobb valószínűséggel érnek el tudományos sikereket, mint a másik csoport.

Ezeket a várakozásokat igazolták későbbi kutatások is, amiről egy 2007 elején publikált tanulmány számolt be. A szerző Lisa Blackwell pszichológussal és Kali H. Trzesnewski-vel 373 fiatal diákot követtek két éven át, arra az életkorra fókuszálva, amikor az iskolában a követelmények és az osztályzás is egyre szigorúbbá válik. Arra voltak kíváncsiak, hogy a gondolkodásmódjuk milyen hatással van matematikai osztályzataikra. A kutatás a hetedik osztály elején azzal kezdődött, hogy egyszerű eldöntendő kérdésekkel felmértük a diákok gondolkodásmódját, többek között ilyenekkel:

“Az intelligenciád olyan alapvető sajátosság, amin nem igazán tudsz változtatni.”

Más kérdéscsoportok a tanulás egyéb aspektusaival kapcsolatos elképzeléseikre vonatkoztak. Ezután figyeltük a gyerekek osztályzatait.

 

A fejlődő gondolkodásmódú tanulók

 

Azok a diákok, akik növekedés-orientált gondolkodásmóddal rendelkeznek, azt tükrözték, hogy a tanulás fontosabb, mint a jó osztályzat. A kemény munkát nagyra értékelték, arra számítva, hogy minél többet dolgozol valamin, annál eredményesebb leszel. Felismerték, hogy még a zseniknek is keményen kell dolgozniuk a kiváló eredményekért. Amikor pedig valamilyen csalódás érte őket, például a dolgozatra kapott váratlanul rossz osztályzat, a növekedés-orientált diákok arra következtettek, hogy többet kell készülni, vagy más stratégiával kell nekilátni a tananyagnak.

Nem minden okosnak látszani. Fotó: pexels.com

A rögzült gondolkodásmódú diákok véleménye

Azok a diákok, akiknek válaszai a rögzült gondolkodásmódot tükrözték, sokkal több gondot fordítottak arra, hogy okosnak látsszanak, mint magára a tanulásra. Az erőfeszítésekkel kapcsolatban negatív véleményt képviseltek, úgy látták, hogy csak a közepes és gyenge képességűek számára fontos a szorgalom. Azt gondolták, hogy a tehetséges és intelligens embernek nem kell kemény munkát végeznie a siker érdekében. A rossz osztályzatot a képesség hiányának tulajdonították. Azt mondták, hogy abból a tárgyból még kevesebbet tanulnak (hisz nincs hozzá tehetségük), és megpróbálják megúszni, vagy ha kell, puskáznak.

Ennyire eltérő kilátások drámai különbséget eredményeztek a diákok teljesítményében. A hetedik osztály elején a különböző gondolkodásmódot tükröző gyerekek között még nem volt jelentős eltérés a matematika felmérők eredményei között. Ahogy azonban a feladatok összetettebbé váltak, a növekedésorientált gondolkodással rendelkező diákok kitartóbbnak bizonyultak, átlagaik már a félév végére meghaladták a másik típusba tartozókét, a különbség pedig a két évig tartó követéses vizsgálat során egyre csak nőtt.

Ez a vizsgálatban hasonló eredményre jutott, mint Heidi Grant Halvorson, a Columbia egyetem pszichológusa, aki 2003-ban vizsgált 128, az egyetemre épp beiratkozott hallgatót. A közismerten nehéz általános kémia kurzuson minden diák számára fontosak voltak az osztályzatok, a legjobb eredményt mégis azok érték el, akik a tanulásra helyezték a hangsúlyt, szemben azokkal, akik azt akarták megmutatni, hogy jók kémiából. Azok jártak jobban, akiknek a tanulás, a kemény munka és a kitartás volt fontos.

Szembenézés a hiányosságokkal

Aki azzal a szemlélettel tekint a világra, hogy az intelligencia valamilyen veleszületett adottság, kevésbé ismeri be a hibáit, nem szívesen néz szembe és korrigálja a hiányosságait az iskolában, munkájában és emberi kapcsolataiban. Egy 1999-ben közzétett tanulmányban a Hong Kongi Egyetemre felvett 168 hallgató gondolkodásmódját vizsgálta Carol Dweck három helybeli kollégával közösen. Mivel a hallgatók számára készült minden tananyag angolul készült, nyelvi készségeiket angol tesztekkel mérték fel. A gyenge eredményt elérők részt vehettek angol felzárkóztató tanfolyamon. Azok a hallgatók, akik növekedés-orientált gondolkodásmódot mutattak, sokkal több hajlandóságot mutattak a nyelvtanfolyamon való részvételre. Az intelligenciát statikusnak tartó csoport tagjai vélhetően nem akarták beismerni gyengeségüket ezért kihagyták a lehetőséget nyelvtudásuk javítására.

A rögzült gondolkodásmód a munkahelyi kommunikációra és előrehaladásra is rányomja bélyegét. Az így gondolkodó vezetők és beosztottak egyaránt óvakodnak kifejezni akár az építő kritikát, tanácsot nem adnak (és figyelmen kívül hagyják, ha kapnak). Peter Heslin, Don VandeWalle és Gary Latham megmutatta, hogy a rögzült gondolkodásmóddal rendelkező munkahelyi vezetők kevésbé figyelnek beosztottaik visszajelzéseire, szemben a növekedésorientált gondolkodásmóddal rendelkező vezetőkkel. A növekedés-orientált vezetők igénylik a visszajelzést, hogy fejlődni tudjanak.

A rögzült gondolkodásmódú vezető a kritikát úgy tekinti, hogy megkérdőjelezték a hozzáértését.

Sőt, azt feltételezve, hogy mások sem képesek fejlődni, ezek a vezetők kevesebbet törődnek beosztottaik mentorálásával is. Miután Heslin, VandeWalle és Latham elmagyarázták az ilyen típusú főnököknek a növekedés-orientált gondolkodásmód értékeit és alapelveit, azok több hajlandóságot mutattak beosztottaikkal való érdemi kapcsolattartásra, valódi tanácsokat adtak, jó értelemben véve vezették őket.

A rögzült gondolkodásmódú gyermekből rögzült gondolkodású vezető válik. Fotó: pexels.com

A gondolkodásmód a személyes kapcsolatok minőségét és fenntarthatóságát is befolyásolja azáltal, hogy meghatározza a nehézségekhez való viszonyulást. A rögzült gondolkodásmódot mutató emberek kevésbé szívesen kezdeményeznek beszélgetést a kapcsolatukat érintő problémákról (és tesznek erőfeszítést azok megoldása érdekében), szemben a növekedés-orientáltakkal. Ezt egy 2006-os kutatás során mutattuk meg, amelyel Lara Kammrath-hal együtt végeztünk. Ez végülis érthető: aki úgy gondolja, hogy az emberi jellemvonások többé-kevésbé állandóak, annak számára hiábavaló dolog tenni a kapcsolat javításáért. Akik viszont úgy látják, hogy az emberek (beleértve saját magukat is) képesek változni, sokkal inkább úgy látják, hogy a kapcsolatot érintő aggályokkal való mielőbbi szembenézés elvezet a megoldáshoz.

A megfelelő dicséret

Hogyan tudunk gyermekeinkbe növekedésorientált gondolkodásmódot plántálni? Például mesélhetünk nekik olyan történeteket, meséket, amelyekben az eredményeket kemény munka előzte meg. Amikor egy született matematikai zseniről mesélünk a gyerekeknek, a rögzült gondolkodásmódot sugalljuk, de ha arról, aki, megszerette a matematikát és sok tanulással fejlesztette képességeit, a növekedésorientált szemléletre bátorítjuk őket. A gondolkodásmód építésének fontos eszköze a dicséret. Bár a legtöbb szülő azt hiszi, hogy gyereke önbizalmát azzal tudja megerősíteni, ha rendre azt mondja neki: mennyire okos és tehetséges, kutatásaink azt mutatták, hogy ez hosszú távon épp az ellenkező eredményre vezet.

Örömmel együtt vannak itt- talán tudják: az erőfeszítést jó dicsérni Fotó: Skoda Mercédesz
Forrás: www.waldorf-godollo.hu

Egy 1998-ban publikált kutatásban Carol Dweck és Claudia M. Mueller több száz ötödik osztályos gyereknek tettek fel kérdéseket egy (nem szöveges) IQ tesztsorozatból. Az első tíz feladatot követően, amelyekben a gyerekek elég  jó eredményeket értek el, megdicsérték őket, ám voltak gyerekek, akiknek az intelligenciáját célozta a dicséret: “Nahát, ez igazán nagyszerű eredmény. Látszik, hogy tehetséges vagy ezekben a feladatokban.” míg más gyerekeket a következő szavakkal dicsértek meg:

“Nahát, ez igazán nagyszerű eredmény. Látszik, hogy keményen dolgoztál miközben megoldottad.”

Azt tapasztalták, hogy az intelligencia elismerése sokkal inkább a rögzült gondolkodásmódot erősíti, szemben az erőfeszítés elismerésével. Amikor választhatták, milyen feladatokat kérnek a kisérlet második részében, azok a gyerekek, akiknek az okosságát ismerték el, sokkal gyakrabban kértek helyett ismét könnyű feladatokat. Akiknek azonban az erőfeszítéseit dicsérték meg, legtöbben a nehezebb feladatsorral akarták folytatni, amelyből többet tanulhatnak. A következő fázisban egyébként mindenki a nehezebb feladatsort kapta. Akiknek az okosságát dicsérték meg, a váratlan nehézségek láttán elbátortalanodott, eredményei még a harmadik sorozatban is visszaestek (amikor pedig mindenki az első sorozathoz hasonlóan egyszerű feladatokat kapott). A másik csoport nem vesztette el az önbizalmát a nehezebb feladatok megoldása során sem, pontszámaik pedig jelentősen javultak az ellenőrző szakaszban kapott egyszerűbb feladatokban is.

Formáljuk saját gondolkodásmódunkat

Azon túl, hogy a növekedésorientált gondolkodásmódot erősítik az erőfeszítés elismerésével, a szülők és a tanárok segíthetnek a gyerekeknek oly módon is, hogy konkrét utasításokat adnak nekik, mintha csak a fejük egy tanulógép lenne. Carol Dweck, Blackwell és Trzesniewski megtervezett egy nyolcrészes workshopot közel száz olyan diák számára, akiknek a matematika osztályzatai a hetedik osztály folyamán fokozatosan romlottak, tehát (feltehetően) a rögzült gondolkodásmódot képviselték. A 91 diákból 48 matematikai fejlesztő feladatokat kapott, a többiek pedig ugyanezen feladatok mellett különórákra járt, ahol a növekedésorientált gondolkodásmódról tanultak, és arról, hogy ezt hogyan alkalmazhatják az iskolában.

A különórákon a diákok azt a feladatot kapták, hogy olvassák el a Képes vagy az agyad fejlesztésére című írást és vitassák meg. Ebből megtanulták, hogy az agy olyan, mint egy izom, amelyet a használat és az edzés erősebbé tesz: a tanulás arra készteti az agyunkban levő idegsejteket, hogy újabb és újabb kapcsolatokat építsenek ki egymás felé. Az órák során egyre több diák kezdett úgy tekinteni saját magára, mint saját agyuk edzőire. Akik korábban a matekórákon unatkoztak és csak zavarták a munkát, a különórákon csendben ültek és jegyzeteltek. Egy különösen rakoncátlan fiú a vita közben felnézett és azt kérdezte:

“Úgy érted, nem kell butának lennem?”

A néhány hónap során azon diákok, akik csak a matekórákon vettek részt, továbbra is egyre romló eredményeket mutattak – míg azoknál, akik a növekedésorientált gondolkodásmódról szóló beszélgetéseken is részt vettek, az eredmények romlása megállt és az osztályzatok javulni kezdtek. Az iskola tanárai nem tudtak arról, hogy a két csoportban a diákok valójában különböző különórákon vesznek részt, de a növekedésorientált csoportban tanulók 27%-áról írták, hogy tanulási kedvük jelentősen javulást, az ellenőrző csoportban csak a diákok 9%-áról mondták ezt. Az egyik tanár a következőket írta: “Ezek a foglalkozások máris eredményesek. L. (az említett rakoncátlan diák) aki sosem tett semmi erőfeszítést, és gyakran a házi feladatával is adós maradt, legutóbb késő estig dolgozott, hogy a házi dolgozatát előbb befejezze, mert azt akarta, hogy átnézzem és még legyen ideje javítani rajta. Végül 4/5-re értékeltem, pedig korábban 3-as és még gyengébb osztályzatokat kapott.”

Más kutatók is megismételték ezeket a kutatásokat. Catherine Good és Michael Inzlicht 2003-ban közölt cikkében beszámolt arról, hogy a növekedésorientált gondolkodásmód kurzus javította a matematika és az irodalom vizsgaeredményeket a hetedik osztályosok között. 2002-ben Aronson, Catherine Good (még végzős hallgatóként) és kollégáik azt találták, hogy a hallgatók a növekedésorientált gondolkodásmódot erősítő képzés nyomán szívesebben vettek részt az órákon, fontosabbnak tartották azokat és jobb eredményeket értek el.

A növekedésorientált gondolkodásmódot elősegítő tananyagot egy interaktív számítógépes program, a Brainology is támogatja. Öt modulon keresztül mutatja be a hallgatóknak az agyat – hogyan működik, és mit tehetünk, hogy jobban működjön. Egy virtuális agy-laboratóriumban a felhasználók az egyes agyterületekre kattinthatnak, hogy megismerjék azok funkcióját, vagy idegvégződesekre, amely megmutatja, hogy alakulnak ki és erősödnek meg a neuronok közötti kapcsolatok a tanulás folyamán. A felhasználók emelett tanácsokat adhatnak a virtuális diákoknak problémáik kapcsán, ezzel gyakorolhatják az iskolai nehézségek kezelését. Végül a program felhasználói egy online naplót is vezetnek saját gyakorlataikról.

New yorki hetedikes diákok, akik a Brainology programot tesztelték, arról számoltak be, hogy a program használata során megváltozott a véleményük a tanulásról, és arról, hogyan lehetne azt ösztönözni. Egyikük szerint “kedvencem a Brainology-ban a neuronos rész, amikor tanulsz valamit a neuronok közötti kapcsolatok növekednek. Mindig ezt rajzolom, amikor suliban vagyok.” A tanár azt mondta, hogy a diákok, akik a programot használták “gyakorolnak, figyelnek, jegyezetelnek: ügyelnek, hogy épüljenek a fejükben azok a neuronok.”

Mindez nem csupán egy trükk, amivel rávesszük a gyerekeket a tanulásra. Az emberek nem egyformák  intelligencia, tehetség, képességek tekintetében. Mégis: a kutatások azt mutatják, hogy az igazi eredmények, még az is, amit zsenialitásnak nevezünk, sokkal inkább sokévi szenvedélyes és elkötelezett munka eredménye, nem pedig a veleszületett tehetség gyümölcse. Mozart, Edison. Curie, Darwin vagy Cezanne nem egyszerűen csak tehetségesnek születtek: ezt a tehetséget gondosan ápolták, nagyon komoly és kitartó erőfeszítéssel. Ugyanígy, a kemény munka és az önfegyelem sokkal többet tesz hozzá a tanulmányi eredményekhez, mint a magas intelligenciahányados.

Ezek a tapasztalatok minden emberi tevékenység során hasznosíthatóak. Sok fiatal sportoló többre értékeli a tehetséget, mint a kemény edzéseket, így aztán lényegében taníthatatlanná válnak. Sok ember alig tud felmutatni eredményeket a munkájában, ha nem kapja meg az állandó elismerést és bátorítást, hogy fenntartsák a motivációját… A növekedésorientált gondolkodásmód erősítésével (otthon és az iskolákban) olyan eszközt adunk a gyerekek kezébe, amivel eredményesebb, gyümölcsözőbb, teljesebb életet élhetnek.

Hogyan bátorítsuk az erőfeszítést

A 90-es évek közepén végzett felméréseink azt mutatták, hogy a szülők 85%-a szerint a gyerekek számára fontos, hogy okosnak érezzék magukat, és ennek az a legjobb eszköze, ha elismerik a gyerek képességeit vagy intelligenciáját. A kutatásaink azonban azt mutatták, hogy a gyerek intelligenciájának dicsérete nyomán a gyerek személyisége törékennyé és defenzívvé válik. Ugyanehhez vezet a gyerek adottságainak szóló elismerés: “nagyszerű művész vagy.” A megfelelően fogalmazott elismerés azonban igen értékes. Ha megdicsérjük meg azt az egyedi módot, ahogyan a gyerek elért egy  bizonyos célt, megerősíti a belső motivációit és az önbizalmát abban, hogy cselekvése, az erőfeszítései eredményre vezetnek. A folyamatnak szóló elismerés tárgya lehet az befektetett munka és erőfeszítés, a kitartás nehézségek leküzdésében, vagy akárcsak a kihívások keresése.

Az alábbi példák megmutatják, mire gondolunk:

• Nagyszerűen dolgoztál a rajz készítése közben. Különösen tetszenek ezek a részletek az arcok kidolgozásánál.
• Figyeltem, hogy keményen készültél a szociológia vizsgálatra, többször is átolvastad az anyagot, vázlatot készítettél, és ellenőrizted is magad. És látod, érdemes volt!
• Nagyon tetszik, hogy több módon is nekiláttál a feladatnak, míg végül meglett a megoldás.
• Nehéz témát kaptál irodalomból, de kitartottál mellette amíg el nem készült. Fel sem keltél az asztalodtól, annyira összpontosítottál. Ez nagyszerű dolog!
• Tetszik nekem, milyen elszántsággal foglalkozol az előadásod témájával. Sok munkád lesz benne: utána kell járnod a részleteknek, meg kell tervezned a művészi munkádat, elkészíteni a darabjait és összerakni. Nagyon sok mindent fogsz eközben megtanulni rengeteg dologról!

A szülők és tanárok megtaníthatják a gyerekeket arra, hogy élvezzék a tanulást, oly módon, hogy a kihívások, az erőfeszítések és a hibák pozitív oldalára is felhívják a figyelmet, például ilyen módon:

• Ez nehéz feladat, de épp ez benne a jó.
• Ó, mégis könnyű volt. Keressünk valamit, ami számodra is kihívást jelent, és tanulhatsz belőle.
• Mindannyian meséljük el, ma mivel küzdöttünk a legtöbbet, mit tanultunk belőle. Én kezdem:….”
• A hibák nagyon érdekesek. Itt van egy csodálatos hiba. Lássuk, mire tanít minket!

 

#1 Dr.BauerBela

---