Erikson fejlődéselmélete magyarázatot szolgáltat az énfejlődés szempontjából kritikusnak tartott szakaszok problémáira. A dackorszak, az iskolába lépés időszaka és a serdülőkor egyaránt az identitás kérdését állítja központba, míg a többi időszakban inkább a társas szempontok dominálnak.
A két-három éves gyerekek önállósági törekvésekkel jellemezhető fejlődési periódusát nevezik dackorszaknak. Ebben az időszakban a környezettől való önállósodás megnyilvánulásaival s egyszersmind a saját képességek kipróbálásának jeleivel találkozunk. A gyermek maga akarja a dolgokat csinálni, maga szeretné eldönteni, hogy milyen ruhát vegyen fel, mit csináljon. Ennek a korszaknak a központi kérdése a környezettől való különállás megtanulása (Kó- sa, 1990).
Az iskolába lépés a „mennyit is érek én” kérdését érinti. A teljesítmény alapján értékeli a gyerek is, és a felnőtt is a gyermeket. Érdemes hozzátennünk, hogy ez sokszor azért válik olyan kiélezetté, mert a szülő is megmérettetésnek éli át saját maga szempontjából a gyermeke iskolai teljesítményét.
A serdülőkorban szembesül a személy a legtöbb területen a változásokkal: biológiai, szociális, intellektuális téren egyaránt. Problémás kor-e a serdülőkor? Mint láttuk, Erikson elmélete szerint ebben az életszakaszban történik az identitás, az énazonosság kialakítása. Hogy ez mennyire nehéz feladat az adott egyén számára, azt befolyásolják az addigi fejlődés problémái vagy kiegyensúlyozottsága, ugyanakkor a serdülőkor problémái a társadalmi elvárásoktól és a környezet nyújtotta segítségtől vagy éppen nehézségektől függnek.
Havinghurst nyolc területen határozza meg a serdülőre váró feladatokat (B. Kádár, 1997):
a testkép elfogadása és a biológiai változásokhoz való alkalmazkodás,
azonosulás a nemi szereppel,
a kortárskapcsolatok,
érzelmi függetlenedés a szülőktől és általában a felnőttektől,
felnőtt társadalmi szerep kialakítása, pályaválasztás,
párválasztás, felkészülés a családalapításra,
felelősségteljes viselkedés,
ideológiai és morális elköteleződés.
A biológiai változások • A serdülőkor legszembetűnőbb jellemzője a biológiai érés és az ezzel járó gyors változások, a testmagasság, testalkat változása stb. A megváltozott testképhez alkalmazkodni kell, és a testi változások megjelenésének vannak társas konzekvenciái is. A korai vagy késői serdülés befolyásolhatja a személyiségfejlődés alakulását. Fiúk esetén a korai serdülés egyértelmű előnyt jelent a társak körében, a korán érők a kortárscsoportban kedvezőbb pozíciót töltenek be, és maguk is elégedettebbek testi tulajdonságaikkal, mint későn érő társaik. Lányoknál a korai érés hatásai a fiúkhoz képest általában kedvezőtlenebbek, náluk a társakhoz képest korábban bekövetkező nemi érés az önmagukkal való elégedetlenséggel, depresz- sziós tünetekkel, érzelmi labilitással is együtt járhat. A korai éréssel kapcsolatos vizsgálatok azonban korántsem egyértelműek, az érés időpontja önmagában nem dönti el annak kedvező vagy kedvezőtlen hatását, hanem a környezet reakciója és a személyiség stabilitásának mértéke együttesen befolyásolja a serdülés kedvező vagy kedvezőtlen következményeit (Cole és Cole, 2001).
A serdülőkor társas viszonyai jelentős szerepet játszanak abban, hogy ez a korszak milyen mértékben válik problémássá. Különböző kultúrák serdülőkorú fiataljainál nem kísérik ugyanazok a jellemzők a biológiai érést. Azokban a kultúrákban, ahol a serdülőkor nem jelent hosszú átmeneti periódust a gyermekkor és a felnőttkor közt, hanem egyértelmű szokások, szabályok alapján – általában beavatási rítusok keretében – válik a gyermek a felnőtt társadalom tagjává, a serdülőkor kevesebb fejlődési problémát jelent (Cole és Cole, 2001).
Lewin mezőelméleti fogalmakkal (lásd 1. fejezet) írja le a serdülő helyzetét (Lewin, 1972). A gyermekkor és a felnőttkor egyaránt jól definiálható szabályok szerint működik, és az egyént körülvevő élettér (mező) a személy számára egyértelmű és áttekinthető. A kettő közt az a lényeges különbség, hogy a felnőtt élettere, társas viszonyai, feladatai és szabadsága lényegesen tágabb. A serdülő számára a mozgástér lényegesen nagyobb, mint ami a korábbi években rendelkezésére állt, ugyanakkor a rá vonatkozó szabályok rosszul definiáltak. A felnőttek sok szempontból elvárják tőle az önállóságot, de még sokáig a felnőttektől függ, mind anyagilag, mind pszichés szempontból. A felnőttekkel való konfliktusok ebben az értelmezésben az élettér észlelésének különbségeiből származnak, a serdülő szabadságot érzékel ott, ahol a felnőtt még maga szeretné a szabályokat meghatározni. Gyakori konfliktus ezért a felnőttek és a serdülők közt az időbeosztás, a hazaérkezés időpontja, a szabadidő-eltöltés módja, az öltözködés, a „rend”. Ez utóbbi különösen szemléletesen magyarázható a mezőelmélet keretein belül, a serdülő a saját szobáját olyan intim szférának tekinti, amelyben maga határozhatja meg a szabályokat.
Lewin gondolatmenetének legérdekesebb pontja a devianciák magyarázata. A serdülő hajlamos deviáns viselkedésre. Vonzóak számára a szélsőséges ideológiák, ami abból következik, hogy a serdülő számára az élettér definiálatlan, ezért az eddigi szabályoktól lényegesen eltérő viselkedés nem tűnik olyan nagy viselkedésváltozásnak, mint ha ugyanez gyermek- vagy felnőttkorban történne, ahol az egyes élettérrészek változásai elindítják más téren is a változást. A serdülő tevékenységei, társas viszonyai kevésbé függnek össze egymással, így a deviáns lépés is megengedhetőbb (szélsőséges csoportviselkedés, droghasználat, extrém sportok, különleges intellektuális területek iránti érdeklődés).
A pályaválasztással kapcsolatban a pályaidentitás keresésének, illetve megtalálásának négy szintjét határozta meg Marcia (1966, idézi At- kinson, 1999).
7.2. táblázat -
|
|
Nincs krízis |
Krízis |
|
Normál fejlődés |
Identitás elérése |
Moratórium |
|
Zavar |
Korai zárás |
Identitásdiffúzió |
A moratórium a serdülőkor természetes velejárója, az identitáskrízis, a választás nehézségeinek átélése. Ennek megoldása az identitás elérése, ami még egészséges fejlődésmenetben sem egységes, minden szempontból lezárt folyamat (lásd a 22. fejezetet). A foglalkozásválasztás területén a problémás fejlődést az identitásdiffúzió és a korai zárás jelenti.
Az identitásdiffúzió esetén a személy nem képes elköteleződni egy foglalkozás iránt, sok pálya érdekli, de elodázza a választást, döntésképtelen. Ilyenkor tapasztaljuk azt, hogy a fiatal több irányba is próbálkozik, de ezek a foglalkozással kapcsolatos tanulmányok vagy munkahelyválasztások nem tartósak.
A korai zárás ennek éppen a fordítottja. A személy látszólag problémamentesen jut el a pályaválasztási döntésig, nem éli át a pályaválasztást döntési helyzetnek, hanem korai életkortól kezdődően egy foglalkozást tart a maga számára elképzelhetőnek. Ennek hátterében azonban a korai zárás esetén nem a személy identitásának megfelelő pálya választása áll, hanem egy külső tényező, meghatározó élmény vagy erőteljes külső – általában szülői – elvárás. Ilyen trau- matikus esemény például a szeretett szülő hosz- szas betegsége és halála, melynek következtében a gyermek az orvosi, ápolói pálya felé fordul. Ilyenkor a pályaválasztás a traumatikus esemény hatására jön létre, és ezért a pálya hosszú távon nem a személyiségnek megfelelő elvárásokat támasztja. Ilyenkor azt láthatjuk, hogy a személy ugyan kötelességtudóan teljesíti a feladatait, de ez nem jelent számára örömforrást. A foglalkozás érzelmileg közömbös az egyén számára.
A tinédzserekre a fejlődési sajátosságokból adódóan jellemzőek a hangulati ingadozások, akár az érzelmi labilitás, a fokozott érzékenység és a környezettel való konfliktusok. Ezek jó része jelentősen csökkenthető megfelelő környezeti reakciók esetén, de a fejlődésnek ez a szakasza soha nem tünetmentes. Mégis érdemes ezekre a jelzésekre figyelni, mert jól jelzik, hogy a serdülőnek milyen területen vannak problémái. Laufer (idézi Vikár, 1980) kilenc tünetet emel ki a serdülőkor jellemzői közül, amelyekre fokozottan érdemes figyelni, mert ezek a problémás serdülés vészjeleiként értelmezhetőek:
Olyan mértékű ragaszkodás a gyerekkori szokásokhoz, ami zavarja a felnőtté válást. Ezek a gyermekkori szokások, kedvelt tevékenységek azért jelzik a fejlődés problémáit, mert kiszorítják az életkorra jellemző tevékenységeket.
A kortárskapcsolatok helyett fiatalabbak vagy idősebbek társaságának keresése az egyenrangú kapcsolatokkal szembeni félelmek miatt jelentkezik.
A szülők szerepe nagyobb, mint a kortársaké – például a serdülőnek az édesanyja a „legjobb barátja”, nem keresi a kortársak társaságát, inkább a szülőkkel, azok barátaival tölti az idejét.
Túl merev viselkedéskontroll minden áron való fenntartása.
Nem képes a serdülő érzelmeket átélni vagy kifejezni.
A jövőkép félelmetes számára, vagy egyáltalán nem foglalkozik a jövővel.
Félelmetes érzései saját testi fejlődésével, a másik nemmel való viszonnyal kapcsolatban.
A külvilág és saját érzések elkülönítésére nem képes, például úgy gondolja, hogy mindenki őt figyeli, mert zavaróak számára a kamaszkor tünetei, pattanások, mutálás, és ezt az érzését kivetíti a külvilágra is.
Úgy érzi, a cselekedeteit nem ő irányítja, hanem külső erők határozzák meg. Ez nem egyszerűen a külső kontroll érzése, hanem a külső irányítás érzése olyan területekre is kiterjed, amelyeket a személy saját maga irányít, ilyenek a saját test irányítása, a cselekedetek elhatározása.
A serdülőkor egyik legfontosabb élménye az első szerelem átélése. A hasonlóság fontos eleme a vonzalom kialakulásának
Mindegyik tünet előfordulhat rövidebb-hosz- szabb ideig normál fejlődés esetén is, de fel kell figyelni a halmozottan vagy stabilan változatlan formában fennálló tünetekre. Amíg a serdülő változik, a tünetek csak időlegesen állnak fenn, addig ezek csak annak a jelzései, hogy a fejlődésben kisebb zökkenők vannak, és a serdülő várhatóan képes lesz maga leküzdeni a nehézségeket.
A tünetek közül az utolsó három azonban külön figyelmet érdemel, azok a saját testtel, érzésekkel, cselekedetekkel kapcsolatos problémák, amelyek a reális valóságérzettel kapcsolatosak, nem csupán a serdülőkori fejlődés, hanem súlyosabb, már a pszichiátria kompetenciakörébe tartozó betegségek tünetei lehetnek. Ezért ezek megjelenésekor, ha a valóságészlelés zavarával is járnak, célszerű szakember (nevelési tanácsadó, ideggondozó) véleményét kikérni. Egyes pszichiátriai betegségek, például a fiatalkori szkizofrénia megjelenési ideje a serdülőkorra esik, minél hamarabb részesülnek ezek a betegek szakszerű pszichiátriai ellátásban, annál jobbak a gyógyulási esélyeik.
Az identitás keresésének egyik jelentős eszköze a kortárscsoport (lásd 13. fejezet). A serdülőkorban a beilleszkedés, a társadalmi elvárásoknak való megfelelés nehézségeit jelzik a deviáns ifjúsági csoportok. A fiatal számára ebben a korban kitüntetetten fontos a kortársakhoz való tartozás. Amennyiben a személy nem talál elfogadásra saját környezetében, a családban, az iskolában, akkor könnyen csapódik olyan csoportokhoz, amelynek normái nem feltétlenül a sajátjai, viszont ez a csoport számára a valahova tartozás élményét nyújtja. Nem térünk itt ki a deviáns csoportok szerteágazó problémáira, csupán egy szempontot szeretnénk hangsúlyozni, a személy helyét ezekben a csoportokban. Popper Péter ezeket az ifjúsági csoportokat a társas magány színterének tartja (Popper, 1990). A galerik, gangek nem várják el a csoport tagjaitól, hogy teljesen elköteleződjenek a csoport iránt, csak azt, hogy amikor jelen vannak a csoportban, akkor alkalmazkodjanak a csoportnormákhoz. A csoporttagok nem tartják számon egymás csoporton kívüli jellemzőit, ezzel lehetőséget adnak az egyén számára, hogy a konfliktusaitól időlegesen megszabaduljanak. Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy a csoport nem jelent igazi társas hálót a tagjai számára, és az anonimitás miatt a csoporttagok könnyebben követnek el normaszegő viselkedést (lásd 14. fejezet).
#1 Dr.BauerBela
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése