Keresés: gyermekek orvosi cikkekben - Children medical articles: Search box

2021. január 28., csütörtök

Kisgyermekkori vészhelyzetek és megelőzésük

 

Kisgyermekkori vészhelyzetek és megelőzésük


Szerző: WEBBeteg - Dr. Fáklya Mónika, gyermekgyógyász, endokrinológus

A kisgyermekek kíváncsiságuknál és életkoruknál fogva igen gyorsan és váratlanul bajba kerülhetnek. Bennük van a felfedezni vágyás késztetése, de a veszélyérzetük még nem alakult ki. Mi felnőttek viszont sokszor apró elővigyázatossággal megelőzhetjük a baleseteket.

A fentiek nem azt jelentik, hogy be kell őket zárni, vagy állandóan fogni a kezüket, hisz a világ „önálló” megismerése fontos része az életüknek, de azt igen, hogy az egyik szemünk, egyik fülünk mindig ott legyen, ahol a gyermek játszik.

Mérgezések

A 10 leggyakoribb elsősegélynyújtási hiba
Hiába állnak rendelkezésünkre jól képzett baleseti sebészek, gyakran előfordul, hogy már a kórházba érkezés előtt szükség van elsősegély-nyújtásra. A Newsweek című hetilap összefoglalta a leggyakrabban elkövetett elsősegély-nyújtási hibákat, illetve, hogy mit tegyünk helyettük.

A 10 leggyakoribb elsősegélynyújtási hiba

A kisgyermekek mindent a szájukba vesznek, ezért a gyógyszereket jól el kell zárni. Ha véletlenül leesett a nagyi gyógyszeréből egy szem, meg kell keresni, mert ha mi nem tesszük, biztosan a baba fogja megtalálni és megenni.

A vegyszereket kulccsal záródó szekrényben kell tartani és minden használat után oda visszatenni. Semmiképpen nem szabad pl. a cumisüvegbe hypot tenni és otthagyni, mert a gyermek biztosan akkor fogja önállóan „meghúzni” az üveget.

Ha a szabadban játszik a kicsi, figyeljünk rá, hogy ne egye meg a növényeket, gombát a fűből, mert mérgezőek is lehetnek. Néhány gyakori mérgező növény a teljesség igénye nélkül: leander, tiszafa, gyöngyvirág, ricinus, angyaltrombita, aranyeső, borostyán, kecskerágó, tuja, rododendron.

Ha megtörtént a baj, a gyermek szájából a maradék mérget távolítsuk el. Eszméletén levő gyermeket meghánytathatjuk úgy, hogy az ujjunkkal finoman ingereljük a torkát. A méreg felhígítására vizet itathatunk vele. Minden esetben vigyük kórházba! Fontos, hogy tudjunk információt adni a mérgezést okozó anyagról. (Gyógyszer, növény neve stb.)

Soha ne hánytassunk eszméletlen, zavart gyereket, és szintén tilos, ha marószerrel, háztartási tisztítószerrel, permetszerrel, hígítóval, benzinnel vagy más szerves oldószerrel történt a mérgezés!

Forrázás

Tudnunk kell! Gyermekek újraélesztése
Bármikor találkozhatunk olyan esetekkel, amikor újraélesztés válhat szükségessé: lehet játszótéri- vagy közúti baleset, vízbefúlás, háztartási baleset, áramütés, félrenyelés. Ha ilyen helyzettel találkozunk, nem szabad megijednünk, pánikba esnünk.

Gyermekek újraélesztése

Amikor főzünk, nagyon vigyázzunk, hogy a gyermek ne érjen el forró edényt, de egyébként is célszerű megoldani, hogy ne kerüljön a csúszkáló kisgyerek a lábunk alá a konyhában. A fazekakat tele forró folyadékkal, soha ne tegyük le a földre, mert nem egy tragédiát okozott már hogy a kicsik beleestek ezekbe az edényekbe, és leforrázták magukat.

Tea, kávé, frissen, forrón, szintén veszélyes lehet, mert a gyermek a terítővel együtt ezeket is magára ránthatja.

Fürdéskor először készítsük elő a fürdővizet, ellenőrizzük a hőmérsékletét, és csak ez után rakjuk bele a gyermekeket. Ez azért fontos, mert ha pl. a keverőcsapot véletlenül arrébb fordítja, mikor folyik a víz, a forró víz leforrázhatja őt.

Ha a gyermeket mégis forrázás vagy égés érte, a legfontosabb tennivaló a hűtés annak érdekében, hogy a mélyebben fekvő területeket megóvjuk. Ha pl. az ujjacska égett meg, tartsuk hideg víz alá. 10 percig hűtsük a megégett testrészt.

Ha leforrázta magát a gyermek, egy kád hideg vízbe tegyük a kicsit vagy zuhannyal hűtsük és hívjunk mentőt, mert a nagy felületű égéseknél kórházi kezelés szükséges.

Rovarcsípés

A rovarok csípése esetenként nagyon veszélyes. Pl. ha allergiás a gyermek a darázscsípésre súlyos bajt okozhat egy ilyen baleset. Ha nagyobb számban vannak az udvaron darazsak, meg kell keresni a fészket és elpusztítani a rovarokat.

A darazsak rászállhatnak a gyerek fagylaltjára, szörpjére és a kicsi száját megcsíphetik. Ezért mindig figyelni kell, amikor a gyermeknek kint adunk enni, hogy ezt időben megakadályozzuk. Ha megtörtént a baj azonnal orvoshoz kell fordulni, mert a kialakuló duzzanat légzési akadályt képezhet.

Fulladás

Kisgyerekek pillanatok alatt megfulladhatnak egy félrenyelt cukorkától, mogyorótól vagy a fejükre játékból húzott nylonzacskótól.

Légúti elzáródás: mit tehetünk a mentők kiérkezéséig?
Fontos a sérült megnyugtatása, amennyiben eszméleténél van. Nézzünk bele a szájába, és ha könnyen elérhető ételmaradékot, vagy egyéb tárgyat látunk, akkor távolítsuk el azt. Ha eszméleténél van a sérült, buzdítsuk hányásra, köhögésre.

Tudjon meg többet a légutak elzáródásáról a WEBBetegen!

Soha ne hagyjunk ilyet kisgyermek közelében, és ha mégis ráhúzta a fejére a zacskót, a lehető leggyorsabban távolítsuk azt el. Szaladgálás közben ne etessük a gyereket, különösképpen ne adjunk mogyorót vagy cukorkát neki. Ha mégis félrenyelt valamit, köhögni kezd. Így kiköhögheti az idegen testet, ezzel együtt töröljük ki a szájából az ételt. Ha a köhögés hosszas, vigyük el orvoshoz, mert a mélyre került ételt ki kell venni.

Ha nem lélegzik, mert a légutak teljesen elzáródtak, a száj kitörlése után a csecsemőt fordítsuk hasra a combunkon, úgy hogy a feje kicsit lejjebb legyen a törzsénél és a két lapocka között ütögessük meg.

A nagyobbacska gyermeket hassal fektessük a térdünkre, a lapockái közé mérjünk néhány ütést, ha szükséges ismételjük meg. Kb. 9 éves kor felett a gyermek háta mögé állva, emeljük fel a gyermeket úgy, hogy az öklünk a gyomorkapu alatt legyen, és ezzel felfelé és magunk felé húzzuk a gyermeket.

Vízparton, pancsolóban, fürdőkádban soha ne hagyjuk egyedül a gyermeket! Ha vízbe esett azonnal húzzuk ki, hasra fordítva köhögtessük ki vele a vizet. Ha hosszabb ideig volt a víz alatt és eszméletlen újraélesztést kell kezdeni. Ha belélegzett a vízből, orvoshoz kell vinni akkor is, ha állapota rendeződött, mert a piszkos víz tüdőgyulladást és egyéb problémákat okozhatott.

Napszúrás, napégés, áramütés, vérzéses sérülések, rándulások

Mi utalhat mérgezésre?
Mindig fel kell, hogy merüljön a mérgezés gyanúja, ha a beteg eszméletlen állapotban van. A betegen a legtöbb esetben friss levegővel és sok folyadékkal segíthetünk a legtöbbet a mentők kiérkezéséig.

A mérgezés tünetei

A gyermekeket nyáron 11 óra előtt és 16 óra után vigyük csak a napra, mert a bőrük vékonyabb, könnyen leégnek. Vízparton magas fényvédő faktorú, vízlepergető naptejet használjunk, és időről időre kenjük újra be a kisdedet.

A kicsik hamarabb kapnak napszúrást is, ezért kis napvédő sapka mindig legyen a fejükön. Gondoskodjunk elegendő folyadékbevitelről is a nyári melegben. A napszúrást kapott gyermek fájlalja a fejét, lázas, hány. Orvosi ellátást igényel.

A gyerekek közelében szúró-vágó szerszámok ne legyenek, a késeket biztos helyen tartsuk, ahol nem érik el!

Kis vágásokat a szokásos módon fertőtlenítsük és kötözzük be. Ha nagyobb a seb, forduljunk orvoshoz. Ütőeres vérzésnél a vérző eret az alatta levő csonthoz szorítva,- pl. egy gombóccá gyúrt zsebkendővel, de akár az ujjunkkal is - csökkentsük a vérzést, hívjunk segítséget, és siessünk a kórházba.

Az áramütést egyszerűbb megelőzni. Minden otthoni konnektorban legyen vakdugó! A gyermeknek csak akkor vegyünk elektromos árammal működő játékot, ha már elég nagy ahhoz, hogy felfogja az elektromosság veszélyeit.

Ha mégis áramütés érte a gyermeket és eszméletlen, újraélesztésre van szükség. Ha nem került ilyen súlyos állapotba, akkor is vigyük el orvoshoz, hogy megvizsgálja, nincs-e komoly baj.



Forrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Dr. Fáklya Mónika, endokrinológus


#1 Dr.BauerBela

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése