Keresés: gyermekek orvosi cikkekben - Children medical articles: Search box

Loading

2014. június 26., csütörtök

JÁTSZÓ ELŐDEINK

JÁTSZÓ ELŐDEINK



„Kör, kör ki játszik? Aki nem jön nem játszik!”

A játék a gyermek emberformáló létállatota, melynek során megismeri az őt körülvevő fizikai és társadalmi valóságot, és amelyben egyidejűleg kifejeződnek és megvalósulnak az életkorára jellemző szükségletek. A játék követi a pszichikus fejlődést, előbb – és meg részben sokáig – a gyerek és tárgyak köztt zajlik, de már igen korán megjelenik a társ, a másik.
Előbb a szülő és az emberi környezet , majd a kortárs, a barát, a csoport. A tárgy korán megszemélyesedik és a játék világában előtűnik az emberi világ: tulajdonságok, motívumok, szabályok és értékek szerkezete. A játék tehát „királyi út” a gyermeki személyiség megismerése és segítő, fejlesztő befolyásolása szempontjából.
A szakemberek igy jellemzik  tanulmányaikban a játékot, mint „az emberi lét egyik legbonyolultabb kultúrtörténeti csemegéje”. Valóban, a játék, különböző formáiban különböző tartalmakat öntve, végigkíséri fajunk fejlõdését. Az erre vonatkozó tárgyi bizonyítékok régészeti leletek, valamint a játékra utaló írásos dokumentumok bizonyítják.       
A legrégibb játékeszközök a kőkorszakból maradtak fenn: kisméretű kőbalták – az első munkaeszközök vagy éppen az első fegyverek utánzatai. A fellelt játék-eszközök hű tükörképei egy-egy kor társadalmának, pontosabban az akkori gyermeknevelési gyakorlatnak. A legősibb játékok a felnőtt által felhasznált munka- és harci eszközök kicsinyített másai, az ember életében jelen levő állatok utánzatai, illetve a gyermek képességeit fejlesztõ eszközök.       
A rabszolgatartó görög társadalomban az egyes fizikai és szellemi erőt növelő játékeszközök igényes kimunkálása jelzi a társadalom játékok iránti attitűdjét. Érdekes tudnivaló, hogy a csörgőjáték felfedezõje Arkitasz görög államférfi, hadvezér, mérnök, bölcsész.
Platón a Törvényekben azt írja, hogy a leendő polgár szempontjából nagyon fontos a jól megválasztott játék, elsõsorban azért, mert a játékokban megmutatkozik a gyermek egyéni hajlama, másodsorban pedig azért, mert fontos nevelési funkciót szán a játéknak.                           
Az ókori Róma játékról szóló felfogása többek között Quintilianus írásaiból is kiolvasható. Az olvasás és írás tanítására vonatkozó tanácsai között megjelennek a tanító játékok is (talán a mai didaktikai játék előfutáraiként).                                                  
A középkorban kevesebb jelentőséget tulajdonítanak az örömteli gyermeki játéknak, az ördög mulatságának tartották, s mint ilyent tiltották.
A reneszánsz jelenti a kiutat ebből a boldogtalan állapotból. A gyermek újra felszabadultan játszhat, s ezt felhasználják az oktatási tevékenységben is.

A továbbiakban a játék elismertségének pályája töretlenül ível felfelé (attól kezdve, hogy Comenius meglehetősen visszafogottan a gyermek számára hasznos tevékenységnek nevezi), egészen a legújabb kor bizonyos reformpedagógiai irányzatainak játékközpontú
#1 Dr.BauerBela

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése