Keresés: gyermekek orvosi cikkekben - Children medical articles: Search box

Loading

2012. október 25., csütörtök

SZATMÁR VÁROS DRÁMÁI


SZATMÁR VÁROS DRÁMÁI.

Szatmár város történelmében a város polgárai számos drámai eseményt éltek meg,amik vagy fizikai létüket vagy anyagi javaikat pusztította,vagy akár meg semmísítette.
A XVI-XVII században a tömegjellegű fertőző megbetegedések szórták a halált városunkban-
-Máskor a mindent elsöprő árvizek,tűzvészek kergették a kilátástalanságba a város lakóit. Ezek kivétel nélkül a természeti csapások kategóriájába sorolhatók.
-De nem mondhatjuk el ugyanezt a második világháború során elszenvedett borzalmakról a bombázásokról,a harcokról,a deportálásokról,a malenki robotról,a megcsonkitottan visszatért áldozatokról amiket a- homo sapiens- végzett el a történelem utcasarkairól leselkedve.
Mindezeket tárgyi adatok alapján írom le-egyrészt a város kórházainak történelmével kapcsolatos tudományos közleményeim alapján,a többit pedig a személyesen átélt autentikus tanú minőségében.
Ezt az írást emlékeztetőnek szánom azzal a céllal hogy örvendjünk mindennapi örömélményeinknek felhőtlenül,és emlékezzünk tisztelettel az   egykori szenvedők kíméletlen emberi sorsára.
 Szatmárnémetiben az első kórházi létesítmények az 1300–as évek körül ismertek, egy a Szamos bal partján, ferences rendi minoriták által pártfogolt és irányított kórház, és egy a Szamos jobb partján, a Németi részben, amit dominikánus szerzetesek tartottak fenn. Miután a  említett szerzetesrendeket felszámolták, a XVI. században végbement reformok után a betegellátás az egyházak feladata maradt. Számos fennmaradt dokumentum igazolja, hogy a kor jómódú polgárai gyakorta adakoztak, és a felekezeti rendek is szorgalmasan támogatták e betegellátó létesítményeket. Itt említeném meg a Vécsey család adományait 1560-ban a ferencrendieknek és Bethlen Gábor erdélyi fejedelem adományait 1622-ben 1742–ben súlyos pestisjárvány pusztított Szatmárnémetiben, ami néhány hónap alatt 1500 áldozatot követelt — ez nagyrészt annak is tulajdonítható, hogy nem tartották be a járvány megelőző intézkedéseket amiket Károlyi Sándor királyi helytartó előirt. 37 000 skarlátos megbetegedést jegyeztek fel, ebből,  467 gyermek elhalálozással járt.. A tömeges megbetegedést előidéző fertőző betegségek, a kolera, a tífusz, a bakteriális vérhas, a himlő, szamárköhögés, torokgyík, valóságos tragédiákat okoztak, erősen befolyásolva a  demográfiai mutatókat.
A tűzoltó tornyot azután épitették miután a város porig égett az 1672 tűzvész következtében.
Az 1940-es nagy árviz-

Húsvét első napján kimentünk a szamos töltésre nézelődni,mert a messze hallható morgás előre jelezte hogy megindul jégzajlás a szamoson. A kemény tél után 20-25 cm vastagságú jégtáblák,torlódtak,emelkedtek a magasba,ijesztően félelem keltően.
-A szamos bal partján a Digesztornak nevezett helyen ahol a roma kunyhókban tömegével éltek a cigányok mindezt észlelve fejveszetten menekültek,mert a zúgva,bőgve kiáradt víz szinte pillanatok alatt söpörte el improvizált kunyhójúkat a szemünk láttára.

Az 1972 tömegpusztító árvíz.

És áttört a gát,elárasztott mindent-
Háztetőkön kendőket lobogtató emberek kiáltoztak segítségért. És semmit nem kímélő irdatlan víztömeg kimosta alóluk az életük biztonságát jelentő kis családi vályogból készített épületeket,őket pedig sodorta a víz a megsemmisülés felé. Öreg,tehetetlen emberek fúltak meg az ágyaikban.,a lezúduló gerendák,épület alkatrészek ütötték agyon az életerős felnőtt embereket.
A szatmár város legmagasabb pontján épült  törvényszék alapzatát egy méter magasan borította a víz.
Ebben az irdatlan megpróbáltatásban 267 ember vesztette életét –nagyon felszínes statisztikai adatok szerint.
Hogy honnan tudom mind ezeket. Ott voltam és megéltem. Engem biztak meg a első orvosi sürgősségi ellátó központ szervezésével és irányításával.Nem a hét nap,hét éjszaka fizikai és lelki teher volt a nehezen elviselhető hanem az az irgalmatlan emberi szenvedés aminek tanúja voltam.
A II-DIK VILÁGHÁBORU TÖRTÉNÉSEI  SZATMÁRON –               
                                 Alábbiakban tiszta érzelmi töltettel megélt és értelmileg kiteljesült  életkoromban történtekről beszélek. A gyermek mondja meg az igazat szól a közmondás és én hozzátenném hogy a valós történelem nem mindig a történelem könyvek,vagy történészek privilégiuma.
Szerencsétlen de tanulságos időszaknak tartom életemben az 194o és 1944-es évek időszakát. Ez egybeesett az én 9 és 13 éves korom közötti idővel ami történelmileg lefedte a második világháborút.
Ez itt a mi városunkban is pusztulással,szenvedéssel,éhezéssel és emberáldozatokkal járt.
                                Gyermekfejjel,  mint mindennapi átélője az eseményeknek még nem tudtam rendszerezni a történéseket. Most már van egy valós rálátásom mind arra ami velem történt és az alábbiakban rendszerezném őket-
                               Gyermekkorom egyik rémálma a –borsóliszt-pogácsa/sertéseknek való étel/és a tallózott búza a mezőről válik a táplálékommá. Reggel 5 órakor már sorba kellet állnom 11 éves koromban a 2o deka fekete kenyérért/amit jegyre adtak/ a –Polyák-pékség előtt a Biky téren. Ez volt tehát a háború.
 A jelzések hogy a német birodalom összeomlik,hova tovább mind erősebb hangot kaptak.
 Visszavonulóban a német csapatok itt állomásoztak  városunkban. Horthy Miklósnak a kilépését a háborúból megelőzték a románok és megsemmisítették a –Nyilasok. A németek elfoglalták magyar országot. Tisztán emlékszem arra amikor a Károlyi út felől vonultak a temető sarkánál a gépesített egységek. Ez 1944 április 4-én történt és még aznap beszüntették a tanítást az iskolákban. De ekkor már hallható volt a nagy kaliberű ágyuk moraja a hadszíntérről. Közel voltak az oroszok és a németeknek hátat fordító,átpártoló román hadsereg. Keitel német katonai alakulata a Károlyi úti Kolping football pályán/a mai Kaufland áruház helyén/míg egy másik a Pirosberek- ben állomásozott.
A bombázások,áldozatok
 Ily módón Szatmár egy háborús katonai stratégiai központtá vált,és egyúttal kíméletlen szőnyegbombázások színhelye.
Életbe léptették a város területén az általános elsötétítést,az óvóhelyek építését és a statáriumot/ami az elsötétítés alatt történő lopások halálbüntetését vonta maga után/Így aztán Lajos Józsit egy tyúk ellopásáért nyilvánosan felakasztották a szatmári börtön udvarán.
                                Amikor a szirénák megszólaltak mindenkinek azonnal az óvóhelyre kellet vonulni. A mi óvóhelyük Károlyi úti faraktár mellet volt amit a támadások alatt gyújtóbombával felgyújtottak és utána aztán 15-4o méterekre hulltak a bombák és mi a megsemmisülés érzésével vártuk az elmúlást. De megúsztuk.
                                Amikor kibujtunk az amúgy is sérült bunkerből egy olyan mértékű kataklizma képe tárult elénk amit nem lehet elfelejteni. Minden mozgatható tárgy égett-halottak,végtagnélküli sebesültek,kétségbeesett szinte félőrült emberek szaladgáltak. A hatalmas légnyomás/ amit a bomba robbanása okozott/ –stájer lovakat és gépkocsikat dobott a Károlyi út évtizedes eperfáinak a tetejére.
                                Ahogyan olvastam annakidején a Magyar Futárban-angol –Liberator- nehézbombázók és orosz –Stukák-hajtották végre ezt a kíméletlen tömegmészárlást.
                                Nagyon megrendített  amikor láttam hogy eltűnt a vashíd , amin keresztül mindennap jártam az iskolába. Csak az égbemeredő vasdarabok jelezték hogy ott valamikor volt egy híd. A villanytelep a magas gyárkéményével amire nagyapám olyan büszke volt hogy ők építették, a föld színével egyenlővé vált. A püspöki palota nagy romhalmaza alatta a sok kispappal és a szeretett Kollár Ferenc hittanárommal. Mindenütt csak gyászoló emberek és temetések tárultak elém. Sajnos láttam a zsadányi úti Hősök temetőjének a tömegsírját, a főként pirosbereki német katonák tetemeivel amint behelyezik és mész lével lelocsolják őket.
                                Szatmár városa élhetetlenné vált mindenki elmenekült innen.. A mi családunk Erdődre ment itt hagyva, minden ingóságát és ingatlanát.
                                A légiriadók alkalmával a szirénák hangját erdődön is hallottuk. Sőt ahogyan kezdték a bombázást a robbanások felvillanó fényei félelmet keltően közelinek tűntek. Az éjszakáinkat a várpincében töltöttük ami biztos védelmet nyújtott szinte az egész község lakosságának.
A harcok
                                A magyargéresi erdőben  a németeknek volt egy rejtett repülőterük/döntő többségükben Messerschmidt vadászbombázókkal ahonnan a bevetésekre indultak.
A német pilóták, nálunk is voltak elszállásolva. A hátsó,vendégszobában aludtak. Nagyon rendes emberek voltak, mindig az volt az első dolguk , hogy a családi képeket maguk elé tették az asztalra. Nagyon meghatott,mert voltak akik a bevetésekről nem tértek vissza és a családi képek ott maradtak árván.
      Családunk aztán a háború végeztéig kinn maradt Erdődön ott éltük meg a román hadsereg bevonulását a helységbe,majd az oroszok rövid harc után elfoglalták szeretett városunkat is. Házunkat aknatalálat érte,jórészt lerombolta. Amikor édesanyámat először bekísértem gyalogosan Szatmárra elszomorító kép tárult elém-a lerombolt házunk udvarán rengeteg ferdeszemű,kirgiz-orosz katonákkal az udvarunkon akik egy förtelmesen koszos üstből merték a csajkájukkal az ételt. Ez a féktelen horda,lopott,rabolt ártatlan nőket becstelenítettek meg. Még órát sem láttak életükben. Amíg ezek el nem vonultak az első fronttal nem volt mit kezdeni se az életünkkel se a szétrombolt javainkkal. Tehát maradtunk erdődön.
 Örök emlékű történés marad hogy a Morzsa kutyánk aki minden nap a  vicinális vonat mellet szaladva kísérte ki  édesanyámat Erdődig és reggel vissza szatmárra .Tudniillik édesanyám ezzel a kisvonattal járt be a hivatalába szatmárra.                            
 Hónapok teltek el amíg hozzá tudtunk kezdeni a helyreállításhoz,a maradék javaink összekuporgatásához és a mások erkölcstelenségének és mindenféle szennyének az eltakarításához.
                                 Gyermekfejjel nem értettem azelőtt sem a józan összefüggéseket. Egy részt a diadalittas győzelmi jelentéseket olvastam a –Magyar Futár- ban, másrészt itt Szatmárnémetiben a Thököly utcában ahol laktunk, egyre gyakrabban érkeztek a gyászkeretes táviratok a frontról az elesett katonákról a Nemzet Hőseinek  nyilvánítva  ezeket. Az itt maradt árvák akik között számos pajtásom volt, hosszú ideig őrizték ezeket a táviratokat, csak éppen arra nem kaptak választ senkitől hogy miért éppen a Don-kanyarban és oroszországban kellet odaveszni édesapjuknak.
                               
 A vesztes háború után,a megtorlások és mély szenvedések,
meghurcoltatások történelmi időszaka következett./éhezés,deportálás,a kényszermunka különböző válfajai,megalázások,hitben,nemzetben, becsületben és nem utolsó sorban féktelen  gyűlöletkeltés a legyőzöttek és azok sarjai iránt.
                                Az emberek nem heverték ki a halmozott félelmeket a hosszantartó hadi állapotot,de mind emellett megkezdődött a helyreállítás a háborús nyomok eltakarítása. Fahidat építettek a lebombázott közhíd helyére,helyrehozták a vasúti hidat lassan beindult az államadminisztráció.
                  Szegénység,nincstelenség,éhezés,sötétség-olajmécses,hideg-fürészporos kályha stb. Hadakozás az élelmiszer spekulánsokkal,azoknak zsaroló törekvéseivel. A mi generációnk 12-13 éves korában nem ismerte a savanyu cukorka izét,csokoládét meg nem is láttunk. Szerencsénkre a gazdák termeltek,hordták a környező községekből a tejet a tej termékeket,lisztet,majorságot,disznót ,de minden nagyon drága volt-infláció volt és cserekereskedelem folyt
                                Egyszóval 1944 karácsonyát szerény körülmények között megtudtuk ünnepelni.
                                Megindult a tanítás és akkor már harmadikos gimnazista voltam az akkor még létező a Királyi Katolikus Főgimnáziumban
              
A gyűlölet tetőfoka
 Még a bombázások előtti időszakban hatalmas zsidó ellenes gyűlöletáradat uralkodott az országban ami aztán a zsidó népesség deportálásával végződött. A katonák szervezett szakaszokban a zsadányi úton énekelték a gyűlölet és félelemkeltő katonadalokat.pl
-Zsidó-Zsidó-jaj te büdös zsidó mit keresel itt, az anyád istenit. Pájesz alatt tetű mászik,ides apád hátizsákban hozta be a Zálit.
.Olyan nagyok voltak az ellentmondások,hogy már gyermek fejjel is feltettem a kérdést a szüleimmel együtt, hogy amíg a szentmisén MERLÁK főtisztelendő úr a felebaráti szeretetről beszél,elítéli a gyűlöletet bármilyen formáját, akkor miért a velem hasonlókorú gyerekek szaladgálnak az utcán ollókkal a kezükben,fogják meg a fekete kalapos zsidó fiukat és vágják le a pájeszukat.
De szemtanúja voltam a BÁTHORY utcai –GETTÓNAK-a várdomb utcai zsidó templomban az elkobzott zsidó holmik válogatásának,sőt a vasútállomáson a szöges dróttal berekesztett vagon ablakoknak is amikből időnként emberi ürülék csorgott. Az ablakban a drótrácson keresztül riadt tekintetű emberek arca jelent meg, és könyörgő tekintettel kértek egy kis ívó vizet. A gesztapós német katonák mindenkit elkergettek a vagonok közeléből. Mindenütt ott díszelgett a végzetes jelszó EIN VOLK-EIN REICH-EIN FÜHRER-/Egy nép- Egy ország- Egy vezér- Még ma is hátborzongató.
                                Kilenc éves korában a gyerek nem időzik el sokat a kérdésfeltevésen,vagy az elfogadható válasz értelmezésén. Ha kérdeztél valamit a látottakkal kapcsolatban, a válasz lakonikus volt-ilyen a világ-
                                Amikor felnőtt koromban megnéztem a haláltáborokat -Auschwitzot,Dachaut-és Buchenwaldot-és az ott látottak emberi rémtetteknek nyomai arra késztettek hogy –A munka szabaddá tesz feliratú kapubejáratnál, a földről egy fehér kavicsot tegyek a zsebembe,annak a jelképéül hogy én sohasem  fogok gyűlölni senkit.
Mindmáig őrzöm- 

A család csonkítások korszaka.
                               
Rövid időn belül a háború befejezése után a román állammal megkötött békeszerződés után,/ami tartalékolta a 3oo.ooo ember elhurcolását a –Malenki robotra- oroszországnak az újjá építése  céljából..  Annak idején minden német nevű-fasisztának –volt elkönyvelve
Édesapám után két bőrkabátos felfegyverzett népi kommandós jött éjjel 2 órakor és cipelték el.-de egy pár nap után leleményessége mentette meg oroszországtól..
Nem volt szabad németül beszélni,nem volt német iskola,és semminemű intézmény. Az  állambiztonsági szerveket főként a zsidók szervezték élükön a hírhedt a  Weis Miki volt a parancsnok.
A deportáltak 9o % a német ajkú és nevű fiatalok soraiból kerültek ki ,és nem ujjá építő munkára hanem a Donbasz szénbányáiba vitték őket. A mi családunkból 7 fiatalt vittek el akikből négy tért vissza a többi odaveszett. Alig volt olyan család akit ne csonkítottak volna meg. Általában a túlélők 4-5 évet szenvedték végig ezen idők borzalmait.
                                A hadiárvák,a háborúban elesett családapák árváinak a sorsa,a hadifoglyok akiknek a száma hatalmas volt és Szibériában volt a kínpadjuk még csak említést sem tesz a mai történelem. Jórészük odaveszett a hazatértek meg már rokkant emberek maradtak testileg,lelkileg életük végéig.
                                Mindezeket a saját családom,rokonságom,barátaim,ismerőseim és hontársaim élettörténetének a mai igazolására írtam le.


#1 Dr.BauerBela

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése